EgyébSzerző: index 20 órával ezelőtt 6 percnyi olvasás
Másfél évtized után tért vissza a legmogorvább X-Men, de túl sok örömünk nem volt benne.
Valamennyire visszasírom azokat az időket, amikor még a friss filmes megjelenések mellé mindig kijött egy videójáték is, kis túlzással bementünk a moziba, aztán otthon nekiugorhattunk a számítógépnek és otthon is végigjátszottunk nagyjából ugyanezt. Elképedve néztem még az őskorban, amikor a műszaki boltokban és nagy áruházakban kiraktak konzolokat, és így bele lehetett szagolni egy-egy ilyen „tie-in”-videójátékba, hogy például a Harry Potter és a Főnix Rendjéhez készült kísérőjátékban magyar szinkron is volt, és nagyjából ugyanazok szólaltatták meg a karaktereket, mint a mozifilmben. Aztán egészen korrekt játék készült az Andrew Garfield főszereplésével bemutatott, akkoriban alulértékelt A csodálatos Pókemberhez is, na meg a bevarrt szájú Deadpoolt felvonultató X-Men kezdetek: Farkashoz, melyben Rozsomák eredetsztoriját nyomtuk végig, egy rettenetesen véres és maszkulin akciójátékban.
Minden jel arra mutatott, hogy bő 17 év elteltével megint értelmes Rozsomák-feldolgozást kapunk, elvégre az az Insomniac Games csapata 2021-ben bejelentette, már ügyködnek a szeptember 15-én megjelenő Marvel's Wolverine-en, melyet a PlayStation Magyarországnak köszönhetően idő előtt kézhez kaptunk, és végig is játszhattunk.
Kevesebb örömöm volt azonban ebben a 15 órás kalandban, mint azt szerettem volna, pedig azok az ember hozták el a Liam McIntyre (Spartacus-sorozat) által játszott Logant, akik a remekül sikerült Marvel's Spider-Mant és annak spin-offját (Miles Morales) és számozott folytatását kiadták a kezeik közül. És itt kell megjegyeznem, hogy kezdhetünk remegni, hogy a GTA 6 sem lesz akkora durranás, mint amire most számítunk, mert mindkét játék idő előtt kiszivárgott hackertámadások miatt, és nagyon érezhető, hogy a Marvel's Wolverine fejlesztésének is odacsapott ez a balszerencsés esemény. Játékrendezőket is kellett cserélnie az Insomniacnak és újrarendezni a soraikat, ami csak valamelyest sikerült. Simán benne van a pakliban, hogy a Rockstar játékánál is hasonlóra kell felkészülnünk, és azok, akik konzolt vesznek miatta, meg előrendelik, csúnyán hülyét csinálnak magukból, de meglátjuk. Nem akarok vészmadárkodni.
Elég nagy baj ez, mert a Marvel's Wolverine-ben benne volt annak a lehetősége, hogy újfent egy élvezetes szuperhősös játék kerekedik ki belőle, amely ráadásul a Pókembertől eltérően véres, brutális hack 'n' slash. Azt aláírom, hogy a játékidő egy részében tényleg a Bayonettára és a Devil May Cry-ra emlékeztetett, ahogy Rozsomákkal szeletelni lehetett, és a harcrendszerben akadtak ötletes megoldások is, például, hogy Loganbe sűrűn beleállítanak kardokat, kipárnázva a mogorva X-Ment, amiket ő aztán kiránt magából és az ellenfélbe szúr, kölcsön kenyér visszajár felkiáltással. Na, és a kiontott vér mennyisége, valamint a levágott fejek, kettészelt testek, repkedő kezek és lábak láttán is elégedetten csettintettem.
Ám, ez a keménykedős akciófilmeket idéző megoldás nem tartott ki sokáig, sajnos egy idő után ráuntam a Marvel's Wolverine összecsapásaira. Mindez annak is köszönhető, hogy a főellenségekkel való összecsapások nem lettek elég nehezek, két-három próbálkozás után mindenkit elég lazán legyűrtem. A boss fightok konkrétan a Marvel's Spider-Man 2-höz képest eszméletlenül megengedőek, ami azért durva.
A Marvel's Wolverine kezdése sem a legerősebb ráadásul, eleinte nincs meg a játékban az a hook, ami a Pókemberekben megvolt. Logan felett vesszük át az irányítást egy generikusra sikeredett misszióban, aki pár év szünetet követően tér vissza a Team X-be, hogy az elviselhetetlenül dühös Sabretooth-szal és az alakváltó Mystique-kel kiegészülve megmentsék vezetőjüket, Nathaniel Essexet, aki jó ideje küzd már a mutánsok jogaiért és túléléséért. Nem lenne tehát túl szívderítő, ha éppen egy ilyen élharcost nyírna ki a gigacéget vezető, tudós létére visszamaradott gondolkozású Bolivar Trask.
