A terv a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását, az illegális kutak visszaszorítását és a települési csapadékvíz-gazdálkodás megújítását irányozza elő. A rendelet fő motívuma a természet alapú megközelítés és az a gondolat, hogy „a csapadék évszakos eloszlásának változása miatt a csapadékot akkor kell megtartanunk, amikor leesik, és hasznosíthatóvá kell tenni az aszályos időszakokban”.

Vízmegtartási lehetőségek

A terv egészéhez képest a települési vízmegtartás és víz körforgás kérdései meglehetősen kis súllyal szerepelnek a dokumentumban, az azonnali feladatokról szóló határozatok között pedig annyit tudunk meg róla, hogy 

Ez így nem tűnik soknak, mégis merőben más hozzáállást tükröz, mint az eddigi „csak tűnjön el valami lyukban” mentalitás, amely teljességgel figyelmen kívül hagyta a településen megtartható csapadékvíz két fantasztikus tulajdonságát: helyben van, tehát nem kell szállítani, és lényegében tiszta, azaz a háztartás számos területén jól hasznosítható. És – ami az egyszerű olvasó szempontjából még lényegesebb – ez az a terület, ahol mi hétköznapi polgárok és lakosok nagyon is sokat tehetünk a víz, mint természeti kincs megtartásáért. (Önkormányzati szinten még többet, ott a települési csapadék megtartásának és felhasználásának sokkal több módja és lehetősége van, de ez egy másik írás témája.)  

A tetőről lefolyó csapadékvízről a magyar lakosság elsődleges képe az, hogy az ilyen olyan módon – leginkább ronda műanyag tartályokban és hordókban – visszatartott esővíz kiválóan alkalmas a locsolásra. A HYDROKING tapasztalatai szerint egyre többen vannak, akik ennél tovább mennek, és gravitációs csepegtető rendszerekben gondolkodnak, de ennél messzebb tényleg kevesen jutnak el, mert hiányoznak azok az ösztönzők, amelyek a tetőről lefolyó csapadékvíz tervezett és szisztematikus felhasználását támogatnák.

A csapadékvíz visszatartás nem IBC tartályok és hordók kérdése, bár kétségkívül azzal is teszünk valamit a környezetünkért, ha ilyeneket telepítünk az eresz végére. Magyarországon az újonnan épülő családi házak átlagos alapterülete 140 négyzetméter, egy ilyet fedő tetőről egy kiadós zápor alkalmával 3-4 köbméter víz is lejöhet, a ritkábban előforduló tényleg heves esőzések alkalmával pedig egy órán belül akár 6 köbméter is. Éves szinten egy 140 nm-es tetőn 70-100 köbméter víz keletkezik, ami bőségesen elegendő egy négytagú család egész éves kiszolgálására, ha azzal számolunk, hogy a 100 literes magyar átlagos ivóvízfogyasztás fele váltható ki esővízzel. 

Csakhogy erre a házilagos megoldásokkal senki nincs felkészülve, a víz jelentős része túlfolyón keresztül távozik, és akkor a melléképületekről, fészerről, garázsokról, lekövezett felületekről nem is beszéltünk, egymást követő zivatarokról pedig, vagy több órás esőzésekről pedig végképp nem tettünk említést. Márpedig a csapadék eloszlásunkkal éppen az a fő probléma, hogy egyre gyakrabban ilyen intenzív esőzésekben kapjuk a hozzánk eljutó csapadékot, nem pedig egyenletesen, időben elosztva, mint korábban, éppen ez indokolja a víz megtartását. 

A probléma azonban nem egyszerűen a tartály mérete, nyilvánvaló, hogy az viszonylag könnyen növelhető. A kérdés sokkal inkább a felhasználás, vagy még inkább a megtartott csapadék rendszerszintű használata. Maradva a példánknál, egy mai – ritka gondos – felhasználó három IBC tartályában ebből a vízből 3 köbméter marad meg, ennyi vízből az ugyancsak gondos kerttulajdonos ezen a nyáron maximum két hétig tudott volna kertet locsolni. 

Ezzel szemben 4-6 köbméter esővíz házon belül hasznosítva másfél-két hónapra biztosíthatja egy négytagú család vízigényét olyan funkciókra, amelyek nem igényelnek tiszta ivóvizet, ilyen mindenekelőtt a wc öblítés és a mosás. Ezek azért a legfontosabb felhasználási területek mivel rendszerint nem a másra is – főzésre, ivásra, fogmosásra – is használt csaptelepekről kapják a vizet, hanem saját fali kiállásuk van, amit így nyugodtan lehet eleve az esővíz tartályból táplálni. 

Ha nem egy zuhéban, hanem éves szinten gondolkodunk, akkor hamar világossá válik, hogy a csapadékvíz megtartás gondos tervezést igényel. Magyarország területe az utóbbi évtizedben csapadék mennyiség tekintetében végzetesen kettészakadt. Az Alpokalján ma is leesik 700-800 milliméter csapadék, ezzel szemben az Alföldön inkább csak évi 300 milliméterrel lehet számolni, vagyis nagyon nem mindegy, hol fekszik az ingatlan, aminek esővíz gyűjtő és hasznosító rendszerét meg kell tervezni.  

A megtakarítás jelenlegi vízdíjak mellett kétségtelenül nem teszi megtérülővé a beruházást, de azzal a jóleső érzéssel ajándékoz meg bennünket, hogy tettünk valamit környezetünk megóvásáért, és háztartásunk akkor sem marad teljesen víz nélkül, ha környékünkön jelentős korlátozások lépnek életbe, vagy üzemzavarok keletkeznek. A ház körüli vízmegtartás ebben nagyon hasonlít az házak hőszigeteléséhez, ám amíg arra voltak és vannak komoly kormányzati támogatási programok, addig a vízmegtartást – sok más országgal ellentétben – ösztönző támogatások idehaza láthatatlanok maradtak. 

Emellett senkit nem biztatnék arra, hogy hosszabb távon a mai vízdíjakkal számoljon. A jelenlegi vízdíjak nyilvánvalóan fenntarthatatlanok, amennyiben olyan felhasználást is támogatnak, amiket nem kéne (medence töltés, jakuzzi stb.), és nem fedezi a hálózati karbantartás költségeit sem, így pedig országos szinten már ma is ivóvizünk 25-30 százaléka vész kárba, azaz szivárog el a rendszerből mielőtt eljutna a lakásokig. 

Ennek figyelembevételével nyugodtan kijelenthetjük, hogy hatékony állami ösztönző rendszerek kialakítása nélkül a háztartási csapadékvíz megtartás nem fog érdemben hozzájárulni hazánk kiszáradásának megakadályozásához, ehhez ugyanis az ilyen rendszerek tömeges elterjedésére, sok százezer háztartási beruházásra van szükség, hogy azok együttesen legalább néhány millió köbméter víz észszerű felhasználására adjanak módot, mielőtt visszaeresztjük a csapadékot a természetbe.