GazdaságSzerző: portfolio 4 napja 8 percnyi olvasás
Hosszú évekig tartotta magát az elképzelés, hogy különféle hadiipari gyártó-és összeszerelő bázisok létesítésével megalapozhatók Magyarországon az önellátás bizonyos szintű képességei. Ezzel párhuzamosan érdemben sem koncepció, sem erőforrás nem támogatta a kkv-ékra építő védelmi innovációt és kutatás-fejlesztést. Mindezek eredményeként organikusan fejlődő, hazai tulajdonú, exportképes védelmi iparral továbbra sem rendelkezünk. Magyarország lehetséges részvétele a SAFE programban az egyetlen és utolsó esély, hogy a védelmi innováció és az abban érdekelt kkv-k rövid- és középtávon érdemi fejlődésnek indulhassanak. Amennyiben a kormány elkötelezi magát a hitelprogram mellett, és kérelmét az Európai Bizottság is jóváhagyja, a Gazdasági és Energetikai Minisztériumnak, illetve az N7 Holding Zrt-nek ipari együttműködési megállapodásokat kellene kialkudnia azoknál az OEM-eknél, amelyekkel a Honvédelmi Minisztérium szerződéseket köt a szükséges haditechnikai eszközök beszerzésére. Amennyiben 100 millió euró nagyságrendben sikerülne K+F együttműködési lehetőségeket biztosítani hazai kkv-k részére, akkor lehetőség nyílna megalapozni és fejlődési pályára állítani a hazai tulajdonú, innovációra épülő védelmi ipart.
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Sem a haderőfejlesztés, sem a védelmi innováció nem az a témakör, amelyről politikailag korrekt, finomkodó hangnemben érdemes véleményt formálni. A hallgatás, a megengedő, az elkövetett hibák és kihagyott lehetőségek fellett szemet hunyó vélemények a valóságot figyelmen kívül hagyó, torz képet festenek a tényleges állapotokról. Ha másra nem, arra kiváló tanulság az elmúlt időszak, hogy hogyan nem épült és erősödött a hazai védelmi ipar, hogyan nem célravezető a védelmi iparról gondolkozni.
Márpedig
Magyarország részvétele a SAFE programban és az ahhoz kapcsolódó ipari együttműködések lehetősége olyan második esélyt kínálnak a magyar védelmi ipar és a kkv réteg számára, amelyhez hasonló koncentráltságú és nagyságrendű program csomag nem várható az elkövetkező 10-20 évben Magyarországon.
És hogy konkrétan miben áll ez a lehetőség? Ezek részeként:
És hogy mi lenne ezeknek az együttműködéseknek az érdemi és kimutatható haszna a magyar védelmi szektor számára? A védelmi innovációban érdekelt kkv-k tucatjai jutnának nemzetközi együttműködési lehetőségekhez, amelyeken keresztül megerősödnének, növekedne a közvetlenül hadiipari fejlesztésekből származó bevételük, és ennek eredményeképpen nőne:
A SAFE programhoz kapcsolódó ipari együttműködések sikerének egyértelmű fokmérője – a már hivatkozott SAAB-Leopoly projekthez hasonló –
nagyságrendileg 30-50 K+F együttműködés eredményes lezárása lenne.
Vagyis, ha az együttműködések keretében kifejlesztett megoldások a jövőben az adott OEM-ek termék- és szolgáltatás palettáinak valamilyen formában részét képeznék, illetve a kkv-k szempontjából a létrehozott tudás, megoldás tovább hasznosíthatóvá, értékesíthetővé válna. Ez esetben lesz kijelenthető, hogy a hazai tulajdonú, innovációra épülő védelmi szektor alapjait sikerült lefektetni, és mindezt úgy, hogy egyetlen újabb gyárat vagy összeszerelő üzemet sem kellett ahhoz létesíteni.
Mivel nem túlzás kijelenteni, hogy a magyar védelmi ipar jövőjét és erejét alapvetően nem a külföldi tulajdonú gyárak és bennük végzett összeszerelő tevékenység határozza meg, hanem a hazai innovációra épülő képességek, érdemes sorra venni a feltételeket, amelyek megléte nélkülözhetetlen a kkv-k sikeréhez a védelmi innováció területén.
