Kétkezi melósként kultúrműsorokban lépett fel, s akkor már tudta, hogy színész lesz belőle. Erdélyben, Rigmányban született, majd a család a budapesti Gyáli útra költözött, másfél szobás lakásba, ahol kilenc testvér, na meg egy nagynéni élt együtt. A szegénység megedzette, s önérzetessé tette. Amikor felvették a Színművészeti Főiskolára, valaki megsérthette, belegázolhatott a lelkébe és ököllel vett bosszút. A dúvad Madaras, a mongolarcú Josti…

– Sok mindent átélt, ezt pontosan tudom. Mint ahogy azt is, hogy nem volt könnyű élete. De dolgozott benne valami megmagyarázhatatlan őserő, és ez vitte előre a pályán. Jó ember volt, sőt, imádnivaló – idézte fel a lapunknak Drahota Andrea Jászai Mari-díjas színésznő. – Már jó ideje kollégák voltunk, rendszeresen együtt játszottunk, amikor megismerte a lányomat, Ágit. Emlékszem azokra a hetekre, hónapokra. Akkor még fenn laktunk a Rózsadombon, egy nagy házban és valamilyen darabra készültünk. Azt mondtam, nálunk van hely bőven, gyere Josti hozzánk, itt nyugodtan próbálhatunk. Rendszeresen feljárt a házunkba, és ilyen alkalmak során szeretett bele a gyerekembe. Persze eleinte titkolóztak. Ági még nekem sem árulta el, mit érez Josti iránt, aki az apja lehetett volna. Aztán egyszer leültek velem szemben, és átbeszéltünk mindent. Imádott férjem, Kozák András akkoriban a Szovjetunióban turnézott, és azon törtük a fejünket mi hárman itthon, hogyan mondjuk el neki a lánya választását. Aztán ezen is túlestünk. Túlzás nélkül mondhatom, Josti igazi családtaggá vált.

A 2007-ben elhunyt Madaras egy unokával ajándékozta meg a szülőket. Befogadták, támogatták, s azt gondolták, hogy ez mindig így lesz. Ám a konok Madarast nem lehetett korlátok közé szorítani. Sem a magánéletben, sem a színpadon, kamerák előtt.

– Amíg Josti a lányommal volt, megpróbált mindenben segíteni – folytatta Drahota Andrea. – Egyszer például megígérte, hogy megjavítja a visegrádi víkendházunk sérült ereszcsatornáját. De annyira hebehurgya volt, hogy leszakította az egészet. Nem tudtunk haragudni rá. Még ma is elmosolyodom azon a történeten, hogy Josti Kádár Jánost kereste fel és a pártfőtitkártól kért tanácsot, hogyan kérje meg színészkollégájától a lánya, a lányunk kezét... Az is itt van előttem tisztán, hogy a szolnoki színházban az első rendezésén dolgozik, és egészen különleges látványvilágot álmodott meg. Ösztönös zseni volt, akinek jó volt a közelében lenni.

Madaras József megannyi kitüntetést kapott, de sokan nem ezekre a pillanatokra, hanem egy 1992-es drámára emlékeznek vele kapcsolatban. Akkor vérbe fagyva találtak rá budaligeti házában. Súlyos koponyasérüléssel szállították kórházba, s hónapokig feküdt kómában. Hihetetlen akaraterővel nyolc év alatt tanult meg újra beszélni és járni. Még kisebb szerepeket is elvállalt.

Az utolsó jelenet élete filmjében egy máriahalmi panzióban játszódott, ahol magányosan élt. Itt találtak rá élettelenül, 2007. április 17-én. Madaras József augusztus 16-án lett volna 89 esztendős.