A jelenet a VIII. kerület két frekventált terén zajlott le, de Budapest VI., VII., IX. és XI. kerületeinek Facebook-csoportjait böngészve számtalan bejegyzést lehet találni, ami hasonló történéseket ír le. Az írásokhoz sokszor videókat, fotókat is csatolnak. Az egyik ilyen videón egy nő egy kapualjból lép elő, kezében egy üvegpipával. Bemegy két parkoló autó közé, és elkezdi letolni a nadrágját. A videót készítő férfi rászól, hogy ezt talán nem itt kéne, mire a nő visszaszól neki, hogy nagyon kell pisilnie, és hol máshol végezze el. A videózás láthatóan zavarja a nőt, így végül továbbmegy, sétálás közben pedig nagyokat szív az üvegpipából. Több posztot is láttunk, amiben kapualjakban, köztéri padokon önkívületi állapotban fekvő emberekről, felborogatott kukákról vagy éppen társasházak ajtajait feszegető emberekről készült fotókat osztottak meg.

Egy másik bejegyzésben egy Budapesten élő férfi a következőket írta: „valahogy sikerült létrehoznunk azt az abszurd városképet, ahol a körforgásos gazdaság találkozik a nyomorral meg az addikcióval”. Bár maga az írás és a poszt alatti kommentszekció is leginkább ventilálásban merül ki, ez a mondat elég jól fején találta a szöget. A valahogyot pedig nem kell sokáig kutatni, ez a Fidesz 16 éves országlásának szinte egyenes következménye, a megoldás pedig részben a főváros, de leginkább az új kormány nyakába szakad.

A fővárosi helyzet súlyosságára július közepén négy belvárosi kerület polgármestere közös levélben hívta fel a figyelmet, és elsősorban közbiztonsági keretezést adtak neki. Karácsony Gergely főpolgármester a polgármesterek levelére reagálva arról írt, hogy bár a lakosságot zavaró jelenségekről mint közbiztonsági, rendészeti kérdésekről gondolkodnak a legtöbben, a probléma gyökere sokkal inkább szociális, gazdasági és mentális egészséggel kapcsolatos. A Tisza-kormány erre egyből reagált is: a Belügyminisztérium 30 napos fokozott rendőri jelenlétet rendelt el a fővárosban, emellett pedig a Szociális és Családügyi Minisztérium is elkezdett egy megoldási terven dolgozni. Ezen túl azonban már sokkal kevesebb szó esett az elmúlt hetekben arról, hogy pontosan mi is a kapcsolat a fővárost elárasztó, palackokat gyűjtő, közterületen nyíltan drogot fogyasztó, sokszor antiszociális viselkedést produkáló emberek, valamint az elmúlt 16 évben módszeresen leépített szociális, pszichiátriai és addiktológiai ellátórendszer között.

Akár azt is mondhatnánk, az Orbán-kormányok ezeken a területeken végzett romboló tevékenységébe szinte kódolva volt, hogy egyszer robbanni fog a bomba. Az ország Budapesten kívüli részeinek állapotáról kap most látleletet a fővárosi lakosság. Több vidéki szegregátumban már évek óta súlyos problémát jelentenek a dizájnerdrogok, amelyek használata persze szoros összefüggésben van a kilátástalan gazdasági helyzettel, a munkanélküliséggel, a kezeletlen mentális betegségekkel. A vidéki lakosság a fővárosihoz hasonlóan azt kérte már az előző kormánytól is, küldjenek több rendőrt, kezeljék a kialakult droghelyzetet, de a Fidesz-kormány lényegében magára hagyta ezeket a közösségeket.

Az elmúlt hetekben több szakemberrel is interjút készítettünk, és kimentünk a főváros utcáira, hogy megmutassuk, a budapesti helyzet messze túlmutat saját magán, és leginkább azt jelzi, hogy vészesen kevés ideje maradt a Tisza-kormánynak a megoldás megtalálására és a lassan elviselhetetlen mértékűvé váló társadalmi feszültségek enyhítésére.

Mind a közterületi szerhasználatot, mind a palackozást nagyon sokszor tévesen azonosítják a hajléktalansággal, és különösen igaz ez most Budapesten. A belvárosi polgármesterek által a kormánytól kért öt azonnali intézkedés közül is az egyik a hajléktalanellátásra vonatkozott: legyen könnyebb bejutni az éjjeli menedékhelyekre, és hosszabb ideig lehessen bennmaradni. Pedig, mint az a fővárosi fenntartású Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), valamint a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanellátásban részt vevő szakembereivel folytatott beszélgetéseinkből kiderült, a belvárosban felszínre került problémahalmazt alapvetően nem az otthontalan emberek idézték elő, és így a hajléktalanellátás nem is fogja tudni megoldani.

A hajléktalanok körében nem nőtt jelentősen a szerhasználat az elmúlt időben, ráadásul aki már hosszabb ideje él utcán, az tisztában van vele, hogy hol vannak azok a helyek, ahol nem lesz szem előtt, és így nem fognak például rendőrt hívni rá. A szakemberek szerint tehát azt ki lehet jelenteni, hogy a belvárosban érzékelt megnövekedett közterületi szerhasználat szinte biztosan nem a hajléktalansághoz kapcsolódik.

A most az utcán látott szerhasználók jelentős része, még ha a külseje alapján ezt is gondolhatják róla, nem hajléktalan.

„Nappal kint vannak az utcán, mert ott szerzik be az anyagot, de estére eltűnnek” – mondta Biczók Zoltán, a BMSZKI alacsonyküszöbű ellátásaiért felelős szakterületi vezetője.

A palackozás a másik olyan tevékenység, amely szintén elterjedt ugyan az otthontalan emberek körében, de korántsem csak őket lehet látni az utcán visszaváltható palackok után kutatni. Az utcán és a szállókon is érezni, hogy egyre többen jönnek vidékről, akiket az utcán általában hajléktalanként azonosítanak, miközben nem azok. A hajléktalanszállókon ők „átmenő ügyfelekként” jelennek meg, akik éjszakára ezekben az intézményekben húzzák ugyan meg magukat, de a szociális munkásokkal általában nem állnak szóba. A saját felfogásuk szerint nincs szükségük ellátásra, mert nem hajléktalanok.

Ugyanez igaz az utcán csoportosuló drogfogyasztó társaságokra. A BMSZKI utcai gondozószolgálatának vezetője, Sudár Zsolt szerint ezek az emberek nem tartoznak az állandó ügyfeleik közé, vagyis nagyon nagy százalékban nem hajléktalanok. Ezekkel a csoportokkal az utcai gondozók nem tudnak mit csinálni, sokszor megközelíteni sem tudják őket, mert esetenként akár még a szociális munkásokkal szemben is agresszívan, de legalábbis elutasítóan viselkednek.

