Új világunk súlyos károkat okoz, a dózis határozza meg a mérget, az információáramlás gyökeresen megváltozott – ilyen rémisztő mondatokat olvashatunk Szász Máté új könyvében, de az a szomorú, hogy ez már nem az, amitől félni kell, mert itt van velünk. Kikerülni szinte lehetetlen a „digitális fenevadakat”, ami a könyv címe is lett. Szász 3 kötetesre tervezett sorozata ezúttal az internet, az okostelefonok, az AI veszélyeit járja körül, miután megírta már a sminkek és a beautyvilág mérgeinek hatását. Ez még több embert érint, hiszen kinek nincs ma már laptopja, táblagépe, telefonja, social media profilja, követői, ismeretlen ismerősei, akik csak online a „barátai”?

A figyelem a hatalom

Agyunk a nap minden percében óriási terhelésnek van kitéve a rázúduló információhalmaz miatt, ezt feldolgozni nem tudjuk, de belefáradunk, és csökken is az agyi kapacitásunk. Mégsem merjük kikerülni, kikapcsolni a telefont, mert félünk, kimaradunk valamiből, plusz már dopaminfüggők lettünk. És honnan jön a boldogsághormon? Az értesítésekből, az ismerősnek jelölésekből, a hírekből.

Szász szerint a techmogulok ma már a figyelmünkért küzdenek, ami a gazdaság motorja lett,

A globális internet hajtja a gazdasági hasznot, amikor 6-8 órát lógunk a telefonunkon nap mint nap, ott késztetnek vásárlásra, regisztrálásra, fogyasztásra. Az appokat pedig úgy fejlesztik, hogy megragadják a figyelmünket, ezért nem is tudjuk letenni az eszközöket. Csakhogy ez az állandó függés neuroanatómiai elváltozásokat okoz agyunkban. Mark Zuckerbergék tudták ezt, nem véletlenül olyan neurobiológusokkal, pszichológusokkal dolgoztak együtt, fejlesztették a social media platformjait, amik direkt függővé tesznek. Ezért is indítottak pert ellenük tavasszal – amit 1600 újabb, folyamatban lévő eljárás követett, ami felelőssé tenné őket.

Az egyik nagy felismerésük, hogy kisebb adagokban kapjuk az értesítéseket, vagy egy nagy jutalmat, de nem folyamatosan, mert ez a

Naponta átlagosan 96 métert teszünk meg a képernyőn ujjunkkal, ami az amerikai Szabadság-szobor magassága. Vagyis mindennap végigsimogatjuk. Mi minden más hasznosabbat tehetnénk ennyi idő alatt? 6 évet töltünk el a képernyő nézésével életünkben, ami alatt szerezhetnénk akár több diplomát, lehetnénk karatemesterek, vagy megtanulhatnánk idegen nyelveket.

Az információ régen kevés volt, de releváns, ma már az infó beérkezése jutalomérzést vált ki az agyban. Állandó várakozásban vagyunk, hogy majd most, majd most jön valami jó…

Függőség és agresszió

Agyunk a gyorsan mozgó vizuális ingerekre extrém szenzitív, és közben óriási a veszteségtől való félelmünk, nem merünk kilépni a spirálból. Mert azt kommunikálják felénk, ha otthagyjuk, veszteség ér minket. Úgyhogy félünk, le ne maradjunk valamiről (FOMO), ami dopaminlöket az agynak. Ha viszont nem jön értesítés, sóvárogni fogunk rájuk.

Szász kiemeli az online randiappok káros hatásait is, amik irreális elvárásokat támasztanak, erősítik a vizuális ingerek befolyását, mélyítik a magányt. Személyiségtorzításai társadalmi szinten a családot, vagyis a civilizációt fenyegetik. És ezek hatására jelentek meg az agresszív incelek is, a férfiak, akik úgy érzik, nem kellenek senkinek, ezért trollkodnak, törnek, zúznak, gyilkolnak – bármeddig elmennek keserűségükben.

Az általános társadalmi agresszió is a netfüggés számlájára írható: a szélsőséges vélemények keltik fel az érdeklődést, a Meta figyeli a lájkokat, kommenteket, minél polarizáltabb egy vélemény, annál nagyobb pontszámot kap, és annál több helyre juttatja el. A techcégek elemzik viselkedésünk, mit nézünk, és meddig; személyre szabják a falunkat – hogy ott tartsanak. Így jönnek létre a véleménybuborékok, amikben nincs más, csak a mi álláspontunk és az azt alátámasztó posztok. Azt hisszük, ilyen a társadalom, pedig csak egy szűk réteg. Az agresszió viszont nő a mindennapokban is, mert a neten arc és név nélkül szurkáljuk egymást, mert idegeink kifáradnak a sok görgetésben, jelenlevőségben. Nem tudjuk kontrollálni az indulatainkat, erőszakos és ideges a vezetési stílusunk, a beszélgetéseink.

Káros az online tárgyalás is, a Zoom, a pizsamás meetingek komoly stresszforrások, mert nem látjuk a másik testbeszédét, késleltetve jön a kép, a reakció, ráadásul hajlamosak vagyunk magunkat nézni a másikra figyelés helyett.

Hogy lehetne mindezt kompenzálni? Szász szerint papíralapú könyv olvasásával (amikre jobban is emlékszünk, mint az átgörgetett cikkekre), élő beszélgetésekkel, családi (telefonmentes) vacsorákkal, nyelvtanulással. Nem lenne rossz visszatérni a térkép használatához sem, a Waze és a GPS-alkalmazások is sorvasztják ugyanis az agyat, nem tudunk már tájékozódni a térben. Ezért is született az új mondás: a 60 az új 80, vagyis a 60 évesek agya ma egy 80 évesének felel meg a telefon miatt. Mi lehet ennél szomorúbb?

(Borítókép: Szász Máté Digitális fenevadak c. könyve. Fotó: Papajcsik Péter / Index)