Amikor az Európai Bizottság benyújtotta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi kerettervét, a brüsszeli bürokraták megnyugtató menetrendet vázoltak fel. Az elmélet szerint a tagállamoknak bőségesen volt idejük alkudozni, hiszen a jelenlegi uniós ciklus csak 2027 végén jár le. 

Csakhogy a politika világában az időzítés nem jogi, hanem pszichológiai kérdés. Egészen másképp tárgyal egy miniszterelnök Brüsszelben a zárt ajtók mögött, amikor otthon betonbiztos a pozíciója, és megteheti, hogy stratégiai kompromisszumokat kössön. És teljesen más a helyzet akkor, amikor a háta mögött már javában zajlik egy kampány, az ellenzék pedig minden apró brüsszeli engedményt nemzeti árulásként és a gyengeség jeleként tálal a választóknak. Pontosan ezért vált égetővé, hogy az Európai Tanács még azelőtt tető alá hozza a megállapodást, mielőtt a tagállamok belpolitikai csatatérré változnának.

Amikor a kampány megbénítja a diplomáciát

2027-ben nagyon fontos nemzeti választások lesznek az Európai Unióban. Olyan súlyú tagállamok ugranak fejest a választási kampányba, mint

Ha a költségvetési vita átnyúlik a jövő évre, a kormányzó pártok két tűz közé kerülnek.

• Ha addig nincs megállapodás, akkor a miniszterelnökök nem tudnak otthon konkrét, garantált eurómilliárdokkal és sikeres fejlesztési tervekkel kampányolni. Emiatt pedig kénytelenek lesznek agresszív, merev pozíciót felvenni, azt bizonygatva, hogy ők a végsőkig harcolnak a hazai gazdák agrártámogatásaiért vagy a kohéziós pénzekért.
• Mivel a hétéves költségvetést csak egyhangúlag lehet elfogadni, a választási évben lévő politikusok hajlamosak túl kemény ígéreteket tenni a szavazóknak. Ha egy spanyol vagy lengyel miniszterelnök a tévében megfogadja, hogy egyetlen centet sem enged az igényeiből, Brüsszelben már nem lesz mozgástere a kompromisszumra. A rugalmatlanság megbéníthatja az egész EU-t, a csúszásért pedig a többi tagállam fogja őket hibáztatni.
• A bizonytalanság a kihívók legjobb fegyvere. Az ellenzéki pártok azonnal lecsapnak a lezáratlan vitákra, azt hangoztatva, hogy a jelenlegi kormány alkalmatlan, elszigetelődött az európai porondon, és miatta veszélybe került az ország jövőbeli finanszírozása.

A történelem ismétli önmagát a költségvetéssel?

Hogy ez a félelem mennyire megalapozott, azt a legutóbbi költségvetési ciklus tárgyalásai hűen bizonyítják. A 2019-es év kísértetiesen hasonlított a most előttünk állóra: akkor az európai parlamenti választások és több fontos nemzeti voksolás esett egybe a pénzügyi keretek kialakításával. A politikai bátorság hiánya miatt a tárgyalások teljesen megrekedtek, mert egyetlen olyan vezető sem merte bevállalni a kompromisszumot a kampánya kellős közepén, amely parlamenti választásban volt érdekelt, ezért a viták átcsúsztak a következő év végére.

Ha viszont a tárgyalópartnereknek sikerül még idén lezárniuk a vitát, a jövő évi választásokon induló kormányokpártoknak legalább emiatt nem kell aggódniuk. Ez persze még mindig kevés segítség olyanoknak, mint például Emmanuel Macron és pártja, Pedro Sánchez és pártja, vagy éppen Donald Tusk és pártja.

Nagyobb a szakadék a tagállamok között, mint korábban bármikor

A feszültséget csak fokozza, hogy az Európai Unió egy olyan belső pénzügyi és politikai csatározáshoz érkezett, ami közvetlenül fenyegeti a tagállamok polgárainak pénztárcáját. A Magyar Nemzet nemrég számolt be arról, hogy Berlinben Friedrich Merz német kancellár vezetésével egyeztetett a „Fukar Hatok” szövetsége (Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország). Ez a csoport kőkemény, több száz milliárd eurós megszorítást követel Brüsszeltől. Érvelésük szerint krízis idején az EU-nak úgy kell viselkednie, mint egy felelős háztartásnak: ha nincs növekedés, kevesebből kell gazdálkodni. Ennek szellemében követelik a kohéziós és agrártámogatások drasztikus felülvizsgálatát és a brüsszeli bürokrácia leépítését.

Véleményük szerint az északi államok piaci jelenléte indokolja a kompenzációt, és a támogatások csökkentése súlyos beruházás-visszaesést, valamint Európa-ellenes hangulatot szülne. A vitát tovább élezi Brüsszel terve az önálló, közvetlen uniós adók (például karbonvámok, műanyagadó) bevezetésére, amit a takarékos északiak a szuverenitás csorbításaként elleneznek. Az őszi tárgyalások így arról döntenek, hogy a nemzeti érdekek vagy a brüsszeli központosítás kerekedik-e felül. Bármelyik forgatókönyv legyen is a befutó, a magyarok és a közép-kelet-európai polgárok csak rosszul járhatnak a következő költségvetéssel.