GazdaságSzerző: vg 2 órával ezelőtt 4 percnyi olvasás
Európa legfontosabb személyi döntése következik 2029-ig, amikor lejár az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen mandátuma.
Késhegyre menő küzdelem folyik az Európai Központi Bankért az európai politikában, pedig Christine Lagarde elnök széke még meg sem ürült. Legkésőbb a jövő év október végén távozik, amikor lejár a mandátuma, de erőteljes a várakozás, hogy sokkal hamarabb. Már készül, és hamarosan meg is jelenik az életrajza: ugyanaz a német újságíró írja, Marc Hujer, aki Arnold Schwarzennegerét jegyezte, mielőtt a testépítő-színész-politikus a kaliforniai kormányzói székből távozott. Az uniós nagypolitikában ugyanakkor már azért megy a harc, kiknek az életrajzába kerüljön új fontos bejegyzés.
Scvhwarzenegger republikánusai annak idején elbukták az elnöki széket 2011-ben egy évekig a nyilvánosság előtt folyó nyers politikai küzdelem után.
A franciák nem feltétlenül bukják el Lagarde pozícióját, és viszonylag gyorsan le kell zárniuk a pozícióharcot, mert az uniós politika fő vonala attól tart: a tavaszi elnökválasztáson győz a radikális jobboldal, az EKB-ért folyó alkudozásban pedig nem igazán szeretnék, ha Marine Le Penék is beleszólhatnának.
Az uniós nagypolitikai általában is leosztaná a kártyákat és újrarendezné a terepet a francia választás előtt: ennek az átrendezésnek a része az EKB-s lapok "leosztása". Lagarde pedig az általános várakozás szerint megteszi azt a szívességet, hogy legkésőbb a jövő év elejére távozik: a jól értesültek szerint a tavaly óta botrányok terhelte Világgazdasági Fórum vezetését veszi át.
Az eltérés a kaliforniai példáktól nem csak az, hogy az európai küzdelem az EKB képviselte pénzügyi-gazdasági hatalmi pozíciókért nem nyíltan, hanem a színfalak mögött folyik.
A helyzet is bonyolultabb, alkalmat adva az osztozkodásra: nem csak Lagarde ciklusa jár le ugyanis jövőre, hanem Philip Lane főközgazdászé – ő a bank második legfontosabb vezetője –, illetve a piaci működésért, kutatásért és statisztikért felelős igazgatósági tagé, Isabel Schnabelé is.
A cél az, hogy az év végéig sikerüljön megállapodni egy átfogó csomagról
– mondta a Financial Timesnak egy, a tárgyalásokról tájékoztatott uniós diplomata.
„Valóban folynak stratégiai egyeztetések” – mondta egy másik, a tárgyalásokat ismerő diplomata. „Mindenki tisztában van azzal, hogy számos fontos gazdasági pozícióról kell döntenünk.”
"Az év végéig" – idén gyakran olvasott szavak az uniós hírekben. Az év végéig akarják tető alá hozni a 2028-tól induló hétéves EU-költségvetést is, soha nem látott hatalomkoncentrációt biztosítva Ursula von der Leyen Európai Bizottságának. Brüsszelnek mindenkihez lesz kívánsága, miközben az új magyar kormánynak az euró bevezetését megcélzó költségvetési tervéhez kell kérnie a jóváhagyást.
A Tisza-kormánynak ez az utóbbi juthat a leosztandó lapok közül, nem a hatalmi pozíciók. (A rosszabb verziót az uniós túlzottdeficiteljárás megkövetelte megszorításokban fuldokló Romániában vehetjük szemre.) Az áprilisban választási vereséget szenvedett Orbán Viktortól, az engedmény-kialkudás nagymesterétől von der Leyenéknek már nem kell tartaniuk, a jövőre esetleg a hatalomba megérkező Marine Le Pentől és az AfD németországi előretörésétől azonban tartanak.
Ami a hatalmi pozíciókat illeti, egy a folyamatban résztvevő rálátással rendelkező magas rangú tisztviselő a brit lapnak úgy fogalmazott: „Az EKB elnökéről szóló döntés egy szélesebb pozícióelosztási csomag része." Ez
Európa legfontosabb személyi döntése
2029-ig, amikor lejár Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének mandátuma – tette hozzá.
