Az interjú előtt azt kérte, hogy minél korábban beszéljünk. Szeret korán kelni?

– Reggel 4:20-kor szól az ébresztő, és akkor a két Rékasi összetűz egymással. Az egyik azt mondja, hogy “Ne legyél hülye, hogy ennyire korán fölkelsz azért, hogy elmenj az edzőterembe”, a másik meg azt mondja, hogy “Ne a kifogásokat keresd, rakd össze magad, és indulj el edzésre.” 5:10-kor már az edzőteremben vagyok és kezdődik a meló.

Hányszor jár egy héten edzeni?

– Három vagy négy alkalommal egy héten. És nincs kifogás! Több ilyen feliratú pólót is kaptam a fiamtól, és mindig ezek vannak rajtam, ezek az én “tornaruháim”. Nincs kifogás, mert ha az ember színpadra áll, akkor azt bírnia kell fizikummal. Rengeteget utazom az előadásaimra, amiből, hála a jó Istennek, elég sok van egy-egy évadban, és oda mindig én vezetek. Ahhoz, hogy ezeket a hosszú utakat, mint például egy Budapest-Torda távot bírjak oda-vissza, bizony kell erőnlét. A másik ok, amiért nem lehet kifogás, az az, hogy van nekem egy gyönyörű szép, nálamnál sokkal fiatalabb feleségem, aki mellett jól akarom magam érezni.

13 éve alkotnak egy párt Pikali Gerdával, idén ünnepelték az 5. házassági évfordulójukat. Mit jelent önnek az együtt töltött 13 év?

– Gerda irgalmatlanul sokat dolgozik, így igen kevés idő marad arra, hogy csak magunk lehessünk. De törekszünk arra, hogy a lehető legjobban kihasználjuk ezeket a pillanatokat, perceket. Az évfordulónkat majdnem a napján sikerült megünnepelni. Azért csúszott, mert ő éppen Erdélyben játszott, de a következő nap elmentünk vacsorázni. Amit kapok tőle, az a hallatlan figyelem és törődés, amiért nem tudok elég hálás lenni. Szerencsések vagyunk, mert nálunk a szerelem nem múlik el. Mindig ott vagyunk a másik lelkében, gondolatában, vágyaiban. Hogy ez több, mint tíz év után is így van, arra rácsodálkozik az ember. Jó azt megélni, hogy a szerelem nem változott át szeretetté. A szeretetben az én értelmezésem szerint már sokkal több a megszokás. Mi számtalan pillanatban meg tudjuk lepni egymást, élvezzük az együttlétet, élvezzük azokat a pillanatokat is, amikor kiülünk a teraszon reggelente, szólnak körülöttünk a madarak, kávézunk, indul a nap, és jártatjuk a szánkat folyamatosan. Jó, hogy több mint 10 év után az embernek még mindig ennyi mondanivalója van a másik felé, mennyi gondolata van, amit megoszthat a másikkal.

Ez szerencse vagy rengeteg munka?

– Ahhoz, hogy elkezdődjön egy kapcsolat, valamiféle összerendeződés kell, egymás látómezejébe való bekerülés. Utána aztán már minden az embertől függ, mert az első rácsodálkozás varázsa hamar kihunyhat. Igenis, egy kapcsolatot nap mint nap életben kell tartani. Mert az önmagától nem tud működni. Egy kapcsolat, egy házasság olyan, mint egy papírrepülő. Eldobod, először gyönyörűen felfelé száll, aztán mivel nincs meghajtóerő, csak jön lejjebb, és végül földet ér. Hát ezt a hajtóerőt kell nekünk nap mint nap beletenni. Egyébként csak Gerda számítása szerint vagyunk együtt 13 éve. Ő visszafelé számol, én mindig előrefelé! Gerda mindig a megtörténteket számolja, ő e tekintetben összeszedettebb, higgadtabb, racionálisabb, én meg szenvedélyesebb vagyok, szóval mivel közelítünk a 14. évhez én azt mondom, 14 éve alkotunk egy párt.

Ez a Rékasi-féle matematika? Akkor bár ön most a 64. születésnapját ünnepli majd, már a 65-öt nézi? Egyáltalán, hogyan viszonyul a korához?

