Michele Mari győzelme első pillantásra meglepetésnek tűnhetett. Bár az olasz író évtizedek óta meghatározó alakja hazája irodalmának, a kritika ugyan régóta nagyra becsüli, de a szélesebb, fősodorbeli olvasóközönség körében eddig nem tudott valódi piaci áttörést elérni. Vásárhelyi Árpád szerint azonban azok lepődtek meg igazán, akik csak az eladási listákat figyelik. Szerinte Mari évek óta a kortárs olasz próza egyik legstabilabb alkotója, és az idei díj inkább egy hosszú, kompromisszummentes pálya megkoronázása, mint váratlan fordulat.

Soha nem volt kérdés, hogy jelentős író, de nem nagyon emlékszem olyan időszakra, amikor rendre ott lett volna a toplisták élén. Ez a Strega ebből a szempontból is áttörést jelenthet

– fogalmazott az Olaszország-szakértő az Indexnek.

Pontosan érti a mai világot

Miközben Magyarországon szinte teljesen ismeretlen, Olaszországban évtizedek óta sajátos jelenségnek számít. Egyszerre filológus, irodalomtörténész és regényíró, akinek könyveit nehéz bármilyen hagyományos műfaji kategóriába besorolni. Michele Mari 1955-ben született Milánóban. Évtizedeken át tanított olasz irodalmat, miközben saját prózájával külön világot épített fel. Regényeiben gyakran keveredik a gótika, a fantasztikum, az önéletrajzi ihletés és a fekete humor, ezért az olasz kritika régóta a kortárs próza egyik legegyedibb hangjaként tartja számon.

Vásárhelyi Árpád szerint a regény legnagyobb újítása az a feszített tempó, amellyel Mari végigvezeti az olvasót ezen a közel százéves történeten. A szakértő egy határozott irodalmi párhuzammal világította meg a könyv nyelvezetét:

Krasznahorkai Lászlót többek között azért is nehéz olvasni, mert nála monumentális, hömpölygő, szinte végtelen mondatfolyamok vannak, amelyekből hiányoznak a klasszikus lezárások, pontok. Mari ezzel szemben nem a mondatok nyújtásával operál – ő kifejezetten a közérthetőségre törekszik, nála a történetek végső konklúziója, a feloldás hiányzik. Mire feldolgoznál egy eseményt, már jön a következő. Nincsenek hosszú, leülő részek. Nincs olyan fejezet, amelynél azt mondod, most megpihenek egy kicsit. Folyamatosan viszi előre a sűrű szöveget.

Michele Mari sikere arra emlékezteti a szakértőt, hogy a kortárs irodalomnak ma már ugyanazért a néhány percnyi figyelemért kell megküzdenie, mint a közösségi médiának. A jó történet azonban továbbra is utat talál az olvasóhoz – csak más ritmusban kell elmesélni. „Ma már nem az a kérdés, hogy egy könyv vagy egy újságcikk jó-e. Az a kérdés, hogy az olvasó ezt választja-e a TikTok helyett. Mari regénye azért működik, mert pontosan érti ezt a világot.”

A Premio Stregát ugyanakkor idén sem kerülte el a politikai és identitásbeli vita. Mint azt korábban megírtuk, tavaly a kulturális minisztérium és a Bellonci Alapítvány konfliktusa, Alessandro Giuli kulturális miniszter távolmaradása és a díjátadó helyszíne körüli feszültségek uralták a híreket. Idén a strukturális csaták helyett egy személyes, morális konfliktus került a középpontba.

A döntősök hagyományos, buszos országjáró turnéja során fellángolt egy komoly vita, ami azért robbant ki, mert Mari egyik, a 2023-ban elhunyt Michela Murgiára tett – később vitatott – megjegyzését többen nőgyűlölőnek és sértőnek tartották. Az író tagadta, hogy a sajtóban idézett formában fogalmazott volna. A közösségi médiában hamar identitáskérdés lett az ügyből, és sokan követelték, hogy a vitatott helyzet miatt írják felül a Strega esélyeit. A Bellonci Alapítvány végül leszögezte: közel nyolcszáz szavazó (értelmiségiek, diákok, külső olvasók) dönt, és a szabályzat alapján nem lehet külső nyomásra kizárni egy döntős szerzőt.