Ami engem meglepett, hogy amikor végre elérünk a játékban az érzelmes részekig, azok tényleg beütnek, lehet szidni a forgatókönyvírókat, hogy a sztori sűrűn megbicsaklik, elkalandozik, de amikor Rozsomák a mutánsgyerekeket okítja, és ahogy összeáll a nemhivatalos X-Men kastély, az azért megható. Még úgy is, hogy Charles Xaviernek még nyoma sincs sehol, és a valódi X-Men sem állt össze, Rozsomákkal egy olyan eredetsztorit kapunk, amely nem járja körbe, hogy miképp lett Loganből adamantium-harcos, hanem az X-Men-adaptációkra jellemző identitáskérdések, a kívülállóság problémája mellett a főszereplő memóriazavaraival viszi be a játékosnak a pofonokat.
A Marvel's Wolverine tényleg nem az Insomniac legjobb játéka, de hogy a legszomorúbb és az egyik legelgondolkoztatóbb, és legmélyebb mondanivalóval rendelkező, az biztos.
A játékmenet tényleg semmi extra, mélységet nem lehet benne találni, és hiába a fejlődésrendszer, az extra képességek, limitált marad a Marvel's Wolverine. Egy csőjátékról van szó, ami elveszi a felfedezés örömét, ráadásul Logan szagokat követve, néha csak fut egyenesen előre, mindez azt eredményezi, hogy az előregombot nyomjuk, közben körülöttünk minden felrobban és ennyi. A régi játékokra jellemző QTE-eventek is megtalálhatóak az Insomniac újdonságában, de sok értelme ennek a húzásnak sincsen, mert ha elszúrjuk, és nem nyomjuk meg időben a gombokat, akkor se halunk meg, nem történik semmi.
Az ellenfélvariációkat illetően kapunk katonákat, a Kéz nevű titkos szekta nindzsáit és a vége felé sentinel robotokat is, mégis úgy éreztem, hogy egy-egy szakasznál eluntam magam, és ahogy bejártuk a világot, olyan ikonikus Rozsomák-helyszíneket is meglátogatva, mint Tokió és Madripoor, és belefutottam a láthatatlan falakba, s a játék egyszer csak megkötötte a kezemet, akkor azért elkedvtelenedtem, és elkezdtem tartani tőle, hogy ha ugyanez a csapat csinál majd egy nagy X-Men-játékot, azzal vajon mit kezdenek. Főleg, hogy a nagy fordulat a végén annyira klisés, hogy kilométerekről láttam előre.
Próbálkozott azért az Insomniac, meg kell hagyni, újfent egy csomó olyan skint kapott Rozsi, amelyek a képregényolvasókat és a nerdöket felcsigázhatják, és olykor megvannak az erős pillanatai a Marvel's Wolverine-nek, például, amikor cafatokra lőnek minket, és kilógnak az adamantium bordáink, és az ultimate képességünket használva, a dühünkből építkezve állunk fel a földről, minden odds ellenére, ott azt éreztem, hogy valamit eltaláltak.
Minden hibája ellenére ilyen, ennyire szép, komplex és drámai X-Men-játék nem volt még, amit valahol becsülni kell és meg kell köszönni.
A legrosszabb az egészben, hogy a szereplőgárdát abszolút nem lehet bántani, Jean Grey és Logan között megvan a kémia, ahogy teljesen idegenként kezdik, egymásra találnak, és ráismernek közös tragédiájukra, attól megfájdul az ember szíve, és Essex, Sabretooth, Mystique, meg a többiek is emlékezetesek a maguk módján, a Marvel's Wolverine azonban még így is fulladozik a klisékben, a biztonsági megoldásokban, abban, hogy az Insomniac nem mert úgy igazán merész dolgokat beletenni a játékba. Ez így csak egy sima, átlag blockbuster akciójáték, ami néha elszórakoztat, de senki nem fogja úgy elővenni újra és újra, mint sokan teszik a Pókemberekkel, a hálóhintázás miatt.
Luftot rúgott most ezzel a Marvel-játékkal a PlayStation, ami tényleg annyira kapaszkodik minden másba, és próbál valahogy az összes lehetséges érzelmet kiváltani belőlünk, hogy épp ez üt neki vissza. Mesterkélt, még a Marvel's Spider-Man főcímét is lekopizza, ám valahogy a sok szék közt a pad alá zuhan. Sajnálom, mert a karakterben, ebben az iterációban van lehetőség, és ha összekapja magát az Insomniac, akkor még egy X-Men játékban is akad, talán.
A Marvel's Wolverine szeptember 15-én érkezik, kizárólag PlayStation 5-re, magyar felirattal.
Napi