GazdaságSzerző: economx 5 napja 3 percnyi olvasás
A generációkutató szerint ma egészen más időélményben élünk, de nem a gyerekeink találták ki, hogy felgyorsulunk.
„Már régen kellene tanítani az iskolában az AI-eszközök használatát, csakhogy akik tanítanak, azoknak nem természetes, hogy ezt kellene tanítani” – mondta Steigervald Krisztián az Economx AI SUMMIT 2026 konferenciáján. A probléma, hogy a tanárok számára az a természetes, ahogyan ők tanultak – például a 90-es években. Ebből indulnak ki akkor is, amikor a mai gyerekeket tanítják.
A generációkutató szerint a legbiztosabb módja annak, hogy eltévedjünk, ha a régi térképet használjuk egy új területen. Ma már teljesen más világban élünk: megváltozott a gyerek–szülő és a gyerek–iskola kapcsolat, és a gyerekeink más képességeket sajátítanak el, mint mi.
A világ globálisan újrahuzalozódik: a generációs korszakok a veteránoktól egészen az alfákig tartanak, és mindenki attól függően éli meg a világot, hogy mikor született, illetve milyen valóságban vált felnőtté.
Egy négygenerációs, fiktív család ugyanazt az AI-t nézi, mégis mind a négyen a saját valóságukon keresztül értelmezik. Egy 1976-ban született ember számára például természetes, hogy a világ lassú.
Jó példa erre a Columbo: 90 percen keresztül nézzük, ahogy a nyomozó másfél órán át keresi azt, amit a néző az első percben már tud. És ez akkor teljesen jó volt – közölte Steigervald Krisztián.
Ehhez képest ma egészen más időélményben élünk, de nem a gyerekeink találták ki, hogy felgyorsulunk – a világ gyorsult fel. Ezzel kapcsolatban a kutató elmondta, hogy a türelmetlenség is generációs kérdés.
Manapság a munkaadók gyakran panaszkodnak arra, hogy a Gen Z munkavállalók türelmetlenek. De valójában a munkaadók is türelmetlenek voltak a korábbi generációkkal – csak nekik még Columbojuk sem volt.
A mai generáció úgy kel fel, hogy nem kell beledögleni a munkába – és nem is fog. A főnök viszont sokszor nem érti, hogy miért nem. Ennek egyik oka, hogy a különböző generációk teljesen más kulturális üzenetekkel nőttek fel. A korábbi generációknak a Bob és Bobek mese elején mindig elhangzott, hogy a „munka nemesít”, de ma már ilyen például a Mancsőrjáratban nem hangzik el, ezért a gyerekekben nem ültetik el már óvodás korban, hogy a munkába bele kell dögleni. Az idősebb generáció viszont olyan meséken nőtt fel, ahol ez a fajta üzenet rendszeresen megjelent.
A különböző valóságélményekre kitérve a generációkutató a Dalai Lámát idézte, aki szerint „az új idővel új valóság érkezik”. A Föld lakosságát nézve, ez nagyjából 8 milliárd különböző valóságot jelent – ahány ember él a Földön. Az emberek pedig hajlamosak a saját valóságukat ráerőltetni a másikra.
Nemcsak ideológiai vagy tapasztalati, de technológiai szempontból is minden generáció más technológiai valóságba születik.
Ha Mozart ma bekerülne az AI világába, nem értené, mi az a rádió, CD vagy Spotify. Az ő valóságában, ha zene szól, akkor ott van egy zenekar.
Nekünk ugyanígy nehéz elképzelnünk egymás technológiai valóságot, s a képességeink attól függően alakulnak ki, hogy milyen világba születünk. Régen például az volt a képességünk, hogy fejből tudtuk a barátunk telefonszámát. Ma viszont azt tudjuk, honnan keressük ki a barátunk telefonszámát.
És a képességeinket nem mi döntjük el tudatosan, ugyanis a környezet alakítja a képességeinket.
„Nagyon más élete volt az AI előtti generációknak, és most felnő egy olyan generáció, amely nem is fogja tudni, milyen volt az élet AI nélkül. Az idősebb generációk számára az AI-hoz való kapcsolódás nem magától értetődő. Meg kell tanulnunk, hogy elkezdődött egy új világ” – közölte Steigervald. Hozzátette: nem feltétlenül az számít, hogy mikor születtél, hanem az, hogy milyen közegben váltál felnőtté, s hogy milyen perspektívákat kellett megértened. Ezek alapján kapcsolódsz az emberekhez és a világhoz. Ezek a perspektívák pedig nem jobbak vagy rosszabbak egymásnál. Egyszerűen mások.
A generációkutató kiemelte, hogy az AI rendkívüli hatással van az idegrendszerünkre. Bődületesen leterheltek lettünk. De mit tegyünk, hogy ebbe ne őrüljünk bele? – tette fel a kérdést.
Az ember próbálja valahogy védeni az idegrendszerét, ezért
Ugyanez történik például a köszönés világával is. Régen volt: „Szia!”, „Hello!”, „Csókolom!”, „Jó napot kívánok!”. Az AI világában pedig lassan leegyszerűsödik minden: kb. annyi marad, hogy „Hello”.
Steigervald hangúlyozta, hogy
nem a gyerekek változtak meg – a világ változott. Nem a gyerekek változtatták meg a világot, és nem is a szülők.
Megváltozott az időhöz való viszonyunk, a kapcsolódás, a tisztelet, a kommunikáció, és az, ahogyan a technológiához viszonyulunk.
Ezekre egyelőre nincs kész séma. Ezért bele kell mennünk abba a kérdésbe, hogy mi a mi szerepünk az AI világában. Hiszen még soha nem volt arra példa, hogy egy technológia ennyire mélyen belenyúlt volna az életünkbe. Meg kell vizsgálnunk, mi a felelősségünk állami és makroszinten, és közben magunkba is kell néznünk:
Mire vagyunk képesek ezzel az új technológiával? Ez az AI-korszak egyik legfontosabb kérdése.
Napi