„A mindenséget ígérte” – kezdi legújabb Facebook-bejegyzését Gyurcsány Ferenc, amelyben a lírai én nagyívű fogadalmait boncolgatja.

„Ő hitt magában, ők hittek neki. Mindketten tévedtek” – folytatja a politikusból lett költő, egyből kihúzva a talajt a túl sokat ígérők alól.

Na de mi is ez a titokzatos és megfoghatatlan létezés? A mindenség, melynek ígérete oly vonzó? A volt miniszterelnök szerencsére erre is azonnal megadja a választ.

A mindenség, ha van, belül van. Nem lehet adni. Nincs, ki adja. Fel kell fedezni

– írja körül a volt miniszterelnök Douglas Adams Bölcs Elméjét megszégyenítő leleményességgel.

„A vágyók keserű ébredése új ígéretet szül” – teszi hozzá, egyszerre utalva a legszemélyesebb vágyódásokra és fogalmazva meg kőkemény társadalomkritikát.

Az egykori miniszterelnök a mélyenszántó sorok mellé egy olyan fényképet csatolt, amelyen egy padon ülve réved a távolba. A helyszínválasztás természetesen nem véletlen. A pad, mint költői kép, régóta a magyar irodalom szerves része – elég csak Tóth Árpád Egy pad elégiája című művére gondolnunk. Gyurcsány Ferencnél a pad azonban nem a költő megtestesítője, hanem a külső szemlélő pozíciója, ahonnan rezignáltan figyelheti a világ folyását.

De amikor már épp kezdenénk eggyé válni a természettel, felfedezni magunkban a mindenséget, a szerző hirtelen visszaránt minket a rideg valóságba.

Hajnal csendet egy kutya ugatása harapja ketté

– zárja posztját az exkormányfő, bemutatva, hogy zajos világunkban nincs idő a belső mindenséget keresni, csak a nyers pillanat uralása számít.

Vagy nem. Nem tudom. Nem vagyok miniszterelnökből lett költő. 

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2026. július 12-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)