GazdaságSzerző: portfolio 4 órával ezelőtt 6 percnyi olvasás
Az Európai Bizottság új stratégiát mutatott be az EU kilenc legkülső régiójára – köztük Francia Guyanára, Mayotte-ra és a Kanári-szigetekre –, amelyben nem új pénzügyi alapokat hoz létre, hanem célzott szabályozási kivételekkel próbálja orvosolni e területek egyedi gazdasági és társadalmi problémáit. A csomag többek között az erdőirtás elleni rendelet alól adna részleges felmentést Francia Guyanának, ahol a gyors népességnövekedés miatt több termőföldre van szükség, miközben a terület 95 százalékát erdő borítja. A javaslatok érintik a halászati kvótákat, a migrációs eljárásokat, a helyi adórendszert és a vámszabályokat is. Brüsszel emellett egyre inkább geopolitikai eszközként tekint ezekre a régiókra, amelyek az Atlanti-óceántól az Indiai-óceánig stratégiai tengeri jelenlétet biztosítanak Európának.
Francia Guyana nem éppen az a hely, amely elsőként eszünkbe jut az Európai Unió régióinak felsorolásakor: Dél-Amerikában fekszik, Brazília és Suriname közé ékelődve, területének mintegy 95 százalékát erdő borítja, pénzneme mégis az euró, lakói uniós polgárok, itt működik az EU űrügynöksége az ESA, az uniós jog jelentős része pedig ugyanúgy vonatkozik rá, mint Franciaország kontinentális területeire.
Ez időnként különös helyzeteket eredményez:
az EU új erdőirtás elleni rendelete például egy olyan régió mezőgazdasági terjeszkedését is korlátozhatja, ahol az erdő nem fogyóban van, hanem gyakorlatilag mindenütt jelen van, miközben a gyors népességnövekedés miatt egyre több élelmiszert kellene helyben megtermelni.
Az Európai Bizottság ezen a héten bemutatott új stratégiája erre az ellentmondásra is választ keres. Az úgynevezett legkülső régiók közé kilenc terület tartozik:
Francia Guyana, Guadeloupe, Martinique, Mayotte, Réunion és Saint-Martin Franciaországhoz, az Azori-szigetek és Madeira Portugáliához, a Kanári-szigetek pedig Spanyolországhoz.
Összesen mintegy ötmillió uniós polgár él bennük. Földrajzilag szétszórva helyezkednek el a Karib-térségtől Dél-Amerikán és az Atlanti-óceánon át az Indiai-óceánig, gazdasági problémáik mégis feltűnően hasonlóak: kis belső piacok, magas szállítási költségek, kevésbé diverzifikált gazdaságok, energia- és élelmiszerfüggőség, valamint az extrém időjárásnak való fokozott kitettség.
Brüsszel ezúttal nem egy újabb nagy támogatási alap létrehozásával kezdi a kezelést: a stratégia mellé tett jogszabálycsomag inkább azt vizsgálja végig, hol okoznak aránytalan problémát az uniós szabályok, majd ezeknél célzott kivételeket épít be.
Erre az EU-szerződés 349. cikke kifejezetten lehetőséget ad a legkülső régiók esetében: vám-, kereskedelmi, adó-, mezőgazdasági, halászati és állami támogatási szabályoknál, illetve az uniós programokhoz való hozzáférésben is eltérő feltételeket lehet alkalmazni. Jogi értelemben tehát szó sincs az egységes piac általános fellazításáról, hanem egy eleve különleges státuszú területcsoportra szabott rendszerről van szó, amely egyrészről külön szabályokat ad a távoli területeknek, másrészt sokkal inkább úgy kezeli majd őket, mint az EU-tagállamok egyes régióit.
Francia Guyanában az egyik leglátványosabb változás az EU erdőirtás elleni rendeletét, az EUDR-t érintené. Az Európai Bizottság szerint a régió népessége
a 2020-as 285 ezerről 2030-ra 339 ezerre, 2040-re pedig akár 540 ezerre nőhet.
A nagyobb élelmiszer-önellátáshoz ezért bizonyos területeken mezőgazdasági célú erdőirtásra lehet szükség. A javaslat Francia Guyanát részben kivenné az EUDR területi hatálya alól a helyi termelés és fogyasztás, illetve a harmadik országokkal folytatott kereskedelem esetében. Nem nyílna azonban kiskapu az európai piac felé: a Francia Guyanából az EU más részeibe kerülő árukra továbbra is vonatkoznának az erdőirtás elleni követelmények és az átvilágítási kötelezettség.
Mayotte-on egészen más problémát próbál kezelni ugyanaz a filozófia: a 2024 decemberében pusztító Chido ciklon súlyosan visszavetette a helyi halászati ágazatot, ezért a Bizottság 2030 végéig meghosszabbítaná azt az átmeneti időszakot, amely alatt a térség halászflottája elérheti az uniós szabályok által engedélyezett kapacitást. Az agrárszabályokat közben olyan trópusi termékekhez igazítanák, mint a manióka, a jamszgyökér, a taró, a kókusz, a kurkuma vagy a gyömbér, hogy ezek termelői könnyebben férjenek hozzá a közös agrárpolitika egyes támogatási formáihoz. Francia Guyanában még a feldolgozásra behozott vörös csattogóhal vámkezelésén is változtatnának, mert a jelenlegi szabályok egy technikai részlet miatt 15 százalékos vámot eredményeznek.