– Abszolút, így van, mert attól a pillanattól kezdve, hogy 63. évemet betöltöttem, az nem volt kérdés, hogy leszek 64. Nem szállok ki, nem adom meg senkinek azt az örömöt, hogy kiszálljak közben! Amúgy a születésnapokat, azok ünneplését nem szoktam szorgalmazni. Engem az a nap mindig arra figyelmeztet, hogy “Figyelj, Rékasi, eggyel már kevesebb van hátra.” Ez azért figyelmeztetés, hogy hohó, kapjam össze magam, ne hagyjam magam mellett elosonni a lehetőségeket, a feladatokat! Bár az már bebizonyosodott, hogy nekem nincsenek igazán lehetőségeim, csak feladataim vannak, melyeket időnként magamnak adok.

Hogyan érti azt, hogy nincsenek lehetőségei?

– Óriási öröm számomra, hogy az elmúlt években kaptam két Kossuth-díj jelölést. Ennek kapcsán kellett gyorsan számvetést készíteni, hogy milyen dolgok történtek eddig velem a hivatásomban. És amikor azt látom, hogy közel 100 színházi premieren vagyok túl, melyeknek nagy része főszerep volt, hogy kiváló rendezőkkel dolgozhattam együtt, hogy járom a Kárpát-medencét az irodalmi emlékműsoraimmal, hogy ebben az évben meglesz a 700. vidékre utazós, nem kőszínházas előadásom, akkor az nagyon jó érzés. De látnom kell azt is, hogy évek óta nincs színházi szerződésem. Az utolsót én magam bontottam fel, mert kiderült, hogy a vezetőm, az igazgatóm hazudott nekem. Hát ezt is jelenti például a kor a számomra, hogy nem viselem el azt, ha valaki nekem. nem mond igazat. Nem tudom elfogadni, pláne nem tudom vezetőmként elfogadni azt az embert, aki nekem hazudik. Az igazmondás számomra nagyon-nagyon felértékelődött. Miután eljöttem nem nagyon bukkant elő hely, ahol szükség mutatkozott volna a munkámra, ahol építenének rám. Na most ettől én nem kétségbeesem, hanem azt mondom, hogy akkor “Rékasi, kösd fel a fehérneműt, és csinálj magadnak, ha mások nem adnak neked feladatot!” Én nem siránkozom, nem kesergek, mert a jajgatással nem oldódnak meg a dolgok. A fő csapásirányommá a magyar nyelv értékeinek fenntartása vált. Koltay Gábor segítségével születnek meg a szövegkönyvek, amiket aztán én magam állítok színpadra és viszem el az ország bármely pontjára, többek közt diákoknak is Rendhagyó irodalomórák keretein belül. Óriási érzés, hogy eddig körülbelül 13 ezer diák előtt állhattam már, és meg tudom tartani a figyelmüket a 42. perc végéig.

Visszakanyarodnék egy kicsit a Kossuth-díjra. Kétszer merült fel a neve, de nem kapta meg. Ezt hogyan élte meg?

– Én meg visszatérek arra, hogy mit jelent a kor számomra. Azt jelenti, hogy megtanultam távolabbra nézni. Engem a kudarc már nem elkeserít, hanem arra figyelmeztet, hogy van feladatom. Például éppen az egyik irodalmi műsorom bemutatóján, premierjén elhatároztam, hogy egy év alatt abból 100 előadást szeretnék tartani. Nem sikerült, de 96 igen! Ez azt jelenti, hogy jó, amit csinálok, de lehet jobban, nagyobb aktivitással is csinálni. Aztán másik példa: a 63. születésnapomra elhatároztam, hogy a saját testsúlyom 200%-át megcsinálom, teljesítem fekvenyomásban. Nem sikerült. De 193% sikerült! És akkor akkor ezeken nem elkeseredem, hanem azt mondom, “Rékasi, csiszolj még a kitartásodon, a technikádon.” De ez mindenre igaz. Az, hogy itt két nem sikerült jelölés volt, az egyrészt azt jelenti nekem, hogy valakinek feltűnt, hogy ez a pasas nagy elszántsággal csinál valamit, 700 elutazós előadása kizárólag magyar írók- és költők életművéből összeállítva, senkinek nincs rajtam kívül az országban, de valószínűleg lehet ezt még jobban is csinálni, vagy jobban szem előtt lenni. De nem keseredem el, mert ha elkeseredik az ember, akkor összeomlik. Én meg piszkosul nem akarok összeomlani.

