„Az elmúlt 16 évben olyan pusztítást szabadítottak ránk, amely pontosan úgy hagyta maga mögött a kiszáradt alföldi földeket (...) és a megalázott pedagógusok elnémított iskoláit, mintha egy idegen fosztogató sereg vonult volna át rajtuk.”

(Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti beszéde, 2026. szeptember 7.)

A muhi Pöttömkert Óvodában a fosztogató sereg tombolásának 14. esztendejében gyereknap alkalmából külön rendezvényszervező cég szórakoztatta vidám népi játékokkal a kicsiket; a háttérben az ovi tetejéről kedélyesen tekintettek le rájuk a TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BO1 pályázat keretében odafosztogatódott napelemek. Az évek során a községházától az orvosi rendelőn át a közösségi házig minden létező középületet szigetelőanyagokkal, vakolókanállal és különféle egyéb nehézfegyverzettel támadtak meg az építőipari zsoldosok, de közben furfangosan lentről is aláásták a falut: a legutolsó házat is gonoszul rácsatlakoztatták a csatornahálózatra. Még jó, hogy akik nem bírják levezetni az emiatt bennük felgyülemlett feszültséget, azok ma már kültéri kondiparkban könnyíthetnek magukon, de terápiás jelleggel felkereshetik a kétévente megrendezett helyi veteránautó- és motorszépségversenyt is, ahol jetskizéssel, valamint élményautózással vigasztalódhatnak – a 2022-es rendezvényt például „gondtalan beach időtöltés”-ként jellemezte a krónikás; mintha csak Rogerius mester leírását olvasnánk az elviselhetetlen bűzt árasztó tetemekről.

A szintén megnapelemesedett muhi kisiskola tanulói a pusztító XXI. századi hadjárat egyik utolsó hónapjában budapesti zenés tízórain fotózkodtak a Petőfi Kulturális Program keretében – színes babzsákfotelekben hallgattak dzsesszt a MÜPA épületében (ez az a kezdeményezés, amelynek keretében 2023 őszétől több mint 800 településen zajlottak levéltári foglalkozások; 45 kistérségben 4000 gyerek próbálhatott ki cirkuszi eszközöket; továbbá a legkülönbözőbb iskolák tanulói jártak Budapesten ingyenes vígopera-látogatáson, akár magában a frissen felújított Operaházban, ahogyan azt idegen hordák átvonulása közepette tenni szokás).

Arról a pöttöm borsodi Muhiról beszélünk, ahol a mostani dúlás időszakában a 2011-es és a 2022-es népszámlálás között a 15 évesnél fiatalabb népesség száma konstans maradt (a szomszédos, nagyobb Sajószögeden még jelentősen nőtt is), a négyszobás vagy annál tágasabb házak aránya pedig 42 százalékra emelkedett. A lakások egyötödében légkondi is felszerelődött, napelemmel pedig a KSH-adatok szerint arányaiban több lakás rendelkezett, mint Budapest XII. kerületében (és akkor itt is csak Muhit néztük, nem Sajószögedet, ahol már minden tizedik lakáshoz tartozik napelem; tényleg tanulságos tenni ott egy sétát, akár a GoogleMaps segítségével). Tegye fel a kezét, aki kulturális miniszterként nem mondaná ezekre a fejleményekre, hogy mindehhez képest a Muhit egy egész évszázadra megsemmisítő XIII. századi tatárjárás „egy laza kis hétvégi program” volt!

De fordítsuk komolyra a szót, megérdemel a dolog annyit.

Valahol azért mégiscsak felsejlik némi ellentmondás: egyfelől az állítás az, hogy most végre a kormány felnőttként kezeli az állampolgárokat (tehát például nem füstös szobákban szervezi az áram- és gázellátást, hanem szól a választóknak, hogy kánikulában gépi szárítás helyett teregetni is lehet). Másfelől szem se rebben, amikor kormánytagok olyan ordítóan demagóg tatárjárásozással bombázzák a népet, amely alapesetben egy általános iskolás gyermek műveltségére nézve is sértő.

Ilyenkor szokott az jönni, hogy „de az csak egy retorikai fordulat”. Hiperbola, kvázi. Ez egy ilyen ügyes distinkció: ha valaki azt jósolja a választási kampányban, hogy „1000 forint lesz a benzin”, akkor a választások másnapjától kezdve már lehet is nevetve mutogatni a konkrét kijelzőre, hogy tessék, most sem ezret mutat, ennyit a hazug propagandáról. Ha viszont valaki a miniszterelnöki beszédében, az ország aktuális helyzetéről értekezve a tatárjárás gyilkos pusztításához hasonlítja az elmúlt 16 évet (a kommentszekció pedig bőszen bólogat erre, hogy „szó szerint” így van), akkor az ezen fennakadó polgár szőrszálhasogató bugrisnak minősül, aki nem ért a stilisztikai fogásokhoz.