„Akik miatt balhé van, azok többségében nincsenek benne a klasszikus hajléktalanellátásban” – mondta Németh Attila, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-budai Szociális Központ szakmai vezetője. A máltaiak állandó ellátottjai között minimális a szerhasználat, bár az ő szállóikon a benntartózkodás feltétele, hogy az ügyfelek nem lehetnek semmilyen tudatmódosító szer hatása alatt. Az utóbbi hónapokban azonban ők is tapasztalták, hogy a hozzájuk tartozó XI. és XXII. kerületekben, ha nem is az otthontalan emberek körében, de megnövekedett a közterületi szerhasználat, ami miatt ezeken a területeken is nő az ott élők elégedetlensége.

A palackokat gyűjtő emberek megnövekedett száma az egyik nagyon feltűnő tünete annak a társadalmi lecsúszásnak, amit az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Kutatóintézetének 2025 őszén készített kutatása már kimutatott. Példátlan mértékben torzult a magyar társadalom szerkezete 2021–2025 között: a legdrámaibb mértékben az alsó réteg aránya változott, ami 31 százalékról 43 százalékra nőtt, az alsó középréteg pedig 36 százalékról 38 százalékra nőtt. Mindeközben a felső réteg aránya megfeleződött, 9-ről 5 százalékra csökkent, a felső középréteg pedig 24 százalékról 14 százalékra zsugorodott.

A magyar társadalom jelentős részének tehát érezhetően rosszabb most az anyagi helyzete, mint 4 évvel korábban, ez pedig magyarázhatja, miért szorulnak egyre többen a palackgyűjtésből származó bevételre.

„Habár már 2024 szeptemberében jeleztem, hogy ezt társadalmi kérdésként kell felfogni, nem gondoltam volna, hogy ebből ekkora társadalmi probléma lesz” – mondta Szabó Andrea szociológus, akivel 2 évvel ezelőtt, a visszaváltási rendszer bevezetésekor már beszélgettünk annak lehetséges társadalmi hatásairól.

A palackvisszaváltásnak két egymással ellentétes kimenetele lehet, az egyik egy kifejezetten pozitív, a társadalmi kohéziót erősítő, a másik egy negatív, a társadalmi ellentéteket kiélező, újabb konfliktusokat gerjesztő végkifejlet. Szabó szerint kijelenthető, hogy Magyarországon sajnos az utóbbi következett be, az elmúlt két évben eszkalálódott a palackgyűjtés körüli helyzet, emögött pedig Szabó szerint alapvetően két egymással összefüggő folyamat áll. Az egyik, hogy az Orbán-rezsim alatt létrejött egy nagyon súlyos anyagi problémákkal küzdő társadalmi osztály. A másik pedig, hogy a korábbi feltételezésével szemben a középosztály, az alsó középosztály és a szegény társadalmi rétegek közötti összekapcsolódás, társadalmi szolidaritás nem jelent meg.

Az első okról már korábbi cikkünkben is részletesen beszélt a szociológus. Orbán Viktor és a Fidesz-kormány 2011-ben hirdette meg a munkaalapú társadalom koncepcióját, ettől kezdve pedig az Orbán-kormányok álláspontja és narratívája az volt, hogy Magyarországon nincsen jövedelmi szegénység, vagy ha van is, az legfeljebb lokálisan fordul elő, és jelentősen csökkent az elmúlt évtizedben. Noha a jelentős általános bér- és életszínvonal-emelkedés Magyarországon valós adat, a képet már 2024 szeptemberében árnyalta, hogy ha nem is kiugró számokban, de megjelentek a nagyvárosokban a palackot gyűjtő emberek. Mostanra azonban tömegessé vált a jelenség, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az átlagos életszínvonal-emelkedés mellett fennmaradt egy olyan réteg is, amely évről évre egyre jobban leszakadt, sőt ez a réteg az utóbbi néhány év gazdasági stagnálása miatt még szélesedett is.

A második okról Szabó azt mondta, a rendszer bevezetésekor feltételezte, hogy itthon is kialakul majd a társadalmi szolidaritásnak az a formája, ami például Németországban vagy Svédországban kialakult. Ezekben az országokban a középosztálynál kialakult a gyakorlat, hogy aki nem viszi vissza maga a palackot, az nem a szemétbe dobja, hanem vagy leteszi a szemetes mellé, vagy elhelyezi egy erre kialakított tárolóban. Erre itthon is volt felülről jövő kezdeményezés, és a fővárosban halovány kísérletként kikerült néhány ilyen tároló, de rendszerszintű gyakorlat nem honosodott meg, ennek pedig súlyos közegészségügyi és köztisztasági következményei vannak. A vissza nem váltott palackok nálunk tömegesen az otthoni és utcai szemetesekben kötnek ki, így a palackgyűjtők onnan szedik ki őket. Ez egyrészt közvetlenül veszélyezteti az egészségüket, másrészt az utcára kerülő szemét általánosságban rontja a közegészségügyi helyzetet, például azzal, hogy kedvez a patkányok, csótányok szaporodásának. Ez a helyzet pedig kiélezte a konfliktust a középosztály és a szegény társadalmi rétegek között.

Arra egyelőre nincs egyértelmű magyarázat, hogy miért nem alakult ki a Szabó Andrea által is várt társadalmi szolidaritás, miért nem lett rendezett formája a vissza nem váltott palackok gyűjtésének. Szabó szerint az egyik oka ennek szinte biztosan az, hogy az állam ebben semmilyen szerepet nem vállalt, nem tűzte ki célul, hogy ez a rendszer meghonosodjon. Ehhez szükség lett volna például egy állami programra vagy edukációs kampányra Szabó szerint, ez megmutatta volna, mi is a rendszer célja, és hogy nemcsak környezetvédelmi, hanem társadalmi vetülete is van a palackvisszaváltásnak. Ez egyébként még hatalmas kiadást se jelentett volna az államnak, egy olyan, olcsó hirdetésnek is nagy hatása lehetett volna, amiben csak annyi szerepel a plakáton: „Ne dobd ki, akkor se, ha nem váltod vissza!” De ha az állam, illetve a hulladékrendszert üzemeltető Mohu egy kicsit többet is hajlandó lett volna költeni, akkor például lehetett volna műanyag dobozokat adni a háztartásoknak, amikbe gyűjthetik a palackokat, és aztán kitehetik a ház elé, ha nem akarják visszaváltani.

„Ilyen azonban nem történt, és ebből látszik, hogy a hatalom nem is akart ezzel a kérdéssel szociológiai, társadalmi szempontból foglalkozni” – mondta Szabó Andrea.

A hétköznapi tapasztalatok alapján Szabó szerint létrejött egy új társadalmi réteg, amelyben az emberek tömegesen, életvitelszerűen foglalkoznak palackok gyűjtésével. Pontos képünk jelenleg ugyan nincs arról, hogy milyen hátterű emberek tartoznak ebbe az új társadalmi rétegbe, de a tapasztalatok alapján sok otthontalan embernek, illetve sok elsősorban alacsony iskolázottságú embernek vált életmódjává a palackgyűjtés. Budapesten pedig már nem csak a helyben élőkből áll össze ez a kör. Egyre többen érkeznek vidékről, akiknek megéri két-három napig, vagy akár majdnem egy teljes hétig a fővárosban tartózkodni, mert ez alatt annyi pénzt tudnak összegyűjteni, amennyit a saját lakóhelyükön vagy annak környékén esélyük sem lenne.

