SIKLÓS ERIK JELENTI NEW YOKRBÓL

Ha szeptember 11-én délelőtt New Yorkban utazol metróval Brooklynból Manhattanen át Queensbe és a szerelvényed megáll a sötét alagútban, először arra gondolsz, biztos, a 25 évvel ezelőtti terrortámadás áldozataira emlékezés részese vagy, megáll minden 1-2 percre a városban, ami amúgy arról híres, hogy soha nem alszik. 

Ha nem változik semmi, néhány perc után, új gondolatok teszik próbára az idegeidet, az ingerküszöbödet, az optimizmusodat. Mi van, ha történt valami? Ott állunk az alagútban, nincs térerő, senki nem mond semmit. Egyre nyomasztóbb a helyzet. Keresem a kitörés lehetőségét. Elképzelem, hogy az utastársakkal szétfeszítjük az ajtót és gyalog indulunk el az alagútban, futunk, menekülünk, de hatalmas víztömeg hömpölyög felénk, majd egy közeledő tűzgolyó tart rettegésben – túl sok akciófilmet néztem.  

Előbb azzal nyugtatom magam, hogy az előző éjszaka, Queensből Brooklynba szintén valahol itt lassultunk be. Igaz, akkor nem álltunk több mint tíz percig. Elindul belül egy nyugtalanító, feszítő érzés, közel kerülök ahhoz, hogy elhatalmasodjon rajtam egy kisebb pánikroham. Légzőgyakorlattal, a negatív gondolatok elterelésével túljutok a holtponton és felkészítem magam a legrosszabbra, hogy még órákig ott leszek bezárva, kiszolgáltatottan.  

Végre mondanak valamit, de annyira torzan szól a hangszóró, hogy csak a felét értem. A többiek reakcióiból arra következtetek, hogy nem hangzott el semmi érdemi, nem lettünk okosabbak. Megadom magam, nem érdekel meddig tart. Az első US Open elődöntő csak délután háromkor kezdődik, addig még majd négy órám van, ki fogok érni. 

Lassan elindulunk és döcögve haladunk előre. Amikor újra megállunk, még mindig az alagutat látom, de kiderül, a szerelvény eleje már az állomáson van, az előző vonat végénél. Kulccsal kinyitják a legelső ajtót és azon keresztül kell elhagyni a kocsit, hogy átszálljunk az előzőbe. Követem az utasításokat, leülök az új helyemre, de jön egy hölgy, aki közli, hogy ez a szerelvény sem megy tovább, az egész szakaszon áll minden. Nincs pótlóbusz, csinálj, amit akarsz, nem lehet eljutni Manhattanbe. Az utasok egyik fele kiszáll, elindul felfele, a másik marad a helyén és vár, mintha tudnák, hamarosan meg fog oldódni a probléma, miközben egyértelmű, hogy igazából senki nem tudja, miért áll minden. 

Az állomásokon van wi-fi, kiderítem, hogy a 36. utcánál vagyunk, ahol a D mellett az N és az R vonal is keresztülmegy, de azok sem közlekednek. Nézem a térképet, van-e értelme alternatív megoldást keresnem, de úgy döntök, csatlakozom a várakozókhoz. Megérte, hamarosan elindul a rendszer, minden működik újra, bő egy órát tartott a bizonytalanság, a kálvária, de nem történt tragédia, némi ijedtséggel megúsztam. Időben megérkeztem a Billie Jean King Teniszközponthoz. 

Később kiderül, hogy nem sokat vesztettem volna, ha lemaradok a Zverev-Hacsanov találkozó elejéről, mert a legjobb része a harmadik szett tiebreakje volt: látványos labdamenetek, pazar megoldások és hirtelen felcsillant némi dráma lehetősége. Az Arthur Ashe Stadion közönsége is megérezte a vérszagot, fokozódott a hangulat, a szurkolók nagyon szerettek volna valami különlegeset, emlékezeteset kapni a pénzükért. 

A 3:6, 6:7, 6:6-ra álló orosz előbb 5:2-re, majd 6:4-re vezetett, de két játszmalabda is (az egyik adogatóként) kevésnek bizonyult, hogy kiharcolja a folytatást. 

A számok alapján nagyon szoros meccset játszottak (Zverev csak három ponttal csinált többet, 107/104), de Hacsanov az igazán fontos pillanatokban nem tudott labdamenetet nyerni, az első szettben fogadóelőnyig sem jutott – igaz, Zverev is csak egyszer –, a második rövidítésében 5:3-ra vezetett, hiába. 

