• Nacsa Olivér és Tripolszky Anna őszre várják az első közös gyermeküket
• Tavaly méhen kívüli terhesség miatt veszítettek el egy babát, ezt nehezen dolgozták fel
• A pár kapcsolata a tragédia után még erősebb lett, és most boldogan várják a kislányukat

Hogy vannak?

Tripolszky Anna: Csodásan vagyunk! Ez életünk legszebb időszaka, és – nyárimádókként –most úgy várjuk az őszt, mint még soha.

Nacsa Olivér: Mindketten augusztusban születtünk, és pont azt mondtuk, hogy ennél szebb ajándékot nem adhattunk volna egymásnak, mint hogy hamarosan megszületik a kislányunk. Én jelenleg életem legszebb és legfontosabb szerepére készülök: az apaságra.

Az sem titok, hogy lányuk lesz. Mit éreztek, amikor megtudták a baba nemét?

T.A.: Természetesen az volt a legfontosabb, hogy egészséges legyen, de mindketten azt éreztük, hogy fiú lesz. Amikor kiderült, hogy kislányt hordok a szívem alatt, Olivér egyből elolvadt. Már előre látom, hogy a kislányunk teljesen az ujja köré csavarja majd az apukáját, bár azt hiszem, ez már meg is történt.

N.O.: Egy másik dimenzióban vagyunk azóta, hogy megtudtuk. Már meg is vettük Janikovszky Éva Örülj, hogy lány! című könyvét. Elárulom, mindennél jobban örülünk!

Választottak már nevet a kislányuknak?

T.A.: Ami azt illeti, nagyon hamar kitaláltuk, milyen nevet kapjon, pontosabban neveket, ugyanis két keresztneve lesz. Egyelőre nem szeretnénk elárulni, de annyit mondhatunk, hogy klasszikus, elegáns neveket választottunk.

Hogyan viselte az első trimesztert?

T.A.: Gyönyörű időszak a várandósság, de az az igazság, hogy az első időszakot nem viseltem túl jól. Én nagyon aktív, teendőkkel teli életet éltem, és furcsa volt megélni, hogy vannak napok, amikor nehezebben megy a munka, a rosszullétekről nem is beszélve. De azt kell mondanom, mára minden emlékem megszépült! Ráadásul Olivér nagyon támogató és segítőkész társam volt. Például, amikor reggel nem tudtam kikelni az ágyból, mindig hozta a finomabbnál finomabb reggeliket.

N.O.: Rejtett képességeimre derült fény! El voltam kényeztetve, eddig nem kellett sok időt a konyhában töltenem, mert Anna fantasztikusan főz. Most viszont rájöttem, hogy jó vagyok a konyhában. Michelin-csillagot talán még nem adnának, de rántottát és egyszerűbb ételeket már profin készítek.

Ősszel születik a kislányuk, mégis csak nemrég jelentették be, hogy gyermekük lesz. Miért vártak az örömhír megosztásával?

T.A.: A bejelentés után többen mondták, hogy már kiszúrták a Később érkezem című műsoromban, hogy babát várok, és biztosan azért tettem a papírokat a hasam elé, hogy eltakarjam a pocakomat. Nem akartam rejtegetni, inkább csak nem akartuk idő előtt közölni, elsietni azt, hogy babánk lesz.

N.O.: A várandósság első pár hónapja nem volt egyszerű. Nagyon izgultunk, főleg az első három hónapban, a kritikus időszakban, hogy minden rendben legyen. Sok idő kellett nekünk is, mire elhittük, jobban mondva, mire el mertük hinni, hogy minden rendben van, illetve lesz is. Akkor osztottuk meg a hírt, amikor minden fontos vizsgálaton túl voltunk, és amikor úgy éreztük, eljött az ideje.

Korábban elmesélték, hogy elveszítettek egy kisbabát...

T.A.: Tavaly volt egy méhen kívüli terhességem, ez nem titok. A veszteségünk utáni pár hónapot nagyon nehéz volt megélni. Optimista emberek vagyunk, azt mondtuk magunknak, minden rendben lesz, és elfogadjuk, hogy akkor majd később érkezik meg hozzánk a baba. Szerencsére nem is kellett sokat várnunk erre a kis csodára.

Innen jött a Később érkezem podcast ötlete?

