A színész szerint Kristóf eleinte leginkább arra vágyik, hogy hagyják békén, a körülmények azonban fokozatosan arra kényszerítik, hogy kilépjen a saját buborékjából, kiálljon magáért, és végül másoknak is bátorságot adjon a megszólaláshoz. Tompa Ádám úgy véli, a film nem csupán egy társasház lakóiról mesél: a közös képviselővel szembeforduló közösség története különös párhuzamba került az idei magyarországi politikai változásokkal és a kormányváltással is.

Mint elárulta, a forgatókönyv még akkor született, amikor sokan leválthatatlannak hitték a korábbi rendszert, ezért a történet eredetileg jóval reménytelenebbül zárult. A választás után azonban az alkotók úgy érezték, a befejezés már nem tükrözi az új valóságot, így azt utólag megváltoztatták, és pozitívabb végkicsengést adtak a filmnek. A főszereplő a Blikknek arról is beszélt, hogyan formálta őt Kristóf karaktere, milyen volt Reisz Gáborral dolgozni, és miért marad számára örök élmény a film kaotikus lakógyűlése.

Blikk: Kínából jött haza a film miatt. Mi fogta meg annyira a filmben, hogy Kínát is otthagyta?

Tompa Ádám: A kínai szerződésemből valóban lett volna még hátra pár hónap. De amikor Bartsh Kata casting direktor elmondta, hogy ki a rendező, Gábor neve nemcsak hogy jól csengett, hanem egyszer dolgozni vele régi vágyam volt. Nyilván nem egyedül vagyok ezzel a magyar színésztársadalomban, de én az esélytelenek nyugalmával álmodozhattam erről, hiszen nem is voltam Magyarországon, szinte ki is koptam a köztudatból.

B: A külföldi élet segített, vagy inkább kihívást okozott egy olyan filmnél, mint a Földszint, amely a magyar élet egy jól ismert részletét mutatja be?

TA: Lakóközösség minden országban van, ezen belül pedig két fajta embertípus létezik: azok a típusú lakók, akik – a szó szoros értelmében – járnak a lakógyűlésre, és alakítják a magukéval együtt a többiek sorsát is, és azok, akik nem járnak. Pont tegnap beszéltünk Crespo Rodrigóval arról, hogy a lakógyűlés senkinek nem jó. Azoknak sem, akik részt vesznek rajta, de ők azt mondják, hogy elviselem, csak nehogy az legyen a házban, amit nem akarok. A másik meg azt mondja, hogy inkább lemondok arról, amit akarok, csak kíméljetek meg engem a lakógyűléstől.

A történet szerint a Kristóf gyászol, egy gyászfolyamatban van. Én is gyászoltam, én is ismerem ezt a fajta bezárkózást, amikor az ember azért nem keresi a társaságot, mert még nem tud beszélni. És azt hiszem, hogy ezt hívják apátiának. Minél több a nyomás, minél sokfélébb a nyomás az emberen, annál inkább hajlamos belesüppedni egy apátiába, hiszen akkor nem csak egy sárkánnyal, hanem száz sárkánnyal kellene egyszerre megküzdeni, és nyilván ez senkitől nem elvárható.

Amikor 14 évvel ezelőtt elmentünk Magyarországról a feleségemmel, Vicával, akkor én tipikusan ilyen ember voltam. Semmilyen konfliktust nem szerettem fölvállalni, nem szerettem magamért kiállni. Az a típusú „lakó” voltam, aki inkább végigél valamit, ami nem ideális neki, csak őt hagyják békén. De 14 év alatt egy csomó minden történt: sok traumát éltem át, ahogy Kristóf a filmben is, ám a traumák kényszerhelyzeteket szülnek, a kényszerhelyzetek pedig kényszermegoldásokat, és így lépésről lépésre, vagy tyúklépésről tyúklépésre az ember mégiscsak kénytelen-kelletlen felnő. Ez történik Kristóffal is, és a magyar társadalommal is ez történt. Nem azért, mert az új politikusokról tudjuk, hogy milyenek lesznek, hanem az emberek azt mondták, hogy „nem tudjuk ezt tovább cipelni, nem tudunk tovább távol maradni a lakógyűléstől, hanem most odamegyünk a lakógyűlésre, és innentől kezdve minden lakógyűlésen ott leszünk, és hogyha ez a közös képviselőnk, aki most van, ez a közös képviselő is rossz lesz, akkor őt is leváltjuk”. És a feje tetejére állítottuk ezt a házat, és nagyon-nagyon büszke és nagyon boldog vagyok, hogy magyarnak mondhatom magam, és egy felnőtt vagy felnövő társadalomnak a részese lehetek.

