Mosómedve, tigrisszúnyog, cseresznyegarnéla, prérifű. Néhány példa az inváziós fajokra, amelyek az utóbbi évtizedekben Magyarországon is elterjedtek. Bár elsőre ökológiai kérdésnek tűnik, az idegenhonos fajok elterjedésének jelentős gazdasági és társadalmi vonzatai, egészségügyi kockázatai is vannak.

„Olyan vírusokat vagy baktériumokat hozhat egy inváziós faj, amit egyáltalán nem is ismerünk” – mondja Biró Zsolt vadbiológus a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Megállíthatatlan természet című filmjében, amelyhez kapcsolódva a következő hetekben tíz rövidebb epizód is megjelenik, ezek egy-egy fajra, kutatási témára vagy ökológiai folyamatra fókuszálnak.

A film fontos üzenete, hogy az invázió nem távoli, jövőbeli probléma: a folyamat már most is alakítja környezetünket. Az inváziós fajok terjedését ráadásul a legtöbb esetben nem lehet megállítani, ami miatt különösen fontos a korai észlelés és a helyzet monitorozása. Ez pedig nem csak a kutatókon múlik, egy-egy hétköznapi döntéssel mi is tehetünk az inváziós fajok további terjedése ellen – ha ugyanis későn reagálunk, komplett élőhelyek és őshonos fajok tűnhetnek el.

Aranyos állat a mosómedve, mégis rossz hír, hogy egyre több van belőle

A hozzám hasonló laikus mosómedve-kedvelők elsőre örülhetnek, a hazai élővilágnak azonban már kevésbé jó hír, hogy az utóbbi évtizedben Magyarországon is látható növekedésbe kezdett a mosómedve-populáció. Az Észak-Amerikában őshonos faj emberi közvetítéssel került Európába: az állatot eredetileg prémje miatt tenyésztették, a terjedéséhez egyes példányok szándékos elengedése is hozzájárult. Néhány évtized alatt robbanásszerűen megnőtt a példányszáma a kontinensen, olyannyira, hogy mostanra több mint másfél millió egyedre becsülik az európai állományát.

Itthon először 1982-ben, a Győr-Moson-Sopron megyei Lövő közelében észleltek mosómedvét, 1998-ban Gödöllőn aztán egy vemhes nőstényt is befogtak, ami bizonyította, hogy a faj nálunk is szaporodik. Az utóbbi években Budapest környéke, a Pest megyei Ócsa térsége lett a lakóhelyük gócpontja, de elvétve az ország teljes területén megjelenhetnek. A hazai mosómedve-problémát jelzi az is, hogy idén már Magyarországon rendezték meg a nemzetközi mosómedve konferenciát, azaz az EURORACCOON-t.

Bármennyire aranyos állat, nem érdemes etetni vagy akár közelíteni hozzá a kutatók szerint – a mosómedvének ugyanis van egy speciális féregparazitája, amely az emberre is átterjedhet, de a veszettség terjedésében is felmerül a szerepe. Emellett a teljes táplálékhálózatot felboríthatja, így a hazai fajokra is veszélyt jelenthet. Természetes ellensége híján a szabadon szaporodó állatfaj előszeretettel választja étkéül a madarak tojásait, de nincsenek biztonságban a kisemlősök, a kétéltűek vagy éppen a puhatestű fajok sem.

Többek között ezért is van szükség gyérítésre a mosómedvéknél. Egyes egyedeknél ugyanakkor előfordul, hogy befogás után visszaengedik őket a természetbe, nyakukon egy műholdas nyomkövetővel. Így ugyanis a kutatók fontos információhoz jutnak a mosómedvék mozgásáról és élőhelyhasználatáról, ebből pedig pontosabb képet kapnak arról is, hogy milyen hatást gyakorolnak a hazai élővilágra. A Gerzson névre keresztelt mosómedve például nyomon követése óta több mint 300 hektárt járt be – naponta körülbelül 1,5-2 kilométert tehet meg, és ezzel az egész tájon nyomot hagy.

A mosómedvéhez hasonlóan inváziós fajnak számít a házi akváriumokban is gyakran előforduló cseresznyegarnéla, amely rengeteg halparazitát, de más fertőzéseket is terjeszt. Ráadásul nagyon gyors a reprodukciós ideje: egy populáció létrejöttéhez gyakran egyetlen ivarérett nőstény is elég, ezért is terjed ilyen gyorsan a természetes vizeinkben. A természetes termálvizek egyébként a kutatók szerint egyenesen „inváziós hotspotoknak” számítanak, de a változó klíma, így az enyhébb telek és a melegebb nyarak is kedveznek az inváziós fajok megjelenésének.

