Kötcse az elmúlt két évtizedben a magyar politikai élet meghatározó elemévé nőtte ki magát. Fogalommá vált annak ellenére (vagy talán éppen azért!), hogy alapvetően nem nyilvános. Így az ellenséges sajtó nem tudja azonnal átkeretezni, értelméből kiforgatni az ott elhangzottakat, ezért Kötcse alapvető gondolatai mindig is szabadon és eredeti formájukban áramolhattak a patrióta politikai közösség körében. Tanulságos, hogy legutóbb, amikor Magyar Péter provokációjára válaszul bárki nyomon követhette az előadásokat az élő közvetítés során, akkor sem volt nagyobb hatású az esemény.

Folytatódik a nagyszerű hagyomány az idén is, bár szükségszerűen más lesz, mint az eddigiek. Elveszítettük a választást, a többségünket, a kormányzás, a nemzetépítés lehetőségét, és mindez gyökeresen felforgatta az életünket, megváltozott minden körülöttünk. Ráadásul a változás sötét nagyurai ádáz leszámolást vezényeltek mindenkivel szemben, akik részt vettek az elmúlt tizenhat év eredményeinek megteremtésében. Hazug, tolvaj bűnözővé vagy ezek cinkosává minősítettek közel hárommillió embert, és elhitetik magukkal, hogy velünk bármit megtehetnek. Semmibe vesznek mindent, amiben hiszünk, szemétre dobnának mindent, amit értéknek tartunk, közben nemzetegyesítésről és szeretetországról hadoválnak. Így élünk négy hónapja. Van tehát miről gondolkodnunk, ha ezt nem akarjuk sokáig tűrni. Márpedig nem tűrjük.

Milliók várják tehát a patrióta politikai közösség kiválóságaitól, szellemi holdudvarától, és legfőképpen vezetőjüktől, Orbán Viktortól a megerősítést, miszerint ebben a helyzetben is van remény, van út, ha rendkívül göröngyös is, amin járva újra sikeresek lehetünk, és mindenkinek megtaláljuk a feladatát, amivel hozzájárulhat a kilábaláshoz. Mert mi valóban hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. És igenis szembenéztünk bűneinkkel, hibáinkkal, mondjanak bármit is azok, akik az elpusztításunkra törekednek. Ők nyilván azzal lennének elégedettek, ha gyűlöletkeltő, lejárató akcióik nyomán önként száműzetésbe vonulnánk, és pusztító önkényuralmuk kiépülésének nem maradna egyetlen kritikusa sem. De ebből nem esznek.

Ebben a helyzetben érdemes megfontolni két régebben elhangzott kötcsei mondatot. Az egyik, amikor Orbán Viktor arra figyelmeztette a jelenlévőket: ne higgyük azt, hogy mindig mi fogunk győzni. Meghallgattuk, de nem gondoltuk végig és nem figyelmeztettük egymást elégszer, hogy sok mindenen változtatnunk kell. Sokunkkal az volt a baj, hogy nem tudtunk úgy viselkedni, mint a győztesek, nem hittünk eléggé magunkban. Ám másokkal elszaladt a ló, azt hitték, minden rajtuk múlik és minden örökké tart. Itt az eredménye. Alázat, szolgálat és türelem, de szilárd meggyőződés, hit és akarat. Ezek azok a polgári erények, amelyek nélkül nem fog menni. A hübrisz, az öntelt gőggel átitatott akarnokság a másik oldal jellemzője. A másik megfontolandó gondolat Orbán Viktor kötcsei „most szélesen megyünk” kijelentése, vagyis annak újragondolása, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. Ezt nagyon elrontottuk. Mindenkit hívtunk, aki bármivel hozzá kívánt járulni a nemzetépítéshez, és nem vettük észre a beépülő nyikhajokat, a képességtelen szerencselovagokat, a bárkit bármikor elárulókat, a pénzért bármire kaphatókat. Az öntisztulás az árulók távozásával megkezdődött. De Kötcse szellemisége azokat sem tűri, akik bármiféle előny reményében csak úgy tesznek, mintha közénk tartoznának, akik a közérdek elé helyezik önérdeküket.

Az idei Kötcsének abban kell segítenie a patrióta politikai közösséget, hogy tagjai­nak sikerüljön újra közös célok mentén összefogni egymással. De csak azoknak, akik valóban tenni akarnak a magyar nemzet megmaradásáért és felemelkedéséért.