GazdaságSzerző: portfolio 4 napja 8 percnyi olvasás
Az Európai Unió keleti bővítése az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb európai felzárkózási története volt a Nemzetközi Valutaalap friss elemzése szerint, de a szervezet azt is állítja, hogy félrevezető lenne ezt egyszerűen az uniós támogatások bőségével magyarázni. Az IMF számításai alapján a 2004-es csatlakozás tíz év alatt több mint 30 százalékkal emelhette az egy főre jutó GDP-t a tagság nélküli pályához képest, a nyereség döntő része pedig nem közvetlenül a Brüsszelből érkező pénzből, hanem a javuló termelékenységből származott. Magyarország ráadásul nemcsak történelmi szereplője ennek a vizsgálatnak: az eredményekből a mostani magyar növekedési modellre és a következő uniós bővítésre nézve is több érdekes következtetés adódik.
Mielőtt csatlakoztunk volna az Európai Unióhoz, egy nagyon szerencsétlen népszerűsítő kampány szólt arról, hogy ehetünk-e mákos gubát, vagy nyithatunk-e Bécsben kávézót, ha tagjai leszünk az államszövetségnek. Pedig amikor 2004. május 1-jén Magyarország kilenc másik országgal együtt belépett az EU-ba sokkal fontosabb volt, hogy a bővítés gazdasági ígérete egyszerre szólt a nyugati piacok megnyílásáról, a külföldi tőkéről, az uniós támogatásokról és arról a reményről, hogy Kelet-Közép-Európa gyorsabban zárkózhat fel a kontinens gazdagabb feléhez.
Több mint két évtizeddel később a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss jelentése már azt is megpróbálja számszerűsíteni, hogy ebből az ígéretből mennyi valósult meg, és mi hajtotta valójában a felzárkózást:
számításaik szerint a 2004-es csatlakozás tíz év alatt több mint 30 százalékkal emelhette az egy főre jutó GDP-t a tagság nélküli pályához képest.
A növekedési nyereség döntő része azonban nem közvetlenül az uniós pénzekből, hanem a javuló termelékenységből, a mélyebb piaci integrációból és az intézményi változásokból fakadt.
A múltbeli tapasztalatokat a Nyugat-Balkánra és Moldovára kalibráló IMF-modell szerint a mostani tagjelöltek számára is elérhető lehet 30–35 százalékos jövedelmi többlet a csatlakozást követő tíz évben, ehhez azonban lényegében meg kellene ismételniük a korábbi sikeres belépők termelékenységi és intézményi teljesítményét. A jelentés külön hangsúlyozza, hogy ez nem előrejelzés, hanem feltételes forgatókönyv:
a tagság önmagában nem termel automatikusan ekkora növekedési prémiumot.
Az IMF egyik legjobban számszerűsíthető következtetése szerint a csatlakozásból fakadó teljes gazdasági nyereség nagyjából három azonos súlyú forrásra vezethető vissza:
A három tényező ugyanakkor nem egyszerűen összeadódik, mert a jobb intézmények növelik a közberuházások és az EU-források megtérülését, az uniós tagság hitelesebbé teheti a reformokat, a nagyobb piac pedig vonzóbbá teszi a magánberuházásokat (amint arról már a Portfolio-n több elemzésben is foglalkoztunk, és az OECD egyik visszatérő érvelése is – a szerk.)
A friss IMF-jelentés legfontosabb állítása mégis az, hogy
a teljes csatlakozási nyereség mintegy kétharmada közvetlenül vagy közvetve a termelékenység javulásából ered.
A magasabb teljes tényezőtermelékenység közvetlenül növeli a kibocsátást, emellett megemeli a magántőke várható megtérülését, beruházásokat indít el, javítja a tőke–munka arányt, végül pedig magasabb bérekhez és kedvezőbb foglalkoztatási eredményekhez vezet.
A termelékenység jelentőségét különösen látványosan mutatja az IMF modellszimulációja, amely szerint ennek javulása nélkül tíz évvel a csatlakozás után alig 10 százalékos GDP-többlet maradna, miközben a korábbi bővítéshez hasonló termelékenységi pálya mellett körülbelül 35 százalékos nyereség adódik.
