Megtorlás dollárról dollárra

Röviden, túl sokat kértek és túl keveset adtak cserébe

– foglalta össze Mark Carney augusztus 21-én, hogy mi volt a legfőbb nézeteltérésük az amerikaiakkal. Európán kívül nehéz találni két olyan országot, amelyek gazdasága olyannyira össze lenne fonódva, mint Kanada és az Egyesült Államok.

Ezután mégis elszabadultak az indulatok.

Az egyeztetések befuccsolása nyomán Donald Trump beváltotta a korábbi, még júliusi fenyegetését: 50 százalékos vámot vetett ki mintegy 20 milliárd dollár értékű kanadai importárura, többek közt furnérlemezekre, borokra, cementre és még hokiütőkre is. Az amerikai sajtót bejárta, hogy a lépés következtében egyes szakértők még a vécépapír drágulásától is tartottak. (Trump júliusban azzal ágyazott meg a vámoknak, hogy a pusztító erdőtüzekkel küzdő szomszédját szándékos légszennyezéssel vádolta meg.) A teljes import 5 százalékát érintő vámok rárakódnak az acél- és alumíniumtermékekre, fűrészárukra és járművekre korábban kirótt amerikai illetékekre. Trump azzal fenyegetett, hogy a legutóbbit 50 százalékra emeli 2027-től, amennyiben nem születik egyezség.

Erre felelve Mark Carney az asztalra csapott,

mondván, „dollárról dollárra” meg fogják torolni az amerikaiak intézkedéseit, így Ottawa kedden 15, 25, illetve 50 százalékos tarifát vetett ki 700 amerikai importcikkre, 27,6 milliárd kanadai dollár értékben (ami pontosan 20 milliárd amerikai dollárnak felel meg).

A volt jegybankár vezette liberális kormány az amerikai acél és alumíniumra vonatkozóan 50 százalékra duplázta a vámtarifát, amelyet ugyancsak 50 százalékra növelt a bútorok és ruházati termékek esetében. A teher 25 százalékos lett egyes műszaki berendezések, sajtfélék, halak és tengeri herkentyűk, valamint bizonyos feldolgozott acél- és alumíniumáruk esetében, de növekedett az illeték bizonyos kozmetikumok és az Egyesült Államokból származó toalettpapír után is – sorolta az MTI tudósítása. Kanada egyúttal érvényben tartja az Egyesült Államokban gyártott járművek 25 százalékos vámját.

Trump ezt nem hagyta annyiban.

Másnap bejelentette, hogy szeptember 29-től leállítja számos alkoholos ital, motorkerékpár és tejtermék importját Kanadából. Így állunk most. A volt ingatlanmogul emellett kilátásba helyezte a kanadai Bombardier repülőgépek amerikai importját is, mivel azok „nem elég jók”, a cég pedig élősködik az amerikai piacon. Továbbá kifogásolta, hogy Kanada nem engedi be piacára az amerikai Gulfstream gépeit. "Ennek a korszaknak vége. Ha akarják a piacunkat, itt kell gyártaniuk, és be kell fejezniük azt, hogy Amerikát malacperselynek tekintik" - fogalmazott Trump.

Zárt ajtók mögött

Miközben mindenki a másikra mutogat, a New York Times bennfentes forrásokra hivatkozó cikke alapján több tényező vezethetett ahhoz, hogy zátonyra futott a Mexikót is magába foglaló USMCA újratárgyalása. Az első Trump-kormányzat által szorgalmazott, NAFTA helyébe lépett egyezmény 2020 óta van érvényben, és hiába írta alá Trump az eredetit, a hatodik év lejártával a republikánus elnök második adminisztrációja felül kívánta vizsgálni az alkut.