Vásárhelyi Árpád szerint a botrány jelentőségét a sajtóban sokan eltúlozták:

Az egész vita nagyon hangos volt, de nem ezen múlt a Strega-díj. A szavazók végül nem a szerzők körüli csatákról, hanem a könyvekről döntöttek. Erre az is bizonyíték, hogy Michele Mari már a díjszezon teljes ideje alatt toronymagas esélyesnek számított. Az előválogatásoktól kezdve minden fordulóban az élmezőnyben volt, egyszerűen végig ez volt a legerősebb könyv.

– fogalmazott a szakértő.

Tragédiák és váratlan halálesetek

Az I convitati di pietra szerkezetében is radikális: 159 oldalas, mégis csaknem kilencven évet ölel fel. Ez elsőre szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, Vásárhelyi szerint azonban éppen ez adja a könyv egyik legnagyobb erejét. „Kevés olyan regényt ismerek, amely ilyen rövid terjedelemben ennyire hosszú időszakot tudna feldolgozni. Ráadásul nem érzi az ember, hogy bármi hiányozna belőle. Épp ellenkezőleg: rendkívül sűrű szöveg. Minden oldalra jut egy újabb történet, egy újabb fordulat.”

A könyv alaphelyzete egy gótikus hangulatú, sötét játék. Harminc egykori osztálytárs minden évben találkozik, és egy közös pénzalapot hoznak létre. A megállapodás szerint a teljes vagyon végül azok között oszlik meg, akik utolsóként maradnak életben – a túlélési verseny évtizedei alatt azonban tragédiák, váratlan halálesetek és árulások követik egymást.

Mari ráadásul egy váratlan kulturális kapcsolódási pontot is beépített a történetbe: a harminc osztálytárs egyike egy olyan figuraként jelenik meg, akinek alakja Báthory Erzsébet legendáját idézi fel, és a hosszú élet, illetve a túlélés motívumával kapcsolódik össze.

Nem nagyon emlékszem olyan mai olasz regényre, amelyben ennyi magyar utalás lenne

– mondja az Olaszország-szakértő.

Báthory Erzsébet itt nem egyszerű történelmi díszlet, hanem egyfajta mitikus elemként végig ott lebeg a történet és a karakter sorsa fölött. Persze megjelennek klasszikus magyar sztereotípiák is, de ettől még nagyon izgalmas, hogy Mari ennyire tudatosan nyúl ehhez a gótikus örökséghez.

Vásárhelyi szerint a regény szerkesztési elve azért is működik, mert szinte észrevétlenül beszél rendkívül súlyos témákról. A történet középpontjában ugyan a halál és az idő múlása áll, de nem tragikus pátosszal, hanem sajátos fekete humorral közelít hozzá. Egyszerre fekete humor, krimi, családregény és erkölcsi parabola, miközben végig ugyanarról beszél: milyen döntéseket hoz az ember, amikor az idő, a pénz és a halál egyszerre válik tétjévé.

Michele Mari győzelme nemcsak azért fontos, mert egy jelentős életmű kapott rangos elismerést, hanem azért is, mert újra ráirányíthatja a figyelmet egy olyan szerzőre, akit a magyar közönség gyakorlatilag még egyáltalán nem ismer. Bár a hazai könyvpiac jelenleg nehéz helyzetben van, az Olaszország-szakértő bízik benne, hogy a rangos elismerés meghozza a kiadók kedvét. „Nagyon remélem, hogy magyarul is megjelenik. Nem azért, mert biztosan tízezres példányszámban fogyna, hanem mert objektíven jó könyv. Vannak művek, amelyekről lehet ideológiai vitákat folytatni. Erről szerintem nem. Ez egyszerűen egy nagyon jól megírt regény.”

Ha így történik, a Strega-díj azt is elhozhatja, hogy Michele Mari neve végre a magyar olvasóknak is ismerősen csengjen, és megismerhessék azt a szerzőt, akit az olasz kritika évtizedek óta a kortárs próza egyik legfontosabb alakjaként tart számon, de akinek művei mindeddig elkerülték a hazai könyvpiacot.