Az uniós pénzek és az olcsóbb finanszírozás tehát önmagukban is számítanak, de messze nem képesek reprodukálni a korábbi kelet-közép-európai felzárkózást.
A mostani tagjelöltekre készített szimuláció három fontos feltételezése tíz év alatt 19 százalékos teljes tényezőtermelékenységi és 30 százalékos munkatermelékenységi emelkedés, a szuverén kockázati prémium tartós, 120 bázispontos csökkenése, valamint évente a GDP 1,8 százalékának megfelelő uniós transzfer.
A Nemzetközi Valutaalap éppen ezért óvatosságra int a 30–35 százalékos főszámmal kapcsolatban:
ekkora nyereség csak akkor keletkezik, ha a mögöttes reform- és termelékenységi feltételek is teljesülnek.
A Nemzetközi Valutaalap elemzésében az intézményi minőség nem politikai mellékszálként, hanem a hosszú távú növekedés egyik alapvető gazdasági változójaként jelenik meg, ami magyar szempontból különösen figyelemreméltó. Az IMF gépi tanuláson alapuló oksági vizsgálata szerint a jogállamiság, a politikai stabilitás és a kormányzás minősége javítja az erőforrások elosztását, csökkenti a bizonytalanságot és támogatja a beruházásokat, miközben az infrastruktúrára, oktatásra és innovációra fordított kiadások termelékenységi hozamát is növeli.
A regionális adatokból az utak, a vasutak, az internet-hozzáférés, az oktatás és a kutatás-fejlesztés szintén a termelékenységet meghatározó tényezőként rajzolódnak ki, de hatásuk erősebb ott, ahol jobb a kormányzás minősége. Magyarország ebben a vizsgálatban közvetlenül is szerepel: az IMF oksági modelljének regionális mintája 107 NUTS–2 régiót fed le kilenc országból, köztük Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából, külön magyar hatásbecslést azonban a tanulmány nem közöl.
A magyar helyzetre ebből nem lehet olyan következtetést levonni, hogy valamely konkrét intézményi probléma meghatározott százaléknyi GDP-től fosztaná meg az országot, mert ilyen becslést az IMF nem készített. A jelentés logikájából viszont egyértelműen következik, hogy
az igazságszolgáltatás hatékonysága, a korrupció kontrollja, a közbeszerzések minősége és a kiszámítható szabályozási környezet meghatározza, hogy az uniós pénzből, a közberuházásokból és a külföldi tőkéből mekkora tartós termelékenységi nyereség keletkezik.
A 2004-es bővítést vizsgáló számítás magyar szempontból azért is különösen fontos, mert Magyarország egyike annak a tíz akkori belépőnek, amelynek régióiból az IMF a csatlakozás hatását megbecsüli. A módszer 45 új tagállami régió teljesítményét hasonlítja 179 korábban is uniós régióból létrehozott szintetikus kontrollcsoporthoz, és azt találja, hogy a csatlakozást követően először a termelékenység szakadt el a kontrollpályától, majd fokozatosan felgyorsult a tőkefelhalmozás is, miközben a foglalkoztatás jóval kisebb szerepet játszott.
Az országonkénti eredmények ugyanakkor jelentős szórást mutatnak, vagyis az átlagosan több mint 30 százalékos tízéves nyereség korántsem jelentkezett azonos mértékben minden 2004-es csatlakozónál. A Nemzetközi Valutaalap szerint az erősebb intézményekkel, gyorsabb reformokkal, nyitottabb és diverzifikáltabb gazdasággal rendelkező országok tartósabban tudtak profitálni az integrációból. Kiemelt példaként Lengyelország szerepel, ahol az egy főre jutó jövedelem az EU–14 átlagának 34 százalékáról 78 százalékára emelkedett az 1990-es évek közepe és 2025 között.
