ÉletmódSzerző: origo 16 órával ezelőtt 1 percnyi olvasás
Döbbenetes kulisszák az ehunytak felkészítéséről.
A nyugati ember igyekszik biztonságos távolságot tartani a haláltól. Nem szeretünk róla beszélni, és még kevésbé szeretünk találkozni vele − talán még az elhunyt szótól is ódzkodunk. Vajon hogyan jut el valaki odáig, hogy hivatásként válassza azt, amitől a legtöbben ösztönösen elfordítják a fejüket? Kardos Betti tanatoesztéta elmeséli.
Betti korábban egy nagy cégnél dolgozott piacfejlesztőként, egy idő után azonban úgy érezte, nem tudja elengedni a halál témáját. Temetkezési ügyintézőként helyezkedett el, de tovább szerette volna képezni magát, ezért elvégezte a tanatoesztétikát. 2018 óta dolgozik ezen a területen, és úgy érzi, megérkezett oda, ahol mindig is szeretett volna hasznos lenni.
Ha van gyerekkori álom, akkor az az én életemben valóra vált. Falun nevelkedtem, ahol még lovaskocsival szállították a halottakat. Egyszer, még gyerekként láttam egy öreg bácsit, aki egy ilyen lovaskocsit vezetett. A tekintetében benne volt az alázat. Amikor pedig a nagymamámmal temetőt látogattunk, sosem volt rossz érzésem. Mindig érdekelt, mi történik a halottasházban. Amikor a nagyi elküldött vízért, mindig egy nagyobb kört tettem, hogy be tudjak kukucskálni.
A beszélgetésből hamar kiderül, hogy Betti számára az elhunytakkal való foglalkozás nem pusztán munka: segít, hogy az elhunyt méltóképpen jelenhessen meg azon a napon, amikor szerettei utoljára találkoznak vele.
„Fontos számomra, hogy ott legyenek mellette a kedvenc tárgyai, például a kis kézitáskája, a párnája, vagy hogy be legyen fújva parfümmel. A hozzátartozók általában megveszik a temetésre a legdrágább ruhát, szépen elkészítik a frizurájukat, de hát nem ők a főszereplők. Neki kell a legszebbnek lennie" − mondja.
Napi