Csak 2012 és 2016 között három új inváziós szúnyogfajt is kimutattak itthon: ezek közül az ázsiai tigrisszúnyogról esik a leggyakrabban szó, de megfigyelhető már a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog is. Ezek a fajok gyakran nem önerőből, hanem emberi közreműködéssel érkeznek meg az országba: utazással és áruszállítás útján, rakományhajókon is bekerülhetnek.

Tavaly ősszel írtunk az amerikai szőlőkabócáról is, amely az utóbbi időben egyre több hazai borvidéken jelent meg, és az aranyszínű sárgaság nevű kórokozót terjesztve a nem kezelt kerteket, birtokokat képes néhány év alatt letarolni.

Egyetlen faj pár év alatt tönkreteheti több ezer év munkáját

Az idegenhonos fajok terjedése nem csak az állatvilágban okoz gondot: a növények között is több olyan invazív faj van, amely gyorsan és látványosan terjed itthon. Az egyik ilyen az Észak-Amerikában őshonos prérifű, amelyet először 2016-ban, Kiskunhalasnál, egy tanya sarkánál fedeztek fel a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai, mostanra pedig a terület legtömegesebb fajának számít. A terjedését segíti az is, hogy a talaj szempontjából teljesen igénytelen fajról van szó, a kutatók várakozásai alapján az országban előbb-utóbb gyakorlatilag minden talajon meg fog jelenni.

És hogy ez miért probléma? Elsősorban azért, mert az inváziós fajok a térnyerésükkel az őshonos, de az aszály miatt meggyengült fajokat is kiszorítják – így a prérifű veszélyt jelent például az árvalányhajra is, hiszen sikeresebben alkalmazkodik a klímaváltozás hatásaihoz. Mindez hosszabb távon a biodiverzitás csökkenéséhez is vezet, de az invazív fajok a mezőgazdaságban versenytársai lehetnek a termesztett növényeknek, miközben a beporzóknak nem ugyanazt kínálják, mint az őshonos fajok.

A homoki gyepek és a többi hasonló honos élőhely évezredek alatt alakult ki, az inváziós fajok okozta károk pedig egyelőre beláthatatlanok. „Lehet, hogy ezek az értékek örökre megsemmisülnek” – magyarázza a filmben Halassy Melinda restaurációs ökológus.

Az invázió nem egyetlen pillanat műve – ezért nem elég látni, hogy egy faj jelen van, hanem érteni kell, hogy miért és hogyan telepszik meg, mi lassítja a terjedését, és mitől gyorsul fel. A kutatók ezért gyakran vizsgálják azokat a magokat is, amelyeket a ruhánkra tapadva mi magunk is hurcolunk egyik helyről a másikra, így is gyorsítva a terjedésüket.

Ezek a magok – mint például a közönséges ebnyelvfű magja – ráadásul rendkívül szívósak. A HUN-REN vegetációkutatói egy kísérletükben azt vizsgálták, mi történik, ha a magok a ruháinkkal együtt bekerülnek a mosásba. A kísérletben azt tapasztalták, hogy a 30, a 40, de még a 60 fokos mosás sem számol le az inváziós fajokkal, sőt még jó hatással is van a csírázásukra.

A Megállíthatatlan természet fontos állítása, hogy a kutatóknak rengeteg információra van szükségük a terjedés megelőzéséhez, ebben pedig a lakosság is közreműködhet az úgynevezett citizen science programokon keresztül. Ilyen például Szúnyogmonitor: a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem közös projektjében az itthon előforduló inváziós szúnyogokat térképezik fel, lakossági bejelentések segítségével.

Sokszor egy-egy egyszerű, hétköznapi döntéssel is hozzájárulhatunk a természetes életközösségek megmaradásához. Ilyen például az is, hogy túrázás után, még mielőtt hazaindulunk, lesöpörjük magunkról és nem hurcoljuk haza a ruhánkra tapadt magvakat. Emellett fontos az is, hogy csak őshonos fajokat telepítsünk a kertünkbe, ha pedig az akváriumban cseréljük a vizet, nem szerencsés egyből a szennyvízcsatornába ereszteni.