A kockázatkezelés egyik kellemetlen tulajdonsága, hogy rendszerint az előző válságra készít fel. A 2020-as évek eleje megtanította a vállalatokat a járványokra, a félvezetőhiányra, az orosz gáz kiesésére és a tengeri szűkületekre.

2026 nyarának végén az elemzések viszont azt mutatják, hogy a sérülékenységek egyre mélyebbre húzódnak a világgazdaság szerkezetében.

Nem feltétlenül egy kulcsfontosságú nyersanyag teljes eltűnése a veszély: elég lehet, ha egy apró piac kereslete hirtelen megugrik, egy logisztikai útvonalon néhány tíz centiméterrel kevesebb a víz, vagy egy nagyhatalom rájön, hogy a kereskedelmi háborúban a vámnál sokkal precízebb fegyverek is vannak.

A világgazdaság 50 milliárd tonnás vakfoltja

Ha valaki ránéz a világtérképre, látja a Szaharát, az Arab-félsziget sivatagait, akkor nehezen hihetné el, hogy egyre inkább fenyeget a veszély, hogy homokhiány lesz a világon. Így aligha szerepel sok vállalati igazgatóság geopolitikai kockázati térképén, pedig az Institute for Human Rights and Business augusztusi elemzése szerint évente mintegy 50 milliárd tonnát termelnek ki belőle, amivel a világ második legnagyobb mennyiségben felhasznált természeti erőforrása. Beton, üveg és aszfalt készül belőle, de szükség van rá a napelem- és félvezetőgyártásban is. A beton önmagában az ember által létrehozott anyagtömeg csaknem felét adja.

Ahogy arra utaltunk, paradoxon különösen látványos a probléma a Perzsa-öbölben: Szaúd-Arábiában, Katarban vagy az Egyesült Arab Emírségekben látszólag korlátlan mennyiségű homok áll rendelkezésre. Csakhogy a sivatagi szemcséket a szél annyira lekerekíti, hogy jelentős részük nem alkalmas nagy szilárdságú beton készítésére. Ezért a világ egyik legnagyobb építési boomja importált homokra szorul. Az IHRB adatai szerint Katar egymaga a világ homok- és kavicsimportjának 8–10 százalékát adja, a 2022-es labdarúgó-világbajnokság előtti építkezési hullámban pedig részesedése elérte a 15 százalékot. 

Ez nem egyszerűen környezetvédelmi probléma: az ENSZ szerint az építőipari homok iránti kereslet 2060-ig további 45 százalékkal emelkedhet.

Az IHRB közben arra figyelmeztet, hogy a homok ellátási lánca rendkívül átláthatatlan: az illegális kitermelést korrupció és kényszermunka kísérheti, a feldolgozás során szilikapornak és extrém hőségnek vannak kitéve a dolgozók, az építkezéseken pedig a többszintű alvállalkozói láncok nehezítik az ellenőrzést. Az intézet szerint a homokkereskedelem mára a világ harmadik legnagyobb illegális kereskedelmi üzlete. A homok és szilikátok felhasznált mennyisége ráadásul becslésük szerint 70 ezerszerese a kobalt, a lítium és az arany együttes volumenének.

A nyersanyagkockázatról szóló vita tehát könnyen rossz helyen keresi a szűk keresztmetszetet. Miközben a befektetők a lítiumbányákat számolják, a Közel-Keleten épülő új városok, adatközpontok, napelemparkok és közlekedési infrastruktúrák egy sokkal prózaibb alapanyagért is versenyeznek, aminek hozzáférhetősége egyre rosszabb:

az Egyesült Államokban az építőipari homok árait nyomon követő termelői árindex olyan erőteljes emelkedő tendenciát mutat, amely messze meghaladja a történelmi alapinflációt.

Az olyan régiókban, mint Kína, ahol a nemrég bevezetett szigorú szabályozási intézkedések helyenként akár 600%-os áremelkedéseket is okoztak.