T.A.: Pontosan. Manapság kevesen osztják meg, ha veszteség éri őket. Nekem szívügyem lett, hogy nyíltan, őszintén, tabuk nélkül beszéljünk erről a témáról, mert szerintem így érzi az ember igazán, hogy nincs egyedül. A műsorban ismert emberek és szakértők mesélnek nyíltan a veszteségről, nehézségekről és a szülővé válás labirintusokkal és csodákkal teli útjáról. Számomra ez a műsor egyfajta terápia is volt, és a visszajelzésekből tudom, hogy a nézőknek is sokat adott, sokaknak segít. Ami igazán érdekes, hogy nemcsak nők, hanem férfiak is írtak arról, hogy nekik mennyit jelent ez a műsor, és hogy általa jobban megérthetik, min mennek keresztül ilyenkor a nők. Szeptember 21-én a MáraiKultban lesz egy kerekasztal-beszélgetés, ezúttal a nehezített fogantatás témájában, ahol neves szakértőkkel beszélünk tabuk nélkül arról, hogy a szülővé válás története nem mindig a pozitív terhességi teszttel kezdődik.

N.O.: Először is hadd mondjam el, mennyire büszke vagyok a feleségemre, amiért elkészítette ezt a podcastsorozatot. Minden elfogultság nélkül, hiánypótlónak gondolom. Fontosnak tartom azt is, hogy szó esik benne arról, min mennek keresztül ilyenkor a férfiak, akik sokszor nehezebben nyílnak meg, vagy beszélnek az érzéseikről. Több epizódban is foglalkoznak ezzel az oldallal is.

Azt gondolják, még mindig tabunak számít az, hogy egy baba elvesztésekor az apa ugyanúgy sérül, mint az anya?

T.A.: Talán egy picit igen, pedig egy férfi ugyanúgy összetörhet, mint egy nő, közben mégis próbál támogató, erős bázis lenni. Nálunk legalábbis abszolút így volt, Olivér is összetört, de közben ő volt a támaszom.

Sok pár ilyenkor eltávolodik egymástól.

N.O.: Minket csak még jobban összekovácsolt és megerősített ez az időszak. Ilyen helyzetekben derül ki, mennyire erős a szeretet két ember között.

T.A.: A szakértők többsége szerint a közösen megélt nehézségek egy alapvetően stabil kapcsolatot akár még erősebbé is tehetnek.

N.O.: Nehéz kérdés volt, beszéljünk-e erről, hiszen a mai világban mindenki csak a jót akarja mutatni. Tökéletes, boldog mindennapok, minden elsőre és tökéletesen sikerül, de az élet nem erről szól. Vannak nehézségek, történnek fájdalmas dolgok, amelyekből együtt, párként is fel lehet állni. Mi ezeket az eseményeket már feldolgoztuk és magunk mögött hagytuk, most pedig a kislányunk közelgő érkezésére fókuszálunk.

T.A.: Már szinte minden nap beszélünk a szülésről Olivérrel, sőt, a barátnőimmel is. Négy gyerekkori barátnőmmel most egyszerre várunk babát. Elképesztő! De, visszatérve a tökéletességre, ma már divatos, hogy sokan tökéletes szülési tervet vizionálnak, és azzal mennek be a kórházba. Én ezt máshogy látom, hiszen annyi minden történhet a szülőszobán, hogy lehetetlen mindenre felkészülni. Szerintem nincs annál fontosabb, mint hogy minden rendben legyen, és ezt a csodás pillanatot együtt élhessük át. Nagyon izgatottak vagyunk már!

Olivér, ön is izgatott?

N.O.: Az nem kifejezés! Már most a szeretet olyan ösztönös, földöntúli formáját tapasztalom meg, amelyről nem is tudtam, hogy létezik. El sem tudom képzelni, milyen érzés lesz, amikor végre megláthatom majd a kislányunkat! Az biztos, hogy számomra ez az élet értelme. Rengeteg szakmai sikerem volt, és biztosan jön még, de mégis úgy érzem, minden más mulandó. Ahogy az egyik kedves barátunk megfogalmazta, a gyermekeinken múlik a földi örökkévalóságunk. Mi is ezt valljuk!

Mennyire babonások? Készen van már a babaszoba, vagy várnak még?

T.A.: Állandóan azon kapjuk magunkat, hogy bababoltokat járunk. Az aranyosabbnál aranyosabb ruhácskáknak egyikünk sem tud ellenállni, ráadásul én felnőttként is óriási rajongója vagyok a rózsaszínnek, úgyhogy különösen nehéz visszafogni magam. A nagyobb dolgoknál viszont már én vagyok az, aki szeret mindennek alaposan utánajárni, természetesen mindig azt szem előtt tartva, hogy mi lesz a legjobb a kislányunknak.

N.O.: Ó, én a másik véglet vagyok. Ha bemegyek egy bababoltba, akkor mindent megvennék, de akkor jön az én bölcs feleségem, aki lebeszél róla. Rózsaszín ködben úszunk, és elképesztően élvezzük ezt az időszakot!