BulvárSzerző: index 4 napja 8 percnyi olvasás
Rökk Marika, Kertész Mihály, Peter Lorre...
A magyar könyvszakma egyik legrégebbi és legrangosabb szakmai elismerését, a Fitz József-könyvdíjat nyerte el idén a Kollarik Tamás–Takó Sándor szerzőpáros Budapest/Hollywood című filmtörténeti kötete, amelyet Dr. Sári Zsolt államtitkár adott át Kecskeméten a könyvtáros szakma döntése alapján. Ők ketten másfél évtizede kutatják a témát, munkásságuk középpontjában azoknak a magyar alkotóknak az életútja áll, akik meghatározó szerepet játszottak Hollywood megszületésében és a modern filmipar kialakulásában. Hollywood magyar úttörői közül is kiemelkedik Zukor Adolf és a Fuch Vilmosként született William Fox, akikről a szerzőpáros életrajzi filmet forgat.
Régi motorosok ők a szakmában: Kollarik Tamás Balázs Béla-díjas filmes szakember, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, Takó Sándor Sára Sándor-díjas filmrendező, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Munkájuk nyomán könyvsorozat, egyetemi tankönyvek, tudományos publikációk és nemzetközi dokumentumfilmek születtek. Kollarik készítette az Ocskay Lászlóról, a vészkorszakban 2500 honfitársunkat megmentő hősről szóló fantasztikus dokumentumfilmet – óriási történet, ezen is két évtizede dolgoznak, hogy a játékfilm is megszülethessen.
A Bölöni, az erdélyi legenda című filmjük számos fesztivált nyert, nagy közönségsiker Romániában. és most a közönség fődíját is elnyerte a Filmpikniken, de közönségdíjas volt a CineFesten Takó Tesla-filmje (Nicola Tesla – A fény gyermeke), ami szintén egy Osztrák-Magyar Monarchia-beli zsenit mutat be. Kutatásaik és alkotói munkájuk ma már a Berlinalétól Cannes-on át a New York-i Modern Művészetek Múzeumáig (MoMA) a világ vezető filmes szakembereinek figyelmét is felkeltette.
Jelenleg a The Hollywood Story című nemzetközi dokumentumfilmen dolgoznak, amely a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumának szakmai partnerségével, valamint a világ meghatározó filmarchívumainak és filmfesztiváljainak együttműködésével készül.
Hollywood, ahogyan ma ismerjük, nem lenne, ha nincs ez a két jövőbe látó zseni, akik egymástól néhány kilométerre születtek Tokaj-Hegyalján; Zukor Adolf Ricsén, Fuchs Vilmos Tolcsván. Ők tehát a Kollarik–Takó szerzőpáros készülő, és ha minden jól megy, jövőre bemutatandó filmjének hősei. Miattuk indultunk el Laxenburg felé, ahol Nikolaus Wostryval, az Osztrák Filmarchívum ügyvezető igazgatójával – valójában az archívum szakmai igazgatójával – volt találkánk.
Itt, a laxenburgi úgynevezett Központi Filmarchívumban, Bécstől húsz kilométerre délre, egy valamikori erdészház mellett – a boldog békeidőkben császári birtok volt –, gyümölcsfák között van Ausztria legnagyobb filmraktára. Az Osztrák Filmarchívumban több mint 200 ezer filmet, és nagyjából háromszor ennyi filmtekercset tárolnak.
Ha a hollywoodi álomgyár, az amerikai film gyökereit keressük, akkor vissza kell mennünk az egykori Osztrák-Magyar Monarchiába, Bécsbe és Budapestre. Ezért is fontos ez a látogatás az Osztrák Filmarchívumba, a beszélgetés Herr Wostryval, hogy ne csak a magyar kutatók szemével lássuk ezt a folyamatot, hanem az osztrákokéval is. Kurutz Máron és Ráduly György kiváló archívumi szakembereknek köszönhetjük ezt a kapcsolatot, sokat segítenek ebben a filmben
– mondta Kollarik Tamás úton Laxenburg felé. A magyar filmarchívum vezetőinek régi és szoros szakmai kapcsolatuk van Nikolaus Wostryval, így sikerült Kollariknak és Takónak eljutnia Laxenburgba, és interjút készíteni az osztrák archívumvezetővel a készülő Budapest/Hollywood című filmhez. Elengedhetetlenül fontos a bécsi archívum hozzájárulása az alkotáshoz. De a magyar alkotók találkoztak és találkoznak majd a berlini és a prágai archívum vezetőivel, továbbá francia és amerikai kutatókkal is.
