Gloria Steinem újságíró, író és feminista aktivista 92 éves korában, New York-i otthonában hunyt el. Alapítványa közlése szerint szerdán, békében távozott, szerettei körében. Steinem neve szorosan összeforrt az Egyesült Államok nőjogi mozgalmának történetével. Újságíróként kezdte pályafutását, később pedig a hetvenes években kibontakozó női felszabadítási mozgalom egyik legismertebb vezetőjévé vált. Munkája során nemcsak a nők jogaiért, hanem a társadalmi igazságosság számos más ügyéért is kiállt. Mint már megírtuk, az 1960-as évek elején New Yorkba költözött, ahol szabadúszó újságíróként kezdett dolgozni. Országos ismertséget egy, a Playboy nyuszilányainak munkakörülményeiről készített oknyomozó riport hozott számára. Később a New York Magazine rovatvezetője lett, majd 1972-ben társalapítója volt az Ms. magazinnak. A kiadvány úttörőnek számított:

Mindemellett a reproduktív jogok egyik leghangosabb szószólója volt, ám nem csupán az abortuszt illetően. Támogatta ugyanis a nők egyenlő bérezését és társadalmi egyenlőségét, kiállt az azonos neműek házasságának legalizálása mellett, valamint fellépett a halálbüntetés és a női nemi szervek megcsonkítása ellen is.

Élete alkonyának közeledtével létrehozta saját alapítványát, amelynek szóvivője a nő halálát követően úgy nyilatkozott: „Gloria legnagyobb ajándéka az volt, hogy képes volt meghallgatni másokat, és elérni, hogy az emberek úgy érezzék, látják és meghallják őket”.

Egyenlőség kell, nem rangsorolás

Nem a véletlen műve volt, hogy így tudta leélni az életét, és ilyen kitartóan tudott tenni a céljaiért. Egy ember általában a 60-as, 70-es éveiben már belefárad a munkába, szívesebben választja a pihenést. Ő azonban utolsó leheletéig aktív volt, ugyanis munkája a szenvedélye is volt, és hitt abban, hogy segíthet az utána következő generációknak fejlődni és túlélni. Ikonikus külseje miatt persze akadtak olyanok, akik azt gondolták, csupán egy hangzatos celebet tisztelhetnek személyében, akit nem szabad összetéveszteniük egy valódi vezéregyéniséggel. A sors furcsa fintora, hogy a Steinem által létrehozott Ms. magazine a mai napig működik, és aktív előfizetőkkel rendelkezik.

Publicista munkája során ismerte fel, mekkora szükség is van arra, hogy a nők hallattassák a hangjukat. Arra pedig még több, hogy rátaláljanak arra módra, amelyen keresztül meg is hallják őket. Ennek nyomán fogott bele aktivista tevékenységébe, emellett újságíróként olyan témákhoz nyúlt, amelyek rámutattak a nőket érintő egyenlőtlen bánásmódra a világ társadalmaiban. Egy felszólalásában, amelyet egy túlnyomóan férfiakból álló tömeg előtt mondott, úgy fogalmazott: 

Nyilvános éttermekben megtagadták tőlem a kiszolgálást, nyilvános gyülekezőhelyekről elzavartak, és lakásbérléskor elutasítottak – mindezt kizárólag azért, mert nő vagyok, ezt egyértelműen kijelentették.

Azt is leszögezte – férfi riporterek kérdésére válaszolva –, hogy nem érdekelt a házasságban, hisz még az állatok sem képesek fogságban szaporodni. Azzal érvelt, ha férjhez menne, elvennék tőle a nevét, a hivatalos lakcímét, a hitelképességét és számos más polgári jogát. A 60-as éveiben mégis férjhez ment ahhoz a David Bale-hez, aki a méltán népszerű színész, Christian Bale édesapja volt. A férfival különleges szerelem bontakozott ki közöttük, továbbá akkor már teljes bizonyossága volt Steinemnek arról, hogy egyenjogú frigy köttetik kettejük közt. Azt sem rejtette véka alá, hogy a házassággal megmentette férjét a kitoloncolástól, mivel Bale vízuma már épp karcolta a lejárati időt, más esélye pedig nem volt a zöldkártya megszerzésére. A kellemeset ötvözték hát a hasznossal, és a feminista egy pillanatig sem bánta.

Házasságában és az életben is abban hitt, hogy az egyenlőség hozza meg a kívánt eredményt, nem a rangsorolás. Épp azért vetette meg annyira a patriarchális rendszert, mert szentül hitte, annak hierarchiája öli meg a fejlődés minden lehetőségét. Rengetegszer szögezte le,

– az egyik ugyanis hozzásegít a céljaink eléréséhez, a másik viszont csak arra jó, hogy basáskodjunk mások felett, egyhelyben toporogva. Az egyik leghíresebb nyilatkozata is ehhez a gondolatmenethez köthető, így hangzik: „Ha a világot összekapcsoltnak, és nem rangsoroltnak tekintjük, az alapvetően eltér attól, mintha hierarchikus szemléletmódból néznénk rá, ami arra késztet, hogy mindenkit a hierarchiában elfoglalt helye alapján címkézzünk. Ez a paradigmája volt a társadalmaknak az emberi történelem nagy részében – és egyeseknél még ma is az. De ennek egy körnek kellene lennie, nem pedig piramisnak, hisz szó szerint körben kapcsolódunk egymáshoz, beleértve a természetet, valamint a többi embert”. A világ különböző pontjait érintő gondok ugyanis a bolygó minden szegletébe elérnek valamilyen formában, elkerülhetetlen, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Épp ezért elengedhetetlen, hogy foglalkozzunk embertársaink jóllétével – amihez a nők egyenjogúsága is markánsan hozzátartozik.