• A Times szerint Carney korábban bedobta amerikai kollégájának, hogy a megfelelő alkuért cserébe feléleszthetnék a demokrata elődjei által elkaszált Keystone XL olajvezeték terveit. Trump kitörő örömmel fogadta az ötletet, ami végül füstbe ment, mert a kanadaiak nem vélték elég jónak az amerikai ajánlatot.
• Miközben már közel voltak a finishez, a tárgyalásokba állítólag beavatkozott Howard Lutnick, Trump kereskedelmi minisztere. Lutnick kevesebbet akart engedni a kanadai acélra és alumíniumra kivetett vámokból, és a kamionokat kivonta volna a járművekre kivetett tarifa tervezett csökkentése alól. A Fehér Ház tagadta, hogy Lutnick keményvonalassága eltérítette volna a megbeszéléseket.
• Egy kanadai tisztviselő szerint Washington emellett azt követelte, hogy Ottawa teljes egészében vegye át és kövesse az amerikai vámpolitikát, azaz a jövőben automatikusan vesse ki ugyanazokat a vámokat, mint az Egyesült Államok. Ezt Kanada szuverenitási kérdésnek vette, ráadásul azt is megnehezítette volna, hogy szabadkereskedelmi alkukkal diverzifikálják a külgazdasági kapcsolataikat.
• A Trump-kormányzat továbbá a belföldi piaci szereplőket támogató „Buy Canadian”-program leállítását kérte Ottawától,
• míg Carney-ék afelől szerettek volna megerősítést kapni, hogy a megállapodást – a miniszterelnök szavaival – „nem ceruzával írják alá”, és számíthatnak annak tartósságára. A Fehér Ház azonban állítólag ragaszkodott a vámok saját kénye-kedve szerinti alakításához a jövőben.

• Vitát váltott ki a francia nyelv is.

  Washington piactorzításra hivatkozva azt kérte, hogy Kanada vonja vissza azt a törvényt, amely a hazai gyártású, frankofón tartalmak előrébb sorolását várja el az olyan streamingplatformoktól, mint a Netflix. Ottawa állítólag belement valamiféle felülvizsgálatba, egy amerikai forrás pedig azt állította, hogy ők maguk rugalmasak voltak a kérdésben. Ugyanezt elismételte pár nappal később Jamieson Greer amerikai kereskedelmi képviselő is, amit üdvözölt a kanadai kereskedelmi miniszter.

Az alku szétesése után Carney ugyanakkor arról beszélt, hogy „megtámadtak minket”, a „háború” részeként pedig az Egyesült Államok már Kanada kétnyelvű kultúráját is fenyegeti, ami kapcsán ő maga nem hajlandó „kompromisszumra”. Hozzátette, nem fogják elfogadni azt a hozzáállást a tárgyalóasztalnál, hogy Kanada az Egyesült Államok „fiókvállalata”.

Trump ugyanakkor visszautasította a kanadai miniszterelnök vádját, hogy beavatkozott volna a kanadaiak francia nyelvhasználatába.

Ezt a hazugságot egy gyenge és tehetetlen miniszterelnök találta ki annak érdekében, hogy visszanyerje a québeci lakosság politikai támogatását, amelyet már teljesen elveszített. Imádom a frankofón kanadaiakat!

– hangoztatta múlt kedden a Truth Socialön. Később egy másik bejegyzésben már amiatt méltatlankodott, hogy „sok országgal foglalkozom, és Kanada könnyedén a legnehezebb és legészszerűtlenebb eset mind közül”.

Megállapodtunk, kezet fogtunk, az elnök bejelentette, mindenki pozitívan állt hozzá. Kanada politikai okokból hozta meg a döntést, ki akartak szállni belőle. Ez csak politika

– magyarázta a helyzetet Howard Lutnick, aki azóta inkább Mexikóval próbál nyélbe ütni egy alkut. Carney úgy reagált, nem gondolja, hogy a nem megválasztott amerikai kabinettagok szakértők lennének a kanadai politikában. Lutnick egyébként már tavasszal kiváltotta Ottawa rosszallását, amikor bírálta Kanada „sz-r” kereskedelmi stratégiáját.