Igyekszünk olyan filmet forgatni, amely a világ minden pontján érthető és értelmezhető lesz, és bizonyított dokumentumokkal mutatja be, hogy a film mint műfaj és Hollywood története nagyon mélyen gyökerezik az Osztrák-Magyar Monarchia kultúrájában és hagyományaiban
– tette hozzá a rendező. Ilyen előzmények után érkeztünk meg Alsó-Ausztria rusztikus gyöngyszemébe, Laxenburgba, az egykori császári birtokot képező épülethez, amely az Osztrák Filmarchívumnak ad otthont. A felállványozott házon munkások dolgoztak, festettek-mázoltak, és valami azt súgta, amikor útitársaim németül és angolul próbáltak szóba elegyedni a szakemberekkel, hogy célravezetőbb lesz magyarul megszólítani a fiatalembereket.
Jó napot kívánok – reagált mosolyogva egyikük. – Mosonmagyaróvárról járunk át ide dolgozni, reggel jövünk, este megyünk, és az otthoni bérünk többszörösét tudjuk itt megkeresni. Ami pedig megfizethetetlen, az az odahaza szokatlan, itt szinte természetes békés légkör, a polgári jólét nyugalma.
Khm... Máris átcsúszunk egy szocioriportba?
De hát nem ezért jöttünk ide, a filmarchívumot akarjuk megtekinteni, és forgatni szeretnénk Herr Wostryval.
Az archívum impozáns, sőt, egyenesen lenyűgöző látványt nyújt. Az emelet valóságos múzeum, a film hőskorából származó kamerákkal, vetítőberendezésekkel, amelyek – vendéglátónk elmondása szerint – 100-120 éves, élemedett koruk dacára ma is üzemképesek. A filmtörténet megszállottjai úgy éreznék itt magukat, mint amikor egy kisfiú beszabadul a csokiboltba.
Itt, ebben a környezetben beszélgetünk Herr Wostryval, miközben nézegetjük a 120 éves ártáblát: 80 fillér, 60 fillér, 40 fillér, sőt, 30 fillérért még állóhely is volt. Ja, és a 10 éven aluli gyerekek, valamint a katonák őrmesteri rendfokozattól lefelé (!) félárú jegyre voltak jogosultak... (Akkoriban egy kiló kenyér 25 fillérbe került, a korona két oldalán pedig német, illetve magyar nyelvű felirat volt olvasható, a dualista berendezkedésnek köszönhetően.)
Már kisgyermekkoromban elkezdtem gyűjteni a filmmel kapcsolatos ereklyéket, csecsebecséket – magyarázta az archívum igazgatója. – Kijártam a badeni bolhapiacra, mert hogy Badenben laktunk, és ott minden olyasmit beszereztem, aminek bármilyen kapcsolódása volt a szenvedélyemhez, a filmhez. Aztán egyetemre mentem, ahol történelmet és filozófiát tanultam.
A filmarchívumot Herr Wostry születése előtt hét évvel, 1955-ben alapították, Ausztria függetlensége elnyerésének évében: akkor írták alá az osztrák államszerződést, és akkor vonult ki a Vörös Hadsereg Ausztriából.
Az 1945 utáni évtized roppant fontos volt Ausztria identitáskeresése szempontjából. Gyökeresen szakítani akartak a múlttal, ki akarták törölni a nemzeti emlékezetből, hogy 1938-ban ujjongó bécsiek fogadták az Anschlusst, Hitler bevonulását a fővárosba.
Ebben az identitáskeresésben nagyon komoly szerepe volt a filmnek. Csakhogy az osztrák film története jóval korábban kezdődött, 1906-ban, a Saturn nevű stúdióval, amely erotikus filmeket gyártott. Hogyisne, hiszen ez Sigmund Freud és Arthur Schnitzler kora, a szexuális felszabadulásé. Abban az időben Ausztria volt az erotikus filmek legnagyobb, szinte egyetlen exportőre. Azt azonban osztrák létemre be kell vallanom, hogy a magyar filmgyártás, filmművészet jó néhány évvel megelőzte az osztrákot. Ahogy az operett terén is. Hogy úgy mondjam, versenyelőnyben volt. És az első világháború után megannyi magyar filmkészítő átköltözött Bécsbe, a Horthy-kurzus elől emigrálva, a liberálisabb Ausztriába.