„Van egy 75 éves férfi, aki Tolna megyéből jár fel Budapestre gyakorlatilag napi szinten. Nem hajléktalan, Kelenföld környékén palackokat gyűjt egész nap, aztán este hazamegy” – mesélte Dubinczky Pál, a Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálatának szociális munkatársa.

Budapest utcáin mi is beszélgettünk több palackgyűjtővel, hogy megtudjuk, ők miért gyűjtik a visszaváltható üvegeket, foglalkoznak-e mással is emellett, illetve hogy körülbelül mennyi bevételük származik ebből a tevékenységből. A Budapesten élő, villanyszerelő végzettségű Róbertbe a Deák Ferenc téren futottunk bele. Ő általában egy építési vállalkozónál dolgozik, lakásfelújításokat csinálnak az év nagy részében, nemrég azonban megsérült, és a munkáltatója is éppen nyaral, így most munka és bevétel nélkül maradt. A palackok gyűjtéséből napi 3-5 ezer forintot tud összeszedni, ez éppen annyira elég, hogy egy napra tudjon magának ételt vásárolni. Nem ez az első időszaka, amikor palackgyűjtésből kell megélnie, a visszaváltási rendszer bevezetése óta már többször pótolta így a kieső munkabérét. Sok palackgyűjtőhöz hasonlóan fix útvonala van, ő a Fővám térről indul, és a belvároson át haladva keresi a kidobott üvegeket. Van egy frekventált hostel, aminek szemétgyűjtőjéhez rendszeresen visszajár. A gondnok itt már ismeri is, és miután megegyeztek, hogy Róbert nem dobálja szét a szemetet, és rendet hagy maga után, nem is küldi el onnan soha. Általában a Kossuth tér környékén szokott megtelni közepes méretű szatyra, az egyik közeli szupermarketben pedig vissza is váltja az aznap összegyűjtött mennyiséget.

„Sokan gyűjtenek drogra, néha teljes brigádok jönnek össze, ők más palackgyűjtőkkel is nagyon agresszívak tudnak lenni. Ha ilyen jön velem szembe, akkor inkább másfelé megyek” – válaszolta Róbert arra a kérdésre, hogy a palackgyűjtők között vannak-e konfliktusok. Ennek ellenére is örül azonban annak, hogy működik ez a rendszer, mert sok embernek segítség, hogy ebből pénzhez tud jutni.

A húszas évei végén járó Márkkal a Nagykörút Király utcai szakaszán találkoztunk. „Alkalmi munkákból élek, ez egy jó kiegészítés” – mondta. Általában délelőtt 11 és éjfél között járja a bulinegyed utcáit, és átlagosan 20 ezer forintot szerez egy nap a visszaváltott üvegekből. Augusztus 20-án pedig ennél is több, körülbelül 30-35 ezer forint jött össze neki. Bizonyos palackgyűjtőknek rendszeres konfliktusaik vannak a visszaváltó automatáknak helyt adó boltok személyzetével, így többüket a környéken már be se engedik az üzletekbe. Márk néha az ő üvegeiket is visszaváltja. Most is épp így tett, a sarkon egy palackozó társaságtól vett át egy teli zsákot, és már ment is a közeli REponthoz, ahol azonban 17 óra környékén nagy volt a sor, így kerékpárjával tovább is gurult, hogy másik visszaváltó helyet keressen.

Kis Réka, a Máltai Szeretetszolgálat szociális munkatársa arról számolt be, hogy a szomszédos országok magyarlakta területeiről is jönnek külhoni magyarok a jobb megélhetés reményében a fővárosba, sokszor azonban úgy érkeznek meg, hogy azt még nem tudják, hol fognak dolgozni, így jobb híján a palackokból próbálnak pénzhez jutni. Időről időre ázsiai vendégmunkásokat is látnak palackozni, ők általában vagy elvesztették a munkájukat, és így próbálnak a felszínen maradni, vagy keresetkiegészítésként gyűjtik a visszaváltható üvegeket.

A Madách téren mi is belefutottunk két Fülöp-szigeteki vendégmunkás nőbe, akik több nagy zsákkal mentek épp az utcán. Ők egy budapesti hotelben dolgoznak, és havi szinten körülbelül 300 ezer forintot keresnek. Ez nem fix összeg, a ledolgozott óráik számától függően lehet kevesebb is. Ebből a fizetésből nem mindig jönnek ki, így a palackokból származó pénzt elsősorban élelmiszerre költik. Változó, hogy éppen mennyi jön össze az üveggyűjtésből. Van, hogy csak pár ezer forint, de ha több napig gyűjtenek, akkor akár tízezres nagyságrendű összeget is szerezhetnek.

Sárosi Péter drogpolitikai szakértő, a Drogriporter szerkesztője szerint fontos látni, hogy folyamatos kétirányú kölcsönhatás áll fenn a főváros és a vidék között. Egyrészről a dizájnerdrogok azokban a vidéki szegregátumokban terjedtek el, amelyeknek volt valamilyen kapcsolatuk – például családi vagy munkaügyi – Budapesttel, tehát a szintetikus szerek Budapestről is érkeznek le a vidéki gettókba. Másrészről a vidéki mélyszegénységben élők közül egyre többen vándorolnak a fővárosba, részben azért, hogy az itt eldobált palackokból jussanak pénzhez – ez az, ami most nagyon feltűnő, főleg budapesti, középosztálybeli nézőpontból.

Sárosi arról is beszélt, hogy vidéken egyre nehezebb megélni, ami miatt egyre többen próbálnak Budapesten megélhetéshez jutni, nyáron pedig különösen sokan érkeznek, mert meleg van, jó időben pedig lehet akár az utcán is aludni. Tavaly nyáron is volt egy ilyen felfutás, de az a szakértő szerint egyértelmű, hogy az idén minden eddiginél többen érkeztek, ehhez pedig biztosan köze van annak, hogy az ország gazdasági mutatói évek óta nagyon rosszak, szinte egyáltalán nem nőtt a GDP, és elképesztő mértékben felgyorsult a társadalmi lecsúszás.

A vidéki szegregátumokból érkező emberek gyakran csoportosulnak, és akár fogyasztanak drogot közterületeken, sokszor éppen a tehetősebb belvárosi kerületekben, mert itt lehet a legtöbb visszaváltható üveget összegyűjteni. Természetesen a helyiek ezt nem nézik jó szemmel, kihívják a rendőrséget, akik feloszlatják az ilyen csoportosulásokat, ideig-óráig még akár az adott kerületből is kiszorítják őket, ezzel azonban maga a rendőrség is hozzájárul ahhoz, hogy ezek a drogfogyasztó csoportok a város más pontjain is megjelenjenek.

