• Kisboldogasszony napja, vagyis Szűz Mária születésének ünnepe a keresztény liturgikus naptár egyik legrégebbi emléknapja.
• A szeptember 8-i ünnephez számos vallásos szokás, hajnali napvárás és búcsújáró zarándoklat kapcsolódott az évszázadok során.
• A paraszti kultúrában ez a nap jelölte ki az őszi vetés, a dióverés és a fecskék déli útra kelésének hagyományos idejét.

Szűz Mária születésének emléknapja, szeptember 8-a a keresztény világ egyik legrégebbi Mária-ünnepe. Ez a dátum eredetileg a jeruzsálemi Betheszda fürdő mellett emelt Szent Anna-templom V. századi felszenteléséhez kapcsolódik, amely a hagyomány szerint Mária születési helyén épült. A keleti egyházban már a korai századokban megünnepelték, a nyugati liturgiába pedig a VII. század végén, I. Sergius pápa idején került be. A magyar vallási nyelvezetben a XV. századtól elterjedt elnevezése azt a közvetlen, bensőséges tiszteletet fejezi ki, amellyel a hívek a Szűzanya felé fordultak. Hazánkban közel kétszáz templom és kápolna viseli ezt a nevet, így szeptember elején országszerte zarándokok sora indul útnak a búcsújáró helyekre. A liturgikus naptárban és a falusi életben egyaránt kiemelt szerepet kapott Kisboldogasszony napja.

Kisboldogasszony napja: milyen hagyományok és hiedelmek kötődnek az ünnephez?

Az ünnephez számos vallásos élmény és természeti megfigyelés társult az évszázadok során. Egykor elterjedt szokás volt, hogy a hívek szeptember 8-án hajnalban kivonultak a szabadba, és ott várták a napfelkeltét. A néphit szerint a kelő nap korongjában a tisztán látó, „érdemes” emberek megpillanthatták Szűz Máriát, miközben az angyalok a mennyben örvendeztek születésének. A hazai zarándoklatok alkalmával a Mária-szobrot fehér ruhás leányok vitték a menet élén, imádságos és énekes kíséret mellett.

A gazdálkodásban ez a nap jelölte ki az őszi vetés egyik legfontosabb határidejét. Különösen a Balaton-vidéken és Göcsejben élt az a gyakorlat, hogy a vetőmagos zsákokat az ünnep előtti éjszakán vagy kora hajnalban kitették a szabadba.