BulvárSzerző: blikk 2026. 09. 05. 4 percnyi olvasás
Úgy tűnik, az okoseszközök lassan elveszik az életünket, a gyerekekét nagyjából már ki is töltötték. A Bethesda Gyermekkórház felmérései alapján a 8–12 éves korosztály átlagos napi képernyőideje már meghaladja az 5,5 órát, a tinédzsereké a 8 órát. Az NMHH egy korábbi, kifejezetten okostelefon-használatot mérő kutatása a 8 év felettieknél napi szűk 4 óra aktív képernyőidőt regisztrált. Elképesztően sok, a 8 óra már egy felnőtt teljes munkaideje, de a 4-5 óra is rengeteg, hiszen a nap a gyerek számára is 24 órából áll.
A jelenség persze nem új, csak most szembesültünk azzal, hogy nem is az átkosnak tartott tévé vált az életünk irányítójává, hanem az okostelefonok.
„Szülői szemmel nézve igazán elképesztő gyorsasággal zajlott le ez a technológiai forradalom – mondta Bob Keane, a Boston College terapeutája. – Az okostelefonok, iPadek, a közösségi média, a videójáték-konzolok, a streamingplatformok mind egyszerre zúdultak ránk – ráadásul az otthonunkban –, mielőtt egyáltalán feltűnhetett volna nekünk bármi szokatlan.”
A könyv lassú, de következetes munkával javulást ígér
Egy most megjelent könyv, a Dopaminkölykök azt mutatja be, hogy hogyan vette át az uralmat a családok fölött a technológia és a műételek. Mert noha első ránézésre a kettő közt nagyon sok átfedés nincs, a könyv rámutat, hogy mindkettő észrevétlenül lopakodott be az életünkbe, és ma már nagyon nehéz nélkülük meglenni, hiszen ugyanazt az idegpályát támadják: azt, amelyik az örömérzetért felelős. „Az első okostelefonok 2007-ben kerültek piacra. 2012-re az Egyesült Államok háztartásainak ötven százalékában már megtaláljuk az okostelefont, és a tinédzserek ekkoriban naponta átlagosan körülbelül három órát töltöttek online. Amikor ez a könyv megjelenik, a családok kilencvenöt százalékában van okostelefon, és a tinédzserek átlagosan mintegy napi nyolc és fél órát töltenek az interneten, ebből közel öt órát kizárólag a közösségi médián (főként a YouTube-on és a TikTokon)” – írja a könyv az ijesztő tényeket. „Miközben a technika száguldó expresszvonata letarolta az otthonainkat, az amerikai szülőket már egy második, az előzőkhöz szorosan kapcsolódó forradalom is elérte. Ez pedig a konyhánkat és a testünket érintette. Az ultrafeldolgozott élelmiszerek forradalmáról beszélek. Ez a forradalom lassabban zajlott, mint a technológiai. Olyan lassan, hogy sok szülő – magamat is beleértve – alig vette észre. A huszadik század elején vette kezdetét, amikor a vállalatok olyan élelmiszerek előállításába fogtak, amelyeket a családok nem tudtak volna otthon elkészíteni. Az élelmiszeripari cégek egyúttal tartósítószereket, ízfokozókat és vitaminokat is alkalmazni kezdtek, hogy tartósított nassolnivalókat és gyorsan elkészíthető fogásokat dobjanak piacra. Ma a gyerekek kalóriabevitelének hatvan-hetven százaléka ezekből az ételekből származik, amelyek gyakran nagy mennyiségben tartalmaznak zsírt, cukrot, sót, esetleg mindhármat. Sok szempontból az ultrafeldolgozott élelmiszerek nem kevésbé befolyásolják az életünket, mint a technikai eszközök és a mobilalkalmazások.”
Ahogy a szakértő magyarázza, az agyunkban szorosan összekapcsolódik a képernyő és az ultrafeldolgozott étel, vagyis „kakaja”, ahogy a könyvben írják. A sok zsírt és cukrot tartalmazó ételek iránti vágyunkért nagyrészt ugyanazok az idegpályák felelnek, mint a mozgóképért, a számítógépes játékokért és a közösségi média használatáért, és még a demencia kockázatát is növelik. Ha megértjük az egyik technológia agyunkra gyakorolt hatását, megértjük a másikat is, és ehetünk például egészséges, fehérjedús snacket.
Szó szerint függővé tesz mind a kettő, ami nem sok jót ígér a jövőre nézve. A könyv szerzője arra hívja a szülőket, hogy védjék meg a gyerekeket a túl sok képernyőidőtől és a műkajáktól egyaránt, és nem titkolja, hogy ez irtó nehéz feladat, hiszen ő maga is függővé vált ezektől a dolgoktól. A szabaduláshoz lépésről lépésre tanácsokat ad, feladatokat ír elő, fogja a szülők kezét a nehéz úton.
Napi