A döntéshozónak Sárosi szerint túl kellene látnia a rendészeti megközelítésen, és elmozdulni valamilyen szociális megoldás irányába. „A rendőr elviheti ezeket az embereket, de pár nap múlva ugyanott lesznek az utcán, ha nem kezeljük a függőségüket, ha nem oldjuk meg, hogy miből fognak élni, hogy hol fognak lakni.” Enélkül a mélyszegénységben élő drogfogyasztók ugyanabban a kilátástalan helyzetben maradnak, ami miatt egyáltalán elkezdtek drogozni.

A szerhasználat legfeltűnőbb része jelenleg az, hogy a dizájnerdrog elfogyasztásához többen üvegpipát használnak. Bugár Kitti, a BMSZKI szociális munkatársa szerint ez nem jelenti azt, hogy bármilyen új anyag jelent volna meg, többéves tapasztalata alapján ez az eszköz mindig is jelen volt, a használata ad hoc jellegű, és rendszerint az éppen fogyasztott szer minőségéhez van köze. Az, hogy most az üvegpipa ennyire elterjedt, jelezheti azt is, hogy az utcán éppen terjesztett drogot jobban hígítják, ezért kisebbet üt, üvegpipával pedig a rosszabb minőségű szer is intenzívebben hat a fogyasztóra.

Sárosi szerint sincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték arra, hogy valamilyen új szer megjelenése miatt ugrott volna meg a droghasználók száma. Hatóanyag szempontjából kisebb változtatásokkal ugyan, de évek óta ugyanaz a hatóanyagcsoport – az úgynevezett katinonok – van használatban. Ez egy stimuláns, pörgető, euforizáló szer, amit egyébként olykor középosztálybeli emberek is használnak partidrogként. Ha azonban ezt a szert nagyobb mennyiségben fogyasztja valaki úgy, hogy esetleg közben nem alszik rendesen, és még valamilyen pszichiátriai problémával is küzd, az nagyon súlyos leépüléshez vezethet, bizonyos esetekben paranoid viselkedést válthat ki.

„Mi a pszichiátrián nagyon érzékeljük, ha krízisben van a társadalom” – mondta Spányik András. Szerinte a gazdasági mélypontokat, nagyobb változásokat, bizonyos társadalmi normák felbomlását vagy átalakulását szinte mindig kíséri egy „pszichiátriai boom” is. Növekszik az öngyilkosságok száma, többen szenvednek pszichiátriai betegségekben. Ilyen boom volt a Covid idején, ami nagyon súlyos károkat okozott, de Makkos szerint ezekből azért fel lehetett volna állni. Az ezt követő időszakban azonban a főorvos elmondása alapján az emberekre zúduló kormányzati üzenetek, amelyek elsősorban az ellenségeskedést, a gyűlöletet és a félelmet juttatták el mindenkihez, nagyon károsan hatottak a társadalom mentális állapotára. Szabó Andrea szociológus szerint a Fidesz szabályosan „verbális erőszakot” követett el a társadalom ellen a folyamatos uszítással, ellenségkereséssel és háborús riogatással.

A jelenlegi társadalmi krízis is egyértelműen érezhető a pszichiátriákon, különösen az addiktológiákon.

Nagyon sok páciens kerül be különböző ismeretlen összetételű dizájnerdrogok hatása alatt, amik pszichotikus tüneteket váltanak ki belőlük. „Az utcán ez a legfeltűnőbb és talán a legkevésbé megszokott, így sokszor ez válthatja ki az emberekben azt az érzetet, hogy rosszabb a közbiztonság, mint korábban” – mondta Spányik. Kevéssé ismert, hogy ezek a pszichoaktív szerek ráadásul úgynevezett depresszogének, vagyis neurobiológiailag tönkreteszik az agy örömérző rendszerét, és beletaszítják a fogyasztót a tartós örömtelenség állapotába, emiatt pedig további pszichiátriai kezelésre lesz szüksége a páciensnek.

A most az utcán látott emberek közül valószínűleg többek is rendelkeznek valamilyen kezeletlen pszichiátriai betegséggel. Annak, hogy nem részesülnek kezelésben, több oka is van. Az egyik, hogy ezeknek a betegeknek nincs meg az úgynevezett betegségbelátása, vagyis nem ismerik fel, hogy pszichés vagy testi tüneteik egy betegség következményei, és szükségük van szakorvosi segítségre. Makkos szerint ennek hiánya jelentősen nehezíti ezeknek a betegeknek az ellátását és felépülését, hiszen ők nem sétálnak be maguktól a szakrendelésre. Jogosan merülhet fel, hogy egy mentális zavarral küzdő embernél a környezetében élők – például a családja – miért nem lépnek közbe. A főorvos szerint erre az a válasz, hogy leginkább azért mert, nincs is ott vele feltétlenül a családja. Rengetegen élnek külföldön, vagy éppen költöztek vidéki településekről a fővárosba vagy nagyobb városokba; a különböző generációk teljesen külön élnek egymástól, egyre jobban individualizálódik a társadalom, ezek miatt pedig egyre több ember marad gyakorlatilag teljesen egyedül. Azonban még ha jelen is van a család a beteg életében, ez sem garancia a felépülésre. Egy pszichiátriai beteg, főleg egy függő ember támogatása lelkileg nagyon megterhelő tud lenni, és ha sokáig nem javul az állapota, sokszor a család kilép a beteg életéből. A BMSZKI ügyfelei között is volt olyan kábítószerfüggő, akit a családja rakott utcára, miután szerhasználó lett.

Ezekben az esetekben lenne nagy szerepük a közösségi ellátóknak, amelyek a lakóhelyen nyújtanak szociális ellátást pszichiátriai betegek számára, ezzel segítve őket a rehabilitációban, és egyúttal csökkentve a kórházi kezelések számát. A Szent János Kórház pszichiátriája is kapcsolatban van ilyen ellátókkal, de a lehetőségeik korlátozottak, véges számú beteget tudnak csak támogatni.

„Azok a betegek, akinek semmilyen támogatásuk nincs, nagyon könnyen kerülhetnek olyan lejtőre, ami végül a szociális, közösségi kapcsolataik megszűnéséhez vezet” – mondta a főorvos. Ilyen állapotban persze munkát végezni is szinte lehetetlen, így nem ritka, hogy ezek az emberek elveszítik a munkájukat, vagy akár a lakhatásukat is.

A kezeletlen pszichiátriai betegségek magas számának másik oka a kapacitáshiány. A család és közösségi ellátók hiánya miatt sok olyan beteg fekszik bent a pszichiátriákon, akinek egyáltalán nem lenne ott a helye. Ez viszont elveszi azokat a kapacitásokat, amik lehetővé tennék, hogy komplex rehabilitációt tudjanak a pszichiátriák biztosítani azoknak pácienseknek, akiknek erre szükségük lenne a teljes felépüléshez. A férőhelyek hiányához persze nagyban hozzájárul az is, hogy a pszichiátriai ellátástól pártállástól függetlenül, minden kormány vont el forrásokat. „Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, vagyis az OPNI 2007-es bezárása nagyon rossz, politikai alapon meghozott döntés volt” Makkos szerint, ami után elindult a pszichiátriai ellátás lassú sorvadása.

