Minden versenyzőnek és szereplőnek felméri egy pszichológus az állapotát, mielőtt színpadra engedik. Lehet, némelyik embernél időnként úgy tűnik, hogy baj van, de valójában olyan baj, amiről te beszélsz, nincs. Az meg egészen furcsa nekem, hogy azok közül, akik ezt a posztot lájkolgatják meg kommentelik, úgy, hogy a műsorban dolgoztak, miért nem írja le ezt rajtam kívül neked senki?

Én személy szerint nem emlékszem olyasmire, hogy a tehetségkutató műsort megelőzően pszichológus vizsgált volna meg… De bizonyára változnak az idők, mind pozitív, mind negatív értelemben

Egy pszichológus akkor vizsgál konkrétan meg egy ilyen műsorban, ha olyan jeleket mutatsz, amiből azt gondolhatja , hogy nincs minden rendben. Ez egy beszélgetésből kiderül. Ha nincs rá szükség, te észre sem veszed, hogy ott dolgozik ilyen ember. Változnak az idők, ez igaz. Azt nem tudom, akkoriban dolgozott-e bárki is ebben a munkakörben, mikor te szerepeltél. Azonban az, hogy te ennek a műsornak köszönheted az ismertséged, és a karriered elindulását, nem változik. Ez a jelenség, amiről Kitti ír, abban az időben sokkal rosszabb volt. De ez akkoriban téged nem zavart. Most meg már a tévét is eladtad, hogy ne tudjon a család ilyen “szennyet” nézni. Fura ez, na... És nézd csak meg, kik lájkolják ezt a posztot, meg kik kommentelnek hozzá. Régi munkatársak. Az agyam eldobom…

Első alkalommal, amikor tehetségkutatóban vettem részt, 17, második alkalommal 20 éves voltam. Bátran ki merem jelenteni, hogy nagyjából semmit nem tudtam a világról, sem pedig a szakmáról. Semmi olyat, amit most tudok. Remélhetőleg fejlődök még, és még sok mindent megtudok, amit meg ma még nem. Annyi idősen még az ember, ha fel is szólal, hamar megilletődik vagy befolyásolható és ezáltal elhallgattatható, mert egyrészt naiv még, másrészt mert normalizálják az adott közeget. És azt is gondolja se joga, se ereje, se a tudása nincs meg ehhez. Nőként ez csak fokozódik, főleg fiatalon. Aztán felnövünk, változunk. Személy szerint én bizony keveredtem sok olyan helyzetbe 16 év alatt, ahol ellene mentem az adott hatalomnak, ami felettem állt, mert zavartak dolgok, amiket ki is mondtam. Volt, hogy ez tiszteletet váltott ki, de nem volt mindig kifizetődő, ám egy adott állapotban inkább vállalja az ember, minthogy maradjon. És ez fordítva is igaz. Van az a helyzet, ahol elhallgatsz, mert túlélsz. Valamit, vagy egy helyzetet, amiről a nagyérdeműt nem tájékoztatod. Büszkeségből, gyávaságból, félelemből, mindegy is, mert ez már egy emberi élet történetének a személyes vonatkozása. Mindenesetre azzal vitatkoznék, hogy mikor volt rosszabb vagy jobb

Te egy igazi hangadó vagy, számos szempontból hozzám képest egy valódi nagymenő, így valahol komikus, hogy Veled szemben védem azt a ritka pillanatot, amikor saját introvertáltságomat legyőzve, leírtam egy gondolatomat. De minden elismerésem és tiszteletem mellett is szembe mennék azzal a kijelentéssel, hogy ’akik onnan jöttek’, kvázi örök hálával és hallgatással tartoznak. Ilyen értelemben rád is rád lehet mondani és fogni egy csomó dolgot, ami bizonyára nem volna fair. Mindenki elindul valahonnan és hogy merre megy, hol száll át és hova jut, az már rajta múlik