Az Indamedia ebben az évben is megrendezi Közép-Európa legnagyobb mesterségesintelligencia-konferenciáját, az AI Summit a Városligetben zajlik 2026. szeptember 7–8-án.

A Magyar Zene Házában, a Future Lab színpadán Z. Kárpát Dániel fogyasztóvédelmi és mesterségesintelligencia-szakjogász, korábbi országgyűlési képviselő tartott előadást arról, hogy ki és hogyan segítheti a társadalmat a folyamatos alkalmazkodásban.

Saját megfogalmazása szerint az volt a feladata, hogy a technológiai vitába emberi és társadalmi szempont is bekerüljön.

A géprombolóktól a vak lelkesedésig

Az előadás kiindulópontja egy ritkán használt fogalom, a társadalmi abszorpciós képesség volt: az, hogy egy társadalom milyen tempóban képes befogadni egy technológiai változást – és hogy egyáltalán rá kell-e bírni erre.

A szakjogász szerint a közbeszéd két vállalhatatlan szélsőség között ingadozik. Az egyik a fatalista technooptimizmus, amely szerint a technika mindent megold, a társadalomnak pedig nincs más dolga, mint alkalmazkodni. A másik a luddizmus – a 19. századi angol géprombolók nyomán elterjedt szemlélet –, amely szerint az AI eleve rossz, és be kellene tiltani.

Szerinte egyik szélsőséget sem érdemes választani, mert van olyan középút, amely kisebb korrekciókkal is képes lenne magyar munkavállalók tömegeit megvédeni.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kérdésfeltevés módja mennyire számít. Felidézte: a konferencia nagytermében egy miniszteri kérdésre a jelenlévők nagyjából nyolcvan százaléka jelezte, hogy technooptimista. Szerinte egészen más arányok jönnének ki, ha azt kérdeznék, ki érez munkaerőpiaci vagy egyéb kényszert arra, hogy a saját tempójánál gyorsabban alkalmazkodjon.

Hozzátette: az átalakulás profitját jellemzően azok a nagyvállalatok aratják le, amelyek elegendő tőkével rendelkeznek a fejlesztésekhez, a szabályozásukkal pedig a világ évtizedek óta inkább kevesebb, mint több sikerrel próbálkozik.

Mit tegyen a könyvelő, akinek elveszi munkáját az AI?

Az átalakulás költsége viszont a szakjogász szerint egészen máshol jelentkezik: az egyén és a család szintjén. Ennek illusztrálására egy konkrét élethelyzetet hozott fel.

„Üzenhetjük-e egy 58 éves, kétgyerekes családanyának, könyvelőként, hogy ilyen a világ, oldd meg önerőből, a két gyerek mellől, a konyhából képeztesd át magad? Üzenhetjük-e ezt neki olyan körülmények között, amikor még egy ingyenes átképzés is éveket vesz igénybe?"

Az érvelés szerint a technológiai forradalom annyira gyors, hogy egyetlen új alkalmazás hónapok alatt felülírhat mindent, amit korábban tudni kellett.

Az alkalmazkodás így nem egyszeri feladat, hanem állandó – a haszna globális és vállalati szinten jelentkezik, a költsége viszont lokálisan, családoknál és nemzetállamoknál.

A szakjogász szerint ugyanez a kiszolgáltatottság megjelenik a kis- és középvállalkozásoknál is: náluk működik az alkalmazkodási kényszer, a nagy fejlesztőknél nem. Mint mondta, évek óta keresi azt a magyar startupot, amely saját fejlesztéseivel regionális tényezővé tudna válni. Sokkal gyakrabban látja azt, hogy megjelenik egy tőkeerős techcég, és vagy ingyen kezdi kínálni ugyanazt a szolgáltatást, vagy egyszerűen felvásárolja a versenytársat.

Az egyéni felelősséget sem söpörte le az asztalról. Az alkalmazkodásra való hajlandóság szerinte elvárható, a teljes önfeladás és az államtól való mindenvárás nem megoldás. Azt viszont nem tartja méltányosnak, hogy valaki önköltségen, számára ismeretlen piaci körülmények között finanszírozza a saját átképzését, miközben helyt kell állnia a munkaerőpiacon és szülőként is.

Arról korábban az Index is írt, hogy mely szakmákat nem fenyegeti érdemben a mesterséges intelligencia.

A 37 százalék, ami nem azt jelenti, amit sokan hisznek

Az előadó szerint mielőtt a megoldásokról beszélnénk, tisztázni kell, mekkora is valójában a veszély. Felidézte, hogy három évvel korábban ugyanezen a konferencián fényképezett le egy OECD-grafikont – a szervezet a fejlett országok gazdasági együttműködési fóruma –, amely szerint a magyar munkahelyek 37 százaléka lehet veszélyben.

Ezt a számot azonban maga cáfolta: hangsúlyozta, hogy tényszerűen nem igaz, hogy a mesterséges intelligencia a magyar munkahelyek 37 százalékát fenyegetné. Az adatfelvétel ugyanis az automatizációról szólt, és még a generatív modellek megjelenése előtt készült. Szerinte az ilyen statisztikák kiválóan alkalmasak társadalmi félelmek felerősítésére és a vita elterelésére.

