Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Kóka János orvos, egészségügyi vállalkozó, volt gazdasági és közlekedési miniszter vitaindító írása. A Portfolio örömmel fogadja a cikkben felvetett kérdésekre reflektáló, a szakmai párbeszédet tovább építő írásokat, és más álláspontok bemutatásának is teret ad.

A magyar egészségügy az elmúlt tíz évben sem omlott össze. Ennél rosszabb történt: hozzászoktunk az elfogadhatatlan működéséhez. 

Van egy mondat, amit a rendszerváltás óta minden egészségügyi miniszter és államtitkár elmondott a bizottsági meghallgatásán. Így hangzik: „a prevenciót és az egészségnevelést kell a középpontba állítani”. Aztán hazament, és másnap megint a kórházi adósságot finanszírozta. Harminchat éven át ismétlődött ugyanez. A megelőzés a programok címsorából a költségvetés lábjegyzetébe csúszott, onnan pedig a semmibe. Olyannyira a semmibe, hogy 

azon kevés EU-s ország szégyenpadjára szorultunk, amelyek nem is merik hivatalosan jelenteni a szégyenletesen alacsony prevenciós költés részleteit, nehogy kiderüljön, hogy mennyire keveset szánnak a költségvetésből egészségnevelésre és a betegségek korai megelőzésére. 

Ezért egyébként adatigényléssel fordultam a KSH-hoz, izgalommal várom a számokat.

Ez a mintázat jellemzi az eltelt emberöltőt. Tudtuk, mit kell csinálni. Ki is mondtuk. A sikeres nemzetközi példáknak (az 1972-es észak-karéliai prevenciós programtól kezdve)  könyvtárnyi irodalma van. Aztán nem csináltuk meg, mert a politika úgy számolt, hogy a halogatás rövid távon olcsóbb, mint a konfliktus. Csakhogy a számlát nem a politika fizette ki, hanem a beteg: elveszített életévekkel, fájdalommal, magánkiadással, megaláztatással és néha az életével.

Most viszont, 2026-ra, olyan helyzet állt elő, amilyen 1990 óta egyszer sem: egyszerre van kétharmad, önálló egészségügyi minisztérium, és benne olyan emberek, akikre szakmai alapon rá lehet bízni egy ország ellátórendszerét. Ez az együttállás nemzetközileg is ritka. 

Az első száz nap letelt. Akkor hát kezdődjön el, amiért az egészet csináltuk!

Háromszor annyi kórházi ágy, harmadannyi pénzből

Kezdjük ott, ahol a magyar egészségügy szerkezeti abszurditása a legélesebben látszik. Magyarországon ezer lakosra 6,5 kórházi ágy jut. Svédországban 1,9. Nem azért, mert a magyar beteg háromszor betegebb, és nem is azért, mert a svédet otthagyják meghalni. Hanem azért, mert a svéd rendszer a beteget lehetőleg a háziorvosnál, járóbetegként, egynapos ellátásban, rehabilitációban vagy otthon tartja. Hollandiában, Dániában, Finnországban 2,5 körül van ez a szám, vagyis a legjobbnak tartott európai rendszerek nagyjából harmad-, illetve feleannyi ágyat tartanak fenn, mint mi. Az OECD-átlag 4,2. Közben az egészségügyre fordított kiadásunk vásárlóerő-paritáson az uniós átlag fele, nominálisan (tehát eurót euróval hasonlítva) pedig nagyjából a harmada.

Nos, ezeknek az aktív kórházi ágyaknak a kihasználtsága 2025-ben 59,5 százalék volt. Vagyis a legdrágább ellátási szinten fenntartott, fűtött, takarított, ügyeletes személyzettel ellátott ágykapacitás negyven százaléka üresen áll. Ezen felül a hivatalosan engedélyezett ágyak mintegy tizede tartósan szüneteltetve van. Az EU-ban rajtunk kívül csak Ciprus, Bulgária, Litvánia és Szlovákia produkál hasonlóan gyatra ágykihasználtságot.