Zverev az első két fordulót egyaránt ötjátszmás csatában vette, Lorenzo Sonego ellen két pontra volt a bukástól, összesen 9 óra 32 percet töltött a pályán mire a 32 közé jutott. A következő négy akadályt azonban játszmavesztés nélkül teljesítette. Mondjuk, nem panaszkodhat a sorsolására, úgy jutott Grand Slam-döntőbe, hogy egyszer nem találkozott top 20-as játékossal. A kiemeltek, akik esetleg veszélyesek lehettek volna rá – Auger-Aliassime, De Minaur, Fritz, Cobolli, Musetti, Mensik – nagyon hamar kiestek, ami természetesen semmit nem vesz el Zverev sikerének az értékéből. 

„Megnyertem ugyan szettvesztés nélkül, de bizonyos szempontból egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés. Hihetetlenül jól játszott, és elképesztően nagyot küzdött. Szerintem a második és a harmadik játszmában teljesen egyértelmű volt, hogy mindkettő alakulhatott volna akár az ő javára is. Csak néhány ponttal voltam jobb itt-ott, és örülök a győzelemnek – értékelt Zverev az interjúszobában, aki azt is elárulta, hogy a 2020-as US Open döntő egészen az idei párizsi diadaláig kísértette őt, akadtak kétségei, hogy lesz-e valaha Grand Slam-bajnok, de a Roland Garros megnyerése új korszakot indított. – Őszintén szólva nem sok minden változott. Persze az volt a végső célunk, hogy megnyerjünk egyet, de most már többet akarunk. Nagyobb dolgokat szeretnénk elérni. Továbbra is nagyon keményen dolgozunk ezért. Teljes mértékben erre összpontosítunk, és szerintem mindannyiunk szeme előtt ott van a cél.

Pénteken is kétszer telt meg az Arthus Ashe Stadion, de azok jártak jobban, akiknek a második elődöntőre szólt a jegyük. A két közönségkedvenc amerikai, Frances Tiafoe és Ben Shelton szenzációs meccset játszott. Kedden mindketten ötszettes csatában, játszmahátrányból fordítva győztek a negyeddöntőben, de sikerült regenerálódniuk. A US Openen harmadszor találkoztak, 2023-ban Shelton nyert, két éve Tiafoe visszavágott, de összesítésben az öt évvel fiatalabb, a héten a címvédő Carlos Alcaraz legyőzésével szintet lépő Shelton 3-1-re vezetett. 

A lelátón megint több tucat híresség, celeb ült, Serena Williams is élőben nézte a parádés előadást. Az első szettben mindössze két fogadóelőny volt, Tiafoe az elsőt nem tudta brékre váltani 1:1-nél, de a másodiknál Shelton kettőshibát adogatott 4:4-nél. 

A következő játszmát Shelton kezdte jobban (2:0), de 2:2-nél már együtt voltak. Elképesztő sebességgel, intenzitással, energiával teniszeztek. Tiafoe 3:4-nél kicsit bizonytalankodott és Shelton könyörtelenül kihasználta. A folytatásban Shelton első szerva százaléka és a második mögötti hatékonysága sokkal jobb lett, mint ellenfeléjé (82%/52% és 75%/20%), amit Tiafoe nem tudott mással kompenzálni: 3:5-nél szettben maradásért adogatva elvesztett egy 15 perces gémet és Shelton már 4:6, 6:3, 6:3-ra vezetett. 

A közönség mindent megadott volna egy döntő szettért, mert tényleg káprázatos megoldásokat csodálhatott, de a 4. játszmában, 5:6, 15-40-nél Tiafoe a második meccslabdánál kettőshibát adogatott és hirtelen vége lett a fantasztikus előadásnak. 

A US Openen 1972 óta nem játszott egyéni döntőt a férfiaknál afro-amerikai játékos, akkor az 1968-ban győztes Arthur Ashe drámai meccsen kapott ki Ilie Nastasetól. Ben Shelton vasárnap a nagy előd örökébe léphet. 

Szombaton, magyar idő szerint este 10 órakor kezdődik Sabalenka és Ribakina párbaja a női döntőben, ami a januári Australian Open finálé visszavágója. Ha Sabalenka sorozatban harmadszor is megnyeri a US Opent, akkor hétfőtől ugyan a hagyományos világranglistát már nem vezeti, de az idei pontversenyben ő előzi meg a kazahot. 

TENISZ, US OPEN

férfiak, elődöntő

Zverev (német, 1.)-Hacsanov (orosz) 6:3, 7:6 (9-7), 7:6 (8-6)

• Shelton (amerikai, 8.)-Tiafoe (amerikai, 11.) 4:6, 6:3, 6:3, 7:5

(Borítókép: Alexander Zverev a New York-i Flushingben, 2026. szeptember 11-én. Fotó: Manuela Davies / USTA / Getty Images)