Emlékszik még rá? - Hírportál az internet előtt, ez volt a Képújság - a gyerekek a falnak mentek tőle, a mai fiatalok kinevetnék

A negyven feletti generáció jól ismeri a régi Magyar Televízió egyik legfurcsább, sokak számára egyenesen idegesítő műsorszámát. Ez volt a Képújság, amely tulajdonképpen az internetes híradás, a mai online hírportálok kicsit statikus ősének tekinthető.

A Képújság 1982-ben indult, gyors, írott híreket kínált a tévében, fotók nélkül, mozaik betűkkel.
Az olvasók nem választhattak vagy lapozhattak, mindenkire ugyanannyi idő jutott egy-egy hírhez.
A műsort jellegzetes jazzes vibrafonzene kísérte, ismert nemzetközi számokból válogatva.

A nyolcvanas évek elején a hírfogyasztás ritmusa egészen más volt, mint ma. Aki tudni akarta, mi történt a nagyvilágban vagy a hazai közéletben, kénytelen volt megvárni a másnap reggeli napilapokat, vagy leülni az esti Híradó elé. Ezt a lassú tempót törte meg az 1982-ben elindult Képújság, amely a hazai televíziózás történetében először kínált gyors, írott információt.

Lapozni nem lehet

A Képújság egy tévéadásként, önálló műsorszámként sugárzott elektronikus újság volt. Olyan periférikus, üresjáratnak számító időpontokban adták a tévében, mint a délelőtti műsorsáv zárása, a délutáni adáskezdés előtti percek, vagy éppen a késő éjszakai adáslezárás.

Ez volt a Képújság szerkesztősége, így írták a híreket a műsorba / Fotó: Fortepan-Rádió és Televízió Újság

Pontosan úgy működött, mint egy mai hírportál, csak éppen fotók nélkül, speciális, szögletes – úgynevezett mozaik – betűkkel szedve. Az olvasó azonban nem lapozhatott, és nem válogathatott a hírek közül. Ha valakit érdekelt, mi történt a világban, kénytelen volt végigolvasni az egészet, és pontosan annyi ideje volt egy-egy hírre, ameddig a rendszer magától nem lapozott egyet. A szerkesztők a napi legfontosabb belpolitikai, külpolitikai és sporthíreket egy körülbelül ötperces adásba sűrítették bele.

Nemzetközi lemezgyűjtemény a háttérben

Az olvasást egy rendkívül karakteres zenei aláfestés, egy andalító vibrafon bárzene és jazz kísérte. Bár sokáig városi legendák keringtek a szerzőkről, az ikonikus Képújság-zene valójában nem egyetlen, az MTV számára írt kompozíció volt, hanem egy összeválogatott zenei lista. A televízió munkatársai már korábban megjelent, minőségi, külföldi lemezfelvételeket használtak aláfestésként.

Ez is érdekelheti

Amikor még félévnyi fizetésbe fájt egy színes tévé, mégis mindenki azt akart – Az olcsó megoldásra már senki nem emlékszik

Egy ember megkérdezi az eladót a Keravillban: – Jó napot kívánok, színes tévéjük van? – Van. – Akkor kérek egy pirosat. Ennek a viccnek ma már nincs semmi értelme. A legfiatalabb generáció egy része talán tévét sem néz, arra pedig csak a középkorúak vagy a náluk idősebbek emlékeznek, hogy annak idején volt még olyan, hogy fekete-fehér televízió. Sőt, a színes tévé, vagyis amin színesben lehetett nézni a műsort, rendkívül drága cucc volt, valódi státuszszimbólumnak számított.

A legismertebb, jellegzetes vibrafonos hangzás például a Modern Jazz Quartet 1974-ben megjelent, Blues in C Minor című amerikai jazzfelvételéből (Milt Jackson szerzeményéből) származott. De a mintegy ötperces hírblokkok alatt felcsendült az izlandi Mezzoforte együttes 1983-as slágere, a Garden Party, valamint a brit zenész, Tim Renwick 1986-os Sunshine Cocktail című albumának több dala is (Margarita, Cuba Libre, White Lady). A válogatás igazi kakukktojása Szabó Gábor volt: a magyar származású, de Amerikában befutott jazzgitáros Country Illusion című száma (amely az 1970-es Magical Connection albumon jelent meg) szintén a hazai Képújság elválaszthatatlan részévé vált.

Adás előtt, mint a monoszkóp

Bár a zenei válogatás utólag nézve igazi ínyencség volt, a gyerekek többsége érthetően utálta magát a műsort. Számukra a Képújság feltűnése – a monoszkóphoz vagy a „Műszaki hiba” felirathoz hasonlóan – csak egy unalmas akadály volt, amit ki kellett bírni a várva várt rajzfilm vagy mese kezdetéig.

Ebből lett a Teletext

A passzívan, a tévében műsorszámként sugárzott Képújság nem azonos a ma már szintén retrónak számító Teletexttel. A nyolcvanas években a magyar háztartásokban lévő tévéknek még nem volt semmiféle dekódere, csak a sugárzott műsort tudták venni, ezért volt szükség a hírek műsorszámként való leadására.

Később, a kilencvenes években a távirányítós tévék elterjedésével vált elérhetővé a valódi Teletext. Ez egy interaktív adatszolgáltatás volt, amelyet a távirányító gombjaival lehetett előhívni a normál tévéadás felett. Itt már az olvasó döntött: beütötte a 100-as oldalt a tartalomjegyzékhez, a 200-asokat a hírekhez, az 500-asokat az időjáráshoz, vagy a legendás 877-est a felnőtt hirdetésekhez, és a saját tempójában lapozhatott.

A technológia fejlődésével és az okostelefonok térhódításával végül mindkét formátum feleslegessé vált, de a Képújság darabos betűi és az ötperces vibrafon bárzene örökre beírták magukat a magyar televíziózás történelmébe.