Ha valamiben, akkor mérnöki tudásban, teljesítményben és kreativitásban nincs hiány Magyarországon. Vagyis az alapfeltétel, a szürkeállomány adott és rendelkezésre is áll. Mindig is voltak és a jelenleg is folynak olyan ígéretes és előremutató fejlesztések kkv, kutatóintézeti vagy éppen egyetemi keretek között, amelyek érdemesek lennének, hogy előbb a Magyar Honvédség csapatpróbáján, majd pedig a nemzetközi piacon is megmérettessenek.
Ugyanakkor ahhoz, hogy egy ötlet a fogantatás pillanatától a nemzetközi piacra lépésig tartó hosszú és kihívásokkal teli utat végig tudja járni, a kreatív inspiráción túl számos, további feltétel rendelkezésre állása szükséges.
Mivel ezidáig éppen a minden más hiányozott, kezdve az aktív kockázati tőkétől az állam tettekben is megnyilvánuló támogató szerepvállalásig, valójában esély sem volt a védelmi innováció érdemi kibontakozására.
Egy világmegváltó ötlet önmagában semmit sem ér, ha kidolgozásához és megvalósításához nem áll rendelkezésre a szükséges anyagi háttér. A startupok és a kockázati tőke oldaláról vizsgálva ezt a szempontot önmagában és szomszédos országokkal összevetve is kifejezetten siralmas a magyarországi helyzet.
Felesleges a tyúk és a tojás kérdését, illetve a szabályozási hátteret boncolgatni, tény, hogy a hadiipari és az ún. kettős felhasználású fókuszú tőke szinte inaktív Magyarországon és ezzel szoros összefüggésben – logikus módon – sikeres hadiipari startupok sem nőttek ki a földből és indultak akár csak európai hódító útjukra.
Márpedig tőke nélkül a hadiipari fejlesztések finanszírozása nem fog működni. A rossz hír az, hogy ezen a helyzeten egy SAFE program és a hozzá kapcsolódó ipari együttműködések sem fognak érdemben változtatni. Az ipari együttműködések ugyanis nem befektetési, hanem együttműködési lehetőséget kínálnak már működő, a piacon már aktív cégeknek.
Sosem szabad figyelmen kívül hagyni a védelmi innováció sikerének zálogát, vagyis hogy az olyan problémákra és úgy adjon választ, amelyekre és ahogy arra a végfelhasználóknak ténylegesen igényük van.
Más szóval, csupán ötletek és elképzelések alapján nem lehet sikeres haditechnikai és katonai megoldásokat fejleszteni.
Napjainkban elsősorban startupok esnek abba a hibába, és mivel a kockázati tőke rendelkezésükre áll, ezt meg is teszik, hogy valamilyen szintig kifejlesztett megoldásukkal úgy fordulnak hadseregekhez és hadiipari nagyvállalatokhoz, hogy nincs előzetes és érdemi visszajelzésük azok szükségességéről, illetve a fejlesztési irány helyességéről. Más szóval megoldásaik nem vagy csak részben validáltak. Márpedig validáció hiányában befektetett euró milliók vagy akár tízmilliók éghetnek el feleslegesen.
Éppen ezért a hazai védelmi innováció, a katonai fejlesztések területén aktív kkv-k, kutatóintézetek és egyetemek legfontosabb és legszorosabban együttműködő partnere éppen hogy a Magyar Honvédség kell hogy legyen. Végső soron a magyar katonák azok, akik pontosan meg tudják határozni a haderő képesség igényeit. A Magyar Honvédség támogató hozzáállása nélkül egyszerűen nem lehet eredményes a magyar védelmi innováció.
Köztudott, hogy egy katonai fejlesztés külpiacra vitelekor az első és legfontosabb kérdés, hogy a gyártó hazájában használják-e a megoldását.
Jogos és elvárható igény, hogy saját katonáink bízzanak és használjanak egy magyar megoldást, hiszen csak ilyen pozitív megerősítés birtokában lehet a nemzetközi piacon magabiztosan és hitelesen fellépni.
A referencia kérdése szorosan összefügg a validáció és tesztelés kérdésével, vagyis a Magyar Honvédség megkerülhetetlen és kulcsfontosságú szerepével. Hazánkban egyetlen hadsereg, egyetlen potenciális katonai végfelhasználó érhető el, így a védelmi innováció kizárólag egy irányba tudja promotálni és értékesíteni megoldásait. Így tehát a Magyar Honvédség szempontjából már nem csak lehetőség a hozzáférés a hazai innovatív megoldásokhoz, hanem egyben felelősség is azok megismerése, értékelése, rendszeresítése és esetleges beszerzése.