Azért egy ilyen díj nem csak azon múlik, hogy mindent megtett-e vagy elég tehetséges-e. Nem túl szigorú önmagához?

– Adassék meg nekem, hogy egy ilyen dolog nem teljesülését, azt magamra vonatkoztassam! Szigorú vagyok önmagammal szemben, igen, de ez feladatot is ad nekem. Ha feltárom önmagam hibáit, akkor abból tudok tanulni, fejlődni, előre lépni.

Jelenleg nincs leszerződve egy színházhoz se. Vágyna társulati létre?

– Jó érzéssel töltene el, ha egy kőszínházban mutatkozna igény vagy nyitottság rám, arra, hogy ott közreműködjek. De köszönöm szépen, élek, létezem így is, nagyon sok helyre eljutok, és remek érzés, hogy minden településen, ahová meghívást kapok, értékes élményt adhatok a kedves nézőknek. Nem a társulati létezésre vágyom, hanem arra, hogy minél több helyen bízzanak a képességemben.

Nagyon régen szerepelt filmben. Az nem hiányzik az életéből?

– Amikor Jászberényből a lovaskocsiról jelentkeztem a főiskolára, előttem a film lebegett célként. Azt gondoltam, hogy Cserhalmi György nyomában leszek, majd az ő útját fogom járni. Nem így lett, a játékfilmek szinte teljesen hiányoznak az életemből. Egy-kettő előfordult, s köszönettel tartozom azért, hogy bárkinek is eszébe jutottam a szereposztás kapcsán. Ami az én életemben meghatározó motívumként ott van, és büszkén gondolok vissza rá, az a televíziós napi sorozat.

A Barátok köztre gondol, melyben hosszabb-rövidebb kihagyásokkal 23 évig alakította Bartha Zsoltot.

– Amikor az elkezdődött, akkor Magyarországon nem volt még hazai gyártású napi sorozat. Óriási nézettséggel bírtunk, amikor az a csúcsokon járt, akkor esténként 1,3-1,5 millió néző ült a tévé előtt és nézte az epizódokat. Hatalmas érzés volt. Mind a mai napig ennek van hatása. Én annak idején, amikor elkezdtem az irodalmi emlékműsorokat, arra alapoztam, hogy van az országban egy pasas, akit az átlagostól többen felismernek. Ezt az ismerős fizimiskát, számomra igazán értékes dolog mellé rendeltem. A mai napig előfordul, hogy egy-egy előadás után a műsoraim szervezője, Orosz Dániel elmeséli, az a visszajelzés érkezett, hogy 30 olyan ember is eljött a szokásos nézőszámon felül, aki korábban nem járt ilyen rendezvényen. Sőt, másnap elmentek a könyvtárba, és mondjuk a Márai-emlékműsor után elkezdtek Márai-könyveket kikölcsönözni. Akkor azt mondom, hogy igen, nekem nincs film, nem tudom, miért, csak valamiért, de ami van, az tökéletes!

Viszont rengeteg filmben lehet önt hallani! Számos filmben kölcsönözte a hangját Tom Cruise-nek, most fejezte be új filmjének szinkronizálását. Nehéz feladat volt?

– Beledöglős volt! Más Tom Cruise filmek szinkronját egy nap alatt fel tudom venni, itt most öt alkalom kellett. Ennyit egy karakter szinkronizálásán sem dolgoztam még eddig. Egészen más, a szokásostól lényegesen eltérő volt Tom Cruise karaktere és hangja.

Ha ő szerepel egy filmben, automatikusan önt hívják, vagy kell még castingra mennie?

