Minden írással vagy bármiféle szöveg megalkotásával foglalkozó ember ismeri azt a rettenetes érzést, amikor valaki elkezdi olvasni az írását, ő pedig próbálja a reakcióiból kitalálni, hogy vajon mit szól hozzá. Mosolyog-e, elneveti-e magát, vagy esetleg csóválja a fejét, netán bólogat, de ha semmi nem történik, az talán a legidegőrlőbb. Ha pedig a vége valami lesújtó kritika, akkor az nagyon tud fájni – persze egyáltalán nem mindegy, hogy ki mondja, kinek adunk a véleményére.

Daniel Kehlmann A mentor című darabjában egy a pályája csúcsán már régen túljutott, egykor ünnepelt művész találkozik – egy mentorprogram keretében – egy fiatal alkotóval, akit saját nemzedéke új hangjaként tartanak számon. Benjamin Rubin (Hirtling István) egykor ünnepelt szerző volt, akit huszonnégy éves korában megjelent műve tett híressé. A probléma csak az, hogy azóta sem sikerült túlszárnyalnia saját fiatalkori sikerét. Rubin ma már inkább egy régi dicsőség árnyékában élő, mogorva és nehezen kezelhető művész, aki ugyanakkor 

A nála több évtizeddel fiatalabb Martin Wegner (Józan László) ezzel szemben pályája elején áll, és természetesen ő is meg van győződve a saját nagyszerűségéről. A mentorprogramba sem azért jött el, mert szüksége lenne bármiféle terelgetésre, egészen más célok vezérelték.

Csapdába estek 

Amikor belevágnak a feladatba, vagyis hogy az idősebb, tapasztaltabb szerző segítse a fiatalabb kollégát az új műve megalkotásában, mind a ketten érzik, hogy csapdába estek. Rubin ennek ellenére elővesz egy piros ceruzát, és a kéziratba firkálgatva elkezdi olvasni Wegner művét. Az ifjú író bizakodva vár, de arra végképp nem számít, amit kap: Rubin szerint a műve „szemétre való”.

Innentől már nem lehet jól kijönni a történetből egyikőjüknek sem, a Rózsavölgyi Szalon közönsége is csak pislogott a bemutatón, hogy most mi lesz. Hát, semmi jó, pontosabban nagyon szórakoztató és elgondolkodtató történések követik innentől egymást, 

Kehlmann darabja az írói munkáról beszél, de természetesen mindez minden alkotói folyamatra igaz. Hogyan viszonyulunk a saját tehetségünkhöz, hogyan dolgozzuk fel a sikert vagy a kudarcot, és mit kezdünk azzal, amikor valaki másban felismerjük azt a lehetőséget, ami bennünk talán már elveszett. Rubin számára Wegner egyszerre lehet tanítvány, vetélytárs és fenyegetés, a fiatal szerző pedig az idősebb férfiban egyszerre láthatja a mestert és azt a lehetséges jövőt, amit minden sikeres alkotó szeretne elkerülni: mi történik, ha egyszer már csak a régi eredményeinkből élünk?

Generációk harca

Ez a generációs feszültség a kulturális életben talán mindig is jelen volt: ki mondhatja meg, mi az értékes, mi számít korszerűnek, és mennyit ér a tapasztalat egy olyan világban, amely folyamatosan új hangokat keres. Kehlmann nem ad választ, inkább egymásnak ereszti a különböző művészi álláspontokat, és hagyja, hogy a néző elgondolkodjon: Rubin valójában egy kiégett, önmagát túlértékelő alkotó, Wegner pedig csupán a saját jelentőségétől elbűvölt fiatalember?

A konfliktusba belekeveredik Wegner felesége, Gina (Sipos Vera) is, valamint Erwin Wangenroth (Göttinger Pál), a mentorprogram menedzsere, akinek egyszerre kellene megfelelnie az alkotóknak és a kulturális piac elvárásainak. Kehlmann maga is pontosan ismeri azt a közeget. Az 1975-ben született író A világ fölmérése című regényével vált világszerte ismertté, művei azóta a német nyelvű irodalom meghatározó darabjai.

Darab a darabban

A mentor ősbemutatóját 2012-ben tartották: a darab ötlete Kehlmann elmondása szerint egy kolumbiai történetből született, amikor is egy ösztöndíjprogramban egy fiatal írót egy híres, nála jóval idősebb szerző mellé rendeltek, hogy közösen dolgozzanak egy művön. A valós helyzetből aztán megszületett egy kamaradarab a művészi tekintélyről, az önértékelésről és a generációk közötti konfliktusról.

Ez a „laboratóriumi munka” a Rózsavölgyi Szalon előadásában is tetten érhető. Göttinger Pál menedzserként is olyan hitchcocki nyugalommal járkál a viharfelhők alatt, ahogy adott esetben egy írónak vagy rendezőnek kell kívülről rálátnia a szereplőire, a szereplők pedig néha pont azt csinálják, amiről a darabbeli darab elemzésekor szó van. Hirtling István Benjamin Rubinja viccesen kiégett és cinikus, talán csak Gina meztelen háta tudja felkelteni az érdeklődést, Józan László pedig Martin Wegnerként maga a dühöngő ifjúság.

Mindeközben Sipos Vera Gina Wegnere egy-egy érintéssel vagy grimasszal jelzi: ő is itt van, és talán többet tud és fontosabb szerepet játszik, mint az egymással kakaskodó férfiak.

(Borítókép: Részlet a Mentor című előadásból. Fotó: Kovács Milán)