Az 1950-es évek végén az Egyesült Államok és a Szovjetunió nemcsak katonai és politikai, hanem tudományos és technológiai téren is igyekezett bizonyítani fölényét. Az űr meghódítása különösen fontos szimbolikus területté vált - ennek része volt a szovjet Luna-2 űrszonda is, amely bár nem épségben, de elsőként csapódott be a Hold felszínébe.

A hidegháborús űrverseny

A Szovjetunió 1957-ben a Szputnyik-1 felbocsátásával megszerezte az első jelentős űrversenybeli sikert, majd hamarosan újabb célként a Hold elérését tűzte ki. A szovjet holdprogram első próbálkozásai közül több kudarcot vallott, de 1959 elején megszületett az első komolyabb siker.

A Luna-2 közvetlen elődje a Luna-1 volt, amelyet 1959. január 2-án indítottak. Eredetileg ennek is az volt a célja, hogy elérje és becsapódjon a Holdba, azonban a pályája kissé eltért a tervezettől, ezért a szonda mintegy 6000 kilométerrel elhaladt a Hold mellett. A küldetés ennek ellenére történelmi jelentőségű volt, mivel a Luna-1 lett az első ember alkotta tárgy, amely elhagyta a Föld körüli pályát és Nap körüli pályára állt.

Később ennek a missziónak a tapasztalatait a szovjet mérnökök felhasználták a következő űrszondán, a Luna-2-n, amely már elérte a Hold felszínét, de természetesen ezt nem élte túl.

A híres Luna-2 űrszonda, ami "meghódította" a Holdat

A Luna-2 1959. szeptember 12-én indult a Szovjetunió bajkonuri űrközpontjából egy Vosztok-L hordozórakéta segítségével. A start pontos időpontja világidő szerint 6:39 volt. A rakéta a szondát először Föld körüli pályára állította, majd a megfelelő gyorsítást követően a Luna-2 megkezdte közvetlen útját a Hold felé.

A szonda nem rendelkezett olyan hajtóművel, amellyel a Hold közelében lefékezhette volna magát, ezért a küldetés célja nem egy puha leszállás, hanem egy pontosan kiszámított, irányított becsapódás volt. A szonda körülbelül 390 kilogrammot nyomott, és számos tudományos műszert vitt magával, többek között részecske- és sugárzásérzékelőket, magnetométert és mikrometeorit-detektorokat.