Makkos szerint azonban a pszichiátriai betegségek és a szerhasználat okozta problémák mellett fontos azt is kiemelni, hogy a legnagyobb népegészségügyi probléma továbbra is az alkohol. Persze az utcán italozó ember – még ha kevésbé jól öltözött is – kevésbé szúrja a helyben lakók szemét, és az ittasság tüneteihez is sokkal jobban hozzá vagyunk szokva, viszont az alkohol a legkülönbözőbb mentális problémákhoz, szociális izolációhoz, testi szövődményekhez, szervi károsodáshoz vezet, ami szintén terheli az ellátórendszert.

A BMSZKI Kőbányán, az Előd utcában és Bánya utcában működtet éjjeli menedékhelyeket. Az itt működő ellátás több szempontból is egyedülálló. Míg a legtöbb menedékhely szigorúan előírja, hogy az ügyfelek nem lehetnek sem alkohol, sem semmilyen más tudatmódosító szer hatása alatt, itt gyakorlatilag bárkit befogadnak, az egyetlen kritérium, hogy az ideérkezők viselkedése ne jelentsen másokra kezelhetetlenül nagy veszélyt. A Bánya utca egyik szintjén kifejezetten valamilyen mentális zavarral vagy krónikus betegséggel küzdő, 50 év feletti férfiakkal foglalkoznak, és míg a menedékhelyeken tilos alkoholt vagy más tudatmódosító szert fogyasztani, addig ezen a szállón az alkoholfogyasztás kontrollált keretek között megengedett.

Az Előd utcai szállón kialakítottak egy úgynevezett védett részleget is, ahol kifejezetten szerhasználó fiataloknak tartanak fenn 40 férőhelyet, az ide beköltözők pedig egy ártalomcsökkentő programban vesznek részt. Az itt dolgozó szociális munkások, Bugár Kitti és Farkas Krisztián azt az elvet vallják, hogy az ügyfél a saját életének a legjobb ismerője, szociális munkásként tehát nem az a feladatuk, hogy megmondják az ügyfélnek, hogy hogyan élje az életét. Jelen vannak az ügyfelek életében, napi szinten beszélgetnek velük, de nagyon figyelnek rá, hogy ezek az alkalmak ne menjenek át tanácsadásba. „Azért is akarnak hozzánk jönni a szerhasználó ügyfelek, mert tudják, hogy ítéletmentesen vagyunk jelen, nem kapják meg azt, hogy miért iszol, miért drogozol” – mondta Bugár.

A BMSZKI nagyon büszke a védett részlegre és az ott működtetett programra, azonban a kvázi addiktológiai ellátás, ártalomcsökkentés alapesetben nem tartozik az ő feladataik közé. Felmerül tehát a kérdés, hogy akkor mégis miért foglalkoznak ezzel a területtel is a hajléktalanellátáson felül.

A jelenleg legnagyobb problémát jelentő dizájnerdrogok 2010 környékén jelentek meg Magyarországon, ezután pedig rohamtempóban kezdtek terjedni. A szerhasználók közül egyre többen kerültek utcára, és egyre többen jelentkeztek a hajléktalanellátásban, ahol viszont nem fogadták őket a függőségük miatt. „Ebben a helyzetben kódolva volt, hogy egyszer robbanni fog a bomba, és tömegesen fognak a szerhasználók megjelenni az utcákon” – mondta Biczók Zoltán. Erre a helyzetre próbáltak ők reagálni 2016-ban a drogfogyasztók számára kialakított védett részleg kialakításával, hogy ott dedikáltan tudjanak ezekkel az ügyfelekkel foglalkozni.

Az Előd utcai szállón nyújtott szolgáltatás hiánypótló, mert a legtöbb rehabilitációs program általában teljes absztinenciát ír elő, a programba történő felvétel előfeltétele, hogy 10-14 napig ne fogyasszon semmilyen szert az ügyfél. Biczók szerint ezt a közterületen élő hajléktalan emberek semmilyen formában nem tudják megugrani. Farkas Krisztián, a BMSZKI szociális munkatársa szerint nagyon nagy hiányossága a jelenlegi állami rendszernek, hogy nincsen olyan köztes intézmény az addiktológiai ellátásban, ahol a szerhasználók tartózkodhatnának addig, amíg bejutnak egy rehabilitációs programba.

Farkas szerint még ha meg is van az elhatározás, hogy valaki meg akar gyógyulni, ehhez pedig vállalja a 14 nap absztinenciát, ezt az időt gyakran ugyanabban a szerhasználó közegben kell eltöltenie, ahol korábban függővé vált. „Általában 13 napot bír, majd a 14. napon szétcsapja magát” – mondta Farkas. A BMSZKI éppen abban próbálja segíteni a függő ügyfeleit, hogy kontrollálni tudják a szerhasználatukat, ennek pedig a legjobb, de nem elvárt kimenetele, ha az ügyfelek akár teljesíteni tudják a rehabilitációba való felvétel feltételeit.

Az, hogy valaki részt vesz-e az ártalomcsökkentő programban, teljesen a saját döntése. Ennek megfelelően van, aki akár több éven át is benne van. Gyakran előfordul, hogy valaki jobban lesz, csökkenti a szerhasználatát, majd amikor visszamegy az utcára, ismét visszaesik, és ismét a védett részlegen köt ki. A rehabilitációig vezető út valakinél lehet, hogy évekig tart, de olyan ügyfelük is volt már, aki viszonylag rövid idő alatt eljutott az Előd utca védett részlegéről egy rehabilitációs központba. „A szerhasználat egy nagyon sokrétű probléma, és nekünk már az is nagy eredmény, ha az ügyfél kevesebb szert használ, és a legfontosabb, hogy beszél a problémáiról, a szerhasználatáról” – mondta Biczók.

Az ártalomcsökkentésen kívül a BMSZKI már pszichológusokkal, pszichiáterekkel és tapasztalati szakértőkkel is együtt dolgozik, mert az ügyfeleik közül többen küzdenek valamilyen mentális betegséggel is. Biczók Zoltán arról beszélt, hogy a bezárt pszichiátriai intézményekből kieső, kezelésre szoruló betegek közül rengetegen kerültek be a hajléktalanellátó rendszerbe, erre pedig muszáj volt reagálniuk, miután a klasszikus hajléktalanellátásban nem volt kialakult gyakorlat a mentális beteg ügyfelek ellátására, fogadására. Első körben azon kezdtek el dolgozni, hogy az ügyfeleiknek meglegyen a betegségbelátása, felismerjék, hogy orvosi segítségre van szükségük. Ehhez először az utcai gondozószolgálatukhoz csatlakoztak pszichiáter szakorvosok és pszichológusok, majd az éjjeli menedékhelyeken is rendszeresítették az ellátást azzal a céllal, hogy ha valaki az utcáról bekerül az intézményükbe, akkor se szakadjon meg az utcán elkezdett gyógykezelése, terápiája.