Egy akár csak képletesen is a tatárjáráshoz fogható idegen sereg pusztítása idején a velük szemben álló kétségbeesett államférfi már a pusztítás kilencedik hónapjában szerzetesnek ajánlja fel újszülött gyermekét, de legalábbis semmiképp nem ünnepli a tizenkettedik évben az újabb hódítást Batuék mulatságán, továbbá nem vállal a tizenharmadik évben is újabb és újabb tisztséget Szubotájék cégeinek felügyelőbizottságaiban havi többmillióért, de pláne fel sem merül, hogy a pusztítás tizennegyedik esztendejében is havi hárommillióért dolgozzon „befektetési tanácsadóként” egy addigra kiaszott-kivéreztetett vidéken.

Simán lehet erre azt mondani, hogy hagyjuk már, lapozzunk, a lényeg, hogy leváltotta Orbánt – de ha a lényeg, hogy leváltotta Orbánt, akkor miért szükséges, hogy lassan fél évvel a kampány lezárulta után még az Országgyűlésben is verbális kék plakátokkal kommunikáljon? Ha a jövőre vonatkozó „belesodródunk a háborúba” szövegben hinni fájó mértékű butaság, akkor miért gondolja bárki is, hogy a rezsicsökkentett tehermentes ingatlanjából két nyaralás között bőszen kell bólogatnia arra, hogy konkrétan 16 éves tatárjáráson vagyunk túl?

Mire ez a rettegés attól, hogy ha legalább nyomokban tényszerűen értékelnénk az elmúlt 16 évet, akkor attól menten a volt miniszterelnök lábai elé borulna a nép?

Magyar Péter említett beszédének folytatásában elhangzott, hogy az elmúlt 16 évben „a magyar családok milliói a puszta mindennapi túlélésért küzdöttek”. A „milliói” nyilvánvalóan nem „százezreket” jelent, még képletesen és elnagyoltan sem – nagyságrendileg tehát minimum kétmillió családról beszélt a miniszterelnök, az összes létező magyar család 77 százalékáról. Ha komolyan vehető felnőtt emberek vagyunk, akkor fel kellene tűnnie annak az ellentmondásnak, hogy április 12-éig családok milliói alig élték túl az adott napot, majd jön egy aszályos nyár, amikor adott esetben a gyerekek szünidei felügyelete is rótt némi pluszterhet a pénztárcákra, és erre huss! szeptemberben már elegendő 400 ezer gyermek (tehát 400 ezernél kevesebb család) számára iskolakezdési támogatást adni ahhoz, hogy „ne induljon egyetlen gyermek sem hátrányból”.

A Kopp Mária Intézet Eurostat-adatokon alapuló összeállítása szerint 2010-ben a gyermekes háztartások 78,6 százaléka nem volt képes megbirkózni a váratlan pénzügyi kiadásokkal (az uniós átlag akkoriban 39,3 százalék volt), ezzel szemben 2024-re ez az arány a családok 29,1 százalékára csökkent (32,2 százalékos uniós átlag mellett; a javulás mértéke messze Magyarországon volt a legnagyobb). Ezek úgynevezett számok. Tények. Precízen belinkelhetők. Értelmes, felnőtt emberek között az ilyeneket nem valamiféle stiláris alakzattal szokás vitatni (lásd még: „nem igaz, hazugság, propaganda, maradt volna inkább az Orbán?!?!?”), hanem elegáns mozdulattal előhúzva egy még tényszerűbb vonatkozó számadatot, amely más eredményt jelez a dolgok időbeli és Európai Unión belüli alakulását illetően.

Indulhat a tényszerű és konstruktív vita – ha az anyagi helyzet alakulása terén ez túl nagy kihívás lenne, akkor kezdhetjük akár az „elnémított iskolákkal”, és konkrétan a 2025-ös PISA-felmérés most közzétett eredményeinek elemzésével is. Higgadtan feltérképezve, milyen pusztítást végeztek Batu kánék Szlovéniától Dániáig, Máltától Finnországig, és hol sikerült jobban az ellenállás; továbbá segíti-e a helyzetet az, ha kiröhögjük a könyvolvasó, butatelefonos nagypapát, aki szorgalmazza az idősektől való, családon belüli offline tanulást, helyette pedig újabb és újabb IQ-kímélő lájkolgatási és szelfizési lehetőségekkel kínáljuk meg a fiatalt.

A szerző publicista.

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát!

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. szeptember 7-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)