A mai energiaéhséges világunkban mindenre szükség van, amivel energiát – áramot, hőt, kémiai vagy kinetikus energiát – lehet termelni. Nézzük meg közelebbről, hogy a zöldenergiák forrásának nevezett, de egyáltalán nem környezetkímélő energiaforrások, a szélerőművek és a napelemek milyen káros hatást gyakorolnak a környezetre. Mindkettőt úgy adják el nekünk, mint a klímaváltozás elleni harc legfontosabb tényezőit. Azzal érvelnek, hogy ezek az állítólag tiszta és megújuló energiaforrások, környezetbarát, zéró szén-dioxid-emissziós energiatermelésükkel az energetikai üdvözülés oltárához vezetnek el minket. Közelebbről és ideológiai szemüveg nélkül megvizsgálva ez az állítás persze totális ámítás!

Itt nem arról van szó, hogy az általuk termelt áram ne lenne hasznos és szükséges, hanem arról, hogy a mellettük szóló érvelés kezdettől fogva hazugságok tömkelegét, elhallgatott tényeket és hamis számításokat tartalmaz. A life cycle costs, azaz az életciklus teljes költségét tekintve szó sem lehet itt semmilyen zöldségről!

Kezdjük a szélerőművek telepítési és gyártási költségeivel! A szárazföldi szélturbinák alapozásához – mérettől függően – 1000–2500 tonna betonra, 300–2000 tonna acélra és 40-50 tonna kompozit műgyantából és mérgező biszfoszfonát A kötőanyagot tartalmazó rotorlapátokra van szükség. A tengerben elhelyezett szélturbinák anyagigénye még nagyobb. A beton előállításához, az acélötvözetek kohászatához, rengeteg energiára van szükség, a turbinákhoz szükséges ritkafémek – neodimium és diszprózium – kibányászásához szintén. Az oda vezető utak, a hálózatok kiépítése, a trafóállomások létesítése is rengeteg pénzt emészt fel. Mindezeket bele kell kalkulálni az életciklus teljes költségébe. Az átlagosan kalkulált húszéves üzemidő lejártával meg az elbontás és az ártalmatlanítás, a terület eredeti állapotba történő helyreállításának költségei tovább növelik a valós életciklus árát.
De a legnagyobb káros tényező az üzemeltetés ideje alatt okozott környezeti terhelés, amit szinte soha nem említenek és nem kalkulálnak bele a zöldideológia nagyon is barna színébe. Egy 200 méter magas szélerőmű körül egy négyzetkilométeres földterületre jelent közvetlen környezeti terhelést. A rotorlapátok kopását okozó fizikai, mechanikus behatások – madarakkal, rovarokkal való ütközés, jégeső okozta kopás – mikroműanyagrészecskékkel szennyezik a talajt. Ennek következtében semmilyen mezőgazdasági művelést sem lenne szabad megengedni alattuk, mert a növények a talajvízzel együtt felszívják a mikroműanyagokat és azok belekerülnek az emberek és állatok táplálékába.

A szélerőműveknek további káros hatása a rotorlapátok forgása következtében keletkező, alacsony frekvencia tartományú hang. A rotorlapátok forgása okozta rezgések, vibrációk az amplitudómoduláció következtében a 0,01–5 Hz tartományban keletkező, emberi füllel nem érzékelhető, hanghullámok 15 kilométeres távolságra is terjedhetnek. (A német DSGS e.V. és a finn Aunio cég mérései alapján.) Ezek a pulzáló, lüktető infrahangok emberekre és állatokra is káros hatással lehetnek. Alvászavart, fejfájást, rosszullétet, szívritmuszavart, szédülést látási zavarokat és általános teljesítménycsökkenést, depressziót stb. okozhatnak. Az állatoknál étvágytalanságok, viselkedésük megváltozását, vetéléseket és a szarvasmarhák tejtermelésének csökkenését is eredményezhetik. Sajnos a környezetvédelmi hatóságok ezeket a terheléseket még alig veszik figyelembe, mert a hanghatás méréseik az emberi füllel hallható tartományra szorítkoznak.

Magyarországon 2024-től az új szélerőművek esetében az általános védőtávolságot 700 méterre csökkentették, mondhatjuk, hogy az EU nyomására, hiszen ez is az egyik feltétele volt annak, hogy feloldják a helyreállítási alap zárolt forrásait. A fentiek alapján ez a csökkentett távolság már veszélyes lehet a közeli lakosságra és állatokra nézve!

A tengerbe telepített szélerőművek rotorjainak forgása okozta légáramlás megváltoztatja a természetes tengeri áramlatokat, a vibrációk, rezgések és az infrahanghatás megzavarja és elűzi a halakat, amelyek így természetes búvó- és szaporodási helyeik elhagyására kényszerülnek. Az alapozásukhoz szükséges betonozás tönkreteszi a tengerfenék flóráját.