Budapest VI. kerületében az üvegvisszaváltási rendszer bevezetését követően hozta létre az önkormányzat az úgynevezett „kukakommandót”, aminek elsősorban – jó szociális érzékkel rendelkező – takarítók a tagjai, a feladatuk pedig az, hogy a bulinegyed egy részét is magába foglaló Terézvárosban az éjszaka folyamán se uralkodjon el a káosz. A kerület bizonyos részein a bulizók miatt az éjszaka folyamán, főleg hétvégén az átlagosnál jóval több szemét keletkezik, amely sokszor a szemetes helyett az utcán landol. A helyzetet tovább rontotta, amikor 2024 júliusában bevezették a palackvisszaváltást. A sok turista miatt itt rengeteg visszaváltható palack került a szemetesekbe, ez pedig a palackozók egyik legkedveltebb célpontjává tette a kerületet. Reggel szétdobált szemét, kirámolt, felborogatott kukák várták az önkormányzat köztisztasági munkatársait. „Ez egy alulról jövő kezdeményezés volt. Az utcán tapasztaltuk, hogy milyen állapotok vannak, ezt jeleztük az önkormányzatnak egy megoldási javaslattal együtt, az önkormányzat pedig biztosított hozzá forrást” – mondta Töreki Milán, a Terézvárosi Városgondnokság Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, aki maga is kukakommandó állandó tagja.

A különítmény szemétszállítási napokon este 11 és reggel 6 óra között dolgozik, két autóval járják végig a kerület utcáit, különös figyelmet fordítva a legforgalmasabb pontokra, mint a Nyugati pályaudvar környéke, az Andrássy út és Király utca. Az éjszakai műszak során több feladatot is elláthatnak: összeszedik a földre vagy a szemetesek mellé került szemetet; ha hangoskodókat látnak, akkor őket próbálják lecsendesíteni; ha otthontalan, vagy látszólag bajba jutott emberrel találkoznak, megszólítják, és megkérdezik, tudnak-e neki segíteni; ha pedig olyan palackozó jön szembe velük, aki éppen széttúr egy kukát, akkor vele próbálnak beszélni, hogy ne hagyjon maga után rendetlenséget. Az utóbbival egyébként egyre kevesebbszer van dolguk.

„A visszaváltási rendszer bevezetése utáni hetek nagyon durvák voltak, gyakorlatilag nem volt olyan szemetes, amiből ne dobálták volna ki a szemetet” – magyarázta Töreki. Ebben az időszakban ha összetalálkoztak egy palackgyűjtővel, akkor megállították, és megkérték, hogy takarítson össze maga után, ha a szemetesből kikerül a szemét, akkor azt ne hagyja a földön. A munkájuknak eredménye is lett: azt mondják, mára szinte minimálisra csökkent a palackozók által az utcára szórt szemét. Sőt, a kerület állandó palackgyűjtői már be is segítenek nekik, ha azt látják, hogy egy másik palackozó rendetlenséget hagy maga után, akkor ők szólnak rá, hogy szedje össze maga után a szemetet. Nincs tehát kódolva, hogy ahol palackoznak, ott szemét is lesz utcán.

A VI. kerület gyakorlata alapján tehát úgy látszik, hogy megfelelő megközelítéssel lehet úgy normalizálni a palackgyűjtést, hogy ehhez még rendészekre sincs szükség.

A polgármester megkeresésünkre azt írta, hogy az előző kormány által létrehozott problémát minden kerület próbálja orvosolni valamilyen módon. „A kukakommandó abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeinket: az utcáink, közterületeink rendezettebbek a kukaszállítás reggelein, mint korábban – a palackvisszaváltós rendszer indulása óta – voltak” – írta. A palackozás azonban szerinte sokkal összetettebb problémákat okoz. Állandósult a szemetesek rongálása, egyre több társasház panaszkodik arra, hogy egyesek erőszakosan próbálnak bejutni társasházakba, fenyegetően lépnek fel csak azért, hogy a kukákhoz hozzáférjenek.

Soproni szerint „a palackgyűjtés nem munka és nem szociális segítségnyújtás, hanem a rászoruló polgártársaink megalázása”. A visszaváltási rendszer felfüggesztése és átalakítása a polgármester szerint sem oldaná meg a palackozás alatt meghúzódó súlyos társadalmi problémákat, viszont a közterületek rendjének visszaállításához elengedhetetlen.

A polgármester a rendszert működtető Mohut is kritizálta. Míg az önkormányzat jelentős összegeket költ „a palackvisszaváltási rendszer mellékhatásainak csökkentésére, addig a szolgáltatás működtetője csak a profitot teszi el, a terhekből semmit sem vállal, azt az önkormányzatokra tolja”. Fontos azonban megjegyezni, hogy amint azt a Mohu már korábban is jelezte, a vissza nem váltott üvegekből származó bevétel nem a cég profitja, az év végén megmaradt összeget a rendszer működtetésére és fejlesztésére kell fordítania.

A Mohu néhány nappal ezelőtt reagált a polgármesterek panaszaira, a cég bejelentette, hogy a palackgyűjtést azzal szorítanák vissza, hogy megszüntetnék azt a lehetőséget, hogy a visszaváltott palackok után készpénzt is fel lehet venni. Az ötletet azonban mind az Élő Környezetért Felelős Minisztérium, mind a Fővárosi Önkormányzat ellenzi. Előbbi a Telexnek írt válaszában azt írta, hogy a visszaváltási rendszer fontos eleme a visszaváltási díj készpénzben történő visszatérítésének biztosítása. Az ÉKFM szerint a kialakult problémák kezelése alapvetően nem környezetvédelmi, illetve hulladékgazdálkodási kérdés, és ha az emberek jobban odafigyelnének, hogy ne a sima vagy szelektív kukába dobják ki a visszaváltható palackokat és dobozokat, akkor azokat nem túrnák föl. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója nem érti, mit oldana meg, ha kivezetnék a készpénzt a palackvisszaváltásból. Kiss szerint arra lenne szükség, hogy a Mohu növelje az automaták és bedobónyílások számát, illetve a kiskereskedelmi egységek érdekeltségét a palackvisszaváltásban.

A polgármesterek és a Mohu hozzáállásán tehát egyelőre az látszik, hogy a palackvisszaváltási rendszert úgy akarnák átalakítani, hogy megakadályozzák, hogy az otthontalan vagy mélyszegénységben élő emberek pénzhez tudjanak jutni üvegek visszaváltásából, ezzel pedig megszűnjön az utcai palackozás. Ez persze megszüntetné a palackozásból származó problémákat, vagyis sokkal kevesebbet látnánk az utcán a szemetest túró, hatalmas zsákokkal közlekedő emberekből, és még az is lehet, hogy szerhasználóból is kevesebb jönne velünk szembe. Ez azonban ismét csak a probléma szőnyeg alá söprését jelentené, hiszen ezzel megszűnne az a szintű politikai nyomás az új kormányon, amit most a fővárosi lakosság helyez rá.