Amit viszont fontosnak tartott, az a fogalmi tisztázás. Az automatizáció az, amikor egy korábbi feladatot gép vesz át. Az augmentáció ezzel szemben azt jelenti, hogy a munkakör megmarad – a jogász továbbra is jogász –, csak éppen egy AI-eszközzel ötszáz vagy ötezer oldalt is gyorsabban néz át, a végén azonban az ő szava és az ő felelőssége számít. A harmadik eset a kiszorítás, amikor a munkahely egész egyszerűen megszűnik.

A szakjogász szerint azonban nem csak a megszűnés jelenthet veszélyt, hanem az is, ha a munkavállaló alkupozíciója erodálódik.

Példaként azt hozta fel, hogy egy közepesen képzett munkaerő erős AI-eszközökkel el tudja végezni azt, amire korábban csak magasan kvalifikált szakember volt képes – a kérdés pedig az, hol csapódik le az így keletkező többlet.

Az alapjövedelem, amire soha nem kapott választ

Sokan éppen ezen a ponton látják a megoldást a feltétel nélküli alapjövedelemben, amely mindenkinek járó, munkához nem kötött állami juttatás lenne. Az előadó szerint azonban ez az elképzelés a gyakorlatban nem áll meg a lábán.

Mint mondta, évek óta ugyanazt a kérdést teszi fel, és soha nem kapott rá választ: milyen eszközzel lehetne rábírni a nemzetállamoknál nagyobb érdekérvényesítő képességű techóriásokat arra, hogy a profitjuk egy részét átadják az államoknak, amelyek aztán ebből pótolnák a kieső béreket. A skandináv kísérletekről átütő sikert nem hallott, arról viszont igen, hogy ilyen programokat leállítottak.

Filozófiai fenntartása is van: szerinte a munkavégzés és az otthon kapott jövedelem között motivációs szakadék tátong, ami felméretlen és veszélyes terület. Megjegyezte, hogy a vitákban közben fel sem merül egy másik lehetséges kivezető út: a kevesebb munkaóra.

Ingyenes átképzés, bérbiztosítás, korai előrejelzés

Az állam szerepéről szólva a szakjogász hangsúlyozta: a Magyar Munkahelyvédelmi Alap célja nem a technológiai forradalom lassítása, és nem is az, hogy politikusok jelöljék ki a megvédendő szakmákat. Erre a történelemben sokszor volt kísérlet, kevés sikerrel.

A koncepció lényege, hogy egy feltőkésített alap ingyenes átképzéseket finanszírozzon azoknak, akiknek veszélybe kerülhet vagy elveszhet a munkájuk.

Emellé két jövedelmet érintő elemet is megspórolhatatlannak nevezett: az átmeneti jövedelembiztosítást, amely a régi és az új állás közötti időszakot hidalná át a három hónapos álláskeresési járadéknál érdemibb módon, valamint a bérbiztosítást arra az esetre, ha az új szakmában az első időszakban mérhetően alacsonyabb a bérszínvonal.

Javasolna továbbá vállalati munkahelymegőrzési támogatást, amely a teljes automatizáció helyett a munkavállalók új munkakörben tartására ösztönözné a cégeket, illetve egy korai előrejelző rendszert, amely szakértői testületre bízná, mely területeken várható tömeges leépítés három vagy hat év múlva.

A legkényesebb kérdés az, ki tölti fel az alapot. Az egyszázalékos, bevételarányos techkülönadót a szakjogász viszonylag könnyen megkerülhetőnek tartja, az AI-használat általános megadóztatását pedig kifejezetten szerencsétlen ötletnek, mert a végén a fogyasztóra terhelődne.

A munkaerő kiváltásához kötött befizetést viszont járható útnak nevezte – azzal együtt, hogy nyitott dilemma marad, miként bizonyítható, hogy egy munkakör valóban az AI miatt szűnt meg.

Az állam mozgásterét illetően érdemes megjegyezni, hogy a konferencia megnyitóján Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter jelentette be, mekkora összeget szán a kormány a mesterséges intelligenciára.

Az előadó szerint a következő évek egyik nagy vitatémája az algoritmikus menedzsment lesz: az, hogy az algoritmus egyre több munkahelyen nemcsak közreműködik, hanem kvázi döntéshozóvá válik. Példaként egy hitelbírálatot hozott, ahol formálisan a banki ügyintéző dönt, de ha kialakul a gyakorlat, hogy 67 százalékos kockázati szint felett nincs hitel, akkor valójában a rendszer mond ítéletet. Álláspontja szerint ezért lesz kulcskérdés az embernek járó fellebbezés jogának.

„A Magyar Munkahelyvédelmi Alap küldetése nem az lehet, hogy a technológiai forradalomtól védje meg az egyes embert. A feladat megóvni attól, hogy a technológiai változás árát egyedül neki kelljen megfizetnie" – zárta az előadását.