Az egykor szoros partnerséget ápoló országok közötti feszültség egyelőre nem oldódni, sokkal inkább elfajulni látszik, de nemcsak a vámháború ténye, hanem az azt övező retorika miatt is.

Sértés sértés hátán

Talán már senkinek nem hat újdonságként, hogy Trump lassan két éve cukkolja – vagy a kanadaiak szerint inkább létében fenyegeti – azzal az északi szomszédját, hogy jobban járnának, ha 51. államként beolvadnának az Egyesült Államokba. Az amerikai elnök augusztus végén újfent Ottawa fejére olvasta, hogy „lehúzzák” Amerikát, és anélkül akarják az állami lét „előnyeit” élvezni, hogy valóban csatlakoznának az USA-hoz.

A tárgyalások romba dőlése után mindkét oldalról érkeztek olyan politikusi nyilatkozatok, amelyek ritka mély szintre süllyesztették a két ország közötti párbeszédet.

Kezdetben Doug Ford, Ontario tartományi miniszterelnöke járt élen a forróvérű üzengetésben, aki állítólag arra biztatta Carney-t, hogy álljon fel a tárgyalóasztaltól. Ford egyúttal elutasította az amerikai szeszesitalok árusítására vonatkozó tilalom feloldását Kanada legnépesebb provinciájában. A jobbközép politikus szerint mindent be kell vetni Trump ellen, akit megbízhatatlannak, diktátornak és zaklatónak titulált. Aztán megüzente neki, hogy

jó sok ingatlan van a s-ggemen, szóval ott csókolhatja meg a s-ggemet, ahol szeretné.

Ford hozzátette: „több bátorság és ész szorult a kislábujjamba, mint neki az egész testébe. Ennyi.” Az ontariói konzervatívok nagyágyúja még azt is belengette, hogy hajlandó lenne leállítani az Egyesült Államokba irányuló áram- és nyersanyagszállítmányokat is. Trump válaszul Ford elhunyt testvére, Toronto egykori botrányhős polgármesterének „kevésbé karizmatikus és intelligens” verziójának nevezte az ontariói vezetőt.

Valakinek rá kellene vennie ezeket a bohócokat, hogy »engedelmeskedjenek«, különben a következmények Kanadára nézve sokkal ROSSZABBAK lesznek!

– szögezte le az amerikai elnök.

Megtorlásképp egyoldalúan elrendelte az Ontario-tó átnevezését Amerika-tóvá,

amire Ford egy óriási „Ontario-tó. Most és mindörökké” feliratú táblával kontrázott a Nagy-tavak kanadai oldalán.

Miközben Carney fegyverbe hívta a lakosságot, Trump, illetve az emberei mással is kiváltották a kanadaiak felháborodását.

Sean Duffy közlekedési miniszter például a Fox News-on azt fejtegette, hogy

„butaság” azt hinni, hogy Kanada megnyerheti ezt a háborút Trump ellen, mivel „nincs hadseregük”,

összeomlóban az állami egészségügyük és „rekordmagas” az eutanáziát igénylők száma. (Kanada 70 ezer fős aktív állományú haderővel bír.) Számos kanadai kikérte ezt magának, felhánytorgatva, hogy 25 évvel ezelőtt az elsők között csatlakoztak az Egyesült Államok afganisztáni háborújához a 9/11-es terrortámadások után.

A kanadai egyenruhások becsmérlését Pete Hegseth védelmi tárcavezető folytatta. Azzal igyekezte kidomborítani a – papíron – szövetségese vélt inkompetenciáját, hogy az X-en megosztott egy képet egy önkéntes nőről, aki feltehetően 18 év alatti kadétokat oktatott egy katonai alapismereteket népszerűsítő táborban.