„Az elmúlt évtizedekben olyan szociálpolitikai és szociológiai problémahalmaz alakult ki, ami biztosan nem fog megszűnni egy-két hónap alatt” – mondta Szabó. Ennek a felszámolása nagyon sziszifuszi, nagyon hosszadalmas és hatalmas anyagi ráfordítással járó munka lesz.

A szociológus szerint a jelenlegi helyzet annak az eredménye, hogy a 2010-ben hatalomra került kormány sok esetben adminisztratív és kommunikációs eszközökkel próbált problémákat megoldani. A szegénységhez kapcsolódó számtalan problémát, a növekvő kábítószer-fogyasztást, az alkoholizmust, a családon belüli rossz körülményeket mind a szőnyeg alá söpörték azzal a mondással, hogy „Magyarországon nincs szegénység”. A szőnyeg alatt aztán addig nőttek a problémák, hogy a kormány végül beléjük bukott.

A cikkben nyilatkozó szakembereket megkérdeztük végül arról is, hogy milyen intézkedésekre lenne szükség a területükön a kialakult helyzet rövid, illetve hosszú távú kezeléséhez. Utóbbira egybehangzó vélemény volt mindegyiküktől, hogy minden területen átfogó és átgondolt reformokra lenne szükség. Mindannyian kiemelték azonban a különböző ellátások közötti együttműködés fontosságát, hiszen ahogy kialakult helyzet is mutatja, ezek a problémák nem önmagukban állnak, így nem is lehet rájuk egyféle megoldást nyújtani. Legfontosabb elemként pedig mindenki a jobb finanszírozást emelte ki, több pénz nélkül szinte elképzelhetetlen, hogy érdemi változásokat lehessen elérni.

A BMSZKI és a Máltai Szeretetszolgálat is jelenleg igyekszik a kollégáit képezni, hogy minden újonnan felmerülő problémát – például mentális betegségek, szerhasználat – tudjanak kezelni. Ez azonban rengeteg anyagi ráfordítást igényel úgy, hogy alapvetően ezeknek a problémáknak a kezelése nem az ő feladatuk lenne. A hajléktalanellátó rendszerben arra lenne a legnagyobb szükség, hogy csak hajléktalan emberekkel tudjanak foglalkozni. Ehhez szükség lenne egy olyan szociális rendszerre, amelyik nem bünteti, hanem támogatja azokat, akik nehéz körülmények közé kerülnek lakhatási helyzetük vagy épp függőségük miatt.

„Az utcai szociális munka semmiképp sem válhat karhatalmi eszközzé” – mondta Biczók. Nagyon fontos lenne foglalkozni a hajléktalanná válás megelőzésével, amire szerinte egy sokkal szervezettebb szociális rendszer, a megfizethető lakhatás, egy élhető bérleti piac létrehozása jelenthet megoldást.

Biczók szerint a hajléktalanellátásban a rendszerváltás óta csak folyamatos tűzoltás van. Az intézmények mérete például jelenleg nem alkalmas arra, hogy megfelelően magas színvonalú szolgáltatást tudjanak nyújtani. Az Előd utcai menedékhely például közel 250 férőhelyes, az egykori malátaraktárban kialakított intézmény egy-egy szobájában 15-30 ügyfél van egyszerre elhelyezve. Bár a BMSZKI mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb minőségű munkát végezzék, ekkora intézményekben azonban ez többszörös energiabefektetést igényel. Ideális esetben 40-60 fős, kifejezetten a hajléktalanellátásnak kialakított épületekre lenne szükségük, akár dedikált intézményekkel kifejezetten addiktológiai problémákkal küzdő embereknek.

A más finanszírozási formában működő Máltai Szeretetszolgálat intézménye jó példa lehetne arra, hogy milyennek is kéne lennie egy modern, 21. századi, a szakmai standardoknak teljes mértékben megfelelő menedékhelynek. A 80 fős szállót kifejezetten hajléktalanellátásra alakították ki, 3 fős szobák és klimatizált helyiségek fogadják az itt elhelyezésre kerülő otthontalan embereket.

A hajléktalanellátásban a jelenleg biztosított állami normatíva a működési költségek nagyjából egyharmadát fedezi. A hiányzó részt a BMSZKI esetében a fővárosi önkormányzattól kapott pénz, illetve különböző pályázati források biztosítják, a Máltai Szeretetszolgálat esetében pedig az egyház és az adományok egészítik ki a működési költségeket, de a máltaiak eleve jobb helyzetből indultak, mert a Fidesz-kormány alatt a szociális rendszer kvázi csúcsszerveként építették fel őket, és így jóval több forrásban részesültek.

A droghelyzetről Sárosi Péter azt mondta, hogy a 2025 júniusában, az előző, fideszes többségű parlament által elfogadott szigorított kábítószerellenes törvény „semmit nem javított a helyzeten”. A mélyszegénységből, a nyomorból származó droghasználatot ez a törvény szinte egyáltalán nem befolyásolta. Csak mert több embert zártak börtönbe, vagy mert szigorúbb büntetéseket szabtak ki, nem csökkent a dizájnerdrogok használata, sőt ahogy a jelenlegi budapesti példa is mutatja, még talán súlyosbodott is.

Aminek igazán nagy visszatartó ereje lehetne a kriminológusok szerint, az a felderítés hatékonysága, vagyis hogy mennyire valószínű, hogy valakit el fognak kapni. A dizájnerdrogok jelentette problémában leginkább érintett vidéki kistelepüléseken, és vidéki városok elgettósodott részein azt lehet látni Sárosi szerint, hogy a rendőrség ezekről a területekről gyakorlatilag kivonult, a lakosságot magára hagyta a problémával. A helyi rendőrségek persze nem nemtörődömségből nem foglalkoznak a problémával, hanem azért, mert emberhiányban szenvednek. Vagyis még ha akarnának, se tudnának a dílerek felé elrettentő hatású rendőri jelenlétet biztosítani. Sárosi szerint azonban még a megfelelő rendőri jelenlét is csak tüneti kezelés, a jelenség újra fogja termelni magát mindaddig, míg a probléma gyökerét nem kezeljük. „Jelenleg egy süllyedő hajóban ülünk, és azzal vagyunk elfoglalva, hogy hogyan lehetne minél gyorsabban kimerni a vizet a hajóból, pedig ez nem változtat a tényen, hogy a hajó süllyed” – mondta.

Sárosi szerint a problémát több oldalról kell megközelíteni. Egyrészről mindenképp szükség van valamilyen szintű tűzoltásra, amivel a jelenlegi akut krízist kezelik. Ehhez először is folyamatosan monitorozni kell a helyzetet, követni kell, hol vannak a drogszcéna gócpontjai a városon belül. Következő lépésként létre kell hozni szociális, egészségügyi, pszichológiai szakemberekből álló mobil kríziscsapatokat, akik a helyszínen próbálják ezeket az embereket bevonni az ellátórendszerbe. A szociális ellátórendszeren belül pedig hatalmas szükség lenne integrált krízisközpontokra, amelyek olyan ellátóhelyek lennének, ahol nem csak drogproblémával foglalkoznának, de segítenének például lakhatási, oktatási, gyermeknevelési kérdésekben, és foglalkoznának akár pszichiátriai betegségekkel is.

