• Legkorábbi emlékeink jellemzően három-négy éves korunkból származnak.
• A gyermekkori amnézia oka az agy korai gyors fejlődése, különösen a hippokampuszban.
• A neurogenezis során keletkező új idegsejtek átalakítják az ideghálózatot, elérhetetlenné téve a korábbi emlékeket.

A hosszú évekig uralkodó elmélet szerint a csecsemőknek egyszerűen nincs olyan agyi képessége, hogy emlékeket alakítsanak ki. A modern tudomány azonban bebizonyította, hogy ez csupán mítosz. A csecsemők emlékeznek arcokra, hangokra és szokásokra. A valódi kérdés tehát nem az, hogy miért nem alakulnak ki emlékeink életünk első éveiben, hanem az, hogy miért veszítjük el őket az idő múlásával.

Az agy túlfejlődése, amely „kitörli” a múltat

A válasz kulcsa egy neurogenezis nevű folyamatban rejlik. A csecsemőkor és a korai gyermekkor során a hippokampusz – az agy azon része, amely az emlékek feldolgozásáért és tárolásáért felelős – villámgyors ütemben fejlődik. Naponta több millió új idegsejt keletkezik, és beépül a már meglévő ideghálózatokba.

Az új sejtek gyors képződése – bár elengedhetetlen a gyermek gyors tanulásához – elkerülhetetlen „árat” szab. Ahogy az új idegsejtek behatolnak a hippokampusz, amit még ma is kutatnak, érzékeny áramköreibe, átalakítják annak szerkezetét. Lényegében ez a folyamatos átalakítás „átírja” az agy építészeti alapjait, törölve vagy hozzáférhetetlenné téve a korábban ott tárolt régebbi emlékeket.

A nyelv mint „tárolóeszköz”

A gyermekkori amnézia másik meghatározó tényezője a nyelvfejlődés. A csecsemőkor emlékei kizárólag érzékszervi és érzelmi jellegűek: képek, illatok, hangok és érzékelések. Csecsemőkorban még nem rendelkezünk azzal a szókinccsel (a saját szókincsét tesztelheti most nyomban), amellyel az eseményeket elbeszélés formájában „kódolhatnánk”, ahogyan azt felnőttként tesszük.

Ahogy felnövünk, agyunk hozzászokik ahhoz, hogy az információkat elsősorban nyelvi fogalmak és strukturált történetek segítségével hívja elő. Mivel legkorábbi emlékeink szavak használata nélkül kerültek tárolásra, érett agyunknak nehézséget okoz, hogy megtalálja a megfelelő „kulcsot” azok későbbi előhívásához. Olyan ez, mintha egy teljesen elavult szoftverrel próbálnánk megnyitni egy modern számítógépes fájlt.

Az „én” fogalmának hiánya

Végül, ahhoz, hogy megőrizzünk egy személyes emléket, először is fel kell ismernünk, hogy létezik egy „én”, akivel a dolgok történnek. Az öntudat és a személyes identitás érzése lényegében 18–24 hónapos kor után kezd kialakulni, amikor a gyermekek elkezdik felismerni önmagukat a tükörben.

Ezen „én” belső érzése nélkül az események nem rögzülnek a személyes életrajz részeként. Így a gyermekkori amnézia nem a szervezet „hibája”, hanem a gyors fejlődésünk természetes következménye. Elméink feláldozzák legkorábbi emlékeiket annak érdekében, hogy létrehozzák a bolygó legerősebb, legbonyolultabb és legalkalmazkodóbb tanulási mechanizmusát.

(e-radio.gr)