Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője szerint az állami szerepvállalás fontossága nem kérdés, az elmúlt időszak tapasztalatai alapján ugyanakkor nehéz optimistának lenni annak hatékonyságával kapcsolatban. Úgy látja, már a piacok kiszámítható szabályozásában és a gazdasági volatilitás kezelésében sem mindig kapják meg a vállalatok azt a segítséget, amelyre szükségük lenne. Nemzetközileg léteznek olyan modellek, amelyekben az állam sikeresen segített nagyvállalati szereplőket felépíteni: példaként Dél-Koreát említette, ahol a mai globális vállalatok egy része jelentős állami támogatással és tudatos tőkefelhalmozással nőtt naggyá. Magyarország szerinte ettől ma még nagyon messze van.

Jánoskuti Levente, a McKinsey budapesti irodájának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az állam szerepe nem feltétlenül abban áll, hogy egyes vállalatokat „bajnokként” kijelöl. Szerinte önmagában az nem probléma, ha egy ország meghatároz bizonyos stratégiai iparágakat vagy technológiai területeket, amelyekre koncentrálni szeretne. Ilyenkor az állam célja az lehet, hogy minél több befektetőt, innovátort és vállalatot vonzzon az adott ökoszisztémába. Az egyedi szereplők kiválasztását viszont versenyre és transzparens mechanizmusokra kell építeni.

Az állami támogatás formája legalább ennyire lényeges. Jánoskuti Szingapúr példáját hozta fel, ahol a kkv-k mesterségesintelligencia-használatát úgy ösztönzik, hogy egy központi szervezet előzetesen kiszűri azokat az AI-eszközöket, amelyek ténylegesen hasznosak lehetnek a kisebb vállalkozásoknak. Ezeket proaktívan elérhetővé teszik a cégek számára, a kipróbálás első időszakát pedig az állam részben finanszírozhatja. Ha az adott technológia beválik, a vállalkozásnak ezt követően már magának kell állnia a költséget.

Jánoskuti szerint ez jóval hatékonyabb lehet annál, mint amikor az állam két, három vagy akár öt éven keresztül finanszíroz egy költséget egy vállalat helyett.

A szakértő Észtország digitális államigazgatását is példaként említette. Felidézte, hogy már hat-nyolc évvel ezelőtt is olyan országként lehetett hivatkozni Észtországra, ahol az állampolgári ügyek túlnyomó többsége digitálisan intézhető volt, miközben azóta további szolgáltatások is elektronikus útra kerültek. A különbséget szerinte nem pusztán az egységes online belépési pont jelenti, hanem az, hogy az állami adatbázisokat összekapcsolták: az állampolgártól nem kérnek be újra olyan adatot, amely az állam valamely rendszerében már rendelkezésre áll.

Csath Magdolna egyetemi tanár azt vetette fel, hogy egy kisebb erőforrásokkal rendelkező országnak vajon valóban néhány kiemelt területre kell-e koncentrálnia, vagy nagyobb eredményt lehetne elérni az általános innovációs színvonal emelésével.

Utóbbiba nemcsak a termékinnováció tartozhat, hanem a folyamat-, menedzsment- és humánerőforrás-innováció is, amelyek közvetlenül javíthatják a vállalati termelékenységet.

Csath arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország innovációs teljesítménye területileg rendkívül koncentrált. Budapest kiemelkedik, a vidéki térségek teljesítménye viszont lényegesen gyengébb, az innovációs ráfordítások jelentős része is a fővárosban összpontosul. Budapesten kívül elsősorban az egyetemi városok mutatnak érzékelhető innovációs aktivitást.

Jánoskuti szerint a mesterséges intelligencia ebből a szempontból különleges technológia, mert nem egyetlen iparágra korlátozódik. A vállalatok pénzügyi, számviteli, HR- vagy más back office funkcióiban iparágtól szinte függetlenül alkalmazható, ezért az AI egyik legfontosabb hatása éppen az általános hatékonyságnövekedés lehet. Ennek érdekében szerinte nemcsak magukat az eszközöket, hanem a használatukhoz szükséges kompetenciákat is széles körben hozzáférhetővé kell tenni.