A tűzoltás közben azonban el kellene indítani az egész drogpolitika újraépítését is. Szükség lenne egy erős drogkoordinációra a kormányon belül, egy új drogstratégiára (ilyen 2020 óta nincs érvényben), egy szakmai, módszertani háttérintézményre (ezt 2016-ban szüntette meg a Fidesz-kormány), és droggal kapcsolatos adatgyűjtésre, megfelelő finanszírozási rendszerre is. Sárosi szerint probléma, hogy csak korlátozottan vannak tisztában azzal a szakemberek, hogy pontosan milyen hatóanyag terjed éppen a piacon. A rendőrségi lefoglalási adatokból lehet persze erre következtetni, de ez nem reprezentatív, hiszen csak arról van információjuk, amit a rendőrség lefoglalt. A szakember ezért azt is javasolná, hogy legyenek olyan drogbevizsgáló programok, ahova névtelenül is be lehetne adni kábítószermintákat, így egyrészt a használó is tisztában lenne azzal, hogy mit használ, másrészt a hatóságok is tisztább képet kapnának az éppen terjedő szerek összetételéről.

A drogpolitikai szakértő tisztában van vele, hogy egy ilyen rendszer finanszírozásához megfelelő forrásokra van szükség, így erre is van javaslata. Létrehozná a Nemzeti Addikciós Alapot, amibe dedikáltan a függővé tevő termékek – alkohol, dohány, szerencsejáték – adóinak egy része kerülne.

Ezeknek a termékeknek a jövedéki adójából 670 milliárd forint bevétele van az államnak éves szinten. A szakember szerint ha ennek az összegnek csak az 1 százalékát visszaforgatnák az addiktológiai ellátórendszerbe, abból már lehetne látható eredményeket elérni.

Dr. Makkos Zoltán és dr. Spányik András szakmai véleménye szerint különösen nagy figyelmet kellene fordítani arra, hogy hogyan gondolkodunk a páciensekről az ellátásban, és be kéne látni, hogy a betegek rehabilitációja és társadalmi integrációja az állam és a társadalom érdeke is, mert akkor kevésbé fognak visszaesni a betegek. Amellett, hogy az akut osztályon rendkívül drága bent tartani valakit, ez az elhelyezés nem jó sem a betegnek, sem az orvosnak, és a társadalom sem jár vele jól, hiszen a páciens „rehabilitáció hiányában egészen biztosan nem fog a társadalomnak hasznos munkát végezni” – magyarázta Spányik.

Szerinte társadalmi szemléletformálásra is szükség lenne. „A társadalom szeret úgy gondolkodni a kiszolgáltatottabb, elesettebb rétegekről, hogy ők a társadalom nem hasznos tagjai, a kívülről látott, sokszor antiszociális viselkedésük miatt pedig előszeretettel bélyegzik meg őket bolondként, őrültként.” A jelenleg kialakult helyzetben fontos kiemelni a leépített pszichiátriai ellátás szerepét, azonban a pszichoterapeuta szerint még fontosabb, hogy a pszichiátriát ne úgy kezelje a társadalom, mint egy tébolydát, ahova „be lehet zárni” a társadalom ezen tagjait, hogy „ne zavarjanak az utcán”. Spányik szerint a társadalom nem úgy gondolkodik a jelenlegi belvárosi helyzetről sem, hogy az utcán látott emberek bajban vannak, hanem közbiztonsági problémának nevezi azt, és ennek megfelelően rendészeti megoldást vár rá. Ez a felfogás elterjedt például Amerikában, ahol rengeteg ember ül börtönben kábítószerrel kapcsolatos problémák miatt. A pszichiáter véleménye szerint ez a lehető legrosszabb dolog, ami történhet.

„Az sokat elmond egy társadalomról, hogy hogyan bánik a legkiszolgáltatottabb tagjaival. A jóléti társadalom szerintem ott kezdődik, hogy ezeket az embereket nem bezárjuk valami intézménybe, hanem megpróbáljuk rehabilitálni és integrálni őket” – mondta Spányik.

Szabó Andrea szerint összességében ami most felszínre került Budapesten, az egy nagyon súlyos, de nagyon régóta létező társadalmi probléma, amivel a középosztály nem szeretne szembenézni. Az Orbán-kormányok egyenesen tagadták ennek a létezését, ezért ez most mind az új kormányra szakad rá. A Tisza-kormánynak viszont nagyon szűk időablaka lesz arra, hogy megoldást találjon, mert a társadalmi konfliktus sokkal kiélezettebb és sokkal nagyobb, mint az korábban volt.

A témával kapcsolatban megkerestük az érintett szakterületi minisztériumokat, így az Egészségügyi Minisztériumot, a Szociális és Családügyi Minisztériumot, valamint a Nemzeti Társadalompolitikai Stratégiáért és Ágazati Koordinációért Felelős Kormánybiztost, hogy megtudjuk, a kormány dolgozik-e valamilyen megoldási javaslaton, és ha igen, akkor milyen rövid és hosszú távú megoldásokon gondolkodnak.

Bódis Kriszta kormánybiztos válaszában azt írta, hogy jelenleg a Józsefvárost, valamint a Ferencváros és a Belváros egy részét magába foglaló saját egyéni választókerületének helyzetét, problémáit és szükségleteit mérik fel a csapatával. A céljuk az, hogy pontosan megértsék mi történik helyben, milyen erőforrások állnak rendelkezésre, hol vannak hiányok, és mire van szüksége az ott élőknek. A kormánybiztos szerint ez a krízis, illetve az, hogy most egyszerre kell az új kormánynak több nagyon súlyos problémát is kezelnie, az elmúlt tizenhat év társadalomra gyakorolt hatásának az eredménye.

Az egyéni szükségleteket kielégítő és esetutakat kialakító kríziskezelést és krízisellátást szeretnének kiépíteni, amely szabályozott keretek között, de rugalmasan tud reagálni az ilyen komplex problémákra. Bódis válasza szerint a cél azonban nem pusztán a krízisek kezelése: a rövid távú beavatkozásokat hosszú távon ki kell egészíteni a prevencióval, a lakhatási, szociális, egészségügyi válság kezelésével, valamint az ellátórendszerek kapacitásának és minőségének javításával is, hogy hosszú távon kevesebb ember jusson el a krízishelyzetig, illetve a kríziskezelést követően a felépülésig kapjon támogatást. A kormánybiztos a helyben szerzett tapasztalatokat, esetutakat és megoldásokat felhasználva szeretné felépíteni a fővárosi, majd országos szintű beavatkozásokat és szakpolitikai megoldásokat.

Az Egészségügyi Minisztérium, illetve a Szociális és Családügyi Minisztérium cikkünk megjelenéséig nem reagált a megkeresésünkre.