BulvárSzerző: blikk 6 napja 6 percnyi olvasás
„Bocs, hogy zavarlak!” „Bocs, hogy kérdezek!” „Bocs, hogy segítséget kérek!” – Ugye, ismerősek ezek a mondatok? Sokan nap mint nap használják őket, még akkor is, ha valójában semmi okuk nincs rá. De vajon miért kérünk bocsánatot olyankor is, amikor semmi rosszat nem tettünk? A pszichológia szerint ennek a szokásnak mélyebb gyökerei vannak, mint gondolnánk.
Alberto Soria spanyol pszichológus szerint a túlzott bocsánatkérés nem egyszerű udvariasság, hanem egy mélyen gyökerező viselkedési minta, amelyet gyakran a gyermekkori élmények alakítanak ki. A gyermekkorban megtapasztalt kötődések és konfliktuskezelési stratégiák hatással lehetnek arra, hogyan reagálunk felnőttként a visszautasításra, a konfliktusokra vagy az elismerés iránti vágyunkra.
Az Australian Journal of Psychology egyik tanulmánya is alátámasztja ezt: a gyermekkorban elsajátított stresszkezelési technikák gyakran végigkísérnek minket az életünk során. Ha valaki gyerekként azt tanulta meg, hogy a konfliktusokat csak bocsánatkéréssel lehet elkerülni, akkor felnőttként is hajlamos lesz erre a stratégiára támaszkodni – még akkor is, ha erre semmi szükség.
A túlzott bocsánatkérés mögött többféle motiváció is állhat. Az egyik leggyakoribb, hogy az illető már előre elnézést kér, mielőtt bármit is mondana vagy kérne. Ez egyfajta „biztosíték” arra, hogy a másik fél ne érezze magát zavarva. Például, ha valaki egy kérdést szeretne feltenni, gyakran így kezdi: „Bocsánat, hogy megkérdezem…” Ez a viselkedés arra vezethető vissza, hogy az illető fél attól, hogy a másik fél elutasítja vagy kellemetlennek találja a kérését.
Egy másik gyakori jelenség, hogy az ilyen emberek minden döntésüket igyekeznek megindokolni. Ha valaki olyan környezetben nőtt fel, ahol folyamatosan megkérdőjelezték a döntéseit, akkor felnőttként is úgy érzi, hogy minden lépését magyarázatokkal kell alátámasztania. Ez a fajta viselkedés gyakran együtt jár azzal, hogy az illető kerüli a konfliktusokat. Ha gyerekként azt tapasztalta, hogy a viták kellemetlen következményekkel járnak, akkor felnőttként inkább azonnal bocsánatot kér, csak hogy elkerülje az összetűzéseket.
A bocsánatkérés sokszor nemcsak a konfliktusok elkerülésére szolgál, hanem arra is, hogy az illető elismerést kapjon. Egyesek számára a bocsánatkérés egyfajta biztosíték arra, hogy a környezetük elfogadja őket, és nem ítéli el a döntéseiket. Ez azonban könnyen átcsaphat abba, hogy az illető összekeveri a tiszteletet a bűntudattal.
A tisztelet ugyanis azt jelenti, hogy figyelembe vesszük mások érzéseit és igényeit, de nem jelenti azt, hogy minden helyzetért felelősséget kell vállalnunk. Ha valaki folyamatosan bocsánatot kér, az azt jelezheti, hogy nehezen tudja megkülönböztetni a két fogalmat.
A pszichológusok szerint a túlzott bocsánatkérés gyakran a gyermekkori élményekre vezethető vissza. Ha egy gyerek azt tapasztalja, hogy a véleményét vagy döntéseit állandó bírálat éri, akkor felnőttként is nehezen fogja kifejezni az igényeit. Ehelyett inkább bocsánatot kér, hogy elkerülje a kritikát vagy az elutasítást.
Az is előfordulhat, hogy valaki felelősséget érez mások érzelmeiért. Ha gyerekként azt tanulta meg, hogy mindig figyelnie kell a környezetében lévők hangulatára, akkor felnőttként akár akkor is bocsánatot kérhet, ha a másik rossz közérzete egyáltalán nem az ő hibája.
Fontos megérteni, hogy a bocsánatkérés önmagában nem rossz dolog. Sőt, elismerni a hibáinkat és bocsánatot kérni, amikor arra szükség van, az egészséges és érett magatartás jele. A probléma akkor kezdődik, amikor valaki már azért is bocsánatot kér, mert helyet foglal, kifejezi az igényeit vagy döntést hoz.
A kulcs a viselkedési mintában rejlik. Nem az a lényeg, hogy hányszor mondjuk ki a „bocsánat” szót, hanem az, hogy miért tesszük ezt, és mit érzünk, amikor nem tesszük. Ha a bocsánatkérés mögött félelem, bűntudat vagy szorongás áll, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy ez a viselkedés honnan ered, és hogyan lehetne változtatni rajta.
A túlzott bocsánatkérés mögött meghúzódó okok megértése az első lépés a változás felé. Ehhez azonban fontos, hogy az illető szembenézzen a gyermekkori élményeivel és azok hatásaival. Bár nincs egyetlen univerzális magyarázat, a pszichológusok szerint a viselkedési minták megértése és tudatosítása segíthet abban, hogy az illető megtanulja egészségesebb módon kifejezni az igényeit és kezelni a konfliktusokat.
(via)
Napi