U.S. Defence Secretary Pete Hegseth posted a Vernon, B.C., cadet awards photo captioned “this is real,” drawing backlash. Mark Carney called it beneath the office and said the United States should stop posting memes and start serious talks. The Pentagon said the post “speaks… pic.twitter.com/flVn9acGB7 https://t.co/flVn9acGB7

— YEGWAVE (@yegwave) September 2, 2026

A faragatlan szószátyárkodás kétségkívül nem a mihamarabbi megegyezést szolgálja, és nem is látjuk egyelőre jelét, hogy a felek ez irányba tartanának. És abban is van valami, amit Trumpék mondanak: bár ez részben az amerikai retorikának a következménye,

a kanadai közhangulat nem éppen a békülékenységre ösztökéli Carney-t.

„Fel a könyökkel”

Ez a hokiból kölcsönzött szófordulat volt Mark Carney tavaly tavaszi választási kampányának szlogenje, azon figyelmeztetését pedig, miszerint „az amerikaiak meg akarnak törni, hogy aztán birtokoljanak minket”, mostanáig ismétli a közgazdászból lett kanadai kormányfő. És nem túlzás azt mondani, hogy a kanadaiak szemében Carney a másfél évvel ezelőtti megválasztása óta vízen jár.

Az Angus Reid közvélemény-kutatása alapján a kanadaiak háromnegyede helyesnek vélte a tárgyalások felfüggesztését, 69%-uk szerint pedig Carney „erőt” mutatott azzal, hogy elutasított egy „rossz megállapodást”. Az Ipsos ezt a kérdést úgy tette fel, hogy Carney helyesen cselekedett-e még akkor is, „ha ez áremelkedést és munkahelyek elvesztését vonja maga után”. Tízből több mint hat kanadai még erre ugyancsak bólogatott, nem bánva a gazdasági károkat. 73% továbbá egyetértett az Egyesült Államok elleni megtorló vámok bevezetésével is.

A Carney-kormány népszerűsége két hét alatt négy ponttal emelkedett, egészen 56%-ra. A liberális miniszterelnök egyébként is magas személyes megítélése szintén megugrott, immár a kanadaiak 53%-a van kedvező véleménnyel róla, miközben Pierre Poilievre-t, a legnagyobb ellenzéki párt, a konzervatívok vezetőjét csupán 35% látja pozitív fényben.

Trump fenyegetései nyomán tavaly a „zászló köré gyűltek” a kanadaiak, és a „nacionalista reneszánsz” azóta is kitart, legnagyobb nyertese pedig az azt meglovagoló Carney, illetve az általa a politikai paletta közepére visszatérített Liberális Párt.

Hiába tűnt úgy Justin Trudeau tízéves progresszív kormányzása után, hogy leáldozott a liberálisok uralmának, a legtöbb kanadai jelenleg nem tudna Carney-nál alkalmasabb embert elképzelni az ország élén.

A konzervatívok nem alaptalanul érezhetik úgy, hogy Trump vámjai, Trudeau távozása és a politikai zöldfülű Carney berobbanása a célvonal előtt pár méterrel gáncsolta el őket. Másfél éve gyakorlatilag képtelenek érvényesülni a hagyományosan „Amerika-barátabbnak” vélt konzervatívok; ha hírt adnak magukról, az belharcokról szól; az elhúzódó válsághelyzetben pedig kritikának nincs helye. No meg az sem segít, hogy Poilievre – kanadai mércével – keménykötésű retorikáját korábban a nemzeti ellenséggé avanzsálódott Trumppal állították párhuzamba. Immár a kanadaiak 41%-a kerek-perec ellenségnek tartja az Egyesült Államokat, és csupán szűk kétharmaduk véleménye változna meg erről, ha már nem Trump ülne a Fehér Házban.

Carney tavaly óta parlamenti többséget is szerzett, méghozzá szokatlan, de ravasz módon, nevezetesen bal- és jobboldali ellenzéki képviselők magához vonzásával és áttérítésével.

