GazdaságSzerző: hold 7 órával ezelőtt 6 percnyi olvasás
A Tisza-kormány 7,5 százalékos hiányt örökölt, miközben egymást érik a béremelési igények, a választási ígéretek és az évtizedek óta halogatott állami beruházások. Meddig lehet várni…
A Tisza-kormány 7,5 százalékos hiányt örökölt, miközben egymást érik a béremelési igények, a választási ígéretek és az évtizedek óta halogatott állami beruházások. Meddig lehet várni a nagy átalakításokkal, honnan teremthető elő a szükséges pénz, és kiknek kell nemet mondani? Pogátsa Zoltán és Szabó Balázs a Partizán stúdiójában egyetértett abban, hogy a jelenlegi rendszer nem tartható fenn – abban viszont már kevésbé, hogy először költeni vagy spórolni kellene.
Az adást nézd meg a YouTube-on, vagy olvasd el itt, a HOLDBLOG-on! Az interjú szövegét annak terjedelme miatt két részletben közöljük.
Partizán: Irreális számokra építette az Orbán-kormány az utolsó hónapjaiban az utolsó költségvetését, ezért augusztus végén a Tisza pótköltségvetést terjesztett be, amelynek ma kezdődött meg a vitája a parlamentben. Ebben a pótköltségvetésben már szerepel néhány olyan ígéret, amelyet a Tisza-kormány még a kampányban tett. Ilyen például az iskolakezdési támogatás, a vényköteles gyógyszerek áfamentessége és a tűzifa áfájának csökkentése. Kiolvasható ebből bármi arról, hogy mire akar egyáltalán költeni a Tisza-kormány, és mi fontos számára a gazdaságpolitikában?
Pogátsa Zoltán: Egyelőre nem látok drámai átalakítást. A felvezetőben elhangzottak fontos dolgok, főleg szociális szempontból, de a költségvetésben relatíve apró tételek. Egy nyolc százalék fölötti hiánynál a drámai megszorítás szerintem három-négy százalékpontos kiigazításnál kezdődne. Ehhez képest nem történt lényegi átalakítás.
Egy kormányt hosszabb távon az alapján ítélnek meg, hogy javuló tendenciát mutat-e. Ez az új kormány első éve, ezért politikailag is racionális lehet az első évben meghagyni a nagy hiányt. Utána arra lehet mutogatni, hogy lám, 7,5 százalékkal kezdtük, jövőre pedig mondjuk hat, aztán öt, majd négy százalék lett.
Szabó Balázs: Abban is lenne politikai racionalitás, hogy az elején tesszük meg a nehéz lépéseket, hiszen most magas a Tisza támogatottsága. Ez elképesztően nagy történelmi pillanat, hiszen Európában nincs még egy olyan párt, amelynek ekkora lenne a támogatottsága.
Mikor lépjünk nagyot, mikor hozzunk akár fájdalmas intézkedéseket, ha nem akkor, amikor az ország különböző alrendszerei – az egészségügy, a közlekedés és az oktatás – ezt megkívánják?
Egyetértek egyébként: minden szempontból óvatos a pótköltségvetés. Ami eddig történt – a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, a tűzifa áfájának csökkentése vagy az iskolakezdési támogatás –, inkább a tízmilliárd forintos tételek kategóriájába tartozik. Nagyobb, strukturális bejelentéseket, változtatásokat azonban egyelőre nem látunk.
Azok a jóléti intézkedések, amelyek bekerültek a pótköltségvetésbe, nem olyan drámaiak, nem képviselnek jelentős összeget. Ráadásul egy részükről az is elmondható (rokkantnyugdíjak, gyermekvédelem, iskolakezdési támogatás stb), hogy nem pontosan úgy valósultak meg, ahogyan eredetileg vállalták őket. Ezeket az intézkedéseket már most, nagyobb erővel kellett volna bevezetni?
