BulvárSzerző: blikk 26 perccel ezelőtt 4 percnyi olvasás
Mi az első emlékünk? Egy születésnapi buli, egy családi nyaralás vagy egy gyerekkori baleset? A legtöbb ember első emlékei legkorábban három-négy éves korából származnak, a csecsemő- és kisgyermekkor eseményei pedig látszólag teljesen eltűnnek az emlékezetünkből. A tudósok azonban egyre több bizonyítékot találnak arra, hogy ezek az emlékek talán nem vesznek el – egyszerűen később már nem tudjuk őket természetes módon előhívni.
A jelenséget csecsemőkori amnéziának nevezik. Sigmund Freud még úgy gondolta, hogy a korai emlékekhez kapcsolódó erős érzelmek miatt ezek az élmények aktívan elfojtódnak. A későbbi elméletek inkább az agy fejlődésére helyezték a hangsúlyt: ezek szerint a csecsemők hippocampusa – az epizodikus emlékezetben fontos agyterület – még nem elég fejlett ahhoz, hogy tartós emléknyomokat hozzon létre.
Egy újabb megközelítés szerint azonban nem feltétlenül a rögzítéssel van probléma. A korai élmények bekerülhetnek a memóriába, és később is megmaradhatnak, csak a fejlődés során egyre nehezebbé válik a hozzáférés ezekhez az emlékekhez.
A kutatók egereken végzett kísérletekkel is vizsgálták a kérdést. Az úgynevezett engramok olyan idegsejtegyüttesek, amelyek egy adott emlék kialakulásához kapcsolódnak. A kutatók képesek voltak megjelölni ezeket a sejteket fiatal egerekben, majd később optogenetikai módszerrel újraaktiválni őket.
Az eredmény meglepő volt: a felnőtt egerek természetes körülmények között nem mutatták annak jelét, hogy emlékeznének egy korábbi, csecsemőkori élményre. Amikor azonban a kutatók újraaktiválták azokat az idegsejteket, amelyek az eredeti tanulás során voltak aktívak, az állatok ismét mutatták a korábbi emlékhez kapcsolódó viselkedést.
Ez arra utal, hogy az emléknyom nem feltétlenül tűnt el, hanem a későbbi agyi fejlődés miatt vált természetes úton hozzáférhetetlenné.
Ahogy fejlődünk, folyamatosan változik az is, ahogyan értelmezzük a körülöttünk lévő világot. Megtanulunk beszélni, egyre pontosabban ismerjük fel az embereket és tárgyakat, fogalmakba rendezzük a tapasztalatainkat, és egyre jobban megértjük mások szándékait.
Emiatt azok a hangok, képek vagy helyzetek, amelyek csecsemőkorban még előhívtak egy emléket, évekkel később már nem feltétlenül váltják ki ugyanazt az agyi aktivitást. Az emléknyom tehát megmaradhat, de az előhívásához szükséges „kulcs” elveszhet.
Az emberi kutatások azt mutatják, hogy a memória működéséhez kapcsolódó rendszerek jóval korábban aktívak, mint azt korábban gondolták. A csecsemők már születésüktől kezdve képesek tanulni és emlékezni, bár ezeknek a vizsgálatoknak egy része nem azonos azzal az epizodikus emlékezettel, amelyhez a felnőttek önéletrajzi emlékei kapcsolódnak.
A hippocampus működését közvetlenebbül vizsgáló újabb kutatások szerint már 9–12 hónapos korban megfigyelhető az epizodikus emlékezet kialakulásához kapcsolódó hippocampális kódolás.
A kutatók szerint ezért a csecsemőkori amnézia nem egyszerűen arról szól, hogy elfelejtjük a múltat. Inkább arról árulkodhat, hogyan épül fel és hogyan változik az emberi emlékezet az agy fejlődésével együtt.
(The Transmitter)
Napi