A történész az Óbudai Egyetem Mi lesz velünk című podcast sorozatában beszélt arról, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a levéltárosok és a történészek munkáját – és hogy közben mi az, amit egy gép nem vesz észre.

Ötszáz év múltán is egy 19. századi szemüvegen át nézzük Mohácsot

Katona Csaba szerint a magyar közgondolkodásba mélyen beleégett, hogy 1526. augusztus 29-én ért véget a középkori Magyar Királyság, és onnantól kezdve minden összeomlott.

A történeti forrásokból azonban más rajzolódik ki. A vereség valóban óriási volt, az ország viszont nem hullott szét. Ahogy fogalmazott: 

A történész arra is emlékeztetett, hogy a Magyar Királyság volt az első olyan állam, amelyet az oszmánok nem tudtak teljes egészében elfoglalni – másfél évszázadon át itt voltak, de az egészet nem szerezték meg.

Mindez nem a csata jelentőségét kicsinyíti, hangsúlyozta: „Ettől még katasztrófa volt, félreértés ne essék". A különbség az, hogy a válságkezelés utána egészen jól sikerült – és éppen ez a rész hiányzik a köztudatból.

Miért fáj, ha a történész hozzányúl a hőseinkhez?

Honnan jön akkor a sötét kép? Katona Csaba szerint az az értelmezés, hogy a nemzet egyetlen ütéstől összeomlott, és onnan egyenes út vezetett Trianonig, valójában az 1848–49 utáni mély letargia terméke.

A korszak romantikus történelemszemlélete akkor találta meg a párhuzamot Mohácsban – és ezt a hordalékot cipeljük azóta is a vállunkon.

A történész szerint azért is nehéz ezen változtatni, mert a történelem sok ember számára érzelmi kérdés. 

Ez egy humán tudomány, de sok ember számára érzelmi kérdés

– fogalmazott. Hozott egy másik példát is, ezúttal Mátyás királlyal kapcsolatban.

„Tehát hogyha mondjuk szembesítek valakit azzal, hogy Mátyás király nem egészen olyan volt, mint a mesék Mátyás királya, igazából egészen laza kapcsolatot ápol vele a történeti figura, az nem esik jól". 

És akkor azt érzem, nagyon sokszor ilyen távolságot kezdenek tartani, hogy ne tessék már ilyet mondani, miért kell azt mondani, miért kell megfosztani a hősünktől, miért kell deheroizálni.

A történész viszont nem akar sárba tiporni senkit, a történeti igazságról próbál számot adni. Ha ez ütközik a mítosszal, akkor ütközik. 

Katona Csaba szerint látványos fordulatot nem lehet elérni, apró információkkal lehet reálisabbá tenni a történelemszemléletünket. Egy friss kutatás egyébként éppen azt vizsgálja, honnan szerzik ma a magyarok a Moháccsal kapcsolatos tudásukat, és mely több száz éves mítoszok élnek tovább.

A trianoni mondat, ami valószínűleg soha nem hangzott el

A történész a mítoszgyártásra kézzelfogható példát is hozott. A neten évek óta terjed egy Apponyi Albertnek tulajdonított mondat, amely szerint a magyar delegáció vezetője Trianonban a szemébe vágta volna a győzteseknek, hogy most megássák Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz az ő országuk temetésén.

„Most Apponyi Albert sokkal intelligensebb ember volt, hogy ilyesmit mondott volna."

Gondoljunk bele, hogy elmegy kiszolgáltatott helyzetben egy tárgyalási delegáció vezetőjeként Trianonba, és akkor az az első dolga, hogy páros lábbal beleszáll azokba, akik majd rólunk fognak dönteni? 

„Tehát mennyire reális ez, hogy azzal kezdek, hogy berúgom az ajtót, és elküldök mindenkit a sündörgősbe, akiktől én egy pozitív döntést remélek a saját irányomba. Ezerrel terjed. Megállíthatatlanul, mint a vírus”.

A mondat mégis megállíthatatlanul terjed – és mindez jóval a mesterséges intelligencia megjelenése előtt kezdődött. 

Felhozta, hogy Sztálin annak idején fényképeket retusáltatott, Mátyás király pedig egy vesztes csetepatéról íratott győzelmi jelentést – ki tudta volna leellenőrizni, hogy nem így történt?

Ezért létezik a forráskritika: a történésznek minden irattal szemben fel kell tennie a kérdést, ki keletkeztette, mikor, és kinek szánta. Ahogy Katona Csaba mondja: „Attól, hogy valaki 300 vagy 600 éve írt le valamit, hazudhatott is, tévedhetett is."

A gép, amelyik nem tudja megkülönböztetni a régészt a szittya mítosztól

És mit kezd mindezzel a mesterséges intelligencia? A történész szerint eszközként kiváló, a 18. századi országos összeírásokat, amelyek nevét korábban a levéltárosok egyesével gépelték át a korabeli latin kézírásból, ma az AI olvassa ki – nagyságrendekkel gyorsabban, de minden sort ellenőrizni kell.

Mintázatok feltárására is jól használható, például arra, hányszor fordult elő egy politikus neve egy adott lapban két évtized alatt.

A baj ott kezdődik, amikor gondolkodást várnának tőle. Katona Csaba saját tapasztalata szerint az AI nem tud mérlegelni: 

Mohácsnál ugyanez történik. Ha valaki összefoglalót kér tőle, a gép nem fogja szétválasztani a mérlegelő történészi szöveget attól, hogy elveszett a hon, és immáron mindennek vége.

A mesterséges intelligencia így nem lebontja az ideológiai csapdákat, hanem konzerválja őket – hitelesnek tűnő, folyékony szövegben. Hogy a hamisítványt mennyire nehéz kiszűrni, azt a deepfake-ek terjedése is jól mutatja.

A történész szerint ezért nem az eszközt kell félteni vagy félni tőle. A dinamit sem jó vagy rossz önmagában, ahogy a kés sem támad rá senkire. Az AI is eszköz, csak ott kell állni mögötte. Ha átadjuk neki a terepet, azt butaságokkal fogja megtölteni.

(Borítókép: Hagyományőrzők a magyar és oszmán csapatok összecsapását elevenítik fel a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából rendezett emléknapon a csata egykori színhelyén Sátorhelyen 2026. augusztus 29-én. Fotó: Ruprech Judit / MTI)