Pogátsa Zoltán: Én nem is annyira a 2027-es költségvetést várom – bár abban már valóban látszódniuk kell ezeknek az irányoknak –, hanem az euróbevezetési tervet, amelyet szintén megígértek. Ha a 2026-os pótköltségvetésben már most elsütik ezeket a nagy lépéseket, az tulajdonképpen előre meghatározná ennek a négyéves tervnek az irányvonalait is.
Van itt egy óriási feszültség. Egyrészt a szabályok szerint a jelenleg – az árfolyamtól függően – 75–78 százalékos GDP-arányos államadósságot 60 százalékra kellene csökkenteni. Még akkor is 10–13 százalékpontos adósságcsökkentésről beszélünk, ez drasztikus megszorításokat feltételez.
Másrészt a kiadási oldalon ott vannak az igazán nagy kiadási lépése: például Paks II., a MÁV, vagy a magyar egészségügy mind több ezermilliárd forintos tétel, és még sorolhatnám.
Éppen ezért kérdés, hogy kellett volna-e már most lépni. Balázs, szerinted lett volna helye annak, hogy nagyobb intézkedéseket lépjenek meg?
Szabó Balázs: Szerintem azért nem lett volna helye ennek, mert a másik oldalon három olyan tételt kell figyelni, amely javíthatja a költségvetés helyzetét.
Az egyik a korrupció visszafogása, ami akár több ezer milliárd forintos tétel lehet. A második az uniós források beérkezése: ezek egyrészt kiváltanak bizonyos költségvetési kiadásokat, másrészt felpörgetik a gazdaságot, amiből adóbevétel keletkezik. A harmadik pedig az, hogy csökkentek a kamatok, ezért az államadósság után is kevesebb kamatot kell fizetni azoknak, akiknek tartozunk. Ezek azok a nagy tételek, amelyek érdemben javíthatnak a helyzeten.
A kiadási igények viszont végtelenek. Nem ismétlem meg Pogit, mert ezeket valóban mindannyian ismerjük De egyszerűen nincs erre elég pénze a magyar államnak, és nincs elég munkaerő, illetve egyéb erőforrás sem ahhoz, hogy mindent pikk-pakk megoldjunk. Én is azt gondolom, hogy ebben óvatosnak kell lennie a kormányzatnak.
Amiben viszont nem lettem volna óvatos, az a piactorzító intézkedések és adók kivezetése – bár ez rövid távon természetesen rontaná a költségvetés helyzetét. Ilyenek a különadók, a bankadó és a telekommunikációs adó; szinte minden szektort terhel.
Erre azt mondja a kormány, hogy szeretné kivezetni, de most még nem tudja.
Szabó Balázs: Az elmúlt években, a Fidesz alatt azonban úgy rejtették el az adóemeléseket, hogy beépítették őket a különadókba. Szerintem ezen kellene strukturálisan változtatni: el kellene kezdeni kivezetni a különadókat. Ebben mindeddig nem láttunk igazán nagy bátorságot.
Persze mindig elmondhatjuk, hogy még korán van. Most az uniós pénzek hazahozatala volt a fókusz, közben felálltak a minisztériumok, és amit a miniszterek nyilatkoznak, az rendkívül szimpatikus. Lehet tehát türelmesnek lenni.
Az viszont biztos, hogy később olyan intézkedéseket is kell majd hozni, amelyek eredménye esetleg nem lesz szimpatikus az embereknek. Ennek egyelőre nem láttuk jelét, de szerintem a befektetői piac is várja. A piac most türelmes, támogatja Magyarországot, erős a forint, és alacsonyak a kötvényhozamok. Ez azonban nem tart örökké, tehát népszerűtlen lépésekre is szükség lesz.
A rossz költségvetési helyzet ellenére nem lehetett volna már most hozzányúlni az Orbán-kormánytól örökölt különadókhoz és a sokat bírált családpolitikai intézkedésekhez?
Szabó Balázs: Ha adunk valakinek, azt a többiek fizetik ki. Nem lehet mindenkire rámutatni, hogy neki is segíteni akarunk.
