Egy vezető amerikai befektetési bank friss becslése szerint 2035-re az éves humanoidrobot-értékesítés megközelítheti a 6,5 millió darabot.  Ha a nagyságrend akár csak nagyjából helyes, a robotika az USA és Kína technológiai versenyének egyik következő meghatározó területévé válhat. A két ország egészen eltérő pozícióból indul, Kína előnye ma elsősorban a robot testében, az USA-é pedig az agyában van.

Kína nagy előnye, hogy már létezik az ipari ökoszisztéma

Kína humanoidrobot-stratégiája nagyon hasonlít ahhoz, amit korábban a napelemeknél és az elektromos autóknál láthattunk. Az állam kijelöl egy stratégiai iparágat, támogatott finanszírozással és állami megrendelésekkel ösztönzi a beruházásokat, rengeteg vállalat lép piacra, majd az intenzív verseny lenyomja az árakat. A modell elsőre pazarlónak tűnik és a kezdeti kereslet se feltétlenül piaci alapú, de a napelemeknél és az EV-knél végül rendkívül versenyképes kínai ellátási láncot hozott létre. Most ugyanez kezd kirajzolódni a robotikában. Kínában már több mint 150 humanoidrobot-vállalat működik. 

 Ez befektetőként egyszerre figyelmeztető jel és stratégiai előny. A jelenlegi piac egy része mesterségesen létrehozott kereslet, így könnyű túlkapacitást építeni. Másrészt Kína lényegében állami pénzből finanszírozza az iparág tanulási görbéjét. Minél több robot készül, annál gyorsabban fejlődik a beszállítói hálózat, nő a gyártási tapasztalat, csökken az alkatrészek ára, és egyre több adat keletkezik a robotok tanításához. Pontosan ezt láttuk az elektromos autóknál is, a kezdeti túlberuházásból brutális árverseny, majd globálisan versenyképes iparág alakult ki. A humanoidoknál azonban van egy lényeges különbség.

Az autóipar lehet Kína egyik legerősebb fegyvere

A Transformers filmekben az autó robottá változik. Valami hasonló történik most ipari értelemben is, az elektromos és önvezető autókhoz felépített technológia és beszállítói rendszer egy része kezd átalakulni robotikai ökoszisztémává. Találó párhuzam, hogy a Tesla humanoidja az Optimus nevet kapta. Egy modern elektromos autó és egy humanoid robot ugyanis meglepően sok közös építőelemet használ. Akkumulátorokra, elektromotorokra, teljesítményelektronikára, kamerákra, szenzorokra, vezérlőegységekre, chipekre és komplex szoftverre mindkettőnek szüksége van. Az önvezető autó bizonyos értelemben már maga is egy kerekeken mozgó robot: érzékeli a környezetét, értelmezi az információkat, döntést hoz, majd fizikai cselekvéssé alakítja azt. Az autógyártók másik nagy előnye a tömegtermelés. Egy látványos prototípus elkészítése és százezres darabszámban megbízható gépek előállítása teljesen eltérő képességet igényel. Az autóipar évtizedek óta éppen ezt csinálja. Kína számára ez különösen fontos. Az EV-boom során hatalmas gyártási kapacitást és sűrű beszállítói hálózatot épített ki akkumulátorokból, elektromotorokból, elektronikából és más komponensekből. Az XPeng már saját humanoid-gyártósort helyezett üzembe, amelyen a fő gyártási folyamatok több mint 80 százaléka automatizált, és 2027-re kereskedelmi szállításokat tervez. Más kínai autógyártók is tesztelik a humanoidokat gyárakban és értékesítési pontokon. Ráadásul az autógyár ideális első felvevőpiac. Sokkal egyszerűbb megtanítani egy robotot egy strukturált gyártósoron alkatrészek mozgatására vagy ismétlődő műveletekre, mint arra, hogy egy kiszámíthatatlan háztartásban általános segítő legyen.

Csakhogy a humanoid nem napelem

Ez Kína stratégiájának kritikus pontja. A napelemeknél és akkumulátoroknál a technológia viszonylag érett volt, így a gyártási volumen, a méretgazdaságosság és a költségcsökkentés önmagában óriási versenyelőnyt teremtett. A humanoidnál nem elég olcsón legyártani a hardvert. A robotnak megbízhatóan kell látnia, érzékelnie, gondolkodnia és alkalmazkodnia a környezetéhez. Itt már nem biztos, hogy elegendő a kínai iparpolitika korábban bevált receptje. Csúcsminőségű mesterséges intelligencia és félvezetők is szükségesek. 