Ám ez nem jelenti azt, hogy az urnáknál nem tarolna a kormánypárt: alig pár napja három időközin is a liberálisok diadalmaskodtak több mint 50%-kal, Québecben ráadásul egy korábbi tory körzetet fordítottak meg. Hiába áll a kormányfő hadilábon a franciával, a liberálisok két hét alatt hét ponttal javítottak a helyzetükön Kanada frankofón tartományában – egy hónappal a québeci tartományi választás előtt –, így nem véletlenül vádolják Trumpék és egyes konzervatív kommentátorok azzal Carney-t, hogy csak politikai számításból játszik rá a saját kultúrájukat és nyelvüket féltő québeciek aggodalmára. Mindenesetre hat másik körzetben várható még időközi választás a közeljövőben, amelyeken tovább erősítheti Carney a parlamenti pozícióját.

Amíg tehát a vámháború uralja a kanadai politikát, nehéz elképzelni, hogy a választók elfordulnának a volt jegybankelnöktől. Két kockázat mégis kezd körvonalazódni:

• hivatalosan nem tudni, hogy mi volt abban az alkuban, amit visszautasított Ottawa, és egyre többen vetik fel – élükön a konzervatívokkal –, hogy nem ártana pontosan átlátni, mit ajánlottak az amerikaiak, ha már az elfajuló konfliktus árát a hétköznapi ember is nyögni fogja. Ha Carney nem tud szabadulni a transzparenciával kapcsolatos aggályoktól, az könnyedén alááshatja a belé vetett bizalmat.
• Kérdés, hogy a liberálisok milyen intézkedésekkel igyekeznek majd megóvni a kanadai vállalkozásokat és háztartásokat a „cselekvés árától”, azaz attól a gazdasági kártól, amely Carney bevallása szerint is érni fogja őket. Az Angus Reid szerint a lakosság 89%-a aggódik a vámháború miatti áremelkedés kapcsán, az Abacus adatai alapján pedig a Trump-kormányzatnál csak a megélhetési költségek vannak magasabban a kanadaiak problématérképén. A megélhetési aggályok látványosan akutabbak a fiatalok körében, akik már tavaly is a konzervatívok felé mozdultak el. Közép és hosszú távon tehát csökkenhet a Carney és az általa fémjelzett külkereskedelmi diverzifikáció iránti lelkesedés, ha a kanadaiak érezni kezdik a vámháború hatását a pénztárcájukon.

Hiába a közeledés Európa felé – amit jól példáz a brit-francia történelmi örökség hangsúlyozása és Carney jövő heti felszólalása az Európai Parlamentben –, a gazdasági és geopolitikai realitás változatlan marad: a kanadai export közel 70%-a még mindig az Egyesült Államokba megy, Ottawa pedig nehezen szabadulhat az amerikai óriás szorító öleléséből – kérdezzék meg erről a „Donroe-elvet” megtapasztaló latin-amerikai országokat.

de Rövid távon Carney megkérdőjelezhetetlenül uralja a pillanatot Kanadában, ami Donald Trumpról nem igazán mondható el a határ déli oldalán.

„Bárcsak ne tenné”

Maine-ben sok mindent termelünk – áfonyát, burgonyát, homárt, fűrészárut –, amit a határ másik oldalán dolgoznak fel. Ha ezek hatalmas vámmal térnek vissza, […] az növeli az étkezés és a házépítés költségeit

– magyarázta Susan Collins republikánus szenátor nemrég, aki már tavaly is ellenezte Trump Kanada elleni vámjait. A Politicónak adott interjújában a mérsékelt politikai veterán kiemelte: nem Kínáról beszélünk, Kanada barátja és szövetségese az Egyesült Államoknak. Collins szerint a Fehér Ház nagyon alábecsülte a vámok hatását a maine-i lakosokra nézve, mivel csak a makroadatok foglalkoztatják őket.

Mindez csak azért érdekes, mert több határmenti államban tartanak november elején kulcsfontosságú szenátusi választásokat.

