EgyébSzerző: index 6 napja 9 percnyi olvasás
Szervizdíj és egyéb áfás finomságok.
Eredetileg vitaindítónak készült ez az összeállítás, melyben az Index gasztroesztétája arra a kérdésre próbál választ adni, hogy mibe kerül egy étel, avagy mennyit költ rá egy étterem, és mit fizet a végén az, aki megeszi. Vagyis Pierre most tetemre hív mindenkit, még az is lehet, hogy önmagát is.
A magyar vendéglátásban ma érvényesülő szabályozási és adózási háló – a többkulcsos ÁFA (5 százalék helyben, 27 százalék elvitelre), a TFH (2 százalék), az NTAK adatszolgáltatás, az Artisjus, a szervizdíj szigorú elszámolása, és a HIPA – óriási adminisztrációs terhet ró az üzemeltetőkre. Ez az adminisztráció kötelező szoftvereket, drágább könyvelést, valamint több munkaórát igényel, és ez mind beépül az étel árába. A 3x-os szorzó, amit itt példaként bemutatok, már bőven a múlté.
Egy tányér étel bruttó fogyasztói ára az alábbi tételekből tevődik össze:
Tételezzük fel, hogy egy főfogás receptúra szerinti nyersanyagértéke (ELÁBÉ) 1 200 Ft. Ha a megcélzott nyersanyagköltség-arány 30 százalék, ebből lesz egy nettó 4000 Ft-os étel + 5 százalék Áfa= 4200 + 12 százalék szervizdíj. (A bruttó 4200 Ft-ból számolják ki a 2 százalék TFH -t, szóval mínusz 80 Ft, ez a turizmus fejlesztési adó.) Szervizdíj 12 százalék = 504 Ft. Végső ár: 4704 Ft.
Ennek a nyeresége a fentebb taglalt költségek után plusz-mínusz 480 Ft, amiből még adózni kell, ha ki akarja venni a cégből a tulajdonos. Minden után 310 Ft marad tisztán. Ez a profit leadózva. Ez van, amikor frankón megy minden, nincs trükk, nincs varázslás.
Tehát nekünk fogyasztónak van egy 4704 Ft-os ételünk, higgyük el, hogy az ebben lévő nyersanyag értéke 1200 Ft, és a tulajdonos haszna alig több mint 300 Ft.
Nagy bótnak nem mondanám, se neki, se nekünk. Persze, ha az 1200 Ft értékű nyersanyagot alapul véve az ételt 8-10 ezer forintért adjuk, szervizdíjjal együtt, akkor a hasznunk nyolcszoros. Tehát egy tokkal vonóval 10 ezer forintra árazott étel adózás utáni profitja, ha nem a szokásos 30 százaléknyi nyersanyag értéket tesszük bele, és hát ilyen bőven előfordul, akkor lehet a nyereség akár 25-30 százalékos. Az már döfi.
Persze, ha a nyersanyaghányad eléri a fogyasztói ár 30 százalékát, szóval benne van az anyag, akkor a nettó profit 1300-1500 Ft.
Az előbbi példánál maradva a 4704 Ft tartalmaz 12 százalék szervizdíjat, az 504 Ft, amelyből lejön 5 százalék Áfa, tehát mínusz 24 Ft, marad 480 Ft, és ennek van még TB terhe, ami 18,5 százalék, ami a példánál maradva 88,8 Ft, tehát a szervizdíjból marad 391 Ft.
A szervizdíj célhoz kötött bevétel: azt az utolsó fillérig a személyzet juttatásaként kell kifizetni, nem képezheti a cég működési profitját vagy általános rezsifedezetét.
Ebből az 504 Ft-ból a cégnek nem keletkezik profitja, viszont a dolgozók közvetlenül kapnak 391,2 Ft nettó kiegészítést. Ez nagy segítség az étteremnek, mert ezt az összeget nem az általános nettó árbevételből, magasabb bérterhekkel (SZOCHO) kell kigazdálkodnia.
Haszna, hogy a bérköltség egy részét áthárítja a szervizdíjra. Mivel a szervizdíj részben átvállalja a személyzeti bónuszok/bérkiegészítések terhét, a számlán szereplő fogyasztói árból elszámolt alapbér-teher csökken, így a cég tisztán maradó profitja nő.
Elvben a 4 200 Ft-os bruttó étlapárat visszább tudná venni (pl. 3 850 Ft-ra), mert a 12 százalék szervizdíjjal kiegészülve éri el a kívánt 4 300 – 4 700 Ft körüli árszintet. Na, ilyesmiről eddig még nem hallottam, ilyet nem tapasztaltam.
Ausztriában nincs különbség aközött, hogy a vendég helyben eszi meg az ételt vagy elviszi. Nincs TFH-hoz hasonló különadó. Egyetlen ÁFA-kulccsal dolgoznak a teljes ételértékesítésre.
