Az Indamedia ebben az évben is megrendezi Közép-Európa legnagyobb mesterségesintelligencia-konferenciáját, az AI Summit a Városligetben zajlik 2026. szeptember 7–8-án.

Elégetett órákat ad vissza az AI-agent

A Néprajzi Múzeumban tartott beszélgetésen Kemendi Zsolt egy ismerős vállalati kudarcból indult ki. Van egy üzleti probléma, bevonnak hozzá architekteket és mérnököket, azok kutatnak, terveznek, gondolkodnak, eltelnek hetek, majd visszaérkezik egy koncepció – amiről kiderül, hogy már a probléma megfogalmazásánál félrement valami. Az így elégetett idő szerinte az, amit az agentek a leglátványosabban vissza tudnak adni.

„Nem feltétlenül a végrehajtás az időigényes feladat, amikor fogom a szöget, és beverem a falba, hanem míg eljutok odáig, hogy egy szögre és egy kalapácsra van szükségem”

– fogalmazott. A saját területén ezt már méri is. Az igazgató egy idén tavasszal létrejött szervezetet vezet, amely három cég technológiai területeinek összevonásából állt össze, és most a működés egységesítésén dolgoznak.

Azt tapasztalja, hogy a workshopokra ma sokkal előkészítettebben érkeznek: van alternatíva, van elképzelés, és a kontextus is össze van szedve.

Egy konkrét példát is hozott. Korábban ahhoz, hogy megértsék az egyes területek – a helpdesk, a felhő- vagy a hálózatüzemeltetés – tényleges terhelését, több rendszerből kellett adatot kinyerni, interfészeket építeni és fejlesztői munkát beletenni, majd valahogy közös nevezőre hozni az egészet. Ma egyszerű exportokkal, a megfelelő összefüggések megadásával és promptolással is kibányászható ugyanaz.

A chatbot válaszol, az agent cselekszik

A beszélgetés egy fogalmi tisztázással indult, mert a piacon máig keveredik a két dolog. Dalos-Kovács Gabriella AI-governance- és AI-stratégiai tanácsadó szerint a chatbot válaszol, de önállóan nem cselekszik, az agent viszont célt kap, megkeresi hozzá az utat, elvégzi a feladatot, és eredményt is produkál.

Szabó István, a nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég, a PwC Data & AI üzletágának igazgatója ehhez azt tette hozzá, hogy az önállóság mértéke nem a technológián múlik, hanem a cégen: azon, mennyit engedünk meg a rendszernek, és milyen kockázati étvággyal rendelkezik a szervezet.

A terjedésről szóló nemzetközi számok robbanásszerű növekedést mutatnak. Dalos-Kovács Gabriella a Gartner – amerikai technológiai piackutató cég – informatikai vezetők körében végzett felmérésére hivatkozva azt mondta: tavaly még a vállalatok 17 százalékánál voltak jelen agentek, idén már 34 százalékuknál, további 37 százaléknál pedig szerepel a tervekben.

A hazai kép ennél jóval szerényebb, Kemendi tíz százalék köré teszi. Szabó István szerint ebben nincs meglepő: ami Észak-Amerikában létezik, az nagyjából két év múlva ér Nyugat-Európába, onnan pedig további egy-két év csúszással Közép-Kelet-Európába. A lemaradás mögött szerinte nem technológiai, hanem szemléleti ok áll – a magyar cégeknél többnyire hiányzik a hajlandóság, hogy elfogadják: egy befektetés akár el is veszhet, és csak tanulás marad belőle.

„Ne akarjunk mindent egy agenttől”

A kerekasztal egyik legkontraintuitívabb tapasztalata is Kemendi Zsolttól érkezett. Amikor belevágtak, még az volt az elképzelése, hogy az összes rendszert – az ügyfélkezelést, az üzemeltetést, a monitoringot – egyetlen tudástérbe nyitják össze, és onnan kérdeznek. A gyakorlatban viszont az jött ki, hogy minél szélesebb a kontextus, annál könnyebben kever össze egymással nem összefüggő dolgokat az agent.

A tanulság szerinte az, hogy a szigetszerű működést nem feltétlenül kell felszámolni.

