A fradizmus örökletes. Nyilván már dédapámnak is zöld vér folyt az erei­ben, de erről sajnos vajmi keveset tudok. A családi legendárium szerint viszont sváb nagyapám fradista volt a javából, mi más lett volna ugye, mint franzstadti. Apám dettó, és engem is magával vitt a meccsekre. Arra a gyermeki, ám jogos kérdésemre, hogy miért éppen fradisták vagyunk, azt a választ adta, hogy azért, mert a Fradi a nép csapata. A Dózsa a belügyminisztériu­mé, a Honvéd a katonáké, a Vasas a szakszervezeté, a Ferencváros pedig a népé. Az MTK-ra nem tért ki, apámtól olyan messze volt az antiszemitizmus, mint a Makó nevű ittas keresztes lovag Jeruzsálemtől. Ő csak a komcsikat rühellte, de azokat nagyon.

Kamaszkoromban aztán már nem kellett vinni, mentem magamtól is. Kettős meccsek a Népstadionban, huszonhármas szektor, szünetben vonulás a másik kapu mögé, a végén futás a Verseny utcában a lovas rendőrök elől, ilyesmik. Az új sta­dion avatója a Üllői úton (Nagyvárad téri kapu mögött), kikapunk a Vasastól, az emlékplakett még ma is megvan. Később Nyilasi, Ebedli, Szokolai, Jenő bácsi, köszönjük, diadal Diósgyőrben, hazafelé tömegek a régi hármas út mentén, örömünnep. Kizárás az NB I-ből, másodosztály és vissza. BEK, Vincze Ottóék, kis Flóri, Kopunovics, Kuntics, Ajax, Real Madrid, Grashoppers.

Egy ideje már fotelultra vagyok, de szeretett klubom minden mérkőzését megnézem. A mostani El-menetelést is követtem, és élvezem a „közösségi” károgók elhallgatását. Borbély Balázs jobb, mint a felsőpolcosék együttvéve. Azért ugyan nem rajongok, hogy dübörög a játékosbörze, de ez van. Küzdeni mindig, feladni soha, ez a lényeg, meg a Fradi-szív. És egy norvég srácnak is lehet Fradi-szíve, de még mekkora.

Azért persze aggódom is. Mert a gyűlölet és irigység vezérelte bosszúhadjárat elérheti a Népligetet is. A Belügyminisztérium feljelentést tesz. Mint a régi szép időkben, mondhatnánk. Minden pénz, az utolsó fillérig a Ferencvárosban van, hangzik a válasz. Mi vagyunk a Ferencváros, hajrá, Fradi!

(Borítókép: Ferencváros–Real Madrid mérkőzés a BL-ben 1995-ben. Fotó: Tony Marshall/EMPICS via Getty Images)