Aki ezen a ponton tervezi vitriolba mártani a billentyűzetét, hogy a kommentszekcióban küldjön el melegebb éghajlatra a kórházbezáró-liberális terveimmel együtt, annak ezt a számsort ajánlom átgondolásra. Ebből ugyanis kiderül, hogy egy jó döntéssel nem elvennénk valamit az emberektől. Ma egy olyan kapacitást finanszírozunk, amit nem használunk, miközben ugyanezekben az években például 1021 háziorvosi praxis maradt betöltetlen, az ellátórendszer egyéb ordító hiányosságai mellett. 

Az a politikus, aki minden kórházi épületet megvéd, valójában nem a beteget védi, hanem az ingatlant, a helyi presztízst és a tegnap rendszerét.

Ezzel párhuzamosan a rendszerből hiányzik az, ami minden normális országban ezt az ágyszámot fölöslegessé teszi. Rehabilitáció alig van. Életvégi ellátás gyakorlatilag nincs. Az otthoni ápolás megoldatlan: „csináld magad” alapon megy, és aktív, dolgozó családok tízezreinek töri derékba a karrierjét, hogy egy szülő, vagy beteg rokon ápolása mellé nem kapnak semmilyen szolgáltatást. Amit krónikus ápolásnak hívunk, annak jó része elfektetés. Az egynapos sebészet 2025-ben rekordot döntött (357 ezer eset), ez önmagában jó hír is lehetne, csak épp töredéke annak, aminek lennie kellene kétmillió kórházi kezelés mellett.

A minőségi ellátásból nem hiányozhatna a képzett személyzet sem. Az ápolóhiány pontos nagyságáról politikai vita folyik: a kormányzati becslések 20 ezer, a szakmai kamaráé 40 ezer feletti hiányról szóltak. Az OECD-adatból számolható rés (5,5 ápoló ezer lakosra a 9,2-es OECD-átlaggal szemben) nagyjából 35 ezer embert ad ki. Számolhatjuk húsznak, harmincötnek vagy negyvennek: egyik mellett sem lehet biztonságos ellátást működtetni.

A betegjogok és a minimumfeltételek is csak elvben léteznek, az új kormány által ígért adatnyilvánosság tisztító hatását pedig mindenki nagyon várja. 

Ami emberség maradt a rendszerben, azt nem a rendszer őrzi, hanem sok ezer önfeláldozó egészségügyi dolgozó, aki nap mint nap a saját idejéből és idegrendszeréből pótolja azt, amit a struktúra nem ad meg.

Semmelweis országában

A magyar kórházakban ezer ápolási napra vetítve 17 liter alkoholos kézfertőtlenítő fogy. Azokban az országokban, amelyek a fertőzés-megelőzésben az élen járnak, ugyanennyi idő alatt bőven ötven liter fölött használnak. Ezer ápolási napra nálunk 12,9 vérmintás mikrobiológiai vizsgálat jut, az uniós átlag ennek közel négyszerese. 

Semmelweis Ignác országában tartunk itt. Szeptember 4-én végre elindult a kórházi fertőzések intézményi adatait közérthetően bemutató állami rendszer. Ezt valódi szakpolitikai fordulat, az új vezetés egyik első kézzelfogható és méltatlanul kevéssé ünnepelt eredménye. (Az első adatok ugyanakkor azt is megmutatják, milyen mélyről indulunk. 2025-ben csak Clostridioides difficile-fertőzés 6772 bejelentett eset történt a magyar kórházakban.)

Pontosan nem tudjuk, hogy hány magyar hal meg évente kórházi fertőzésben, mert nem mérjük rendesen. Aki ugyanis kevés mintát vesz, az keveset talál, és aki pedig keveset talál, annak szép a statisztikája. (A legriasztóbb adat a friss jelentési rendszerben nem is a fertőzések száma, hanem a mérés egyenetlensége. Országosan mindössze 3,8 clostridium-székletvizsgálat jutott ezer ápolási napra, miközben azonos szintű kórházak között több mint negyvenszeres volt a különbség a mintavételi gyakoriságban.)