A leghíresebb emigráns filmrendező Kertész Mihály volt, aki Kaminer Manó néven született Budapesten, majd Hollywoodban Michael Curtiz néven lett világhírű. Kertész egy virágzó filmes vállalatnál, az 1910-ben alapított Sascha Filmnél alkotott, ahogy Korda Sándor is. Később előbbi Hollywood felé vette az irányt, utóbbi pedig Nagy-Britanniába, ahol 1932-ben megalapította a világhírűvé váló London Films nevű céget.
Kertész Bécsben olyan korabeli klasszikusokat forgatott, mint a Szodoma és Gomorra vagy a Rabszolgakirálynő. Természetesen kertészt (Curtizt) a nagyvilág elsősorban a Casablanca (1942) rendezőjeként ismeri.
Bécsben Kertész sztárrendező volt, hatalmas büdzsével dolgozott, de méltán, mert kiemelkedően tehetséges volt. És sztárok kerültek ki a keze alól, mint például Lucy Doraine és Lili Damita, az első és második felesége... Igen, a női filmsztárok jelentős részét feleségül vette... De ő fedezte fel minden idők egyik legzseniálisabb operatőrét, Gustav Ucickyt is. Aki fantasztikus tehetségét nem mástól, mint biológiai apjától, Gustav Klimttől örökölte.
De Bécsben működött a szintén világhírű rendező, Fritz Lang, vagy a manapság Szlovákiához tartozó Rózsahegyen született Peter Lorre (Löwenstein László), a zseniális karakterszínész is.
Az Anschlussnak borzalmas következményei voltak az osztrák filmgyártásra, filmművészetre. Mondhatni értelemszerűen, mivel az osztrák film születésénél, ahogy a magyarénál is, zsidó vállalkozók, színészek, rendezők bábáskodtak. Akiknek menekülniük kellett, ha szerencséjük volt, ha meg nem, sokan Auschwitzben végezték. Az osztrák filmgyártást államostították, az UFA, a német birodalmi filmvállalat, egy állami cég kebelezte be. Komédiákat, szórakoztató és propagandafilmeket gyártottak.
A második világháború után a szovjet fennhatóság alatt filmhíradók és revűfilmek készültek jobbára, az utóbbiak egyik leghíresebb főszereplője Rökk Marika volt, aki már a háború előtt is fényes karriert futott be, részben géppuskaszerű szteptáncának, részben pedig férjének, Georg Jacoby filmrendezőnek köszönhetően.
Az egésznapos látogatás hozadékát Kollarik Tamás összegezte.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy készülő filmünk egyik kiemelkedően fontos forgatási napja volt ez a csütörtök. Ha eddig kétségeink lehettek a magyar filmkészítők zsenialitásáról, azt most éppen egy osztrák kolléga oszlatta el. Teljesen új technikai fejlesztéssel dolgoztak, amit progresszív és nyitott módon használták fel arra, hogy a klasszikus értékeket közvetítsék.
Kollarikék rendkívül alaposan kidolgozott forgatási tervvel haladnak, ennek a munkának az egyik grandiózus mellékterméke a Budapest/Hollywood című, díjnyertes, 700 oldalas könyv. A filmkészítés során még egyszer forgatnak New Yorkban és Los Angelesben, az ottani kortárs filmesekkel készített interjúkkal és az archívumokban folytatott kutatómunkával kombinálva.
Van még egy nagy tervünk, a cannes-i filmfesztivál igazgatóját, Thierry Frémaux-t mint az európai filmkultúra kiemelkedő szereplőjét szeretnénk megszólaltatni. Aki egyébként nagyon mély és pontos ismeretekkel rendelkezik a közép-európai, benne a magyar filmről és Hollywood születéséről.
Kollarikék reményei szerint a The Hollywood Story című filmet jövőre bemutatják, az alkotás a mozikba kerül.
(Borítókép: Nikolaus Wostry. Fotó: Gáll András / Index)
Napi