A globális építőipari és ipari homokpiac közvetlen értéke a gazdasági előrejelzések szerint 2026-ban meghaladja a 181 milliárd dollárt, amelyből a szigorú minőségi követelményeknek megfelelő építőipari homok önmagában csaknem 89 milliárd dolláros szeletet hasít ki. Bár a szektor az évi 4,3 százalékos átlagos növekedési ütemével a 2030-as évekre várhatóan megközelíti a 260 milliárd dolláros volumenét, a kitermelési korlátozások miatti drágulás és fizikai hiány valójában ennél sokkal nagyobb, több ezermilliárd dolláros növekedési potenciált blokkol a világgazdaságban.

Mivel az aggregátum-ellátás az építőipar rendkívül magas, közel ötszörös jövedelmi szorzója miatt a teljes globális urbanizációt és infrastrukturális tőkefelhalmozást hajtja, a kínálat szűkülése és a lokális ársokkok közvetlenül és érezhetően fogják vissza a fejlődő és fejlett régiók bruttó hozzáadott értékét.

Nem csak a lítium számít: jönnek a minifémek

Arról már gyakrabban esik szó, hogy hasonló vakfolt alakult ki a kritikus ásványok piacán. A lítium, a nikkel és a réz ma már közismert stratégiai termékek. Az Export Finance Australia augusztusi kockázati jelentése azonban azt állítja, hogy érdemesebb lehet figyelni olyan, jóval kisebb piacú fémekre, mint a gallium, germánium, indium, tantál, volfrám vagy szkandium. Ezekből kevés kell, de bizonyos félvezetőkben, kommunikációs eszközökben, repülőgépekben és katonai rendszerekben nehezen helyettesíthetők.

Éppen a piacok kis mérete teszi őket veszélyessé: egy több tízmilliárd dolláros rézpiacon néhány új katonai beszerzés alig látszik.

Egy niche fém esetében azonban egy stratégiai készletfeltöltés vagy néhány nagyobb fegyverprogram önmagában eltolhatja a kereslet-kínálati egyensúlyt.

Az ausztrál elemzés ezért külön kiemeli, hogy a védelmi modernizáció és a stratégiai készletezés már most jelentős új keresletet generál például szkandiumból, germániumból, volfrámból és bizmutból. Ezzel párhuzamosan az IEA arra számít, hogy a globális adatközpontok áramfogyasztása 2025 és 2030 között csaknem megduplázódik, tovább növelve a réz és az elektronikai stratégiai fémek iránti igényt.

A koncentráció meghökkentő. Az amerikai kormányzati nyersanyag-nyilvántartó USGS szerint Kína 2024-ben a világ elsődleges galliumtermelésének 99 százalékát, a bizmutfinomítás 86, a volfrámbányászat 82, az indiumfinomítás 70 százalékát adta. Az IEA valamivel eltérő módszertannal, de hasonló következtetésre jut: galliumból, grafitból, mangánból és egyes ritkaföldfémekből a vezető finomító ország több mint 90 százalékos részesedéssel rendelkezik. 

A következmények már az árakban is megjelentek: az IEA szerint a stratégiai „minor mineral” (másodlagos ásványi nyersanyag) kategória árai 2024 óta több mint megduplázódtak, a volfrám ára pedig hatszorosára emelkedett. Európában a gallium és egyes nehéz ritkaföldfémek ára körülbelül ötszöröse a kínai belföldi árnak, a germánium pedig csaknem háromszor annyiba kerül.

Közben a kritikus ásványokba irányuló globális beruházás 2025-ben 9 százalékkal visszaesett.

A kellemetlen forgatókönyv így nem feltétlenül az, hogy „elfogy a lítium”. Sokkal inkább az, hogy egy néhány tíz vagy százmillió dolláros globális piacon geopolitikai okból kiesik a vezető beszállító, miközben ugyanazért az anyagért egyszerre jelentkezik a chipipar, az AI-boom, az energetika és a fegyveripar.

Az El Niño akkor veszélyes, amikor már nem időjárásként kezelik

A Csendes-óceán felszíni hőmérsékletének néhány fokos eltérése első látásra távolinak tűnhet egy európai vállalat eredménykimutatásától. Az idei El Niño azonban kezd jó példává válni arra, hogyan lesz egy meteorológiai jelenségből makrogazdasági sokk.