Maine, Michigan, New Hampshire és Alaszka is a mérleg nyelve lehet a Kongresszus felsőházában, és a vámháborúnak különösen kitettek ezek az államok. Elég csak a michigani autóiparra gondolni: ez olyannyira összefonódott a kanadaival, hogy egy jármű jellemzően többször átlépi a határt oda-vissza, mielőtt elkészülne. De egy másik szenátusi csatatérről, Ohióról sem érdemes elfeledkezni. Onnan 3,3 milliárd dollár értékben szállítottak vámköteles árukat Kanadába 2025-ben, elsősorban acéltermékeket.

A már említett Doug Ford levélben javasolta Carney-nak, hogy a Republikánus Párt számára legfontosabb bázisként szolgáló, leginkább fájó államokra fókuszáljanak Kanada bosszúvámjai. Ez többé-kevésbé így is történt.

Ottawa tehát „aszimmetrikus hadviselést” próbál művelni, ott sújtja Trump pártját, ahol igazán fáj neki.

Ha az iráni háború és a megélhetési válság nem lenne elég, a kanadai vámháború és az általa súlyosbított infláció újabb üggyel szolgál a republikánus jelölteknek, amely terén határolódhatnak el a rendkívül népszerűtlen elnöktől – ami persze művészi kötéltánc, hiszen a Trump-párti magszavazókat is meg kell tartaniuk.

Az amerikai közvélemény nem rajong a vámháború elfajulásáért, következésképp valószínűleg sokkal kevésbé lesz hajlandó viselni annak kölségeit is – amerikai szemszögből elvégre nem beszélhetünk nemzeti szuverenitást sértő, de egységbe összekovácsoló fenyegetésekről. A Reuters/Ipsos felmérése alapján csupán minden ötödik megkérdezett támogatja a magasabb vámok kivetését, míg 57%-uk kifejezetten ellenzi azokat. A YouGov adatai szerint még a republikánusok ötöde sem helyesli a vámemelést, és a pártfüggetlenek kétharmada sem gondolja őket jó ötletnek. Az Ipsos kutatása alapján az amerikaiak közel 70%-a szerint a Trump-kormányzatnak nyitottnak kellene lennie a kompromisszumra Kanadával, még akkor is, ha ez keresztbe tesz az amerikai követeléseknek. 

Csupán az amerikaiak negyede támogatja a határozott fellépést az északi szomszéd ellen.

Az amerikai megkérdezettek 46%-a tartotta elsősorban Washingtont felelősnek a vámháborúért, míg csak 12% Ottawát.

Az, hogy az amerikaiak többsége nem lelkesedik a Kanada elleni kereskedelmi hadjáratért, önmagában békülékenyebb álláspontra sarkallhatná Trumpot. De ha ez nem is, az még inkább, hogy épp azok az államok ihatják meg legjobban a vámháború levét, amelyek eldöntik a közelgő félidős választás végkimenetelét.

A Politico azonban úgy értesült, hogy a Fehér Ház teljességgel eltökélt,

mivel úgy látják, hogy Kanadának sokkal több vesztenivalója van, mint nekik. Ez gazdasági szempontból bizonyára igaz, de az általános politikai logikát követve nem feltétlenül. Egy kormányzati tisztviselő egyenesen az iráni helyzethez hasonlította a Washingtonban uralkodó felfogást.

Trump látszólag a saját bázisát igyekszik tüzelni a kongresszusi szavazás előtt, így elég valószínűtlennek tűnik, hogy még azelőtt pálfordulásra – egy híres-neves TACO-ra – lenne rávehető az elnök. Úgy tűnik, még akkor sem, ha ez a demokraták esélyeit növeli az urnáknál. Mindeközben a juharleveles zászlóba burkolt kanadai nép is támogatja, hogy kormánya a rendületlen kitartásra és az óvatos kivárásra játsszon, talán egészen addig, amíg Trump legkésőbb 2029-ben elhagyja az Ovális Irodát.

Nehéz lesz így megállapodni.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/ALBERT PENA