Vannak ugyanakkor olyan ágazatok is, ahol az AI nem egyszerűen horizontális hatékonyságjavító eszköz, hanem alapvetően alakíthatja át az innovációs ciklust. Jánoskuti példaként a gyógyszerkutatást említette. Ezen a területen hagyományosan rendkívül költséges és erőforrás-igényes fejlesztési ciklusokat kell végigvinni, ezért komoly gazdasági értéke lehet annak, ha mesterséges intelligenciával egyes kutatási és fejlesztési szakaszokat fel lehet gyorsítani.

Gódi Attila, a Terrán Kft. ügyvezető igazgatója óvatosságra intett azzal kapcsolatban, hogy az állam túl nagy szerepet vállaljon az innováció konkrét irányainak meghatározásában.

Szerinte a támogatási és pályázati rendszert alapjaiban kellene újragondolni. Különösen problémásnak tartotta a konkrét termékek hosszú éveken át tartó finanszírozását, hiszen egy akár ötéves pályázati időszak végére maga a technológia és a piac is gyökeresen megváltozhat. Inkább olyan rendszerre lenne szükség, amely gyorsabban képes követni a vállalati és technológiai változásokat.

Hankó Gergely ugyancsak kockázatosnak nevezte, ha egy ország egy-egy iparágra tesz fel szinte mindent, különösen akkor, ha a döntés nem korábbi tapasztalatokra és szélesebb szakmai konszenzusra épül. Szerinte a gazdaság és az oktatás szempontjából is inkább olyan kompetenciákat kell fejleszteni, amelyekkel az emberek a ma még nem látható problémákra is képesek lesznek reagálni. Ilyen a problémamegoldás, a csapatmunka, az együttműködés és az új technológiákhoz való alkalmazkodás.

A vita ezen a ponton a bizalom kérdésére terelődött: Csath szerint az innováció alapvetően együttműködésen alapul, ezért alacsony bizalmi szint mellett nehéz tartós innovációs ökoszisztémákat létrehozni. Magyarországon korábban felülről szervezett klaszterprogramokkal is próbálkoztak, de tapasztalatai szerint több együttműködés az állami támogatás megszűnésével maga is megszűnt. Ennél is nagyobb problémának nevezte azt, amikor egy kisvállalat nem meri megosztani az innovációját egy nagyobb partnerrel attól tartva, hogy az sajátjaként hasznosítja az ötletet.

A hallgatóságból többen ugyancsak a felülről irányított innovációs politika veszélyeire hívták fel a figyelmet. Az egyik hozzászóló szerint az állami támogatási politikának Magyarország komparatív előnyeiből és hátrányaiból kellene kiindulnia: az előnyök kihasználását és a hátrányok csökkentését kellene támogatnia.

Egy másik hozzászóló arra hívta fel a figyelmet, hogy a kkv-k fejlesztésére az elmúlt évtizedekben számos mentorprogram, képzés és kamarai kezdeményezés indult, ezek azonban láthatóan nem hoztak áttörést. Szerinte az államnak nem felülről kellene meghatároznia, milyen fejlesztést hajtsanak végre a vállalkozások, hanem az organikusan, alulról kialakuló kezdeményezéseket kellene megtalálnia és támogatnia. A vita egyik visszatérő kérdésévé így az vált, hogyan lehet egyáltalán fogékonyabbá tenni a kkv-kat az innovációra.

Csath Magdolna szerint a kkv-szektort nem lehet egységes tömbként kezelni, hiszen az ágazat, a vállalatméret és a vállalkozások problémái szerint is jelentős különbségek vannak.

Abban egyetértett, hogy a kezdeményezéseknek lehetőség szerint alulról kell indulniuk, ehhez azonban megfelelő gazdasági környezetre van szükség. Olyan rendszer kellene szerinte, amelyben a siker és a vállalati teljesítmény jelenti az előrejutás alapját. Enélkül az innovációnak sem lesz kellő értéke.