Erre a jélentési rendszerre építve, egy komplex Semmelweis Kórházhigiénés Programnak kellene indulnia (valós méréssel, kötelező mikrobiológiai protokollal, holland „search and destroy” mintájú szűréssel, nyilvános intézményi adatokkal), mégpedig a következő tizenkét hónapban, nem pedig a ciklus végén.

Private Health Forum 2026

Kóka János is ott lesz a szeptember 10-i Private Health Forum egyik kerekasztalbeszélgetésében. Még nem késő regisztrálni!

Információ és jelentkezés

Elkerülhető halál: évente 45 ezer ember

2023-ban 45 ezer, 75 évesnél fiatalabb magyar halt meg olyan betegségben, ahol a halált hatékony népegészségügyi beavatkozásokkal, illetve időben hozzáférhető, jó minőségű egészségügyi ellátással potenciálisan elkerülhettük volna. Ez nagyságrendileg egy közepes magyar város teljes lakossága. 

A várható élettartamunk 76,7 év, ami 4,4 évvel van az OECD-átlag alatt. A felnőttek kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. A daganatos halálozásban, a szív-érrendszeri betegségekben, a fiatalkori dohányzásban a mezőny végén kullogunk. Egymillió lakosra 18 CT-, MR- és PET-készülék jut nálunk, szemben az 51-es OECD-átlaggal, tehát a diagnosztikai kapacitás sincs meg ahhoz, hogy időben megtaláljuk a bajt.

A gyakorlatban ez így néz ki: ultrahang három hónap várakozással, MR egy év múlva. Pedig egy év múltán, egy gyanús góc esetén már sok esetben sajnos nem is lesz szükség arra a vizsgálatra.

Áprilisban a három leghosszabb várólistán 33 663 ember várt csípő- vagy térdprotézisre, illetve szürkehályog-műtétre. De a nyilvános várólistáknál is sokkal súlyosabb az, ami nem nyilvános: a valószínűleg százezres nagyságrendű előjegyzési listák, amelyeken senki nem méri a várakozási időt, mert nincs is hol mérni. Aki teheti, magánellátásba menekül, vagy kétségbeesetten kapcsolatot keres. Aki nem, az vár.

Embertelen rendszer ez. És miközben például az internetadó miatt 2014-ben tömegek vonultak utcára, ezt valahogy csendben tűrjük.

RRF: százmilliárdok váltak köddé

Az egészségügy zárójelbe tételére különösen fájó példa az uniós helyreállítási alap, az RRF története. 2021-ben, az eredeti magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervben (RRF) a mintegy 2511 milliárd forintos vissza nem térítendő RRF-keretből 857 milliárd forintot, vagyis több mint 34 százalékot szántak egészségügyre. Ebből kellett volna modernizálni az infrastruktúrát és az eszközparkot, megerősíteni az alapellátást és a prevenciót, valamint felgyorsítani az egészségügyi digitalizációt. 

Később a teljes keret 2294 milliárd forintosra csökkent, arányaiban is lényegesen szerényebb, 400 milliárd körüli egészségügyi fejezettel. 2026 júliusára pedig a kormány már arról számolt be, hogy ebből az egészségügyi RRF-fejezetből mindössze 170 milliárd forintot sikerült megmenteni. 

De még ez a 170 milliárdos szám is csalóka: a kormány saját közlése szerint több mint 125 milliárd forint már korábban, magyar költségvetési pénzből megvalósított beruházások és digitalizációs fejlesztések utólagos uniós finanszírozását jelenti. Ezt tehát a kormány lehívja ugyan, de nincs nyoma annak, hogy új forrásként oda is adná az egészségügynek. Így legfeljebb mintegy 45 milliárd forint tekinthető ténylegesen új egészségügyi fejlesztési forrásnak. Vagyis 

miközben 2021-ben elvileg minden harmadik RRF-forintot az egészségügy fejlesztésére terveztek költeni, végül 2026-ban a 6000 milliárdos uniós csomagból kevesebb mint egy százalék friss pénz jön erre a célra.  

Ez nem a mostani kormány kudarca (sőt, nélkülük jó eséllyel nulla volna a kihozatal), de jól mutatja, hogy hogy áll a szektor a pénzekért folyó versenyben.

