Szeptemberben három keletnémet tartományban tartanak parlamenti választásokat, ahol már a választások előtt kijelenthető, hogy öt évvel ezelőtti eredményéhez képest sokat fog javítani a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD), sőt

Az első, Szász-Anhalt-i választásokat szeptember 6-án ugyanis biztosan az AfD fogja megnyerni és 2021-es választásokhoz képest akár meg is duplázhatja szavazóinak a számát az immáron Ulrich Siegmund vezette tartományi AfD. Sőt, az is elképzelhető, hogy a pártnak abszolút többsége lesz a Magdeburgban ülésező tartományi parlamentben, ami segítséget jelenthet a pártnak a két héttel későbbi a Mecklenburg-Elő-Pomerániában, valamint Berlinben tartott választásokon is.

Emiatt most Németország mellett a világ egy jelentős része is a csak valamennyivel több mint kétmilliós lélekszámú, a német GDP mindössze épp hogy két százalékát termelő egykori NDK-tartomány eseményeit követi árgus szemekkel.

Sikerülhet-e hatalomra jutnia NDK-nosztalgiával Németország legveszélyesebb emberének?

A legfrissebb közvélemény-kutatások Siegmund vezetésével a pártot 40–43 százalékpontra mérik, amivel kényelmes előnyt tudhat magának a tartomány miniszterelnökeit 2002 óta adó, azonban már csak 22–24 százalékpontra mért jobbközép-kereszténydemokrata CDU-val szemben. Emiatt az AfD választási győzeleme egyértelmű, de akár az abszolút többség is meglehet, aminek titokban talán Alice Weidel AfD-társelnök nem örül, akit a tartományi sikerek helyett a 2029-es szövetségi választások jobban érdekel (erről majd kicsit később részletesebben is írunk).

A párt helyi népszerűségét – ahogy az egykori NDK-hoz tartozó tartományok esetén –egyrészt a nyugatnémetek által dominált szövetségi politikával való elégedetlenség, a német egyesítést követő gazdasági nehézségek, valamint az országos átlaghoz képest jelenleg is magasabb munkanélküliségi ráta és alacsonyabb fizetések adják, de Siegmund vezetésével a párt nem kizárólag a protestszavazatokra hajt, és a szokásos migrációellenes és kultúrharcos nyilatkozatok mellett pozitív kampányt is folytat.

A választáson a párt szlogenje az Alles ist möglich, azaz minden lehetséges,

és azt ígéri, hogy az AfD vezetésével az emberek ismét megélhetnek majd a munkájukból, biztonságosak lesznek az utcák, ahogy jó oktatáshoz és egészségügyhöz is hozzáférhetnek majd, és hogy a jövőben minden folyamatosan jobbá válik.

Ezen szakpolitikailag nem túl értelmezhető ígéretek mellé konkrét szakpolitikai terveket is felsorakoztatnak: csökkentenék a minisztériumok számát, amivel állításuk szerint sok adófizetői eurót lehetne megspórolni, ahogy a pártok mögötti alapítványok támogatásának a leállításával is így tennének.

Emellett felgyorsítanák a kiutasított bevándorlók deportálását, a menedékkérelmük elbírálására várókat pedig munkára köteleznék, valamint eltörölnék a közmédia finanszírozását biztosító ún. Rundfunkbeitragot, azaz azt a nagyjából havi 18 eurós hozzájárulást, amit minden háztartásnak havonta be kell fizetni, hogy abból működhessen az államtól független közmédia – a pártnak ezen ígéretei szinte minden választáson megjelennek.

Ugyanakkor az AfD sikere nem kizárólag az ígéretüknek köszönhető, hanem

Közösségi oldalait több ezren követik, és sok embert elér olykor vicces videóival is, például amikor büszkén mutogatta az őt mint Németország legveszélyesebb embereként címlapra tűző Der Spiegel címlapját, amit előszeretettel dedikál is a kampányrendezvényein, hasonlóan Magyar Péterhez, aki az ő lejáratását célzó képregénnyel tett így kampánya során.

Amellett, hogy naponta akár több nagy rendezvényt is tart Siegmund, gondosan figyel arra is, amit mond: ellentétben a szomszédos Türingia megosztó AfD-elnökével, Björn Höckével, Siegmund a párt társelnökéhez, Alice Weidelhez hasonlóan a párt radikális politikái helyett annak egy befogadhatóbb szeletét prezentálja, amivel a célja, hogy ne tántorítsa el magától a centrista, moderáltabb szavazókat, pedig több oknyomozó cikk is feltárta, hogy munkatársai között vannak korábbi neonácik, illetve hogy a listavezető is részt vett a nagy botrányt kiváltó remigrációról szóló potsdami szélsőjobboldali találkozón még 2023-ban.

Siegmund emellett gondosan épít a nyugat- és keletnémetek közötti különbségre, és egyfajta pozitív, ám rendkívül leegyszerűsített Ossi identitást is ajánl, amiben a keletnémetek nem a nyugatiak lesajnált rokonai, hanem önálló jogon részei a német nemzetnek és kultúrának, akiket a Wessik cserbenhagytak. Sőt, a párt szerint a nyugatnémetek problémáira a keletnémetek tudják a választ, ami pozitív érzést vált ki az egykori NDK-ban élők egy jelentős részéből. 