Augusztusra a NOAA előrejelzésében 100 százalékra emelkedett az El Niño valószínűsége egészen a december–februári időszakig, és még 2027 március–májusára is 82 százalékos valószínűséget számolnak. Ennél is érdekesebb az erősség: az amerikai előrejelzés szerint az október–decemberi három hónap medián RONI-értéke (Relative Oceanic Niño Index) 2,66 Celsius-fok lehet, ami rendkívül erős eseményre utal.

A NOAA egyik kísérleti modelljének mind a harminc futtatása olyan csúcsot jelez, amely a történelmi rekordokkal versenyezhet.

Az ebből származó gazdasági kár – ahogy arról már írtunk –, nem lineáris. A Conference Board által idézett kutatások az 1997–98-as El Niño hosszabb távú globális veszteségét 5,7 ezer milliárd dollárra becsülték. A mechanizmus egyszerre érinti a termést, az infrastruktúrát, az áruszállítást és az energiatermelést. Egy szárazság például megemeli az élelmiszerárakat, de közben csökkentheti a vízerőművek termelését és a folyami hajózás kapacitását is; az áradás pedig egy másik kontinensen növeli a biztosítási kárt.

Indonéziában ez már nem puszta előrejelzés. Augusztus végére a Reuters szerint több mint 9000 tűzgócot azonosítottak, júliusban közel 95 ezer hektár égett le, az erdőtüzek egyetlen hét alatt 17,1 millió tonna szén-dioxidot bocsátottak ki, ami 429 százalékkal haladta meg a szezonális átlagot.

A pénzügyi rendszerben a biztosítás lehet az egyik közvetítőcsatorna. Ha egymástól távoli régiókban egyszerre jelentkeznek aszályok, árvizek, viharok és tüzek, akkor megszűnik a földrajzi diverzifikáció megszokott előnye: ugyanazok a globális viszontbiztosítók több kontinensen fizetnek egyszerre.

A Conference Board szerint ezért az El Niñót nem időjárási, hanem vállalati szintű pénzügyi és ellátásilánc-kockázatként érdemes kezelni.

A Rajnán néhány centiméter milliárdokat ér

Európának ehhez még a Csendes-óceánig sem kell mennie. Augusztus közepén a Rajna vízállása Kaubnál, a folyó egyik legfontosabb szűkületénél 10 centiméter alá zuhant. A korábbi történelmi minimum 25 centiméter volt, 2018-ból. A rekord alacsony vízállás miatt egyes szakaszokon a hajók normál rakományuk kevesebb mint ötödével közlekedhettek – amint már beszámoltunk erről.

A piac azonnal beárazta a hiányzó vizet. Az Amsterdam–Rotterdam–Antwerpen régióból Bázelbe irányuló uszályos szállítás díja június 3-án még 35 euró volt tonnánként, augusztus 14-én már 276,67 euró – közel nyolcszor annyi. Az S&P Global által idézett banki becslések szerint a válság 0,1–0,3 százalékpontot is lefaraghat Németország GDP-jéből. A Kiel Institute korábbi tapasztalatokra épülő ökölszabálya szerint pedig ha a kaubi mérce harminc egymást követő napon 78 centiméter alatt van, a német ipari termelés nagyjából 1 százalékkal csökken. 

Nem nehéz megérteni, miért:

a rajnai áruforgalomban 2024-ben a kőolajtermékek 22,7, a vegyi termékek 16,8, a homok, kő és kavics 16,5 százalékot képviseltek.

Vagyis a három kategória együttesen a rakomány több mint felét adta. A közút és a vasút pedig nem képes egyik napról a másikra ennek a kapacitásnak az átvételére.

A kevésbé nyilvánvaló következmény jogi természetű, mert – mint arra a Pinsent Masons friss elemzése – figyelmeztetett, hogy az autóipari, védelmi és fejlett feldolgozóipari vállalatoknak már a beszállítói szerződéseiket is át kell gondolniuk az extrém időjárási fennakadások miatt.

