EgyébSzerző: magyarnemzet 6 napja 3 percnyi olvasás
Az OECD-államok 2025-ben mintegy 17 ezer milliárd dollárnyi hitelt vettek fel.
Mostanában elég sokszor halljuk azt, hogy üres az államkassza. És bár mint politikai üzenet nagyon erős képről van szó valóban, egy ilyen állítás nem az államháztartás helyzetéről mond nekünk bármit is, hanem sokkal inkább arról, hogy az illető nem érti az államháztartás és a családi költségvetés közötti különbségek lényegét.
Mi ürül ki, amikor „kiürül a kassza”?
Az államkassza hétköznapi metaforája legalább három különböző közgazdasági fogalmat mos össze. Az egyik a pillanatnyilag rendelkezésre álló likvid pénz. A másik az adott időszak költségvetési egyenlege. A harmadik a hosszú évek alatt felhalmozott államadósság.
A költségvetés nem úgy működik, hogy január elsején megtöltenek egy perselyt, amelyből decemberig költekezni kell. Folyamatosan érkeznek ugyanis az adók, a járulékok, az illetékek és más bevételek, miközben az állam ugyancsak hónapról hónapra fizet nyugdíjat, béreket, támogatásokat vagy kamatokat.
Magyarország központi költségvetési alrendszerébe 2026 első hét hónapjában 24 241,3 milliárd forint folyt be, miközben 27 099,2 milliárd forint kiadás teljesült. Azaz a képzeletbeli persely nem tud „kiürülni”, hiszen folyamatosan jelentős összegek érkeznek meg.
Honnan van az államnak pénze?
A világ legtöbb országa lényegében minden időszakban többet költ, mint amennyi bevétele van. Azaz nem egy feltöltött kasszából gazdálkodik, hanem folyamatos hitelfelvétellel fedezi a kiadásait. Ez a legfontosabb oka annak, hogy az „üres államkassza” szóösszetétel eleve hibás logikai szempontból.
A 2025-ös magyar államháztartási bevételek például a GDP 42,6 százalékát, míg a kiadások 47,3 százalékát tették ki. A kettő különbsége adta ki a GDP 4,7 százalékának megfelelő hiányt. A különbséget a pénzügyi piacokon finanszíroztuk.
A deficit természetesen növeli az államadósságot, ám ez önmagában még nem jelent problémát, egészen addig, amíg az ország gazdasági teljesítménye legalább olyan gyorsan nő, mint a hitelállomány. Hiszen ebben az esetben hiába magasabb az adósság összege forintban, a visszafizetése relatív könnyebb lett.
Miért vesz fel az állam hiteleket?
A hitelfelvétel egyik legfontosabb oka a korábban lejáró hitelek törlesztése. Amikor egy állami hitel lejár, azt jellemzően nem fizetik véglegesen vissza az országok, hanem kiváltják egy új hitellel. Ez a megoldás a fentiek fényében teljesen logikus és prudens, hiszen a refinanszírozás nem változtat az adósságállomány nagyságán, de erre nincs is szükség, hiszen adott napon a gazdaság mérete sem változott számottevően.
Az OECD országaiban a 2025-ös, nagyjából 17 ezer milliárd dolláros bruttó szuverén hitelfelvételből körülbelül 13,5 ezer milliárd dollár erre szolgált. Azaz a tipikus hitelfelvétel közel 80 százaléka azért történt, hogy lejáró hiteleket helyettesítsenek vele, és csupán minden ötödik dollárnyi új adósság jelentette azt, hogy az adott ország teljes hitelállománya valóban növekedett.
Mi a helyzet, ha a kormányzati számlán kevés a pénz?
A Kincstári Egységes Számla (KESz) az állami pénzforgalom és likviditáskezelés központi eleme. De nem azonos az ország „pénztárcájával”. Egy alacsonyabb számlaegyenleg kisebb likviditási tartalékot jelezhet, de ebből sem az nem következik, hogy fizetési nehézségeink lennének. Hiszen jönnek majd az új állami bevételek, illetve hitelt is fel tudunk venni.
A pénzügyekben külön fogalom a likviditás és a fizetőképesség. Az első azt mutatja meg, hogy teljesíthetők-e az éppen esedékes fizetések. A második arra vonatkozik, hogy hosszabb távon fenntartható-e az adósság, és teljesíthetők-e az állam kötelezettségei. A kettőt nem szabad összekeverni.
A magyar állam ráadásul mind likviditás, mind fizetőképesség szempontjából jó helyzetben van. A fizetési kötelezettségeinek folyamatosan eleget tud tenni, és a GDP-arányos hitelállománya is alacsonyabb, mint az uniós átlag, így attól sem kell félni, hogy ne tudnánk törleszteni a korábbi hiteleinket.
Mikor lenne gond?
Az „üres kassza” kifejezés tehát nem értelmezhető az államháztartás esetében úgy, mint egy magánszemélynél. Amíg léteznek adóbevételek, amíg az ország hitelképes, addig nem beszélhetünk arról, hogy nincsen az államnak pénze.
Makrogazdasági szempontból akkor beszélhetünk finanszírozási gondokról, ha az állam bevételei folyamatosan jóval alacsonyabbak, mint a kiadásai, ezen a kormányzat képtelen változtatni, és a pénzügyi piacok sem hajlandóak megfinanszírozni a hiányt.
Egy ország helyzete akkor válik kritikussá, amikor a befektetők már nem hajlandók elfogadható feltételekkel pénzt adni neki. Ha a hitelező által elvárt kamat már olyan magas, amit az adott állam már nem képes reálisan kigazdálkodni. Amíg ez a helyzet nem áll fenn, addig értelmetlen „üres kasszáról” beszélni.
A szerző a BCE egyetemi docense, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője
Napi