Közben elment az innováció is

A magyar egészségipari, biotechnológiai és medtech-innovációt az elmúlt másfél évtizedben magára hagyták. A startupok nagyobb részben elmentek, vagy meg sem születtek. A biotech-tőke, a gyógyszerkutatás és a klinikai vizsgálatok messze elkerülik az országot.

Duda Ernő, a legsikeresebb magyar biotech-vállalkozó külföldi befektetőnek adta el a vállalkozását. Várkonyi Attila, az ország legnevesebb biotech- és medtech-sorozatbefektetője húsz éve vívja a szélmalomharcát, miközben az ő cégeinél itthon született világszabadalmak boldogabb országokat gazdagítanak. Peták István precíziós onkológiai innovációját a világon mindenütt ünneplik – Magyarországon kívül.

Ez nem véletlen, vagy balszerencse. Ez annak a rendszernek a logikus következménye, amelyben nincs megfelelő érdekeltségi rendszer, nincs valódi társadalombiztosítás, és igazán biztosító sincs hozzá: a NEAK-ot kifizetőhely szintjére züllesztettük. 

Ahol nincs valódi szolgáltatásvásárló, ott nincs, aki az innovációt megvegye. Ahol nincs, aki megvegye, ott nincs, aki fejlessze.

Miért éppen most?

Mert most van meg mind a három, ami eddig soha nem volt meg egyszerre.

Politikai erő. Kétharmad. Ilyen felhatalmazással négyszer nem csinálták meg. Ötödször is el lehet szórakozni vele, de akkor inkább ne beszéljünk többet reformról.

Intézmény. Önálló egészségügyi minisztérium, saját SZMSZ-szel, erős programmal, önálló népegészségügyi, alapellátási, szakellátási és digitális államtitkársággal. Ez a szerkezet önmagában nem gyógyít meg semmit, de nélküle semmi nem gyógyítható meg.

Kiváló szakemberek. Hegedűs Zsolt miniszter, Svéd Tamás parlamenti államtitkár, Porpáczy Krisztina az alapellátásban, Buga László a szakellátásban. Az Országos Főápoló Hivatalának létrehozása és Pap-Szekeres Anita megbízása az elmúlt évek egyik legjobb szakpolitikai húzása: végre van gazdája annak a 35-40 ezer hiányzó ápolónak, akiről eddig csak beszéltünk. Tótth Árpád az OKFŐ élén, Oroszi Beatrix az NNGYK-nál nemzetközi tapasztalattal érkezett vezetők. A várólisták ledolgozásának felügyeletére az ország nemzetközi porondon talán legtöbbet produkáló ortopéd sebészét, Zahár Ákost sikerült megnyerni. A kormánypárt egészségügyi programja fölött pedig jól képzett egészségpolitikai és közigazgatási szakemberek bábáskodtak, Kincses Gyulától, Túri Péteren, Gilly Gyulán és Spányik Andráson át Kovácsy Zsomborig.

Vannak hiányok és gyengeségek, és van fölösleges politikai tisztogatás is – ez utóbbi minden ciklusban ugyanolyan kártékony, függetlenül attól, ki csinálja. De ezen túl lehet lenni, ha van politikai akarat. Ahogy a megszerzett kiválóságok hatékony használatához is politikai erő kell, amit az önálló miniszteri pozíció mellé be is ígértek. Stallummal, vétójoggal, plusz évi ötszázmilliárddal.