Talán szent tehénnek tartott határokat feszeget a gondolat, de jelenleg túlságosan is önálló és kontrol nélküli a Magyar Honvédség jogköre ebben a kérdésben. Anélkül persze, hogy bárki is befolyásolná a hadsereg jogkörét saját képességeinek meghatározásban és kiválasztásában, éppen kivételes helyzetéből adódóan, több nyitottságot és együttműködési hajlandóságot lenne célszerű tanúsítani a hazai piacról érkező megoldások irányába. Ez a szemléletváltás egyszerre szolgálná a Magyar Honvédség és a hazai védelmi szektor egyébként közös érdekeit.
A magyar kkv-k egy másik csoportja megoldásaival nem a végfelhasználókat, hanem a nagy nemeztközi hadiipari gyártókat célozza meg annak reményében, hogy az általuk kínált termék, szolgáltatás vagy innovatív megoldás helyet talál az OEM ellátási láncában. Esetükben a megkívánt első referenciák jellemzően üzleti jellegűek, elsősorban állami tulajdonú védelmi vállalatoktól vagy a Magyarországon jelen lévő, nagyobbrészt külföldi tulajdonban működő hadiipari vegyesvállalatoknál szerezhetők meg.
Mivel a potenciálisan elérhető hazai megrendelésállomány jellemzően elégtelen még egy magyar kkv hadiipari „lábának” tartósan nyereséges működtetéséhez is, számukra a sikeres nemzetközi piacra lépés valójában az érvényesülés egyetlen járható útja. Egyidejűleg kulcsfontosságú kérdés, hogy mennyi erőforrás árán és időn belül sikerül az első olyan megállapodásokat megkötni, amelyek mind tartalmukban, mind volumenükben megalapozzák nemzetközi jelenlétüket.
Elsősorban azon kkv-k számára, amelyeknél kereskedelmi szempontból még nem adott a nemzetközi piacra lépés minden feltétele, felbecsülhetetlen értékkel bírna a részvétel ipari együttműködési programokban.
Szakmai megfelelőségük esetén, az állam által kialkudott lehetőségeknek köszönhetően olyan esélyt kapnának, ide értve a kapcsolódási lehetőséget globális hadiipari OEM-ekkel, az akár millió euró nagyságrendű közreműködést K+F projektekben és az ezeken keresztül megszerzett piaci referenciát, amely többségük számára önerőből bizonyosan nem lenne elérhető.
Az elmúlt években az állam a védelmi ipar tekintetében felvett egy kifejezetten a piacot szabályozni, irányítani akaró attitűdöt, gyakorlatilag uralva és kontrolálva annak működését, aminek eredménye tisztán látható, sokadszor részletezni felesleges.
Azt viszont újfent fontos hangsúlyozni, hogy ennek az évtizedes kalandozásnak a legnagyobb vesztese a hazai tulajdonú, kkv-kra és innovációra épülő védelmi ipar, amely iparági mércével mérve láthatatlan, súlytalan, nem létező.
Ideje felismerni és elfogadni, hogy az innováció nem parancsra működik. Az államnak fel kellene adnia ezt az önjelölt irányító – és sajnos piactorzító – szerepkörét, és egy támogató pozícióból kellene segítenie a szektort. Jelen formájukban nem kellenek a feleslegesen felduzzasztott, az fejlesztés látszatát keltő, milliárdokat felemésztő innovációs intézmények, párhuzamosan működő, export tevékenységet támogató ügynökségek és egyéb szervezetek, listákat gyártó és privatizációs célokat kiszolgáló holdingok, stb. Az államnak Magyarországon nem kell „kitalálnia és csinálnia” az innovációt, elég ha hagyja a piacot működni, mert az láthatóan kitermeli magából az életképes megoldásokat. Elég csak arra a kevés nemzetközi sikertörténetre gondolni, amely az elmúlt években reményt adott a magyar védelmi innováció életben maradására, történtek azok éppen ipari együttműködés vagy EDF-es projektek keretében.
A legfontosabb, amit az állam a védelmi innováció érdekében tehet, az a lehetőségek biztosítása, a potens cégek helyzetbe hozása, közreműködés az első megrendelések, hazai és nemzetközi referenciák megszerzésében. Ennél többre valójában nincs is szükség, de ezt a keveset céltudatosan és hatékonyan kell biztosítani. A SAFE program keretében kialakítható ipari együttműködések egyszeri és vissza nem térő lehetőséget kínálnak a védelmi innováció ilyetén történő támogatására.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Katona Tibor
Napi