Az IMF számításai szerint Magyarország 2004-ben vásárlóerő-paritáson az EU–15 egy főre jutó GDP-jének mintegy 54 százalékán állt, miközben 2000 és 2022 között évente átlagosan a GDP nagyjából 1,45 százalékának megfelelő forrást kapott a Kohéziós Alapból és az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. Ez valamivel meghaladta azt a támogatási intenzitást is, amelyet az ország akkori fejlettségi szintje alapján a 2004-es csatlakozók átlagos összefüggése indokolt volna.
A 2004-ben csatlakozott országokban az ilyen, döntően beruházási célú transzferek átlagosan évente a GDP mintegy 1 százalékát tették ki, miközben az alacsonyabb jövedelmű tagállamok jellemzően ennél többet kaptak GDP-arányosan.
A jelentés egyik kevésbé magától értetődő megállapítása szerint a bővítés gazdasági nyertesei nem kizárólag az újonnan belépő országok, mivel a régi tagállamok is részesednek a nagyobb piac és a hatékonyabban szervezhető európai értékláncok előnyeiből. Az IMF által idézett kutatás szerint
a 2004-es bővítés mintegy 10 százalékkal emelte a régi tagállamok egy főre jutó GDP-jét 15 éves horizonton, részben az alacsonyabb költségű közép-kelet-európai gazdaságok termelési láncokba történő bekapcsolódása révén.
A nyugat-balkáni csatlakozás ebből a szempontból Magyarország számára is gazdasági lehetőséget jelenthet, bár a jelentés külön magyar GDP-hatást nem becsül. A közép-kelet-európai új tagállamok – köztük Magyarország – globális értékláncokban való részvétele az IMF által használt mutató szerint 2000 és 2013 között 28 százalékról 50,2 százalékra emelkedett, miközben a Nyugat-Balkán továbbra is jelentősen kevésbé integrált az európai termelési rendszerbe.
A Nemzetközi Valutaalap szerint a következő bővítés hozadéka ráadásul akkor lehet nagyobb, ha közben maga az egységes piac is mélyül, és csökkennek a szolgáltatások, a tőke, a munkaerő, az energia és az áruk szabad mozgását még mindig akadályozó belső korlátok. A jelentés egy korábbi IMF-becslést idéz, amely szerint egy átfogó, uniós és nemzeti reformcsomaggal megvalósított teljesebb egységes piaci integráció mintegy 20 százalékkal növelhetné a termelékenységet.
A jelentés migrációs melléklete külön magyar érdekességet is tartalmaz, mert az OeNB Euro Survey 2024-es adatai alapján
Magyarországon a legalacsonyabbak között van a külföldre költözést fontolgatók aránya a vizsgált közép-, kelet- és délkelet-európai országok között.
A magyar válaszadók kevesebb mint 10 százaléka jelezte, hogy rövid vagy hosszabb távon kiköltözést tervez, míg Albániában ez az arány meghaladta a 30 százalékot.
A külföldön szerzett élettapasztalat ugyancsak ritkább Magyarországon: a felmérésben szereplő magyarok valamivel kevesebb mint 7 százaléka mondta, hogy korábban élt más országban, szemben az albániai több mint 25 százalékkal. Az IMF teljes régiós mintán végzett regressziója szerint a magasabb jövedelem és a hazai intézményekbe vetett nagyobb bizalom csökkenti a kivándorlási szándékot, míg a munkanélküliség, a közelmúltbeli jövedelmi sokk és a külföldön élő családtagok növelik azt.
A Nemzetközi Valutaalap friss jelentéséből kirajzolódó kép szerint ezért az EU-tagság gazdasági értékét jóval félrevezetőbb pusztán az országba érkező támogatások összegével mérni, mint azt a magyar uniós viták alapján gondolhatnánk. Magyarország egyszerre volt a 2004-es bővítés kedvezményezettje, jelentős kohéziós források címzettje és a gyorsan integrálódó közép-kelet-európai termelési rendszer része, az IMF eredményei alapján azonban a következő felzárkózási szakasz sikere már minden korábbinál inkább azon múlik, hogy az intézményi minőség, a verseny, az innováció és a beruházások képesek-e tartós termelékenységnövekedéssé összeállni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Napi