Nagy Britaniában a kisebb vendéglátóhelyek választhatnak egy egyszerűsített ÁFA rendszert, ahol a teljes árbevételük egy alacsony, fix százalékát fizetik be, így nem kell tételesen áfát számolni minden egyes alapanyagra.
Ha a cél az adózás átláthatósága, a bürokrácia csökkentése, és az árak mérséklése lenne, az alábbi lépések hozhatnának eredményt:
A jelenlegi rendszerben az étteremtulajdonos az ideje jelentős részét az adminisztrációval és a bonyolult adójogszabályoknak való megfeleléssel tölti. Egy egységes ÁFA-kulcs, a különadók kivezetése és a pénztárgép/NTAK rendszerek valóban automatikus összekötése azonnal 10–15 százalékos költségcsökkenést jelenthetne a szektorban, amit a piaci verseny előbb-utóbb beépítene a fogyasztói árakba is.
Az anyaghányad-nyilvántartás kötelező, de nem a NAV, hanem a NÉBIH/VM miatt. A jogszabályok – VM rendelet – előírják, hogy minden ételhez kötelező egy receptúrát, anyaghányad-nyilvántartást, készíteni. Ebben pontról pontra fel kell tüntetni az egységnyi adaghoz felhasznált összetevőket grammra pontosan.
Ki ellenőrzi?
Elsősorban a NÉBIH és a Fogyasztóvédelem, élelmiszer-biztonság, allergének, árualap igazolása, valamint a NAV az e-nyugta, az NTAK és az adóellenőrzések során.
Miért van erre szüksége a NAV-nak?
A NAV a számlákat és a beszerzéseket veti össze az eladásokkal. Ha vásároltál 100 kg csirkemellet számlával igazolva, és a receptúrád szerint egy adaghoz 200g kell, akkor a rendszereik alapján elméletileg 500 adag ételt kellett volna eladnod. Ha csak 200 adagot ütöttél be a gépbe, a NAV feketézésre gyanakszik. Nonszensz.
A piac alapvetően két véglettel dolgozik.
A személyzet alapbérét minimálbérre jelenti be, a többit borítékban vagy kártyás borravaló feketézésével adja oda (ami a szervizdíj szigorodása miatt egyre nehezebb és kockázatosabb).
A jogszabályok nem korlátozzák az árrést. Az adóhatóságot és a fogyasztóvédelmet nem érdekli, hogy mekkora a profitod egy tányér ételen – jogod van 500 Ft-os alapanyagból készült ételt 10 000 Ft-ért adni, ha van rá vevő.
A hatóságot kizárólag kettő dolog érdekli: befizetted-e az adót az eladott 10 000 Ft után?
Élelmiszerbiztonsági oldal (NÉBIH): az van-e a tányéron, ami a számlán és a receptúrában szerepel, és az étel biztonságos-e?
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján az országos jövedelmi helyzet a következőképpen alakul:
Egy háztartásban a lakhatás, rezsi, kötelező hitelek, élelmiszer és közlekedés kifizetése után megmaradó, szabadon elkölthető keret a nettó bér nagyjából 10–15 százaléka.
Hányszor jár étterembe egy átlagos magyar?
Hagyományos, klasszikus étterembe – beülős, felszolgálós vendéglátóhely – egy átlagos magyar állampolgár évente 4–6 alkalommal jut el.
Gyorsétterembe, kifőzdébe vagy munkahelyi menüre ebédidőben lényegesen gyakrabban jár a lakosság, de a klasszikus éttermi fogyasztási statisztikát a beülős vacsorák/ebédek határozzák meg. A többség számára ez havi/kéthavi ritkaság. Az tekinthető fenntartható és elfogadható éttermi számlának, amely
egy egyéni látogatás alkalmával nem haladja meg a havi nettó jövedelem 1,5 – 2,5 százalékát.
A magyarországi kész- és melegétel-házhozszállítás teljes éves forgalma kosárérték alapon jelenleg 220–260 milliárd forint. A meleg- és hidegkonyhás kereskedelmi vendéglátás éttermek, gyorséttermek, büfék, pizzériák, kifőzdék teljes hazai bruttó árbevétele mintegy 1 800–2 000 milliárd Ft.
Ha a statisztikai átlagot és az átlagbéreket nézzük, a magyar lakosság többsége számára az
Egy főre jutó 7–9 ezer forintos éttermi számla lenne a lélektani és racionális határ.
A szigorúan vett magyarországi éttermi, meleg- és hidegkonyhás vendéglátóiparból a büféktől a csúcsgasztronómiáig származó teljes éves adó- és járulékbevétel az államkassza és az önkormányzatok számára: 300–350 milliárd forint/év. Összesített éves POS költség 13,5–18,5 milliárd.
Pierre gasztroesztéta.
A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is. (Az Index Könyvek gondozásában megjelent Vajda Pierre Pierre kóstolgat – és hiszed vagy sem, elégedett című könyve itt megvásárolható.)
Ha lemaradt volna az előző heti Pierre-cikkről, itt elolvashatja.
Napi