GazdaságSzerző: vg 5 napja 4 percnyi olvasás
Komoly beavatkozás nélkül nincs visszaút.
Augusztus végére gyakorlatilag teljesen kiszáradt a Kolon-tó. A Kolon-tó kiszáradása nem egyik napról a másikra bekövetkezett esemény: a térség szárazodása évek óta tart, a tó vízszintje pedig már tavaly ősszel is kritikusan alacsony volt – írja a Baon. A tó kiszáradása újabb figyelmeztető jel, hogy a klímaváltozással és annak negatív hatásaival kezdeni kell valamit. 2026-ra egy több mint 20 ezer éve vizes élőhely száradt ki teljesen. A Kolon-tó medrét ugyanis a jégkorszakot követően a zárt nádasok és a nyílt vizek változatos arányban borították.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának (KNPI) tájékoztatása szerint Kolon-tó felszíni összeköttetése az északi területek nagy vizes élőhelyeinek vonulataival már 1895-ben elkezdett megszűnni a Kecskemét-Fülöpszállási vasútvonal megépítésével, majd ezt a folyamatot megerősítette a Kecskemét-Dunaföldvári főút 1930-as megépítése.
A legnagyobb csapást ugyanakkor az 1927-28-ban megépült, a tavat a Duna-völgyi-főcsatornával összekötő lecsapoló csatorna mérte a tóra.
A víz elvezetése nemcsak a tó majdnem teljes kiszáradását okozta, hanem a környező művelt területekre is drasztikus, negatív hatása volt.
Azt nem lehet mondani, hogy a szakemberek ne foglalkoztak volna a Kolon-tó kiszáradásával, ez évtizedek óta beszédtéma és az eredeti állapotok részbeni visszaállítását három beavatkozás is megcélozta, amelynek eredményeként:
Ezek a kotrások a párolgási veszteséget is csökkentették, a nyílt vízfelület párolgási vesztesége ugyanis kisebb a vízben álló sűrű, erőteljes növekedésű mocsári növényzet által előidézettnél.
A beavatkozásoknak is köszönhetően 2020 előtt azokban az években, amelyek csapadékosak, jó vízállásúak voltak, még jellemző volt, hogy a több millió köbméter tárolókapacitású tómeder nagyjából 5,5 kilométer hosszú és 1,5-2,5 kilométer széles részét víz borította.
A KNPI tájékoztatása szerint viszont 2020 óta már gyakorlatilag csak a Nagy-víz és az Öreg-víz kikotort medreiben volt állandó vízborítás.
A tó vizes élőhelye 1200-1400 hektár, ami főként nádas, mocsár és láp. A leszáradás több éve folyamatosan egyre erősebb volt.
2025-ben először már tavasszal sem volt víz a nádas alatt, csak a kotrásokban. Az idei évben pedig bekövetkezett a legrosszabb, teljesen kiszáradt a tó, már a nyíltvizek létrehozására elvégzett élőhely-rehabilitációk, azaz a korábbi kotrások is kiszáradtak.
A vízmegtartás érdekében több évtizeddel ezelőtt már lezárták a korábbi lecsapoló csatorna zsilipjét, tehát vízelvezetés nem történt belőle. Ez sok év alatt a tó vízszintjének a korábbi leszárított állapothoz képest jelentős megemelkedését eredményezte, viszont sajnos a mostani viszonylag gyors, néhány év alatt bekövetkezett kiszáradás megelőzéséhez a vízelvezetés tilalma már nem bizonyult elegendő eszköznek.
A klímaváltozás és az emberi tájátalakító hatások következtében az egykori vizes élőhelyek javarészt eltűntek vagy eltűnőben vannak a Duna-Tisza közén. Szárazodáshoz vezetett:
A Homokhátságon bekövetkezett, jelentős talajvízszint-süllyedés miatt a tavat tápláló – egyes pontokon gyakorlatilag forrásként működő – felszínalatti vízáramlások leálltak, ezek vízkészletét nem tudja pótolni a mederbe hulló, valamint a közvetlen felszíni vízgyűjtőről, a tó szomszédságából beszivárgó csapadék. A tó nyugati irányban le is ad felszínalatti vizet, tehát csak folyamatosan működő vízáramlási rendszerben képes nagy mennyiségű víz tartósan létezni a mederben.
A tó kiszáradását a homokhátsági talajvíz szintjének jelentős megemelésével, a tómedret tápláló felszínalatti vízáramlások helyreállításával lehetne hatékonyan és tartósan elhárítani.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága szerint a Homokhátság száradása régóta tartó, sok kiváltó ok kedvezőtlen együttállása miatt bekövetkező, jelenleg is tovább zajló folyamat. Emiatt a vízviszonyok tájszintű, remélt helyreállítása is nehézkes, sok környezeti körülmény együttes javítását igénylő, lassú folyamat lesz vagy lehet.
Az áramló felszínalatti vizek korábbi jó állapotának széleskörű helyreállítását célozza az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálásában megtervezett, dunai eredetű vízkészletre alapozott, részenként, lépcsőzetesen megvalósuló homokhátsági vízpótlási program.
A Fülöpháza környéki, kiszáradt tómedrekbe felemelni tervezett, majd onnan az Ágasegyháza-Orgoványi-rét területére továbbvezetni szándékozott felszíni vízkészletek beszivárgása a talajvízbe a Kolon-tó állapotát is javíthatja, utóbbi ugyanis közvetlen felszínalatti áramlási kapcsolatban van az előbbivel.
Technikailag megvalósítható választási lehetőség a homokhátsági vízpótlás keretében a Kolon-tó medrének közvetlen felszíni vízpótlása is, a kiemelési ponttól hosszú nyomócső- és csatornahálózaton keresztül vezetett dunai vízzel.
Ez viszont sajnos új ökológiai kockázatokat is jelentene, például a Dunában élő számos, tájidegen állatfaj tömegesen eljutna egy olyan területre, amely eddig az ilyen fajoktól mentes volt. A KNPI szerint viszont a teljes kiszáradásnál ennek a kockázatnak a vállalása is tolerálhatóbb megoldás.
A KNPI még arról is tájékoztatott, hogy a helyi vízpótlási lehetőségek nem reálisak.
A tómeder feltöltéséhez szükséges, hatalmas mennyiségű víz kútból történő kiemelése több kilométeres szélességű hatásterületen fokozná a talajvízszint-süllyedést. Ez egyrészt tovább rontaná a hatásterülettel érintett mezőgazdasági területek vízhelyzetét, másrészt tovább fokozná a tómederből oldalirányban és lefelé történő elszivárgás intenzitását. Ilyen módszerrel tartósan, nagy mennyiségű vizet nem lehetne betárazni a mederben
– közölte a Kiskunsági Nemzeti Park.
Amint biztossá vált, hogy ki fog száradni a tó, a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei azonnal megkezdték a fokozottan védett lápi pócok mentését.
A halmentés elsődleges célja a lápi póc Kolon-tavi genetikai állományának megőrzése, hiszen minden egyes példányt fizikai képtelenség lett volna kimenteni a mederből
– közölték.
Napi