 Ez azért lehet döntő, mert a humanoid egyik legnagyobb problémája jelenleg nem az, hogy képes-e járni vagy felemelni egy dobozt, hanem az, hogy ismeretlen helyzetekben önállóan és megbízhatóan tud-e cselekedni. A physical AI ráadásul rendkívül adatéhes. Az ebben kulcsszerepet játszó félvezetők ezért a robotikai verseny egyik kulcsfontosságú geopolitikai fegyverévé válhatnak. Washington exportkorlátozásokkal próbálja fékezni Kína hozzáférését a legfejlettebb AI-chipekhez és chipgyártó technológiákhoz. Ez rövid távon valódi korlátot jelenthet Kínának, hosszabb távon viszont felgyorsítja a saját kínai félvezetőipar kiépítését.

Amerika gyenge pontja

Hiába rendelkezik az USA kiváló AI-al, egy humanoid nem pusztán szoftver. Motorokra, aktuátorokra, precíziós hajtásokra, csapágyakra, mágnesekre, szenzorokra, akkumulátorokra és elektronikai komponensekre van szüksége. És ezen a területen Kína igencsak erős.  A ritkaföldfémek, mágnesek és számos elektronikai komponens esetében szintén meghatározó a kínai ellátási lánc. Ez stratégiai sebezhetőséget jelent az amerikai robotikai iparnak. Washington számára ezért a robotikai verseny egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogyan csökkenthető a kínai fizikai komponensektől való függőség anélkül, hogy közben az amerikai robotok költsége jelentősen megemelkedne. A teljes amerikai önellátás valószínűleg sem gazdaságilag, sem technológiailag nem lenne optimális. Sokkal reálisabb egy szövetségesi robotikai ellátási lánc kialakítása.

USA kontra Kína helyett két technológiai blokk?

Ebben Japán és Dél-Korea szerepe felértékelődhet. Japán több évtizedes tudással rendelkezik az ipari robotikában, precíziós hajtásokban, motorokban, csapágyakban és szenzorokban. Dél-Korea pedig ritka kombinációt kínál, félvezetők, akkumulátorok, elektronika, autógyártás és robotika egyszerre van jelen. Tajvan a fejlett chipgyártás miatt kulcsszereplő, Európa pedig elsősorban a félvezetőgyártó berendezések, ipari automatizálás, szenzorika és precíziós gépgyártás területén kapcsolódhat a lánchoz. Így hosszabb távon nem feltétlenül két ország, hanem két eltérő technológiai rendszer versenyét láthatjuk:

1. Az egyik oldalon egy erősen integrált kínai rendszer állhat, ahol a nyersanyagoktól és alkatrészektől az akkumulátoron és elektromotoron át egészen a robot összeszereléséig egyre több minden belföldön készül. 
2. A másikon egy amerikai technológiai vezetésű rendszer, amelyben az AI és a chiptervezés az USA-ban koncentrálódik, míg a fejlett gyártás jelentős részét Japán, Dél-Korea, Tajvan és Európa biztosítja.

Befektetőként hol lehet az érték?

A robotikai versenyt ezért nem érdemes egyszerűen robotgyártók versenyeként kezelni. Ma még nagyon bizonytalan, mely márkák lesznek jelen tíz év múlva. Sokkal jobban látható azonban, milyen technológiákra lesz minden robotnak szüksége. Kína esetében a legnagyobb lehetőség a tömegtermelés, az EV-iparból örökölt beszállítói infrastruktúra és a gyors költségcsökkentés. A kockázat a mesterségesen támogatott kereslet, a túlkapacitás és az, hogy a legfejlettebb AI és félvezetők területén technológiai korlátokba ütközhet. Az USA esetében ennek szinte az ellenkezője igaz. Az AI, a szoftver és a chiptervezés jelentős versenyelőnyt jelent, miközben a fizikai ellátási lánc a gyenge pont. Emiatt Japán, Dél-Korea, Tajvan és bizonyos európai ipari szereplők közvetett nyertesekké válhatnak. 

 A humanoid robot így a következő nagy USA-Kína technológiai konfliktus esszenciája lehet. Kína arra fogad, hogy az állami iparpolitika, a méretgazdaságosság, az EV-iparból örökölt tudás és a komplett gyártási ökoszisztéma ugyanúgy győzelemre vezethet, mint az elektromos autóknál és a napelemeknél. Az Egyesült Államok legerősebb lapja ezzel szemben az AI, a csúcstechnológiás félvezetők és a szövetséges országok technológiai kapacitása.