A migráció ennél politikailag jóval érzékenyebb terület, amire jó példa, hogy Francia Guyanában egy év alatt 26 százalékkal nőtt a menedékkérelmek száma, Mayotte-on pedig a Bizottság szerint 2026-ban már a 2025-ös szint hétszeresét regisztrálták. A francia legkülső régiók ráadásul nem tartoznak a schengeni térséghez, miközben földrajzi helyzetük miatt sajátos migrációs nyomás alatt állnak. A javaslat ezért lehetővé tenné, hogy a határon a belépésről ne minden esetben maga a menedékkérelmet érdemben elbíráló hatóság döntsön: más hatóság is meghozhatná a döntést annak kötelező erejű, indokolt szakvéleménye alapján. A cél elsősorban az eljárások gyorsítása, nem a menedékjog felfüggesztése.
A francia tengerentúli területeken működő octroi de mer, vagyis különleges helyi fogyasztási adó rendszere is módosulna.
Az uniós szabályok már most lehetővé teszik, hogy bizonyos helyben előállított termékek 20, illetve 30 százalékponttal kedvezőbb adókulcsot kapjanak az importált versenytársaikhoz képest. Az Európai Bizottság most öt vámtarifakódot frissítene, mert a 2021-ben rögzített besorolások egy része időközben elavult vagy pontatlanná vált. Apró technikai változtatásnak tűnik, de jól mutatja, hogyan működik a legkülső régiók uniós gazdaságpolitikája: a helyi vállalatok versenyképességét olykor nem támogatással, hanem szabályozási és adózási hátrányok lefaragásával próbálják megőrizni.
Pénzügyi szempontból éppen az a figyelemre méltó, ami hiányzik a tervezetből:
egyetlen további eurót sem küldenek ezekre a külterületekre.
Nem egy új Marshall-tervről van tehát szó a tengerentúli Európa számára, hanem ez egy stratégia az uniós és nemzeti források jobb összehangolására, valamint a szabályozási akadályok lebontására építve. A következő, 2028–2034-es uniós költségvetés tárgyalásakor természetesen már komoly pénzügyi vita következhet arról, mennyi támogatást kapjanak ezek a régiók, a mostani jogszabálycsomag azonban önmagában nem kér új pénzt Brüsszeltől.
A gazdasági indokok mellett egyre erősebb a geopolitikai szál is, amely égetővé vált Donald Trump amerikai elnök kiszámíthatatlan, kívülről sokszor követhetetlen csapongó külpolitikája miatt. Az EU legkülső régiói ugyanis hatalmas tengeri gazdasági térségekhez biztosítanak hozzáférést, fontos hajózási és kereskedelmi útvonalak közelében fekszenek, és olyan földrajzi jelenlétet adnak Európának, amelyet egy pusztán kontinentális térképről könnyű elfelejteni. A Bizottság ezért már nem kizárólag felzárkóztatandó, szegény perifériaként beszél róluk. Raffaele Fitto ügyvezető alelnök szerint stratégiai elhelyezkedésük miatt
Európa nagykövetei lehetnek a világban.
A hangsúly egyre inkább az energia- és élelmiszer-önállóságra, a tengeri gazdaságra, az összeköttetésekre és az ellenálló képességre kerül. Ez illeszkedik az EU tágabb óceánpolitikai és gazdaságbiztonsági fordulatához is.
Magyarországról nézve könnyű volna ebből azt a következtetést levonni, hogy Brüsszel mostantól általánosan nyitottabb lesz a tagállami kivételekre. Ezt a jogszabály nem támasztja alá. A 349. cikk kifejezetten erre a kilenc legkülső régióra vonatkozik, így Budapest nem hivatkozhat automatikusan Francia Guyana vagy Mayotte kivételeire egy másik uniós szabály alkalmazásakor. Politikai szempontból viszont érdekes a változás:
az Európai Bizottság egyre nyíltabban ismeri el, hogy egy szabályozás formális egységessége nem feltétlenül jelent egyenlő gazdasági terhet.
A következő évek európai vitáinak egyik nagy kérdése éppen az lesz, meddig lehet ezt a logikát elvinni, valamint hogy mennyire EU-tagállamok a Latin-Amerikában levő uniós tagállamokhoz tartozó külterületek. A versenyképességi problémák, a zöld átmenet költségei és az egyre erősebb egyszerűsítési nyomás már a kontinensen is arra késztetik Brüsszelt, hogy felülvizsgáljon korábban egységesnek szánt előírásokat. Az új legkülsőrégió-stratégia így egy látványos kísérlet, amelyben az Európai Bizottság most azt próbálja bizonyítani, hogy az egységes piacot néha nem az védi a legjobban, ha mindenütt pontosan ugyanazzal a vonalzóval mérnek.
Címlapkép forrása: EU
Napi