Nyolc dolog, amit az első tizennyolc hónapban meg kell csinálni

1. Szűntessük meg a fölösleges kórházi kapacitást, és alakítsuk át ezeket az intézményeket! Nem elbocsátás, hanem funkcióváltás: rehabilitációs intézmény, életvégi ellátás, nappali kórház egynapos sebészettel, krónikus ellátóhely, szociális intézmény. A kórházak legalább harmadát, inkább felét érintse a terv! A felszabaduló pénz az alapellátásba és a járóbeteg-szakellátásba megy, nem pedig a költségvetésbe vissza.
2. Mentsük meg az alapellátást! Diplomás ápolókkal és telemedicinával megerősített, nagyobb területi egységre szerveződő praxisközösségek, a szakellátás egy részét integrálva. 61 éves háziorvosi medián életkor mellett ez nem stratégia, hanem tűzoltás, de most kell megcsinálni, nem 2030-ban.
3. Indítsuk el a Semmelweis Kórházhigiénés Programot! Mérés, nyilvánosság, kötelező mikrobiológiai protokoll, intézményi felelősség. A szeptemberi rendszer az első lépés, legyen belőle program.
4. Állítsuk át a rendszert betegségmenedzsmentről prevencióra és longevity-ambícióra! A célszám az legyen, hogy tíz év alatt tíz százalékponttal csökkentsük az elhízás és a metabolikus szindróma előfordulását. Ehhez kell a NETA 2.0: a cukros üdítők adójának nemzetközi szintre emelése (a jelenlegi 23 Ft/liter a bolti ár 4-5 százaléka, a WHO által ajánlott 20 százalékos árhatás töredéke), sávos, brit mintájú szerkezetben, kötelező évenkénti valorizációval. Ehhez jöhet a magas kockázatú ultrafeldolgozott élelmiszerek értékalapú megadóztatása kolumbiai mintára. A bevétel fele törvényi normatívával megy vissza az iskolai közétkeztetésbe, a zöldség-gyümölcs programba és az alsó jövedelmi ötöd célzott támogatásába. Ez nem „chipsadó 2.0”, hanem reformulációs intézkedés: aki kevesebb cukrot, sót és telített zsírt tesz a termékébe, nem fizeti meg. A britek 46 százalékos cukorcsökkenést értek el az érintett üdítőkben, döntően nem fogyasztáscsökkenéssel, hanem gyártói reformulációval.
5. Tegyük rendbe az érdekeltséget – minden szinten! A TB legyen valódi biztosítás, ne kifizetőhely. Lehetőleg bonus-malusszal, de legalább bonusszal. Legyen érdekelt az egészségben az egyén, az orvos, a szakdolgozó, az intézmény, a finanszírozó és a biztosító is. Ami pedig az utóbbit illeti, NEAK új főigazgatója, Kaló Zoltán frissen megjelent interjúja a minőség és a teljesítmény melletti imponáló kiállással veszi sorra az újjáépítendő OEP feladatait.
6. Vonjuk be a vállalatokat! Kötelező, adókedvezménnyel támogatott vállalati kiegészítő egészségbiztosítás, méret szerint felfutó kötelezetti körrel: 2027-től a 250 fő felettiek, 2028-tól a középvállalatok, 2029-től a 10 fő felettiek. A mikro- és családi vállalkozások tartósan mentesülnek. Havi 15-20 ezer forint/fő nagyságrendben ez a tizedik évre évi 420 milliárd forint, tíz év alatt több mint 3 100 milliárd – a költségvetésen kívülről, minimális adóveszteség mellett. Az aktívak ellátása így tehermentesíti a közfinanszírozott szolgáltatókat, ahol végre marad idő és pénz az inaktívakra és az idősekre. A magán- és közellátás együttműködésének szabályait pedig az betegek érdekei szerint írjuk újra.
7. Pörgessük fel az egészségipart! A KKV-gazdaságot célzó Restart programhoz hasonló egészséggazdasági prograra van szükség: klinikai vizsgálatok visszahozatala, biotech-tőke, medtech értéklánc fejlesztése. Fektessünk AI technológiába. Tartsuk itthon a legjobb agyainkat, és hozzuk haza a legjobbakat külföldről, erre tettem korábban javaslatot Szent-Györgyi Albert Programként.
8. Küldjük nyugdíjba a sztálinista rendszer maradványait. Erről bővebben az Élet és Irodalomban írtam.

Nem állítom, hogy ezek az alprogramok készen vannak, és azt sem, hogy könnyű döntések volnának. Véglegesítésükhöz és végrehajtásukhoz a politikai akaraton túl részletes kockázatelemzés és jól átgondolt intézkedések sorozatának a professzionális menedzsmentje szükséges.