A tengerbe telepített szélerőművek üzemideje az erősebb időjárási behatások következtében rövidebb is lehet, mint a szárazföldieké. Persze elvileg a turbinák repoweringnek nevezett kicserélésével meg lehet növelni a tornyok életciklusát, de ez rengeteg plusz költséggel jár. A BP és a Total Energies konszernek az Északi- és a Keleti-tengerben nemrégiben megvásárolt koncesszióikat inkább veszni hagyják, mert a költségek növekedése gazdaságtalanná tette a tervezett projektjeiket. A Borkum szigete melletti első német kísérleti szélerőműparkot, az Alpha Vestust tizenöt év üzemelés után el fogják bontani. Az Egyesült Államokban a kormány több mint egymilliárd dollár kártérítést fizet a német RWE-nek, hogy ne építsen meg három tengeri szélerőművet. Az RWE az így kapott pénzt LNG- és gázerőmű projektekbe fekteti.

Az életciklusa végén egy szélerőmű elbontása is rengeteg káros hatással jár. A nehézgépek összetömörítik a talajt, az acélt és az egyéb fémek egy részét vissza lehet ugyan nyerni, de a kompozit műanyagokból készült rotorlapátok ártalmatlanítása ma még nem megoldott. Próbálkoznak ugyan ezek bezúzásával és esetleges töltelékanyagként való felhasználásukkal, de ez még ipari mértékben nem sikerült. A végső megoldás egyelőre az, hogy vagy depóniákba helyezik el őket vagy egyszerűen elássák a föld alá. Lebomlási idejük több mint tízezer (!) év! Itt évente több millió tonna veszélyes hulladékról van szó! És ezt nevezik „zöldenergiának”.

A napelemek előállítása szintén költséges és rengeteg vegyületet igénylő folyamat. A panelek fő alkotói az alumínium keretek mellett a szilí­cium, a rézvezetékek, a forrasztási anyagok (például korábban az ólom is), az ezüst a cellák elektromos érintkezőiben, az antimon, de fluorpolimerek, kad­mium, gallium, higany és egyebek. Ezeknek a paneleknek a telepítése nem olyan költséges, mint a szélerőműveké, de az alattuk lévő talajt alig lehet növénytermelésre hasznosítani. Ezért például Olaszországban a 2024-es olasz Agricoltura rendelet a napelemek talajra telepítését korlátozta. Eszerint új napelemparkok mezőgazdasági területen nem engedélyezhetők. A baj a napelempanelekkel akkor lesz nagy, ha ezek például egy jégeső vagy más fizikai behatás következtében összetörnek, akkor a bennük lévő vegyianyagok miatt a talajt oly mértékben szennyezik, hogy azt már mezőgazdasági termelésre soha többet nem lehet hasznosítani.

Magyarország nyugati és északnyugati részén, a Kisalföldön, a Mosoni-sík és a Hanság környékén, a Soproni- és Kőszegi-hegység előterén, valamint a Bakony egyes részein van elegendő szél nagyobb szélerőművek gazdaságos telepítéséhez. De ezekhez kellenek megfelelő felvevőkapacitások, azaz fogyasztók is. Ezeken a területeken Győr környékének kivételével nincsenek nagy ipari központok, tehát a megtermelt energiának meg kell találni a fogyasztóit. Ami még kérdéses, hogy a szélcsendes időkben milyen tartalék erőművi kapacitással tudják pótolni a kieső szélenergiát? Ezt a paksi atomerőmű mellett valószínűleg csak gázerőművekkel lehet megoldani, de oda meg honnan jön majd a gáz?

Ugyanez a helyzet a naperőművekkel is, ha nincs nap, például télen, akkor más forrásból kell kiegészíteni az igényeket. Itt is vagy a paksi atomerőműre kell hagyatkozni, vagy importra. Tehát a megújuló energiaforrások mellé mindig szükség van backup, azaz kiegészítő és energiatároló kapacitások létesítésére.

Összefoglalva, a megújuló energiák termelésének van Magyarországon is létjogosultsága, de figyelembe kell venni a teljes életciklus alatti költségek összegét, a kiegészítő erőművek létesítésével, a szükséges hálózatfejlesztés, alállomások építési költségeit és az ártalmatlanítás jövőbeli kiadásait is. A matematika nem hazudik, megmutatja, hogy ideológiamentesen, melyik energiatermelési mód a leggazdaságosabb. Nagy valószínűséggel az atomenergia lesz a győztes. Ezért van mindenképpen és mielőbb szükség Paks II-re!