Érdemes inkább meghatározni ezeket a szigeteket, és az egyes agentekkel szembeni elvárásokat úgy megfogalmazni, hogy ne mindent akarjunk egytől, hanem lokálisan keressük meg az optimumot.

Szabó István szerint ugyanakkor a munka nagyobbik része nem is az agent megépítése, hanem az adatoké. Az ügyfeleknél visszatérő mintázat, hogy egy vállalatirányítási vagy HR-rendszerben 10-20 év alatt felhalmozódnak a kanyarok és az útlevágások, a végén pedig kérdőjeles minőségű adatok maradnak – ez pedig közvetlenül meghatározza az agent és a döntések végső minőségét. Ahogy egyre kockázatosabb üzleti döntést adunk át, úgy kell az adatminőséget is a száz százalék felé közelíteni.

Tömeges elbocsátás? Ebben az igazgató nem hisz

A konferencián több előadásban is elhangzott, hogy az AI miatt kevesebb vezetőre lesz szükség. Kemendi Zsolt ezzel nem ért egyet: szerinte a vezetői szerep átalakul, de a létszámigény nem feltétlenül csökken.

Ami az elmúlt fél évben megjelent, az inkább az önálló végrehajtási képesség a vezetői kézben – és ha jól csinálják, a nyert idő nem elbocsátásokat, hanem új termékeket eredményez.

Szabó István egy nagyszabású elemzésre hivatkozott, amelyben a PwC nagyjából egymilliárd álláshirdetést nézett át. Ebből nem az jött ki, hogy ne keresnének vezetői képességeket, hanem az, hogy már a pályakezdő munkakörökben is megjelenik az önálló döntéshozatal és a kockázatfelmérés elvárása.

A legsérülékenyebbnek a köztes szint tűnik: a pályakezdőket be kell hozni, a 25-30 éves tapasztalatot pedig egyelőre nem tudja kiváltani az AI. Mint fogalmazott, egy érdekes fejlemény az is, hogy egy projekt indításánál ma már nemcsak azt kell megtervezni, hányan dolgoznak rajta, hanem azt is, hány agentet és hány tokent – vagyis mennyi mesterségesintelligencia-kapacitást – használnak fel a leszállításhoz.

A bizalom kérdésénél mindhárman a HR szerepét emelték ki. A beszélgetésen elhangzott példa szerint a svéd fintechcégnél, a Klarnánál is túltervezték az automatizálást, leépítettek, majd vissza kellett venni embereket. Arról, hogy a munkáltatók ma pontosan milyen mélységű AI-tudást várnak el, az Óbudai Egyetem dékánja beszélt nemrég az Indexnek.

A leállítógomb és a kritikus gondolkodás

Arra a kérdésre, milyen új készségekre lesz szükség, Dalos-Kovács Gabriella három szerepkört nevezett meg, amelyeknek szerinte minden vállalatnál meg kell jelenniük:

• kell valaki, aki meg tudja fogalmazni az agent céljait,
• valaki, aki üzemelteti,
• és valaki, aki le tudja állítani, ha baj van.

Szabó István ennél is egyszerűbben fogalmazott: kritikus gondolkodás. A junior kollégáknál rendszeresen látják, hogy amit a ChatGPT vagy a Gemini visszaad, azt nem kérdőjelezik meg. Kemendi Zsolt ezzel maradéktalanul egyetértett, szerinte a kritikus és logikus gondolkodás az egész történet kulcsa.

Az autonómia határánál a tanácsadó az üzleti hatásból indulna ki. Egy dokumentumot összefoglaló vagy fordító agentet szabadon lehet engedni, mert a hiba visszafordítható – egy pénzügyi vagy hálózatüzemeltetési agentnél viszont, ahol akár a hálózat is leállhat, sokkal szigorúbb a mérce.

Szabó István hozzátette, hogy az uniós MI-rendelet is erős kereteket ad arra, mit lehet és mit nem, a kulcsmomentum pedig végső soron a cég kockázatkezelési étvágya marad.

Kemendi Zsolt zárásként rövid és középtávon az asszisztensi típusú működést tartja reálisnak, amelyben az agent információt gyűjt, összefüggéseket keres és támogatást ad. „A nap végén a döntésnek mindig az ember kezében kell lennie.”