GazdaságSzerző: vg 3 napja 4 percnyi olvasás
A két olajtípus jegyzési ára közötti eltérés az újabb eszkalációval ismét 5 dollár környékére nyílt.
A Brent ára csütörtökön is hordónként 100 dollár felett maradt, amire május óta nem volt példa. Az amerikai–iráni háború újabb eszkalációja ismét megemelte a globális olajellátás kockázati felárát, és az elmúlt egy év árfolyamadatai alapján erre a Brent érzékenyebben reagál, mint az amerikai WTI.
A két olajfajta árfolyama alapvetően együtt mozgott az elmúlt tizenkét hónapban, a köztük lévő különbség azonban látványosan változott. A Brent és a West Texas Intermediate közötti árolló az amerikai–iráni háború kiéleződésekor nyílt a legnagyobbra. Áprilisban a havi átlagárak alapján már csaknem 17 dollárral került többe egy hordó Brent, mint ugyanennyi WTI.
A különbség júniusra szinte teljesen eltűnt, most viszont ismét nagyjából 5 dollárra nőtt, ez a mozgás pedig arra utal, hogy a globális energiaellátást fenyegető háborús kockázatok jóval erősebben épülnek be a Brent árába.
A Brent hordónkénti ára csütörtökön 100 dollár felett maradt, miután az elmúlt héten ismét felerősödtek az Egyesült Államok és Irán közötti harcok. A nagyjából egy hónapos viszonylagos nyugalmat követően mindkét fél fokozta támadásait, ezzel együtt ismét előtérbe került a közel-keleti energiaellátás további zavarának veszélye.
Teherán közölte, hogy felkészült egy intenzívebb konfliktusra, ellenáll az amerikai haditengerészeti blokádnak, és további támadásokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha az Egyesült Államok folytatja az iráni területek elleni csapásokat.
Donald Trump szavai sem utalnak gyors lezárásra, ugyanis az amerikai elnök szerint a konfliktus akár a novemberi félidős választások utánig is eltarthat, és addig a benzinárak jelentős csökkenésére sem számít. Ezzel lényegében az olajpiacnak megüzente, rövid távon korlátozott az esély a konfliktus tartós rendezésére.
Az elmúlt egy év adatai jól mutatják, hogyan változtatta meg a két referenciafajta közötti viszonyt az amerikai–iráni háború.
Az olló 2026 elején kezdett látványosan szétnyílni: januárban 6,56 dollár, februárban 6,38 dollár volt a két olajfajta közötti különbség. Márciusban aztán hatalmas ugrás következett: a Brent havi átlagára 103,13 dollárra emelkedett, míg a WTI 91,38 dollárig jutott, ám ekkor már 11,75 dollár választotta el a két benchmarkot.
Áprilisban a Brent átlagosan 117,29 dollárba került hordónként, az amerikai WTI 100,32 dollár volt, így a Brent–WTI spread ezzel 16,97 dollárra nőtt.
Százalékosan is rendkívüli eltérés alakult ki. A Brent csaknem 17 százalékkal volt drágább az amerikai referenciafajtánál, szemben a 2025 szeptemberében mért mintegy 6 százalékos prémiummal.
A két árfolyam iránya tehát továbbra is megegyezett, a Brent azonban sokkal hevesebben reagált a globális ellátást fenyegető kockázatokra.
Májusban, amikor egyre több hír érkezett arról, hogy van remény a közel-keleti helyzet konszolidálódására, a Brent havi átlagára 107,14 dollárra, a WTI-é pedig 102,13 dollárra süllyedt, így a különbség ismét 5 dollár környékére zsugorodott.
Júniusban a Washington és Teherán közti egyeztetések megindulásának hírére a konfliktus lezárásáról gyakorlatilag eltűnt a prémium: a Brent átlagosan 85,40 dollárba, a WTI 84,81 dollárba került hordónként.
Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalási folyamat júliusra kezdett holpontra jutni, a két olajfajta jegyzési ára közti különbség ismét 3,30 dollárra nőtt. A Federal Reserve adatai szerint az amerikai WTI spotára ebben a hónapban átlagosan 80,46 dollár volt hordónként. Augusztusra tovább nyílt az olló: a Brent 91,08 dolláros havi átlagával szemben a WTI 83,90 dolláron állt, vagyis már 7,18 dollár volt a különbség.
A mostani piaci árak alapján a spread ismét nagyjából 5 dollár körül jár, ám a Brent ismét átlépte a 100 dolláros határt.
A két olajfajta eltérő reakciója összefügg a benchmarkok szerepével, ugyanis a Brent a globális olajkereskedelem meghatározó referenciaára, ezért különösen érzékeny azokra a fejleményekre, amelyek a nemzetközi tengeri szállítást vagy a Közel-Kelet exportkapacitását veszélyeztetik.
A WTI ezzel szemben szorosabban kötődik az amerikai piachoz, ahol a belföldi kitermelés, a készletek és az infrastruktúra állapota is jelentős hatást gyakorol az árra. Egy közel-keleti ellátási sokk természetesen az amerikai olajárat is felfelé hajtja, a Brent jegyzési árában azonban közvetlenebbül jelenik meg a globális kínálat szűkülésének kockázata.
Az elmúlt hónapok árfolyammozgása ezt hullámzást látványosan megmutatta; gondoljunk csak arra, hogy amikor tavasszal kiéleződött az amerikai–iráni háború, a Brent és a WTI közötti különbség közel 17 dollárra ugrott, ám a feszültség enyhülésével júniusban szinte teljesen eltűnt a prémium, majd az újabb eszkalációval ismét szétnyílt az olló.
A száz dollár fölötti Brent így önmagában is erős jelzés, ám a WTI-hez képest kialakult prémium további információt adhat a piac állapotáról. Ennek megfelelően minél nagyobb kockázatot látnak a kereskedők a közel-keleti kitermelésben és az exportban, annál magasabb felár jelenhet meg a globális Brent árában.
A fokozódó iráni és amerikai támadások hatására átlépte a lélektani szintet a kőolaj ára. Szerda délután öt órakor 101 dollár felett jegyezték az északi-tengeri Brent típusú olajat, ami bő 3 százalékos drágulást jelent. A WTI jegyzése eközben 3,4 százalékkal 96 dollárig menetelt.
A nyugat-európai börzék jelentős eséssel zárták a napot, a német DAX és a francia CAC 40 index is közel két százalékkal került lejjebb. A brit FTSE 100 is szűk másfél százalékos mínusszal fejezte be a kereskedést.
A pesti tőzsde is eladói nyomás alá került, a BUX 0,7 százalékos esést követően 147 921 ponton nyugtázta a napot.
A vezető magyar részvények közül a Mol 1,8 százalékkal zuhant, 5005 forintra. Az olajtársaság kurzusa ezúttal nem profitált az energiaárak emelkedéséből, és a befektetőket aggaszthatta az is, hogy az elszálló dízelárak miatt Hernádi Zsolt cégvezért is a kormányülésre hívták.
Napi