„Nincs rá pénz” – dehogy nincs!

Itt szokott elhalni minden reformvita. Ezért most leírom tételesen, honnan jöhet pluszpénz, úgy, hogy azt ne más szektorok költségvetéséből kelljen elvenni. (Mert pénzből máshol is kevés van, lobbiból pedig nagyon sok.)

A jelenlegi ambíció évi 500 milliárdos növelés, amit maradéktalanul elvisznek a kórházi adósságok és a szakdolgozói béremelés. Ezt évi 1000 milliárd fölé kell vinni. Például így:

Tíz év, több mint 10 ezer milliárd forint. Hasonló a 2025 februári vitairatomban felvázolt 10 pontos, 10 ezer milliárdos kerettel, immár tételes levezetéssel, biztonsági tartalékkal.

Az öt oszlop röviden: a vállalati egészségbiztosítás (NVÉP) felfutó pályán 3 155 milliárd. Az EU-források az egészségügy priorizálásávak 2 080 milliárd. (Ehhez nagyon ügyesnek kell lennünk a pénzosztásnál Brüsszelben és Budapesten egyaránt, de egyáltalán nem lehetetlen.) A törvényben rögzített GDP-szabály (évi 0,25 százalékpontnak, vagy a növekedés 10 százalékának megfelelő plusz összeg) tíz év alatt 2 975 milliárd. Az adócsomag – NETA-emelés, ultrafeldolgozott élelmiszerek reformulációs adója, hevített dohánytermékek jövedéki adóemelése, gyógyszer-reklámadó, az OTC-készítmények áfájának normál kulcsra emelése, az orvosilag indokolt, receptre felírt OTC teljes áfa-visszatérítése mellett: induló 162 milliárd, indexálva 2 030 milliárd. Az egészség-kötvény háromlépcsős kibocsátási programmal 500 milliárd, amelynek harmadik, 2031-es része már a saját, auditált eredményekre árazódik.

A tét: nem a hosszabb élet, hanem a hosszabb egészség

Az elöregedő Magyarország korösszetétele társadalmi és költségvetési időzített bomba. Az öregedés biológiáját ma már nem megmásíthatatlan sorsként kezeli a tudomány, hanem befolyásolható folyamatként. Duda Ernővel erről írtunk hosszabban: epigenetikai újraprogramozás, geroprotektorok, mesterséges intelligenciával támogatott, személyre szabott kockázatbecslés és szűrés. Ezek egy része klinikai valóság, mások a következő évtized legígéretesebb kutatási irányai. Azé az évtizedé, amelytől, ha sikerül túlélnünk, beláthatatlan további biológiai lehetőségeket kaphatunk a tudomány által.

Miközben a világ egy része arról vitatkozik, hogyan tolja ki az egészségben eltöltött életéveket, mi ott tartunk, hogy évente 45 ezer honfitársunk hal meg olyan okból, amit egy tisztességesen működő ellátás és egy normális szűrőrendszer akár meg is előzhetett volna. 

A szakadék tehát nem zárul, hanem mélyül. Nem tűr halasztást az elindulás. Nem csak azért, mert a rendszer rossz, hanem azért is, mert a világ ebben a következő évtizedben lép egy nagyot, és mi vagy felszállunk erre a vonatra, vagy egy újabb emberöltőre lemaradunk róla.

Túl vagyunk tizenhat elvesztegetett éven, vagy az egészségügyi reformtörekvéseink 2007-es megbuktatása óta inkább húszon. Túl vagyunk az új kormány első száz napján. Van kétharmad, van minisztérium, van program, vannak kiváló emberek, és most már számokkal alátámasztott forrásterv is van.

Az elmúlt húsz évben a reform szóval választást lehetett veszíteni. A következő tíz évben a reform elmaradásával országot lehet.

Dr. Kóka János

Doktor24 Csoport, elnök

Dr. Kóka János egykori gazdasági és közlekedési miniszter, informatikai és egészségügyi vállalkozó, három gyermek édesapja. Az orvosi diplomával rendelkező üzletember karrierje során több különböző ve

…Tovább

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images