Friedrich Merz semmiképp sem örülhet majd az eredményeknek

A választást szinte biztosan el fogja veszíteni a tartomány miniszterelnökeit 2002 óta folyamatosan adó CDU, aminek helyzetét nem könnyíti, hogy a szövetségi kormány épp egy olyan nyugdíjreformot jelentett be, ami a keletnémetek számára nem kedvező, az ugyanis eltörölné a 45 évnyi munkaviszony után járó nyugdíjazást, emiatt helyben mind a CDU, mind az SPD próbál elhatárolódni saját szövetségi kormányától.

Ugyan a CDU és annak listavezetője, a miniszterelnöki posztot idén év eleje óta betöltő Sven Schulze is folytat kampányt, de a sajtóban a pártja leginkább azzal kerül be a hírekbe, hogy mekkora távolságot kívánnak tartani a szövetségi kancellárral szemben, amit maga a miniszterelnök is folyamatosan hangsúlyoz – ígérete szerint ő nem arra kér felhatalmazást, hogy a berlini kormány akaratát hajtsa végre a kétmilliós tartományban, hanem hogy a szász-anhaltiak problémáit eljuttassa Berlinbe.

Ezen gondolatát minden kampányrendezvényén megosztja, de azokon gyakran más ügyekben is kritizálják Friedrich Merz kormányát, például Izrael támogatása miatt.

Országos botrányt okozott ugyanis, hogy az AfD egyik rendezvényén a német himnusz után elhangzott az egykori NDK himnusza is, ami a CDU szerint egyértelmű jele, hogy a szélsőjobboldali párt az NDK elnyomó hagyományait szeretné újjáéleszteni, miközben ahogy arra a Gemist rámutatott, hogy az egykori diktatúra himnuszát az azellen tüntetők az 1990-es tüntetéshullámok során épp az állampárt ellen fordítva azt választották protestdaluknak a Deutschland eining Vaterland, azaz Németország, az egyesült hazánk sora miatt.

A párt ugyanakkor az eredményvárón nem számíthat túl sok jóra: öt évvel ezelőtti 37,1 százalékos eredményüktől ugyanis jócskán lemaradva 22–24 százalékpontra mérik őket, és a többi párton múlik, hogy valóban meg tudják-e az AfD-t.

A kispártok lehetnek a királycsinálók

Ugyanakkor az, hogy az AfD kormányra jut-e, az leginkább a kispártok eredményei fogják befolyásolni. Amennyiben az AfD nem ér el 45 százalékot, akkor a CDU a 7 százalékra mért SPD-vel összeállva, valamint az egykori NDK-tartományokban korábban mindig erősebb, jelenleg 13–15 százalékra mért die Linke külső támogatásával akadályozhatnák meg, hogy az AfD kerüljön többségbe a tartományi parlamentben.

ami tovább bonyolítja a koalíciós helyzetet. A 4–6 százalék között mért ökobaloldali párt hajlandó lenne megállítani az AfD-t, azonban a nemrég alapítójuk nevét elhagyó BSW jelezte (korábban Bündnis Sahra Wagenknecht, azaz Sahra Wagenknecht szövetségéről azt Bündnis Soziale Gerechtigkeit und Wirtschaftliche Vernunt-ra, azaz Szövetség a társadalmi igazságosságért és a gazdasági józan észért-re nevezték át), hogy ők hajlandóak együttműködni az AfD-vel és a miniszterelnök-választás során tartózkodásukkal segítenék Siegmundot megválasztani – amennyiben ugyanis az első két körben nincs meg az abszolút parlamenti többsége egy jelöltnek sem, a harmadikban elég a relatív többség is.

Emiatt Friedrich Merznek rövidtávon egyik választási kimenetel sem jelent jót: ha ugyanis nyer az AfD, akkor még inkább nő a kormányán lévő nyomás, hogy valahogyan fogják vissza a szélsőjobboldali párt erősödését, vagy a másik opció, hogy a CDU-nak minden parlamentbe jutó párttal össze kéne fognia, ami egy ideológiailag széles és széthúzó kormányt hozna Magdeburgban.

Ráadásul a CDU-n belül vannak olyan politikusok, akik elengednék a tűzfalat, és inkább összeállnának az AfD-vel, hogy egy színtiszta jobboldali kormányt alakíthassanak, reménykedve abban, hogy kormányon más szélsőjobboldali pártokhoz hasonlóan az AfD is moderáltabb politikát folytatna.

Ugyanis ha a radikális jobboldali párt abszolút többséggel kormányozna, akkor immáron nem lennének elegendőek a sértett ellenzéki kommunikáció és a bonyolult problémákra ajánlott könnyű ígéretek, hanem a pártnak valódi sikereket kellene felmutatnia, hogy a 2029-es szövetségi választásokon immáron valódi kormányzóerőként, és ne pedig protestpártként vehessen részt.

Már pedig kormányzói pozícióból már nem elég azt mondani, hogy minden folyamatosan jobb lesz, hanem azért már tenni is kellene.

Persze Weidel az eredményeket így is történelminek fogja titulálni, és a nyilvánosságban pártja előretörését fogja kiemelni, de valószínűleg jobban örülne, és kancellári ambícióit is jobban segítenék, ha a tűzfal fennmaradna és egy nagyon széles koalíció jönne létre az AfD ellenében, ugyanis szövetségi szinten így továbbra is áldozati pozícióból kommunikálhatná azt, hogy mennyire tartanak a pártjától, és nem engedik kormányozni, pedig ők Németország minden problémájára tudják a gyógyírt.

(Borítókép: Ulrich Siegmund, a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) párt listavezetője beszél támogatóinak a Szász-Anhalt tartományi választásokat megelőző utolsó kampányrendezvényen 2026. szeptember 5-én Magdeburgban, Németországban. Fotó: Jens Schlueter / Getty Images)