KülföldSzerző: index 5 napja 6 percnyi olvasás
Jelenleg nincs egyetértés a párton belül, hogy kormányozzanak, vagy ellenzékbe vonuljanak Szász-Anhaltban.
Szeptember 6-án, vasárnap tartottak tartományi választásokat a keletnémet Szász-Anhaltban, ahol már a választások előtt is biztosnak tűnt, hogy a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) földcsuszamlásszerű győzelemnek örülhet majd az este végén.
Ezt végül az urnazárás után közzétett exit poll adatok is megerősítették, hiszen a kutatásban 44 százalékra mérték a pártot, míg az 1998 óta a tartományban stabilan kormányzó jobbközép-kereszténydemokrata CDU-t mindössze 18,5 százalékra.
Végül a szavazatok megszámlálásakor is végül ezzel megegyező eredmény jött ki,
(kiemelés) az AfD jelöltjei három körzetet leszámítva mindenhol győztek, és ugyan az abszolút többségtől elmaradtak, de hatalmas választási győzelmet tud felmutatni a párt.
A szavazatok megszámlálása után ilyen eredmény született (zárójelben a mandátumszám):
Így a végül 83 fős magdeburgi parlamentbe az AfD-nek egyedül nincs meg a többsége, ugyanakkor amennyiben a BSW betartja a korábban tett ígéretét, miszerint egy AfD által jelölt független, szakértői miniszterelnök megválasztását nem akadályozná, valamint ügyek mentén együttműködne egy AfD-kormánnyal, akkor története során először kerülhetne kormányra a szélsőjobboldali párt – ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy ebben még a párton belül sincs egyetértés.
Érthetően nagy volt az öröm az AfD eredményváróján, amikor 18 óra után közzétették az exit poll adatokat – az AfD helyi arca és listavezetője, Ulrich Siegmund a párt társelnökei, Alice Weidel és Tino Chrupalla társaságában ölelkezett látván a történelmi győzelmet előrevetítő kutatást – ez volt ugyanis a párt eddigi legjobb választási eredménye, de még az elmúlt tíz évben is ez volt a legnagyobb szavazati arány, amit egy párt egy tartományi választáson kapott.
Ennek megfelelően a pártból mindenki úgy értékelte az eredményeket, hogy Luther Márton egykori tartományában a választók szavazataikkal egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg: változást szeretnének.
Abban ugyanakkor a párton belül már kisebb ellentmondás alakult ki, hogy szeretnének-e is kormányozni.
Alice Weidel az MDR választási műsorában arról beszélt, hogy a párt egyértelmű felhatalmazást kapott a kormányzásra, és készen áll, hogy mind Németországban, mind Szász-Anhaltban a javaslataikkal segítsék a németeket.

A másik társelnök, Tino Chrupalla még ennél is egyértelműen fogalmazva arról beszélt, hogy a tartományban parlamenti többség nélkül, kisebbségi AfD-kormány is megkezdené a munkát, azaz a párt szövetségi elnökei inkább kormányozni szeretnének, amire meg is lenne a lehetőségük: ugyan három mandátummal elmaradnak a többségtől, de a BSW öt mandátumával már jelezte, hogy hajlandó lenne megszavazni a párt szakértői kormányát, és ügyek mentén együttműködni vele – már pedig csak a BSW az egyetlen potenciális koalíciós partner, vagy ami egyáltalán nem zárta ki az együttműködést a radikális jobboldali párttal.
Azonban a listavezető Ulrich Siegmund a pártelnökökkel szemben már teljesen másképp fogalmazott: a választási győzelemben kampányával oroszlánrészt vállaló
Siegmund ugyanis kizárta, hogy kisebbségben kormányozna, és csak biztos parlamenti többséggel lenne hajlandó kormányra lépni.
A tartományi AfD-ben abban bíznak, hogy más pártokon – elsősorban a CDU-n – belül lehetnek képviselők, akik hajlandóak lennének szavazatukkal támogatni Siegmund miniszterelnökké választását, azonban az AfD listavezetője az este folyamán kifejtette, hogy ő nem akarna parlamenti többség hiányában kormányra lépni.
Egyrészt a BSW az ő miniszterelnökségét nem is támogatná, másrészt, ha még kormányra is lépne az AfD, parlamenti többség hiányában a kormánynak a BSW öt képviselőjére, vagy renitens CDU-sokra lenne szüksége, hogy parlamenti szavazásoknál többséget tudjon felmutatni, ami nem egy mindig biztos – nem véletlen, hogy Siegmund és tanácsadói ezt nem is szeretnék, és maga a listavezető is úgy fogalmazott az este folyamán, hogy a BSW nem a megoldás, hanem épp a probléma része.
Ezzel valószínűleg a győzelmi eufória után a Weidel–Chrupalla kettős is egyet fog érteni.
Weidel legfőbb célja ugyanis nem az, hogy egy valamennyivel több mint kétmilliós lélekszámú keletnémet tartományban a pártja kormányozzon kisebbségben, hanem hogy a 2029-es szövetségi választások után megkerülhetetlen szereplővé válva részt vehessenek a kormányzásban
– kancellári ambícióinak pedig valószínűleg inkább ártana egy olyan szász-anhalti tartományi kormány, amit a többi párt a többség hiányában könnyen akadályoztathatna.

Ráadásul közel sem biztos, hogy az eddig mindig ellenzékben lévő pártnak lenne elég szakembere, hogy a kormányzás felelősségét el is tudják látni, és egyáltalán a kampány során bemutatott programjuk sem teljesen kidolgozott. Ugyan Siegmund egy videóban kifejtette, hogy egy általa vezetett kormány első száz napjában mit tenne, de kérdés, hogy ehhez megvan-e mind a jogi, mind az egyéb szakpolitikai apparátus, ami képes lenne ezt megszövegezni, menedzselni, majd pedig végrehajtani is – a kormányzás ugyanis teljesen más kávéház, mint a kampány, amikor sok mindent elbír a papír.
Így az elkövetkezendő napokban biztos sok szó esik majd a tartományi és a szövetségi pártközpontban, hogy mit tegyen a párt, és megpróbáljon-e parlamenti többség nélkül is kormányt alakítani. Egyrészt a választók akarata egyértelmű, hogy kormányváltást szeretnének, és azt elsősorban nem egy AfD nélküli népfront keretében képzelnék el a szélsőbaltól a jobbközépig a CDU listavezetője és január óta a tartomány miniszterelnöke, Sven Schulze vezetésével.
Egyébként Siegmund már erre is felvetett egy megoldást, hogyan kerülhetne az AfD kormányra és lenne biztos parlamenti többsége: amennyiben a legkésőbb október 8-án összeülő magdeburgi parlamentben nem sikerül miniszterelnököt választani, akkor új választást írnának ki, ahol szerinte immáron nem 43,8, hanem 50 vagy 55 százalékot is elérne a párt.
Hogy ezzel majd Weidel végül egyetért-e, azt majd csak a jövő dönti el. Elvégre kormányon már nem lehetne áldozati pózból kommunikálni a tűzfal ellen, viszont a kormányzással járó kockázatok mellett az nyereséggel is járhat: a párt immáron tényleg megmutathatná, hogy kormányzóképes erő, és nemcsak a politikai mainstreammel szembeni elégedetlenség miatti támogatottságuk, hanem akár szakpolitikailag is.