B: A film szándékosan, vagy csak véletlenül hozta ezt a párhuzamot?

TA: Alapvetően egy kicsit más vége volt a filmnek. A forgatókönyv egy olyan pillanatban íródott, amikor úgy tűnt, hogy ez a rendszer bebetonozta magát annyira, hogy nem lehet leváltani békés módon semmiképpen. Tehát egy olyan pillanatban íródott ez a történet, amikor valami olyasmit kellett mondani, hogy az ember próbálkozik, próbálkozik, de igazából csak egy személyes belső megnyugvás miatt. Hogyha nem ér el semmit, akkor azt tudja mondani, hogy ő legalább megpróbálta. Gyakorlatilag leforgattuk a filmet április 20-ig, majd 1-2 héttel később megvolt az első nyers vágat. Mivel két héttel a választások után már-már úgy tűnt, egy történelmi film, az utolsó dialógust újra felvettük, és az eredetileg tervezetthez képest megváltozott a film befejezése.

B: Térjünk rá Kristóf karakterére. Kristóf tipikusan olyan férfi, aki nem igazán mondja ki, amit érez. Mennyire volt nehéz ezt a belső szorongást átadni a vásznon?

TA: Nem a legegyszerűbb színészi feladat, de nagyon hálás színészi feladat, mert úgy lehet valamit játszani, hogy rögtön van egy feszültség, ami a helyzetből fakadna, egy reakció és az az ellen való küzdés. Belül zsizseg az ember, amikor ilyet csinálhat, mert ez saját magam kiröhögése is: én is egy csomó helyzetben, amikor igazságtalanságot tapasztalok vagy igazságtalanság ér, tudom, hogy fel kellene szólalnom, de ez nagyon ritkán történik ez meg. Ezért nagyon tanulságos ilyet csinálni, mert szerintem amióta ezt végigéltem Kristófban, azóta kevésbé húzom be fülem-farkam, ha ilyen igazságtalanságot tapasztalok. Most már jobb százalékban fel tudok szólalni.

B: Mi volt az a pillanat a filmből, ami nagyon megragadt Önben?

TA: Nagyon-nagyon sok jó momentum volt, találkozás, jelenet, amit a partnerekkel meg tudtunk csinálni. De ami valószínűleg örökre meg fog bennem maradni, az a lakógyűlés. Mert egy filmet úgy forgat a színész, hogy odaviszik reggelre, vagy amikorra diszponálva van, ott van a forgatáson 2-3 órát, egy napot, két napot, össze-vissza, és ott találkozik az összes filmben szereplő színész közül néhánnyal, de soha nincs egy közösségi érzete. Ám a lakógyűlésnek a másfél napján, amikor forgattunk, ezt a társasházat mi benépesítettük, és hirtelen élettel telt meg az egyébként nagyon komoly, komor, feszült és teljesítménykényszerekkel terhelt forgatás. Az általános forgatási hozzáállás hirtelen egy mini fesztivállá alakult, ahol ott van 30 színész, és mindenki mindenkivel beszélget, poénkodik és ölelgeti egymást. Ilyen nagyon-nagyon ritkán történik, és velünk megtörtént, hála ennek a filmnek és hála Gábornak.

A Földszint című film október 1-től lesz látható a hazai mozikban.