A kérdés egyre kevésbé az, hogy van-e aszály, és egyre inkább az, hogy ki fizeti meg a károkat

Ha a rendkívüli alacsony vízállás néhány évente visszatér, nehezebb rendkívüli eseményként kezelni, a logisztikai tartalék, az alternatív útvonal és a vis major-klauzula lassan ugyanolyan stratégiai kérdéssé válik, mint maga a beszállító kiválasztása.

Augusztus végére az eső valamelyest enyhített a helyzeten: Kaubnál a mérce 72 centiméterre emelkedett. Ez azonban még mindig messze volt attól a szinttől, amely mellett a hajók teljes rakománnyal közlekedhetnek. De a szeptember is hasonlóan aszályosnak tűnik, ezért

A következő kereskedelmi háborút talán nem a vámtarifákban kell keresni

Végül ott van Kína. Washington és Peking konfliktusát évek óta vámok, chiptilalmak és exportkorlátozások alapján mérik. Az S&P Global Market Intelligence augusztusi geopolitikai kockázati jelentése azonban ennél érdekesebb változást észlel:

Peking a széles körű ellenvámok helyett egyre célzottabb gazdaságbiztonsági eszközökkel válaszol.

Augusztus 5-én Kína szigorúbb, egyedi engedélyezéshez kötötte az Egyesült Államokba irányuló drónok, kulcsalkatrészek és kapcsolódó kettős felhasználású technológiák kivitelét. Amerikai megfelelőség-ellenőrző és ellátásilánc-tanúsító cégeket tett tiltólistára,

miközben nemzetbiztonsági vizsgálatot indított a külföldi rendszer- és beágyazott szoftvert használó importált nyomtatók és fénymásolók ellen.

A kínai kereskedelmi minisztérium szerint ez az ország első ilyen jellegű külkereskedelmi nemzetbiztonsági vizsgálata.

A nyomtató elsőre nevetséges fegyvernek tűnik egy szuperhatalmi kereskedelmi háborúban, de éppen ez a lényeg.

A szankciós rezsim nemcsak termékekből áll, hanem tesztelő laborokból, auditáló cégekből, tanúsítási rendszerekből, szoftverekből és exportengedélyekből.

Ha Peking ezeket kezdi célba venni, akkor nem kell egész amerikai iparágakra 50 százalékos vámot kivetnie. Elég lehet egy olyan pontot elzárni, amely nélkül az ellátási lánc más részei nem működnek.

Az S&P ezért úgy értékeli a változást, hogy Kína az amerikai szankciók végrehajtási képességének gyengítésére és saját technológiai függőségének csökkentésére alkalmas eszközöket épít. Mindezt egyelőre kalibrált módon teszi, hogy ne veszélyeztesse teljesen a kétoldalú kapcsolatok stabilizálását.

A háttérben ráadásul egy meglepően erős kínai exportgép működik: júliusban az ország kivitele éves alapon 23,9 százalékkal nőtt, a high-tech export 40,7 százalékkal emelkedett, a félvezető-kivitel pedig csaknem megduplázódott. Ez nagyobb mozgásteret ad Pekingnek arra, hogy ne általános vámokkal, hanem egy-egy stratégiai ponton gyakoroljon nyomást.

A következő gazdasági sokk ezért könnyen lehet, hogy első pillantásra nem is néz ki sokknak. Egy uszály kevesebb rakományt vesz fel. Egy drónhoz nem érkezik meg egy alkatrész. A félvezetőgyártó galliumot keres, de az európai ár már ötszöröse a kínainak. Egy építkezésen kiderül, hogy a homok eredete nem igazolható. Ezek külön-külön vállalati problémáknak tűnnek. A mai világgazdaságban azonban éppen az a közös bennük, hogy nagyon kicsi, nehezen helyettesíthető csomópontokon keresztül nagyon nagy rendszereket képesek megakasztani. A következő válságra figyelő befektetőknek ezért talán nem azt érdemes kérdezniük, honnan érkezik a következő nagy ütés.

Inkább azt, melyik apró alkotóelemről hittük eddig, hogy magától értetődő, hogy mindig rendelkezésre áll.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images