– Magyarországról most több színésztől kértek ki hangmintát az Egyesült Államokba, és a készítők az enyémre mondták, hogy na, ez a pasas legyen az. Ez különleges munka volt, ugyanis hozzászoktunk, hogy ő a világot menti meg, miközben repülőt vezet meg ugrál háztetőkön át, egy fantasztikus akcióhős. Ezzel szemben itt nem vezetett repülőt, semmit nem csinált: beszélt, beszélgetett, hallatlanul széles indulati skálán, nagyon erős tájszólással, elváltoztatott hangmagasságon és dinamizmussal. Nem véletlenül mondom, hogy beledöglős munka volt.

Az előbb szóba került Cserhalmi György. Bár a pályán nem követte az ő útját, az közös önökben, hogy megnyilvánulnak a szakmájukat érintő kérdésekben. Ön a közösségi oldalán osztott meg rövid kommentárral cikkeket többek között az Eszenyi-ügyről.

– Erről csak akkor beszélhetnék, ha én is részese lennék a színházi életnek, de nem vagyok része annak. Kívülről, az oldalvonalon kívülről bekiabálni pedig nem tartom helyesnek. Olyan lenne, mint amikor édesapámmal kimentünk a Jászberényi Lehel SC meccsére, és mindenki bekiabálta, hogyan kellett volna passzolni. Az oldalvonalon kívülről az összes néző piszkosul értett a futballhoz! Nem akarok ebbe a kátyúba belelépni. Véleményem van, de csak személyesen teszem közzé. Azért osztom meg ezeket a történeteket, hogy mások elolvassák, szembesüljenek dolgokkal, és alakítsanak ki saját véleményt. Említette egy kolléganőmet, Eszenyi Enikőt. Nem róla véleményt mondva, nem állást foglalva sem ellene, sem mellette azt gondolom, hogy itt egy dolog került a nyilvánosság elé, ami nemcsak általa volt felmutatható vagy lobogóra tűzhető, hanem ez egy létező, nem megoldott, nem kitárgyalt, nagyon sok esetben a szőnyeg alá söpört probléma. Ez az ő esetében robbant föl, de gondoljon végig minden jelenlegi vagy volt társulati tag, hogy hányszor előfordult ez a saját színházi létezésében is? Csak mi hozzászoktunk ehhez, mert így szocializálódtunk. Amikor főiskolásként bekerültünk egy-egy színházi előadásba, már akkor láttuk, hogy a rendezők, sőt akár színházvezetők hogyan kommunikálnak, nyilvánulnak meg a színészekkel szemben. Mi úgy nőttünk fel, hogy azt láttuk, ez a természetes. Nagyon bízom benne, hogy ez most megváltozik, mert tovább ezt már nem szabad a szőnyeg alá söpörni.

Gerdával együtt rengeteget dolgoznak, jut idejük a pihenésre, a családra? Hogy van az édesanyja, Jolika néni?

– Édes csillagom! Édesanyám betöltötte a 84 évét! Úgy alakult az élete, hogy jelentősen legyengült a fizikuma. Bár gondolatban ő még mindig alkalmasnak véli magát arra, hogy kiszalad a kertbe és megmetssze a barackfát, de ez már nem megy. A húgommal azt láttuk a legjobbnak, azért, hogy bármely pillanatban kellő figyelem tudjon édesanyámra fordítódni, keresnünk kellett egy idősotthont, ahol nagyon nagy szeretettel és óriási törődéssel figyelnek oda rá. Ez értelemszerűen nem helyettesíti a mi szeretetünket és törődésünket, hetente több alkalommal is ott vagyunk vele, és igyekszünk megtartani azt az erős kapcsolatot, ami a családunkra mindig is jellemző volt.

Hamarosan ünnepli a születésnapját. Milyen célt tűz ki magának?

– A szövegkönyv fölött ülök, és azt tűztem ki, hogy a 64. születésnapomra maradéktalanul birtokomba kerüljön a következő irodalmi estem szöveganyaga. Tudjam a szöveget, hogy elkezdhessem a próbákat. Ennek a bemutatója október 22-én lesz a Márai Kulturális Központban. Most ezt kívánom magamnak a 64. születésnapomra: hogy a gondolatok már meglegyenek a kobakomban, és a 65. évemet már boldogan tudjam élni, mert tudom vinni a nézőknek ezt az előadást!