Sass Magdolna szerint 2026-ban a világkereskedelem növekedése lassabb és ingadozóbb a tavalyinál, ugyanakkor továbbra is pozitív: nagyjából 2 százalék körüli bővülés várható. A 2025-ös erősebb adatokat részben egyszeri tényezők húzták fel, köztük az amerikai vámemelések előtti előrehozott import, valamint a mesterséges intelligenciához kapcsolódó elektronikai termékek kereskedelmének felfutása. A mesterséges intelligencia terjedése idén is támogathatja az áru- és szolgáltatáskereskedelmet, miközben a közel-keleti háborús helyzet lefelé mutató kockázatot jelent. A kutató szerint a vártnál jobb teljesítmény mögött mindenekelőtt a vállalatok gyors alkalmazkodása áll.

A geopolitikai átrendeződés ugyanakkor önmagában is növelheti a kimutatott kereskedelmi forgalmat. Sass szerint egyre nagyobb szerepet kapnak az úgynevezett „connector”, vagyis közvetítő országok: Kína például Mexikón, Vietnamon és más ázsiai gazdaságokon keresztül is eléri az amerikai piacot, és kisebb mértékben hasonló folyamat figyelhető meg Oroszország esetében is. A globális értékláncok átszervezése ezért nem feltétlenül a világkereskedelem visszaesését, hanem annak új útvonalakra terelődését jelenti.

Sass szerint a folyamat végpontja egy lassabban globalizálódó, regionális blokkokból, bilaterális és plurilaterális megállapodásokból álló rendszer lehet.

Különösen gyorsan nő közben a szolgáltatások jelentősége, ezek kereskedelme hivatalosan már a teljes világkereskedelem közel 30 százalékát adja, de Sass szerint a tényleges arány ennél jóval magasabb lehet. Egy 2022-es WTO-becslés alapján, ha a külföldi befektetésekkel létrehozott helyi szolgáltatást – például egy külföldi bank másik országban működő leánybankjának tevékenységét – is beleszámítanák, a szolgáltatások részesedése már 40 százalék fölött lenne. Az áruexport ráadásul egyre több szoftvert, finanszírozást, logisztikát és értékesítés utáni szolgáltatást tartalmaz, egy OECD-becslés szerint bizonyos exporttermékek hozzáadott értékének akár kétharmadát is szolgáltatások adhatják. Sass ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a digitális szolgáltatások felfutása erősen a fejlett országokra koncentrálódik.

A sokat emlegetett termelés-visszatelepítésből, vagyis reshoringból ezzel szemben egyelőre viszonylag kevés látható. Sass szerint gyakoribb a „China plus one” stratégia, amikor a vállalatok megtartják kínai beszállítójukat, de mellette egy földrajzilag közelebbi vagy geopolitikailag biztonságosabb forrást is kialakítanak. A nearshoring és a friendshoring tehát fontosabb jelenségnek tűnik, mint a teljes hazatelepítés. Ráadásul a reshoring sem feltétlenül jelent új munkahelyeket: az automatizált gyártás miatt előfordulhat, hogy a termelés ugyan visszatér egy országba, de jelentős foglalkoztatás már nem kapcsolódik hozzá.

Sass szerint a WTO továbbra is fontos marad, de egyre kevésbé képes univerzális keretrendszerként működni. A szervezetnek 168 tagja van, és a világkereskedelem mintegy 98 százalékát lefedi, miközben a vitarendezési mechanizmus gyengül, terjednek a nemzetbiztonsági, gazdaságbiztonsági és stratégiai autonómiára hivatkozó diszkriminatív intézkedések, valamint az egyoldalú vámok. Egy általa idézett WTO-becslés szerint 2024-ben a világ áruimportjának még nagyjából 10 százalékát érintették valamilyen korlátozó intézkedések, mostanra viszont ez az arány közel 20 százalékra nőtt.

Andor László az Európai Unió alkalmazkodóképességét bírálta. Szerinte az EU hosszú időn keresztül alábecsülte a világgazdasági és kereskedelmi egyensúlytalanságok jelentőségét, és későn érzékelte, hogy a világgazdaság egyfajta gazdasági hadviselés felé mozdul. Az első Trump-adminisztráció vámháborúit már ennek részeként értékelte: azok szerinte alapvetően a nagy kereskedelmi többletet felhalmozó országok, mindenekelőtt Kína és Németország ellen irányultak. Úgy vélte, az amerikai stratégiaváltás nem Donald Trump személyéhez kötött átmeneti jelenség, hanem tartós irányváltás, ezért az EU-nak is összehangoltabban kellene kezelnie kereskedelem-, ipar- és makrogazdasági politikáját.