A választás környékén kialakult egy ígérethalmaz, amely szerint mindenkinek adni kell. Szívünk szerint persze tényleg mindenkinek adnánk: én például sokkal szívesebben adnék az ápolóknak szja-mentességet, mint a két- és háromgyermekes anyáknak. Ez az én szubjektív preferenciám, de most nem ez a lényeg. Azt akarom mondani, hogy ezt az adakozást valahogyan mederbe kell terelni, nem lehet mindig csak adni.
Szerintem tehát lehetne vágni a kiadásokból, vannak erre lehetőségek. Talán ebben sem volt annyira bátor a Tisza, mint amennyire a változtatáshoz szükség lenne.
Pogátsa Zoltán: Annyi különböző intézkedésről beszélünk, hogy szerintem teljesen racionális azt mondani: leteszünk egy középtávú stratégiát, amelyben szerepel, hogy hány év alatt, milyen ütemezéssel vezetjük be az egyes lépéseket, és melyik intézkedés mit fog ellensúlyozni. Szerintem még érdemes türelmesnek lenni, és teljesen rendben van, hogy most nem történtek meg ezek a változtatások. Az eurócsatlakozási tervben és a következő évi költségvetésben azonban már látni fogjuk, hogy melyek a fő irányok.
Reagálnék még egy pillanatra a bevételekre. A kiadási szükséglet hatalmas, én körülbelül 30 ezermilliárd forintra becsülöm azt az összeget, amelyet most el kellene költeni. Szerintem nem érv az, hogy nincs pénz, nincs munkaerő és nincs más erőforrás. Azért nem érv, mert szerintem éppen azért nincs pénz, mert ezeket a kiadásokat mindig elhalasztjuk. A rendszerváltás óta folyamatosan azt mondjuk, hogy most nincs pénz, és emiatt sohasem költöttünk eleget humántőkére és infrastruktúrára.
Meg kell találni a pénzt, mert ezekre biztosan költenünk kell. Egyszerűen meg kell újítani a humántőkénket, az infrastruktúránkat és a rendszereinket. Minden máson spórolni kell, hogy ezekre költhessünk.
Szabó Balázs: Csakhogy az éves adóbevétel körülbelül 40 ezermilliárd forint, te pedig most 30 ezermilliárdos kiadási szükségletről beszélsz. Ha öt vagy nyolc évre osztod is el, akkor is brutális költségvetési expanzióról beszélünk.
Pogátsa Zoltán: Brutális költségvetési expanzióról, egyetértek. Éppen ezért gondolom azt, hogy aki szerint az eurócsatlakozás nem áll szemben a modernizációs és fejlesztési szükségletekkel, az vagy nem érti a helyzetet, vagy egyszerűen csak meg akar felelni a közvéleménynek, és népszerű dolgokat akar mondani.
Szerintem ma az a felelős állítás – még ha népszerűtlen is –, hogy a 2030-as eurócsatlakozás teljesen irreális. Még ha 2026-ban meg is születne a döntés, jelenleg akkor is inkább 2032-es csatlakozás vetíthető előre.
Vagy elkezdünk megszorítani, és megpróbáljuk elérni az alacsonyabb államadósságot, ami a GDP-arányos adósságráta 10–13 százalékpontos csökkentését jelentené. De szerintem most oda kell adni a pénzt ezekre a fejlesztendő területekre. Nem tudom, lesz-e még egyszer olyan történelmi lehetőségünk, amikor ennyire elkötelezett közlekedési miniszterünk van, aki valóban fejleszteni szeretne, az egészségügyhöz értő miniszterünk, illetve az oktatásért elkötelezett oktatási miniszterünk. Most kell pénzt adni ezeknek az embereknek, és elkezdeni a beruházásokat.
Az euró egyébként sem ennyire fontos. Semmi dráma nincs abban, ha nem 2032-ben, hanem 2036-ban vagy 2038-ban vezetjük be. Ez sokkal reálisabb. Ha most elkezdesz megszorítani, és az euró bevezetését teszed elsődleges céllá, akkor Magyarország elmaradottsága tartóssá válik.
Napi