A kkv-k képzésénél Csath szerint az is alapvető kérdés, hogy valóban jó programokat kínálnak-e nekik. Nem feltétlenül az a leghasznosabb, ha általánosságban bemutatják egy vállalatnak a legkorszerűbb menedzsmentmódszereket. Először azt kell feltárni, hogy az adott vállalkozásnak pontosan milyen problémája van, majd erre kell gyakorlati megoldást keresni. Saját oktatási tapasztalata alapján olyan programokat tartott hatékonynak, amelyekre a résztvevők konkrét vállalati problémával érkeztek, és a képzés végére legalább egy ilyen problémára használható megoldással távoztak.

Jánoskuti Levente szintén olyan külföldi kkv-programokról számolt be, amelyek nagyobb kis- és középvállalkozások konkrét üzleti problémáinak feltárására épültek. Szerinte különösen sok segítségre lehet szükség a piacra lépésben, a nagyvállalatokkal való együttműködésben és a modern menedzsmentrendszerek bevezetésében. Úgy látja, a mesterséges intelligencia maga is hozzájárulhat ahhoz, hogy az ilyen vállalati támogatások olcsóbbá, gyorsabbá és személyre szabottabbá váljanak.

A magyar kkv-k innovációs képességében Jánoskuti szerint az ambíció szintje is meghatározó: a rendszerváltás óta eltelt 36 évben már számos olyan sikeres magyar vállalkozás épült fel, amely eljutott egy bizonyos méretig, de innen nem feltétlenül képes tovább növekedni a korábbi működési modellel. A következő szinthez sok esetben professzionálisabb menedzsmentre, új tudásra vagy generációváltásra lehet szükség. Más országokban a generációváltást kifejezetten erre kialakított programokkal is támogatják.

Az ambíciót ugyanakkor Jánoskuti szerint maga az ösztönzési rendszer is befolyásolja. Ha a vállalkozások objektív teljesítménnyel tudnak előrejutni, az növeli a fejlődési kényszert. Ha viszont egy támogatási rendszerben újra és újra olyan gép- vagy eszközbeszerzésekhez lehet pénzhez jutni, amelyekre a vállalatnak valójában nincs szüksége, akkor a támogatás nem feltétlenül erősíti a hosszú távú versenyképességet.

Hankó Gergely saját szervezetük működését hozta példaként arra, hogyan lehet célzottan támogatni a kkv-k fejlődését. A szövetség közel 1200 vállalkozással áll kapcsolatban, és tudatosan nem próbál saját képzési rendszert fenntartani.

Ehelyett azokat a felnőttképzési, szakképzési és egyetemi programokat ajánlja tagjainak, amelyeket megfelelő minőségűnek tart. A szervezet így egyfajta minőségi szűrőként működik.

A szövetség emellett 12 különböző munkacsoportot működtet. Hankó szerint ezek értéke nemcsak abban áll, hogy jogszabályokat vagy szakmai koncepciókat véleményeznek. A munkacsoportok olyan szakmai közeget is teremtenek, amelyben a résztvevő vállalkozások rendszeresen találkoznak, egymástól és meghívott szakértőktől tanulnak, új technológiákkal és üzleti tapasztalatokkal ismerkednek meg. Ez a működés nem központi utasításra épült ki, hanem fokozatosan, a vállalkozások igényeiből fejlődött ki.

A beszélgetés egyik legerősebb közös következtetése így az lett, hogy az innováció támogatásában nem önmagában a rendelkezésre álló pénz mennyisége a döntő. Legalább ilyen fontos, hogy a támogatás konkrét problémát oldjon meg, ösztönözze a vállalat saját kockázatvállalását, javítsa az együttműködéshez szükséges bizalmat, és olyan gazdasági környezetet teremtsen, amelyben a teljesítmény és az innováció önmagában is megéri a cégeknek.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images