Andor szerint ebből a szempontból különösen sajnálatos a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség, a TTIP kudarca, mert az jelenthette volna az utolsó lehetőséget arra, hogy az Egyesült Államok és az EU viszonylag kiegyensúlyozott partneri viszonyban rendezze gazdasági kapcsolatait. Kínával kapcsolatban azt emelte ki, hogy Európa túl sokáig számított a kínai modell gyengülésére, miközben az ország nemcsak gazdaságilag erősödött meg, hanem számos területen innovációs versenytárssá is vált.

Az EU problémáját szerinte az is mutatja, hogy miközben uniós szinten a kínai kockázatok csökkentéséről beszélnek, a tagállami vezetők külön-külön tárgyalnak Pekingben.

Úgy vélte, a Draghi-jelentés helyesen mutat rá arra, hogy a geopolitikai ambíciók mögé erősebb uniós fiskális és iparpolitikai kapacitás szükséges.

Balás Péter valamivel elnézőbben értékelte az Európai Bizottság mozgásterét, hangsúlyozva, hogy az EU nem olyan egységes politikai-gazdasági szereplő, mint az Egyesült Államok vagy Kína. Szerinte a tagállami érdekellentétek miatt a Bizottság csak korlátozottan képes egységes külgazdasági stratégiát érvényesíteni. Az Egyesült Államokkal kialakult kereskedelmi viszonyt ugyanakkor rendkívül kedvezőtlennek nevezte: példaként azt említette, hogy az európai ipari termékeket 15 százalékos amerikai vám terhelheti, miközben az EU oldalán nulla százalékos vám vállalását várják el. Hozzátette, hogy Washington egyes versenyképes európai ágazatokban – például a gyógyszeriparban – további nyomást gyakorolhat annak érdekében, hogy a termelés az Egyesült Államokba települjön. A WTO-ról korábbi genfi nagykövetként úgy fogalmazott:

a szervezet szabályai formálisan tovább élnek, de hatékony vitarendező mechanizmusa az amerikai blokkolás miatt lényegében működésképtelenné vált, ezért a multilaterális rendszer helyét egyre inkább kisebb országcsoportok megállapodásai vehetik át.

Müllner Zsolt az autóiparon keresztül mutatta be, mit jelent mindez vállalati nézőpontból. Az AutoWallis 17 országban van jelen, több mint 55 ezer autót értékesít, és importőri, kiskereskedelmi, szerviz-, flottamenedzsment- és autókölcsönzési tevékenységet is végez. Müllner szerint az EU kétféle egységhiánnyal küzd: nincs Kínához hasonló, központilag összehangolt ipar- és kereskedelempolitikája, és az egyes európai politikák sincsenek megfelelően összehangolva. Az autóiparban ennek következménye különösen látványos. Míg 1975-ben a világ autótermelésének nagyjából 40 százaléka Európában, 30–40 százaléka az Egyesült Államokban és mindössze 10–15 százaléka Ázsiában koncentrálódott, ma Európa és az Egyesült Államok részesedése egyaránt körülbelül 20 százalék, Ázsiáé pedig 60 százalék. Az ázsiai termelés több mint 60 százalékát már Kína adja.

Müllner szerint a kínai autók európai piaci részesedése alacsony bázisról ugyan, de évről évre hozzávetőleg megduplázódik, amit a vámok legfeljebb lassítani képesek. A korábbi 10 százalékos vámszint fölé az EU gyártótól függően 30–45 százalék körüli terheket emelt, ám ezek elsősorban az elektromos autókat érintik, ezért a kínai gyártók hibridekkel és belső égésű motoros modellekkel alkalmazkodnak, illetve európai gyártókapacitásokat építenek. A folyamatot a kínai túlkapacitás is hajtja: Müllner szerint a kínai autópiac körülbelül 30 millió járművet képes felszívni, miközben a gyártókapacitás eléri az 50 millió darabot.

Emiatt az exportkényszer tartós marad, és a kínai cégek Spanyolországban, Belgiumban, Ausztriában és Magyarországon is egyre aktívabban telepítenek gyártást.

A magyar gazdaság szempontjából Müllner nem önmagában a kínai autó- és akkumulátorgyártók megjelenését tartotta problémának, hanem azt, hogy Magyarország szerinte a régiós versenytársaknál lényegesen több támogatást adott ezekért a beruházásokért, miközben a hazai hozzáadott érték alacsony maradt. Úgy vélte, a megállapodásokból hiányoztak azok a feltételek, amelyek a magyar kis-, közép- és nagyvállalatokat erősebben bekapcsolhatták volna a beszállítói hálózatokba. Az európai autóipart ugyanakkor nem temetné: szerinte továbbra is megvan az innovációs és megújulási képessége, ehhez azonban az uniós vámvédelemnél jóval többre, egységes európai iparpolitikára, fejlesztési forrásokra és a kereskedelmi, ipari, zöld- és foglalkoztatáspolitikai célok következetesebb összehangolására lenne szükség.

Címlapkép forrása: EU