A remény aktív

Gloria Steinem hitte, a változást nem tudja egy ember elérni egy társadalmi problémában. Azt nem vetette el, hogy az ember bármire képes a saját élete megváltoztatását illetően, viszont aktivizmusa esetében nem áltatta magát álomképekkel. Tudta, szüksége van támogatókra ahhoz, hogy előrelépést érjen el. Tisztában volt értékességével, hitt abban, hogy a jövő szebbé tehető, és azt is tudta, milyen eszközökkel. A vele készített interjúkban mindig hangsúlyozta, az ember egy társas lény, ezért szorul segítségre, amikor nagy változások vannak készülőben. Azzal érhetjük el a legnagyobb hatást, ha csapatokban mozgunk. A közös hit, közös cél közös és jó eredményre vezet.

Mindennek hajtómotorja volt abba vetett megingathatatlan hite, hogy a remény aktív tevékenység. Nem lehet passzívan reménykedni, ostobaságnak vélte ezt, mivel úgy gondolta, aki remél valamiben, azért késznek kell lennie tenni is. A Biblia is írja, a hit és remény tettek nélkül halott – feltehetően nem ennek alapján, de mégis valamelyest hasonló lelkülettel cselekedett Steinem is. Kijelentette, a pesszimista hozzáállás egy öngáncsoló, önbeteljesítő jóslat, ami által már akkor elveszítjük a csatát, mikor az még el sem kezdődött.

amelyet minden ember megalkothat a saját lelkében és fejében.

Ez a hozzáállás tette lehetővé számára, hogy minden tőle telhetőt megtegyen céljáért minden nap. Az a fajta csillapíthatatlan erő volt, aki mindig elment a falig, ám minden alkalommal képes volt meg is újulni, ha azt kívánta meg a helyzet. Tudta ugyanis, a fejlődés nem automatikus, mindennapi munkát és változtatásokat igényel, hogy lépésről lépésre előrébb jusson. Kitartása pedig többszörösen is meghozta a gyümölcsét, ma ugyanis legalább olyan szabadon járhatnak és tevékenykedhetnek a nők a világ nagy részében, mint azt talán remélni sem merte. Öröksége megváltoztatta több generációnyi nő életét, köztük az igencsak megosztó Z generációét is, akiknek valljuk be, elég nagy falat lesz tovább vinni a lángot, amit Gloria Steinem gyújtott.

Mit tehet a Z generáció?

A közösségi média remek eszköz arra, hogy a világ minden pontjára eljuttassunk egy üzenetet, így a fiatalok sem fogják vissza magukat, ha arról van szó, hogy hallassák a hangjukat. A hangzatos szavak egymás mellé rakodása ugynanakkor tettek nélkül nem sokat ér. Egy ideig persze van hatása, mivel érkeznek a kommentek, megosztják a posztokat, reagálnak rá, de ezek az internetes csodák már három napig sem tartanak ki, így továbbra is óriási ereje van annak, ha a tettek mezejére lépünk.

Lily Isaacs, a The Observer publicistája remekül megfogalmazta, a fiatalabbaknak sem szabad ellustulniuk vagy megriadniuk attól, hogy bepiszkolják a kezüket. Mint írja: „Annak ellenére, hogy ilyen sokat aktivistáskodunk az interneten, és olyan hangosan kiabálunk, úgy tűnik, hogy az, amit tiltakozásnak nevezünk, rendkívül kevés változást hozott a korombeliek számára”. Aláhúzta, mélyen egyetért Steinemmel abban, hogy nem szabad beleragadni az internet látszatvilágába, cselekedni kell, hisz így mehetünk csak igazán a dolgok mélyére.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az online tér illékonyabb, mint a valóság, és az online tevékenység sosem pótolhatja a valódi tetteket. Ki kell szállnunk, élnünk kell a világban, be kell piszkolnunk a kezünket ahhoz, hogy tovább vihessük Steinem örökségét, és vigyázni kell arra a házra, amit felépített. Az aktivista ugyanis megmutatta az utat a Z generáció számára, de most már az ő dolguk, hogy saját képükre formálják – azonban ez nem szelfikkel és esztétikus Instagram-feedekkel tud megvalósulni.

(Borítókép: Gloria Steinem amerikai feminista és aktivista felszólal az ENSZ New York-i székháza előtt tartott tüntetésen 1978-ban. Fotó: Bettye Lane / Photo Researchers History / Getty Images)