Amikor az EU-ban kulcsposztokat osztanak, elsőre mindig azt érdemes feltérképezni, mit akarnak a németek és a franciák – ez így volt akkor is, amikor még nem léptek ki az unióból a britek.
Ebben az esetben Lagarde pozícióját tekintve a németek egy nyilvánvaló hendikeppel indulnak. Az Európai Bizottság elnöke ugyanis német. Márpedig még sosem fordult elő, hogy a két legfontosabb uniós intézményt két német töltse be – fogalmaz az FT azzal kapcsolatban, hogy a színfalak mögött Joachim Nagel, a Bundesbank feje is bejelentkezett az EKB-elnöki posztért.
A brit lap több forrásból arról értesült, hogy a német kormány támogatása Nagel számára ebben az ügyben langyosnál semmiképp sem erősebb. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az euróövezeti jegybankot "elengedné" Berlin: egyszerűen arról van szó, hogy a második legfontosabb EKB-posztra fáj a foguk.
Egy másik országból érkező EKB-elnök, akit „egy erős német vezető közgazdász ellensúlyoz … Berlinben lehetséges forgatókönyvnek számít” – mondta egy, az egyeztetéseket közvetlenül ismerő személy. Három, az ügyről tájékoztatott forrás szerint – folytatja az FT – Berlinben az EKB vezető közgazdászi posztjára jelöltként felmerült
Innentől azonban már a bonyodalmak kezdődnek.
Az első bonyodalom: ugyanezt a posztot a franciák is szeretnék, és már egyeztettek is két jelöltről:
Itt kell visszatérnünk Lagarde utódának személyére. Párizs elengedte volna az EKB-elnöki posztot?
Nem feltétlenül.
"Az íratlan szabályok, a nemzeti presztízsszempontok és a háttérben meghúzódó kölcsönös függőségek" következtében azonban – fogalmaz a brit világlap – a két fő jelölt nem francia:
Nomármost – említettük, hogy bonyodalmak kezdődtek –, három, a német kormány gondolkodását ismerő forrás is azt állította a lapnak, hogy egy francia vezető közgazdász és egy spanyol EKB-elnök együtt „nehezen elképzelhető” verzió Berlin számára.
Ugyanakkor egy francia vezető közgazdász és egy spanyol EKB-elnök párosítása „nehezen elképzelhető” Berlin számára – mondta három, a német kormány gondolkodását ismerő forrás. Párizs pedig valószínűleg azt akadályozná meg, hogy egy holland EKB-elnök és egy német vezető közgazdász kerüljön együttesen pozícióba.
A részletes okokat most ne firtassuk, azt azonban láthatjuk, hogy ha mindez igaz – és az FT-t hírforrásként meglehetősen megbízhatónak tartják –, akkor ez bizony patthelyzet. Maga a lap arra emlékeztet ugyanakkor, hogy van egy olyan verzió is, ami akár alkuhoz is vezethet: 2019-ben pont az történt, hogy Emmanuel Macron elnök meglepetésre patthelyzetet feloldva Christine Lagarde-ot javasolta EKB-elnöknek. A megrekedt vita ezt megelőzően arról szólt, ki kövesse Mario Draghit: Jens Weidmann német Bundesbank-elnök, François Villeroy de Galhau francia jegybankelnök, illetve más központi bankárok. (Ekkor még a luxemburgi Jean-Claude Juncker volt az Európai Bizottság elnöke.) Az FT David Marshot, az OMFIF agytröszt elnöke egy nemrégiben megjelent blogbejegyzésében azt vetette fel, hogy ezúttal Villeroy de Galhau lehet a meglepetésjelölt.
Tehát megint egy volt jegybankelnök, miután Lagarde személyében volt IMF-elnök érkezett, aki korábban francia gazdasági és pénzügyminiszter volt, még korábban pedig a Baker McKenzie, az egyik legnagyobb globális ügyvédi iroda elnöke. Schwarzeneggeréhez hasonlóan színes pálya, amely hamarosan újabb állomással gazdagodhat. De ki költözik a frankfurti irodába?
Napi